Agyonlőtte családja egyik ölkecskéjét egy férfi az Egyesült Államokban, mert felesége nem vett sört estére. A 48 éves családfő eleve ittasan érkezett haza egy vadászatról, és lányával telefonon üzent feleségének, hogy hazafelé igyekezve sört mindenképpen vegyen.
Az Európai Úszó Liga (LEN) Oktatási Központja lett a Dunaújvárosi Főiskola. A LEN nemzetközi játékvezető képzése a hétvégén startol, de a tervek szerint kvalifikált edzői és játékosiskolát is együttműködésben létesít a főiskolával a közeljövőben.
Nyolcvanmillió forint értékű, Magyarországon egyedülálló röntgenberendezést és idegsebészeti ultrahangkészüléket adományozott a Gyermekrák Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház számára; a készülékeket sajtótájékoztató keretében adták át csütörtökön Miskolcon.
Jövő januárban kezdődnek meg a koalíciós egyeztetések a 2009-es adóváltoztatásokról - mondta a pénzügyminiszter a Napi Gazdaság adókonferenciáján. Veres János szerint reformok nem lesznek, az adószerkezet átalakítására lehet számítani. Hozzátette: egyetért a jelenlévő adószakértőkkel abban, hogy csökkenteni kell az előmunkát terhelő adókat.
Az EUR-CAD november elején példás V-formációt hozott létre, és az 1,3970-es ellenállás átlépése után felgyorsult az emelkedés. Jelenleg nagyon túlvásárolt helyzetben van a devizapár, ami miatt technikai ellenmozgásra lehet számítani 1,46 körül. Ha nem megy tartósan 1,4200 alá az árfolyam, megmaradhatnak a középtávon kedvezö kilátások. In-GFX
Solymár külterületén felborult egy metanolt szállító teherautó, a robbanásveszély miatt a 10-es számú főutat lezárták. A környéken óriási volt a torlódás.
A Reuters novemberi felmérésében az elemzők azt valószínűsítették, hogy e hónapban elmarad a jegybanki kamatcsökkentés. Az elemzők tovább emelték inflációs előrejelzéseiket, az éves infláció a...
Nagy-Britanniában a miniszterelnöki bocsánatkérés után sem csitult az úgynevezett adatbotrány. A 25 millió adózó adatait CD-re másoló és azokat egyszerű küldeményben feladó fiatal adóhatósági dolgozó már felmondott. A brit sajtó szerint azonban nem csak a 23 éves alkalmazott volt érintett. A Financial Times szerint az adóhatóság vezetői a költséghatékonyság jegyében nem voltak hajlandók pénzt…
Harrison Ford, Kirk Douglas és más hírességek szervírozták csütörtökön a hálaadásnapi pulykát a Los Angeles belvárosában összegyűlt nélkülözőknek. A vörös kötényt és gumikesztyűt viselő sztárok háromezer adag sültet, krumplipürét és sütőtöklepényt osztottak ki a fedél nélkül élő gyereknek, nőknek és férfiaknak.
A Ballet Béjart Lausanne balett-társulat csütörtök délután hivatalos közleményben jelentette be, hogy elhunyt a társulat alapítója és vezetője, Maurice Béjart. A francia táncos-koreográfus január elsején lett volna 81 éves. Halálának pontos okát nem közölték.
Veszélyes támadás a család ellen a „a bejegyzett élettársi kapcsolatról” szóló törvényjavaslat. A család egy férfi és egy nő életközössége - olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet csütörtökön fogalmazott meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtóirodája.
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy ne sajátítsa ki a munkavállalói érdekképviselet demokratikus intézményét - közölte a szocialista párt szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Négy magyar irodalmi ritkaság a 17., a 18., a 19. és a 20. századból - ezek az unikális kötetek emelkednek ki a Központi Antikvárium november 30-i aukciójának kínálatából, noha a további 140 tétel is felettébb értékes és különleges.
A hallássérültek evangelizálását és lelki gondozását tűzte ki célul a református egyház siketmissziója - közölte Járai Lóránt misszióvezető csütörtökön Budapesten a református zsinaton tartott beszámolójában.
Országos sztrájkot tervez a Volán 24 társasága november 27-ére. A munkát azért függesztik fel a Közúti Közlekedési Szakszervezet dolgozói, mert nem értenek egyet azzal a jogszabállyal, amelynek értelmében a vezetett jármű típusához kötik a korkedvezményes nyugdíjat.
A Debrecenben immár hetedik alkalommal megrendezett regionális közlekedési konferencia alkalmából Burány Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztéspolitikai irányító testületének vezetője beszélt ar...
Jordániában Náder Dahabi volt minisztert kérte fel kormányalakításra II. Abdalláh uralkodó, aki előzőleg elfogadta Maarúf al-Bahít miniszterelnök lemondását.
A svéd Volvo járműipari vállalat világszerte 18 ezer V 70 és XC 70 típusú limuzint hív vissza a javítóműhelyekbe az oldalsó légzsák hibája miatt - jelentette be a göteborgi vállalat csütörtökön.
Részben pert nyert a Hír Televízió az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) szemben - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Ítélőtábla sajtófőnöke csütörtökön. A táblabíróság jogerősen...
Megszüntette a János kórház főigazgatója elleni fegyelmi eljárást csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága, mivel a fegyelmi biztos jelentése szerint "a főigazgató közvetlen...
Amint az k öztudott, folyó év november 25-én Romániában sor kerül az európai parlamenti képviselők megválasztására. Európai parlamenti képviseletünkre többen vállalkoztak. Tőkés László...
Rendhagyó formájú autót fejlesztett a kaliforniai Aptera: a Typ-1 bármelyik sci-fiben megállná, a helyét, ezzel azonban már jövőre találkozhatunk majd az utakon. A 0,78 litert fogyasztó autóra eddig már 400-an tették le az előleget.
Kaliforniai kutatók szerint a marihuána egyik összetevője blokkolni képes a mellrák szétterjedését a szervezetben - olvasható a BBC News honlapján. A kannabidiol (CBD) nevű összetevő a...
Az egyénnek is felelősséget kell vállalnia saját egészségéért, az állam senki helyett nem tud elmenni a szűrővizsgálatokra - mondta az egészségügyi miniszter csütörtökön Budapesten a Szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzési stratégiái című konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón.
Sajtóhírek szerint a pedagógussztrájk kárvallottjai lehetnek azok a gyerekek, akiknek az iskolájában szerdán beszüntették a munkát - közölte Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője és Sándor Klára, a párt országgyűlési képviselője az MTI-vel csütörtökön.
Az iraki hadsereg egyenruháját viselő, feltételezett al-Kaida-fegyeresek hajtottak végre rajtaütést csütörtökön egy Bagdad melletti faluban, megölve három iraki katonát és a helyi szunnita milícia...
A kelet-ukrajnai Zaszjadko bányában történt sújtólégrobbanás nyolc áldozatának holttestét nem hozzák a felszínre - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Szergej Tulub szénipari miniszter. A még mindig égő bányarészbe gázok beszivattyúzásával igyekeznek elfojtani a lángokat, azért kellett lezárni a bányaszakaszt. Arról nem szólt a miniszter, hogy a jövőben valamikor is újra felnyitják-e a…
Tessék szíves lenni minden díjat odadni a képen látható két színésznek, akár előre is, és ha már ott tartunk, a rendező és a forgatókönyvíró is kapjon már egyet, mert a Friday Night Lights-nál jelenleg nemigen van jobb sorozat a tévében.
Egy tonnányi robbanószert fedeztek föl egyiptomi határőrök csütörtökön Egyiptom és a Gázai övezet között húzódó határ közelében; a robbanóanyagot feltehetően a palesztinoknak szánták - közölték biztonsági forrásból. A név nélkül nyilatkozó egyiptomi biztonságiak szerint a 28 műanyagzsákba rejtett TNT-t alagutakon át akarták becsempészni a Gázai övezetbe. A rejtekhelyet korábban számtalanszor…
A magyar labdarúgó-válogatott nem játszott rosszul, mégis vereséget szenvedett a címvédő görögök ellen az utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén, így a hatodik helyen végzett a hétcsapatos csoportban. A vereség ellenére Várhidi Péter szövetségi kapitány úgy nyilatkozott: büszke a csapatára.
Felborult egy metanolt szállító teherautó Solymár külterületén egy körforgalomban csütörtök délután; a robbanásveszély miatt a 10-es számú főutat lezárták, a vegyvédelmi szakemberek és a tűzoltók...
A közelmúltban a sajtóban elgondolkodtató információk jelentek meg az országgyűlési képviselők tiszteletdíjának és költségtérítésének megállapításával és kifizetésével kapcsolatosan. Mint az a www.parlament.hu oldalról kiderül, Toller László számára havonta 419.520,- Ft-ot utalnak tiszteletdíj gyanánt.
Ha elég bátrak, kreatívak, esetleg elkeseredettek vagyunk, vagy úgy gondoljuk, hogy a mi gyermekünk mást érdemel, mint a száraz, poroszos iskolarendszer, írassuk hát be egy Waldorf-óvodába, iskolába, főiskolára.
Folyamatosan növekszik a magányos tévézés ideje, és különösen a tematikus csatornáknál gyakori ez a jelenség - derül ki az AGB Nielsen kutatásából. A felmérés szerint ennek egyik oka, hogy emelkedik az egyedül élők aránya, illetve, hogy egyre gyakoribb a háztartásokban a kettő vagy több tévékészülék.
Augusztus óta nem sok változás történt az irodabérleti piacon: csupán öt új bérlet és két hosszabítás vonatkozott ezer négyzetméternél nagyobb területre. Az eladások ugyanakkor rekordot döntöttek
Seriffeket szeretnének a kerületi önkormányzatok - derült ki azon a megbeszélésen, amelyen fővárosi polgármesterek vettek részt. Molnár Gyula, Újbuda polgármestere elmondta, hogy a seriff-rendszerű önkormányzati rendőrséget a főváros felügyelné és jelentős részben finanszírozná is.
A Reuters novemberi felmérésében az elemzők azt valószínűsítették, hogy e hónapban elmarad a jegybanki kamatcsökkentés. Az elemzők tovább emelték inflációs előrejelzéseiket, az éves infláció a konszenzus szerint novemberben tovább gyorsul, 6,9 százalákra emelkedik (az októberi 6,7 százalékról) és decemberben is ezen a szinten marad.