Az Interpol 680 millió dollár értékű illegális fogadásokra derített fényt Ázsia-szerte. A szingapúri rendőrség pénteki tájékoztatása szerint az Interpol június óta Szingapúrban, Kínában, Hongkongban, Makaón, Malajziában, Thaiföldön és Vietnamban tartott razziákat, s ezek során bukkantak a törvényellenes bukmékerirodákra.
A Prodrive vezetése tisztában van azzal, hogy esélye sincs bekerülni a Forma-1-be 2008-ban, ugyanis továbbra sem tisztázódott a vásárolt karosszériák kérdése, és minden bizonnyal minden marad a régiben.
Dr. Gurmai Zita az Európai Szocialista Párt Nőszervezetének elnökeként részt vett a Szófiában megrendezett európai szocialista tanácsülésen. A csúcstalálkozó, mely stílszerűen egy új uniós tagország fővárosban került megrendezésre, az európai baloldali politizálás minden területét érintette.
Az elmúlt öt évben évente átlagosan három százalékkal csökkent a BKV fizető utasainak a száma - közölte a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. sajtóosztálya az MTI-vel pénteken.
Miután az ezüst átlépte a tavalyi csúcsot, és újat ért el 16,21-nél, a lefelé mutató korrekció után visszaesett 15,22-re. A nemesfémet 14,73 dolláron jegyzik. Amíg 14,11 dollár fölött marad az árfolyam, kedvezöek maradnak a kilátások. Egy nyersanyagkereskedö szerint erösödh-nél található. In-GFX
Megelőzően a biztonsági szolgálat közbelépése ellenére az egyetemek autonómiáját előíró törvény visszavonását követelő diákok összeverekedtek az oktatást fenntartani kívánó társaikkal
A Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára abszurd feltételezésnek tartja, hogy a magyar kormánya határon túli magyarság háta mögött bárkivel paktumot kötne az őket érintő kérdésekről.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) áruszekciójában december 21. az idei év utolsó kereskedési napja, januárban pedig 7-én lehet először gabona termékekre üzletet kötni - közölte a BÉT a honlapján pénteken.
A Weber Shandwick kutatása szerint újra Ausztrália a legnépszerűbb ország-márka az idei Ország Márka Index (Country Brand Index, CBI) rangsora alapján. Magyarország Thaiföld után a második a legjobb ár-érték arányt képviselő turistacélpontok rangsorában.
A BRFK közlése szerint az elsődleges szakértői vizsgálat alapján közepesen ittas volt annak az autónak a sofőrje, amelyet péntek hajnalban vontak intézkedés alá a rendőrök az I. kerületi Alagút utcában. A gépkocsi két utasa incidensbe keveredett a rendőrökkel.
A Peter Pan On Ice jégshow felszerelését szállító kamionok a bulgáriai árvizek miatt hatalmas késéssel érkeznek Budapestre, aminek következtében a társulat a Papp László Sportarénába meghirdetett péntek esti előadását nem tudja megtartani.
Az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet közvetve megerősítette, hogy a bank folytatja a kivárást, és decemberben sem változtat irányadó kamatminimumán
A november 21-i sztrájk sikeres volt, de nem járt értékelhető eredménnyel, ezért újabb munkabeszüntetésekre kell számítani - hangzott el a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetségének tájékoztatóján. A tervek szerint a vasutasok következő sztrájkja addig tart, amíg a kormány nem teljesíti a követeléseket.
Maga Nyikita Hruscsov szovjet pártvezető bízta meg titkos ügynökét, Lee Harvey Oswaldot John F. Kennedy amerikai elnök meggyilkolásával. Később meggondolta magát, de már nem tudta megállítani a vakbuzgó amerikai fiatalembert - ezt állítja legújabb könyvében Ion Mihai Pacepa egykori román titkosszolgálati főnök legújabb könyvében.
Konstruktív szellemben folyt az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról tartott koalíciós egyeztetés - mondta Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa. A koalíciós pártok úgy vették végig a 232 indítványt, hogy lehetőség szerint minden fontos kérdésben megegyezés szülessen - közölte az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke a három és félórás…
A GBP-JPY-t 221,66-on, azaz napi minimumon jegyzik. A 232,00-es érték alá való visszaeséssel klasszikus kettös csúcs-fordulat jött létre, ami nagyon rossz kel. A MACD eladásokon áll, az RSI pedig nem mutat túlvásároltságot. Arra számítanak, hogy jövöre csökkentik a brit alapkamatot. A vételi paritás szerint 170,00 alatt áll a fair érték, tehát 30%-kal túlértékelt a devizapár. Középtávon…
Egy kaméleonra bukkantak a repülôtéri vámosok a Ferihegyi I-es terminál egyik vécében. Az egzotikus hüllôt valószínûleg a határon akarták átcsempészni, ám a végül meggondolták magukat és a mosdóban hagyták. A kis állat a Fôvárosi Állatkert mentôhelyén talált menedéket.
A párizsi egyetemek rektorátusa hétfő reggelig bezáratta a Sorbonne-t, miután egy, a felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró törvény visszavonását követelő diákcsoport fizikai erőszakot alkalmazva többször megpróbálta elfoglalni az egyetem épületét.
Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Bécsi Diplomáciai Akadémia meghívására érkezett az osztrák fővárosba, ahol előadást tart az európai külpolitika előtt álló fontosabb kihívásokról.
Terrortámadások előkészítésében talált bűnösnek egy koppenhágai esküdtszék három iszlamistát pénteken. A bírák később hirdetnek ítéletet, amely akár életfogytiglani börtönbüntetést is jelenthet a tavaly szeptemberben letartóztatott csoport tagjai számára.
A Déli Áramlat vezetéken 2013-ban indulhat meg a földgázszállítás Európába. Jelen tervek szerint két útvonalat is kiépítenek - azaz Magyarországon is át fog haladni a gázvezeték
A Liga Tanács sikeresnek értékelte a Társadalmi Szolidaritás Napján végigvitt tiltakozó akciókat, ugyanakkor a kormánnyal kötendő megállapodást illetően elégedetlen, hiszen a kabinet tárgyalásokat sem folytat a témáról ebben a pillanatban - mondta Gaskó István, a Liga elnöke az MTI-nek csütörtökön, a testület ülését követően.
Emlékkoncertet rendeznek a februárban elhunyt Jávori Vilmos dzsesszmuzsikus és zenepedagógus tiszteletére zenésztársai, tanítványai, barátai közreműködésével hétfőn este Budapesten, a Stefánia Palotában - közölte Gyimesi László, a Jávori Band tagja az MTI-vel.
A Debreceni Egyetem tehetséggondozási programjának köszönhetően évről évre kimagasló eredményt érnek el az intézmény hallgatói az országos szakmai megmérettetéseken. Dr. Fésüs László, a Debreceni Egyetem rektora ma mutatta be az Országos Tudományos Diákköri konferencián nyertes diákjait. November 24-én az egyetem díszdoktorait avatják és Sólyom László köztársasági gyűrűt ad át.
Az általa eddig ismert reformok közül a legbátrabbak zajlanak Magyarországon - jelentette ki Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a frankfurti Európai Bankár Konferencián
Nigel Stepney védőügyvédje cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a kutatók bebizonyították, hogy a Ferrari egykori mérnökének köze volt ahhoz a szabotázskísérlethez, melyet a Monte-Carlói Nagydíjon követtek el az olasz alakulat ellen.
Újabb Guinness rekordra készülnek egy oroszlányi tánccsoport tagjai. A fiatalok arra vállalkoznak, hogy 32 órán keresztül hip-hop táncot tanulnak. A kísérlet pénteken délelőtt 11 órakor kezdődött az oroszlányi művelődési központban és szombaton este nyolcig tart.
A párizsi egyetemek rektorátusa hétfő reggelig bezáratta a Sorbonne-t, miután egy, a felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró törvény visszavonását követelő diákcsoport fizikai erőszakot alkalmazva többször megpróbálta elfoglalni az egyetem épületét.
Vastagbélrák és egyéb daganatok, illetve a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának csökkenését eredményezhetik a különböző ásványi anyagokkal, rostokkal, élőbaktériumokkal és antioxidáns hatású vegyületekkel dúsított élelmiszerek, amelyek várhatóan egyre nagyobb számban kerülnek a boltok polcaira.
Baleset miatt lezárták a 83-as főutat Győrszemere térségében, miután két személyautó karambolozott. A forgalom elterelésére nincs lehetőség, ezért a környéken nagy torlódásra kell számítani.
Eddig nem talált európai uniós pályázati pénzzel történő visszaélésre utaló adatot Weiszenberger László, korábbi MSZP-s kistérségi megbízott úgynevezett kazettás ügyében a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség.
Konstruktív szellemben folyt az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról tartott koalíciós egyeztetés - mondta Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa pénteken az MTI érdeklődésére.
Több mint húszezer fiatal facsemetét ültetett és 64 mázsa makkot vetett el a főváros környéki erdőterületen a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete. Ennek eredményeként tizenhat hektárral nő a főváros környéki zöldterület nagysága, és új életre kel a leégett újpalotai erdő.
Marcello Lippi tagadta, hogy megkeresték volna az angol labdarúgó-válogatottnál megüresedett szövetségi kapitányi posztot illetően, de felkérés esetén megfontolná a dolgot.
250 kutyát tartottak embertelen körülmény között egy újlengyeli menhelyen. A beteg, legyengült állatok között többek hátán vasvillától szerzett sebek éktelenkedtek. Az állatkínzásról egy ismeretlen értesített több környékbeli állatvédő szervezetet, akik pár nappal ezelőtt elvitték az összes ebet.
A kormány gazdaságpolitikáját bírálta a jegybankelnök. Simor András szerint az infláció nincs kontroll alatt. A Magyar Nemzeti Bank vezetője úgy vélte: ennek oka a kiigazítás szerkezetében keresendő, az adóemelés és az ártámogatások leépítése csökkentette ugyan a deficitet, de növelte a pénzromlást.
Kristóf boldogan mesélte, hogy rájött: fia Pí-súllyal született! Lőrinc 3140 grammal jött a világra, a 3,14 pedig a Pí értékének felel meg. Persze ebből nem lehet azért messzemenő következtetéseket levonni, az viszont biztos, hogy Kristóf fia csak a kórházban viselkedett jól.
Tél ide, havazás oda, mégis lesz Műgyűjtők éjszakája november 29-én a Falk Miksa utcában és a csatlakozó Balaton, Markó és Balassi utcai galériákban. Az immár hatodik képzőművészeti fesztiválon 24 galéria, műkereskedés és antikvitás tart nyitva egészen éjfélig.
Betiltott termékeket, veszélyes készülékeket, nem biztonságos játékokat mutattak be pénteken Egerben a fogyasztóvédők, hogy karácsony előtt ezzel hívják fel a vásárlók figyelmét arra, érdemes átgondoltan, és tudatosan vásárolni.
Az év végéig meghosszabbítják az "Adj Egyet és Kapj Egyet" programot, amelynek keretében az egyesült államokbeli és kanadai vásárlók december 31-éig 399 dollárért (mintegy 69 ezer forintért) juthatnak hozzá a "százdolláros" laptophoz, és az árkülönbözetből vett második számítógépet automatikusan egy harmadik világbeli gyermeknek juttatnak el.
Több száz diák tüntetett pénteken Hollandia több városában a megítélésük szerint helytelen tanrend, "a fölöslegesen sok" tanóra ellen. Egyes helyeken garázdaságba, szándékos rongálásba torkolltak a tü...