Tipikusan forró égövi betegség az álomkór, amely halálos következményekkel is járhat - emberre, állatra egyaránt. Gyógyítása eddig kockázatos volt, mert a szervezet védekezőrendszerét bénítja meg a kórokozó. Német kutatók azonban már rájöttek arra, miként zajlik e folyamat, s ismereteik révén hatékony terápia kidolgozását is igérik.
A monetáris politika egyedül képtelen az infláció kordában tartására, ha ezt nem segíti a fiskális politika - mondta Simor András a Heller Farkas Szakkolégium konferenciáján
Először állítják ki Nagy-Britanniában egy második világháborús veterán rajzait, amelyet főként az angliai légi csata, majd japán hadifogsága idején készített.
A világon sokmillió embert - nem is csak az időseket - sújtó Parkinson-kór látványos kísérőjelenségét, az állandó végtagreszketést egyes idegsejtcsoportok túlzottá vált aktivitása okozza. Agysebészeti eljárással eddig elektródák, újabban pedig speciálisan kezelt gének beültetésétől várják a kutatók, hogy a reszketést vezénylő neuronokat megfékezzék.
Folytatódott a forint gyengülése a bankközi devizapiacon, péntek reggel már 257,90/258,00 forint volt az euró az előző nap délutáni 256,30/40 forint után. A péntek reggeli kereskedés nem hozott vá...
Egy svájci befektetési bank szerint aligha lesznek hatással az ausztrál dollár jegyzéseire a hétvégi ausztrál választások. Ennek oka a vezetö pártok választási programjának kiegyensúlyozottsága áll. Mindkettö pénzt akar költeni, mondták. Egy holland befektetési ház viszont arra a következtetésre jutott, hogy a devizát megterhelheti, ha a viszonylag tapasztalatlannak számító Kevin Rudd nyer.…
Európa egyik legtekintélyesebb pénzügyi konferenciája kezdődött meg ma Frankfurtban, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részvételével. A hivatalos nevén Európai Bankár Konferencián a magyar kormányfő...
Nagy erővel közeledik a Fülöp-szigetek partjai felé a Mitag névre keresztelt trópusi vihar, amely várhatóan heves esőzéseket és áradásokat okoz a térségben.
Az egészségügyi ellátás világszerte mind többe kerül és ennek oka elsősorban az öregedő társadalom. Vannak azonban egyéb okok is, hangsúlyozta most közölt jelentésében Peter Orszag, az amerikai Congressional Budget Office (CBO) igazgatója.
A spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában ugyan nem rendeznek rangadót, egy csütörtök esti nyilatkozat mégis felforrósította a hangulatot az FC Barcelona körül.
Az alternatív energiaforrások kutatásával foglalkozó nemzetközi központ Nobel-díjra jelölte az orosz elnököt. A svájci Zürichben található központ tudósai szerint Putyin azért érdemelné meg az igen magas kitüntetést, amiért hosszú távú tervével nanotechnológiai alapú alternatív energiaforrások kutatását javasolta.
„Eddig egy hirdető sem kommunikált Magyarországon a leszbikus közösség felé, de aki megteszi, az egy célzott üzenetekre nagyon fogékony és kimondottan márkahű célcsoportot szólíthat meg” – fogalmazott Vrastyák Angelika, a nemrég elindult leszbikus életmódmagazin, a Dyke Magazin marketingvezetője.
A helyi romavezető a kisebbségi ombudsmanhoz fordult segítségért, aki arra kérte a város önkormányzatát, dolgozzon ki adósságkezelési programot - írta pénteki számában az Új Néplap.
A Fővárosi és Pest megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrzési Igazgatóság munkatársai két illegálisan működő vágóüzemre bukkantak, és jelentős menniységű feketén vágott húst foglaltak le -...
Az éjszaka két helyen is akciót tartott Budapesten és Pest megyében az állategészségügyi hatóság a csütörtökön meghirdetett Csillagszóró elnevezésű, fogyasztóvédelmi hadművelet részeként. Az állategészségügyi szakemberek Pest megyében zugvágóhidat, Budapesten illegális húsfeldolgozót lepleztek le az éjjel.
A miniszterelnök és párttársai kritikái ellenére is kitart a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése mellett a szocialista Tóth Károly. A politikus a köztelevízióban azt mondta: szerinte meg tudja győzni az MSZP frakciót, hogy támogassák indítványát.
Ütközés után süllyedni kezdett egy óceánjáró az Atlanti-óceán déli részén, a Déli-Shetland-szigetek közelében. Az argentin és az amerikai parti őrség kimentette a 154 utast.
Christina Applegate éveken keresztül játszotta a Rém rendes család buta, primitív Kellyjét. Szerepéből nehezen képes kitörni, a rémrendes utáni élet számára sem hozta meg a várt sikert, néhány szappanopera mellett csupán harmadrangú szerepeket kapott egy-egy egészestés moziban.
Meggyilkolt egy férfi és élettársa egy középkorú nőt, majd aláhamisították az áldozat nevét és megvették a lakását. A megölt asszony holttestét a ház udvarán ásták el.
Nagy erővel közeledik a Fülöp-szigetek partjai felé a Mitag névre keresztelt trópusi vihar, amely várhatóan heves esőzéseket és áradásokat okoz majd a térségben. A tájfun az előrejelzések...
Különleges pillanatot élhetett át az Országgyűlés: az ellenzéki képviselő elfogadta az interpellációjára adott államtitkári választ, vélvén:„Ha nem lódított, és nem csak ígért, akkor sok emberen segít!”
Mire gondol, ha a metrókocsiban azt hallja, hogy egy felnôtt embernek a Vuk vagy a Gumimaci zenéjével jelzi a telefonja: hívása van? Arra, hogy az illetô lélekben még az ovis korát éli? Nos, nem jár messze az igazságtól. Ahogyan a ruházatunk, a lakásunk, az autónk, vagy a frizuránk, úgy a telefonunk csengôhangja is sokat elárul a személyiségünkrôl.
Pest megyében egy illegális vágóhídra, Budapesten pedig egy illegális feldolgozóüzemre bukkantak a hatóságok. A fővárosi helyettes főállatorvos az InfoRádiónak azt mondta: összesen mintegy hét tonna húst fogaltak le, amely nem került a boltokba.
Továbbra is elképesztő a brit adóhivatalok biztonsága - állapította meg az egyik bulvárlap, amelynek újságírója néhány nappal a legújabb adatvesztési botrány kirobbanása után könnyedén besétált az egyik központ olyan részlegére is, ahol bizalmas adatokat kezelnek.
Oroszország elégedetlen a csütörtökön írásban közölt amerikai ajánlattal, amely kompromisszumos javaslatokat tartalmaz a kelet-európai rakétavédelmi-rendszerrel kapcsolatban - értesült az AFP francia hírügynökség pénteken, orosz külügyminisztériumi forrásokból.
Miután a nyitáskor visszaesett árfolyama, az EUR-USD teljesen semmissé tette ázsiai kereskedésbeli emelkedését. A devizapárt jelenleg 1,4876-on jegyzik. 1,4850 fölött átmenetileg kedvezöek maradnak a kilátások, alatta korrekcióra kerülhet sor 1,4750-ig. A felsö oldalon továbbra is a fontos 1,5000-as érték vonja magára a figyelmet. 1,5218-nál fut az 1,2486 és 1,3852 közti mozgás 200%-os…
Már csak két ügynökség szerepel a Visa globális médiatenderének utolsó körében - írja a BrandRepublic. Az utolsó körben az OMD és a Mediaedge:cia versenyzik egymással a 650 millió dolláros megbízásért. A Visa célja, hogy egy hálózatban egyesítse a médiafeladatokat.
A kábítószer-terjesztéssel gyanúsított Bogosné Papp Edina - Mehmet Karcsi édesanyja - és férje, Bogos Attila ügyében az első tárgyalást december 8-án tartják - írta pénteki számában Délmagyarország.
Ütközés után süllyedni kezdett egy óceánjáró az Atlanti-óceán dél részén, a Déli-Shetland-szigetek közelében, az argentin és az amerikai parti őrség megkezdte a hajó 154 utasának kimentését -...
Idén Stefan Lengyel emeritus professzor és Gergely István belsőépítész, az egykori Magyar Iparművészeti Főiskola volt rektora munkáját ismerték el a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Moholy Díjával - adta hírül a Hírextra.
Hosszas vita, többször is megszakított tárgyalás után, Horváth Csaba főpolgármester-helyettes javaslatára a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága csütörtök este decemberre napolta el annak eldöntését, hogy három színház élére pályázatot írjanak-e ki, vagy meghosszabbítsák a jelenlegi direktorok megbízatását.
Középdöntőjéhez érkezett az EUvonal által szervezett TézEUsz 2011 - Tézisek az EU-elnökségi stratégiához elnevezésű verseny. A középdöntőbe jutott 74 pályázó november 26-án az ország öt egyetemi városában méri össze erejét, az öt megadott téma valamelyikében.
Pokolgépes merényletet követtek el péntek délelőtt Bagdadban egy népszerű belvárosi kisállatpiacon, a robbanásban legalább 13 ember vesztette életét, közel hatvan ember pedig megsebesült. Rendőrségi közlés szerint a pokolgépet egy madarakat tartalmazó ládában helyezték el a terroristák.
Három tizenéves fiú próbált meg kirabolni egy érdi sörözőt csütörtök este. A trió este nyolc óra körül ment be a kocsmába, ahol az alkalmazottól pénzt követeltek, eközben pedig - feltehetően - egy fegyverrel fenyegették.
Novemberben 54,7 pontról 53,8 pontra csökkent az EU-s beszerzési menedzserindex, miközben 53,9 pontos értékkel számoltak. Miután az európai nyitáskor nagy fordulat következett be a devizapárnál, 1,4839-en jegyzik az EUR-USD-t. Támogatás 1,4821-nél és 1,4800-nál, míg ellenállás 1,4873-nál található. In-GFX
A változatlan áron számított kiskereskesdelmi forgalom az idén az első kilenc hónapban 2,5 százalékkal, ezen belül a harmadik negyedévben 4,1 százalékkal, szeptemberben 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől, a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Baranya megyében jövő kedden reggel 4 és 6 óra között nem lesz buszközlekedés - tájékoztatott közleményében a Pannon Volán. A szakszervezetek a még elégséges szolgáltatásokról egyeztetnek a közlekedési vállalat vezetésével.
Nagy erővel közeledik a Fülöp-szigetek partjai felé a Mitag névre keresztelt trópusi vihar, amely várhatóan heves esőzéseket és áradásokat okoz majd a térségben. A tájfun az előrejelzések szerint szombaton csap le a szárazföldre, az ország középső részén fekvő Bicol körzetben, Manilától délre. Először Catanduanes szigetét fogja elérni a szélvihar, majd vasárnap Luzon szigetén keresztül jut el a…
Az elektronikai cikkek lesznek az idén is a legnépszerűbb karácsnyi ajándékok - derül ki egy hazai piackutatásból. Várhatóan az mp4-lejátszókból és az autós navigációs rendszerekből fogyhat a legtöbb.
A szállított áruk tömege 1,7 százalékkal, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 13,6 százalékkal nőtt 2007 I-III. negyedévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.