Jelenlegi formájában nem támogatja a társadalombiztosítás tervezett átalakítását a Magyarországi Református Egyház - mondta az InfoRádiónak az egyház XII. Zsinatának elnökségi szóvivője.
Ma az USA-ban, és Mexikóban is ünnepnap van, így onnan nem jelentek meg adatok. Míg az euróval szemben továbbra is nyomás alatt maradhat a dollár, a kanadai dollárral, az ausztrál dollárral és a kiwivel szemben összeszedte magát a deviza az elmúlt hetekben. Némi késéssel olyan országokban is érezhetövé váltak az amerikai jelzálogpiaci krízis hatásai, melyek devizái eddig erösek maradtak a…
"Túlélte" a bizalmi szavazást a londoni rendőrség első embere azon a csütörtök délutáni voksoláson, amelyen a Londoni Rendőrhatóság Tanácsa arról döntött, hogy felelőssé tehető-e Ian Blair azért, hogy két éve a rendőrök agyonlőttek egy brazil fiatalembert, akit terroristának néztek. Az eset nem sokkal az után történt, hogy a brit fővárosban merényletsorozatot követtek el, amelyben 52 ember…
Az Európai Unió ragaszkodik a Nabucco gázvezeték tervéhez, mondta csütörtökön újságíróknak a tervezet holland koordinátora, miután megbeszélést folytatott Brüsszelben az Európai Bizottság...
Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben szereplő 150-160 milliárd forint, amely vidékfejlesztésre jut, messze nem az az összeg, amelyből megoldhatók a vidéki kistelepülések problémái - hangoztatta csütörtökön Sárváron Wekler Ferenc, a Községek, Kistelepülések, Kistérségek Országos Szövetségének (KÖSZ) elnöke. "Természetesen vannak fejlesztési források az operatív fejlesztési programokban és az…
Solymár külterületén megszüntették a metanolszivárgást a 10-es számú főúton, ahol csütörtökön kora délután borult fel egy teherautó, és két tartályból kifolyt a mérgező anyag. A környék lakói nem voltak veszélyben, de a 10-es számú főúton hatalmas torlódást okozott a baleset.
Közös jelöltet állítanak a délvidéki magyar pártok a valamikor a jövő év elején esedékes szerbiai elnökválasztásra. Az elvi döntés a négy vajdasági magyar politikai erő csütörtöki, Nagybecskereken (Zrenjanin) tartott egyeztető tárgyalásán született, azzal a kiegészítéssel, hogy az illető személyéről később döntenek. A közös elnökjelölt indításának ötlete hetekkel ezelőtt merült fel, akkor amikor a…
Jövőre az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az ideinél 1 milliárd forinttal kevesebbet kap működésre a kormány költségvetési tervezete szerint. Horváth Zsolt fideszes képviselő úgy véli: az amúgy is rossz anyagi helyzetben lévő szolgálat csak akkor tudja ellátni 2008-ban is a feladatait, ha nem kevesebb, hanem több pénzt kap. Ezért az ellenzéki párt módosító indítványt nyújtott be, kezdeményezve,…
Az Európai Unió ragaszkodik a Nabucco gázvezeték tervéhez, mondta csütörtökön újságíróknak a tervezet holland koordinátora, miután megbeszélést folytatott az Európai Bizottság energiaügyi biztosával. ...
Közleményben kért elnézést a 2003. december elsején a budapesti Gesztenyés kertben jogellenesen feloszlatott kormányellenes tüntetésen jogellenesen előállított és fogva tartott emberektől a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Bill Gates, a Microsoft elnöke és Jeff Raikes, a cég üzleti divíziójának vezetője közösen jelentették be a Microsoft Egységes Kommunikációs szoftvereinek globális bevezetését októberben San Franciscóban.
A hét többi napjához hasonlóan csütörtökön is mínuszban zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX: 1,17 százalékot csökkent az index. A BUX így 295,49 ponttal 25.014,84 pontra esett. A...
Szolnoki Andrea (SZDSZ) elnök indítványára levette napirendjéről a János kórház főigazgatói posztjára kiírandó pályázatot csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága, s egyetértett azzal, hogy a témával decemberben foglalkozzanak. Hozzájárult a testület kormánypárti többsége a fővárosi lakásrezsi-támogatási rendelet módosításának közgyűlés elé terjesztésével. A városvezetés javaslata…
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint Magyarországon a rendszerváltozás óta egyetlen kormány sem készített hatástanulmányokat a döntéseiket megelőzően. A Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa megerősítette Kovács Árpád szavait, és azt mondta, emiatt a magyar parlamenti képviselőknek fogalmuk sincs arról, hogy miről szavaznak.
Az Európai Unión belüli fontos szövetségesekre lelhet Magyarország a balti államokban - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök háromnapos baltikumi látogatását követően.
Az Európa Filmhónap keretében a budapesti Művész moziban 11 olyan európai alkotást vetítenek, amelyek közül többet a későbbiekben sem mutatnak be a magyar mozik, a munkákat december 1-jétől a hónap végéig láthatják az érdeklődők - tudatta a Budapest Film. A 17. alkalommal megrendezendő mustrát megelőzően, november 30-án kerekasztal-beszélgetést tartanak, amelynek keretében a meghívott filmrendezők…
Megszüntette a Szent János Kórház főigazgatója ellen egy hónapja indított fegyelmi eljárást a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága. A testület szabad demokrata elnöke közölte: a vizsgálat szerint Kázmér Tibort nem terheli felelősség az intézményben egy hónapja történt liftleállások miatt.
Robbanás történt egy autóbuszban csütörtökön Oroszországban, a Kaukázus északi lábánál, Kabard és Balkárföld, valamint Észak-Oszétia határán: négy ember, köztük egy gyerek életét vesztette. Tíz utas megsérült. Az orosz hatóságok egyértelműen terrorcselekményre gyanakszanak.
Francesco Totti még október 23-án, a Sporting elleni BL-összecsapáson szenvedett bokasérülést, amely után hetekig nem számíthatott rá Luciano Spalletti vezetőedző. A támadó kihasználva a válogatott szünetet, az elmúlt héten végig edzeni tudott, de nem volt szerencséje, mert újra megsérült.
Országos sztrájkot tart november 27-én, kedden, hajnali négy órától reggel hét óráig a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése - közölte Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke csütörtökön. Horváth László elmondta: az országos munkabeszüntetést a kedvezményes nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt hirdették meg a volánosok (a Közúti Közlekedési Szakszervezet…
Robbanás történt egy autóbuszon csütörtökön Oroszországban, a Kaukázus északi lábánál, Kabard és Balkárföld, valamint Észak-Oszétia határán: négy ember, köztük egy gyerek életét vesztette. Tíz utas...
Az Európai Unión belüli fontos szövetségesekre lelhet Magyarország a balti államokban - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, miután csütörtökön befejezte háromnapos baltikumi látogatását
Jogosak az ellenzék aggályai a közpénzügyi törvénycsomaggal kapcsolatban - véli az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Kovács Árpád jónak nevezte a Fidesz javaslatát a háromfős költségvetési tanácsról, a kormány által javasolt költségvetési hivatalról viszont azt mondta: szerinte túlzott lenne létszáma, és az eredeti tervekhez képest szűkebb a hatásköre. Az ÁSZ elnöke az önkormányzatok…
Afganisztán területének több, mint a felén jelen vannak a tálibok és a NATO-jelenlét ellenére fennáll a veszély, hogy a kezükbe kerül az ország - állítja egy nyugati szellemi műhely a héten kiadott jelentésében. A Senlis Council szerint a tálibok vidéki területeket, egyes városokat és utakat is ellenőriznek.
Kedden kétórás országos sztrájkot tart üzemkezdettől a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése. Az akciót a kedvezményes nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt hirdették meg.
Országos sztrájkot tart november 27-én, kedden, hajnali négy órától reggel hét óráig a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése - tájékoztatta Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok...
Az Európai Unió 492 millió polgára közül 23 millióan fogyasztottak cannabist és 4,5 millióan éltek kokainnal az elmúlt egy évben. Ez utóbbi szám egymillióval több, mint 2006-ban volt.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47.. játékhéten a Tangó-számsorsolás nyerőszámai és nyereményei a következők: A nyerőszámok: 15, 67, 76, 5, 43, 31, 53, 16, 81, 48, 21, 11, 25, 70,...
A kilencvenéves korában hétfőn elhunyt Szabó Magda végrendeletében azt kérte, hogy hamvasztása után két helyen helyezzék el hamvait. A Kossuth-díjas írónak két temetése lesz. Hamvait egyfelől a szülei mellett, Debrecenben, másrészt a budapesti Farkasréti temetőben, férje Szobotka Tibor mellett helyezik el - közölte a Független Hírügynökséggel Tasi Géza, az írónő keresztfia.
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) nem vonja vissza az október 27-én kiadott sztrájkfelhívását - közölte a szakszervezet azt követően, hogy csütörtökön az elnökség és a sztrájkbizottság értékelte a november 21-iki hatórás vasutassztrájkot. A két testület úgy ítélte meg, hogy a hatórás vasutassztrájk sikeres és erőteljes volt. Megállapították, hogy az akciót folytatni kell, mert a megállapodás még…
Kínai gyapjasollós rákot fogott ki a napokban egy halász a Dunából Mohácsnál. Európában nem őshonos ez az ízeltlábú, szakemberek szerint egy hajóra tapadva érkezhetett Magyarországra. Ha elszaporodik, felbecsülhetetlen károkat okozhat. Megesz bármit, ami az útjába kerül, megsebesíti a halakat, az ikrákat is elpusztítja. Az árvízvédelmi töltéseket kifúrja, amelyek emiatt akár össze is dőlhetnek.
A korábbi tervekkel ellentétben csak jövő februárban kerül a magyar mozikba A kis Vuk. Ezzel rövid időn belül összesen három egészestés magyar animációs film kerül a mozikba
A hétvégén előállított újságírók ügyében tartanak kerekasztal-beszélgetést az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, a rendőrség, a média, valamint az újságíró-érdekvédelmi szervezetek képviselői pénteken, Takács Albert szakminiszter kezdeményezésére - erről a szaktárca számolt be csütörtökön. A meghívás célja elsősorban a közös gondolkodás és a konszenzus-keresés annak érdekében, hogy a…
Az Európai Bankár Konferencia idei kongresszusára csütörtök este Frankfurtba érkezett Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök. A kormányfő - aki ezt megelőzően a balti országokban tett...
Jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH) szemben a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön, a titkosszolgálatnak nyilatkoznia kell a titkos minősítés alól feloldott iratokról - közölte a civil szervezet munkatársa, Földes Ádám. A per előzménye, hogy a TASZ több állami szervtől is kérte, adjon felvilágosítást azokról az iratokról, melyeknek megszűnt a…
Hódmezővásárhely önkormányzata kampányt indított a dohányzás ellen, a testület ingyenes leszoktató programot biztosít az önkormányzati dolgozók számára. Ezen kívül az önkormányzati munkahelyekről kitiltották a dohányzást, a dolgozók önként vállalták a szankcionálást. A város polgármestere elmondta: idővel szeretnék a város összes dohányzó polgárát bevonni az akcióba.
Megverték cellatársai a gyilkosságért ülő, és egy újabbal megvádolt Peter Tobint. A férfinak csütörtök reggel kellett volna megjelennie a bíróságon, ehelyett a kórházban kötött ki.
A Baltikumban eltöltött három nap befektetés volt a jövőbe - így értékelte csütörtökön a magyar miniszterelnök litvániai, észtországi és lettországi útját.
Orbán Viktor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke november 26-ra soron kívüli ülés összehívását kéri az Országos Választási Bizottságtól (OVB) - a két pártelnök ezt pénteken nyílt levélben...
A szombati demonstrációkról előállított újságírók ügyében tartanak kerekasztal-beszélgetést péntek délután az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban. Az egyeztetést Takács Albert miniszter kezdeményezte.
Elnézést kért a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Lelkismeret '88 csoport vezetőjétől és 31 társától, amiért 2003-ban feloszlotta a csoport Gesztenyéskertben tartott tüntetését - közölte a rendőrség csütörtökön. A közlemény szerint az elmúlt hónapokban Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 csoport vezetője és 31 társa, valamint a BRFK között az elmúlt hónapokban perelhárító egyezségi tárgyalás…