2007. november 27. kedd

nov. 27
17:02
250 dolgozót bocsát el a Malév (HírTV)
Kilenc százalékos létszámcsökkentést hajt végre a Malév, több mint 250 munkatársat küldenek el - derül ki a légitársaság keddi közleményéből. A Malévnál most 3508 embert foglalkoztatnak. A jobb, hatékonyabb és egyszerűbb vállalatvezetés igényével indokolják az elbocsátást, amelyet a szabályoknak megfelelően bejelentettek a munkaügyi központnak.
nov. 27
17:04
Magyar karácsony Észtországban (HírExtra)
Magyar karácsonyi tárlat nyílik csütörtökön az észtországi Keilában, a Finnugor téli népszokások című kiállítás sorozat keretében. A Tallinn melletti város megyei múzeuma most a magyar karácsonyi népszokásokról rendez tárlatot - mondta el az MTI-nek Dávid Gyula, a Tallinni Magyar Kulturális Intézet igazgatója.
nov. 27
17:04
Kormányzati médiatúlsúlyról ír a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készült tanulmány (HírTV)
Nyomasztó kormányzati médiatúlsúlyról ír az a "titkos" tanulmány, amely a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készült. A dokumentum szerint az ellenzék csak feleannyit szerepel az elektronikus médiumokban, mint a kormánykoalíció. Az anyag szerint a főbb közszolgálati és kereskedelmi televíziók meglehetősen hasonló módon tudósítottak az őszödi beszéd következményéről, a tévéostromról, kivéve a…
nov. 27
17:06
Összeomlott Kylie szervezete - megdöbbentő fotókkal (BorsOnline)
Kylie Minogue-rôl megdöbbentô fényképek kerültek a nyilvánosság elé. A fotókon az énekesnô élettelenül lóg a személyzet egyik tagjának karjaiban egy fellépés után. Kiderült: Kylie szervezete nem bírja a fellépéseket.
nov. 27
17:08
Tovább károsodhat a Szemlő-hegyi barlang (Infostart)
Tovább károsodhat Budapesten a Szemlő-hegyi barlang, amely nemrég beomlott egy szakaszon. A természeti képződmény felett ugyanis csaknem 250 négyzetméteren kivágták a fákat, ezek hiányában pedig eltűnhet a barlang tetejéről a talajréteg is.
nov. 27
17:08
McCabe akár 30 millió eurót is fektetne a Fradiba (HírExtra)
Kevin McCabe, az angol Sheffield United labdarúgócsapatának tulajdonosa sikeres pályázat esetén akár 30 millió eurót is hajlandó lenne fektetni a ferencvárosi futballklubba.
nov. 27
17:08
Áttörés a borreformról folyó uniós tárgyalásokon (Gondola)
Áttörést jelentett be kedden Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az Európai Unió tagországai között az uniós borágazat reformjáról folyó tárgyalásokon. Mint brüsszeli...
nov. 27
17:10
Eljárás a vasútépítők ellen (HírExtra)
Kartell gyanújával indított eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 építő cég ellen - közölte a GVH az MTI-vel kedden.
nov. 27
17:12
Véres tőzsdenap, pletykától terhes MOL-zakó (Privátbankár)
A mai napon szinte folyamatos esett a BUX, a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe legutóbb idén április elején zárt 24 ezer pont alatt - a zuhanásban a MOL és az OTP járt az élen
nov. 27
17:14
Gyorsítaná az örökbefogadást az MSZP (Infostart)
Az örökbefogadási eljárás gyorsítását kezdeményezi az MSZP - közölte Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő. A politikus úgy vélte: a jelenlegi gyakorlat megváltoztatásához a polgári törvénykönyv módosítására lenne szükség.
nov. 27
17:14
A házszabály módosítása (HírExtra)
A javaslat megteszi az első lépést ahhoz, hogy a házszabály megfeleljen az alkotmánybírósági határozatokból és egyéb jogszabályi előírásokból adódó követelményeknek. Erről Avarkeszi Dezső (MSZP) beszélt a házszabály módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának kezdetén kedden a parlamentben.
nov. 27
17:14
Álláskeresés a munkahelyről: csak diszkréten (HírTV)
"Ne mondj fel, amíg nincs aláírt munkaszerződésed", hangzik a karriertanácsadók egyik alaptézise. Ugyan az álláshirdetéseket böngészni és e-mailben pályázni munkaidő előtt és után lehet, a telefonos egyeztetés és az állásinterjú időpontja általában munkaidőre esik. Mivel a főnök nem nézi jó szemmel az álláskeresést, diszkréten kell kezelni. Hogyan lehet?
nov. 27
17:16
EUR-CHF Visszatérés a hosszú távú emelkedö trendbe (HírTV)
Miután stabilnak mutatkozott az 1,6350-es támogatás, a fontos érték alá, és ezzel a hosszú távú emelkedö trend alá ment az EUR-CHF árfolyama. Miután az érték alatt nyitott a devizapár, 1,6355-ön, azaz ismét a trend fölött jegyzik a devizapárt. A Stochastik és az RSI is túlvásároltságra és egy lehetséges technikai ellenmozgásra utal. Ellenállás 1,6361-nél, 1,6370-nél és 1,6380-nál, míg támogatás…
nov. 27
17:17
Majd minden tizedik Malév-alkalmazott repülhet (Privátbankár)
Csoportos, de 9 százalékot meg nem haladó létszámleépítést tervez a Malév. A létszám optimalizálástól évi 1,2 milliárd forint megtakarítást várnak - derül ki a légitársaság közleményéből. Az átalakítá...
nov. 27
17:19
Több a hirdetés és a bulvár (HírExtra)
Egyre több hirdetést vonz az internetes média, amelyben lassan, de biztosan nyer teret a bulvár - hangzott el a budapesti német nagykövetségen kedden rendezett pódiumbeszélgetésen.
nov. 27
17:19
Négyes karambol az M0-son (Blikk)
nov. 27
17:25
Ciprusra már megérkezett az euró (HírTV)
Málta és Ciprus jó úton halad, hogy 2008. január 1-jén bevezesse az Európai Unió közös pénzét, az eurót - közölte kedden az Európai Bizottság Brüsszelben. A testület alig öt héttel a bevezetés előtt vizsgálta meg a két szigetországot, mennyire teljesítette a követelményeket. Joaquin Almunia pénzügyi biztos azt mondta: "a ciprusiak és máltaiak büszkék lehetnek teljesítményükre, hiszen a fejlett…
nov. 27
17:25
Képeslap netről a ládába (HírExtra)
Sorszámozott, kortárs művészek által készített karácsonyi képeslapokat kínál a www.1000lap.hu című honlapon a Magyar Posta Zrt., a lapokat az interneten lehet kiválasztani, megírni és megcímezni, de hagyományos módon kerülnek a postaládába.
nov. 27
17:25
BUX: - 4,27 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.066,28 pontos, 4,27 százalékos csökkenéssel 23.899,35 ponton zárt kedden.
nov. 27
17:27
Nyomozást rendeltek el Kiss Ernő-ügyben (HírExtra)
Nyomozást rendelt el a Budapesti Nyomozó Ügyészség Kiss Ernő, volt XIII. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója ügyében - tudta meg az MTI ügyészségi forrásból kedden.
nov. 27
17:30
Csütörtökön játsszák újra a félbeszakadt bajnokit (HírExtra)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának határozata szerint csütörtökön 15 órától játsszák újra a hétfőn félbeszakadt FC Sopron-MTK Budapest mérkőzést, a Soproni Liga 15. fordulójában.
nov. 27
17:30
Sziget - eladták (Kreatív Online)
Az Econet leányvállalata, az Est Media Group (EMG) megvette a Sziget Kulturális Menedzser Irodát. Az akvizíció öt év alatt több fordulóban zajlik, a vételár közel ötmilliárd forint. Az eladást januárban egy stratégiai együttműködés előzte meg.
nov. 27
17:33
Sokat keresnek rajtunk a plázák (Piac és Profit)
Szinte az össze európai országban kétszámjegyű volt a bevásárlóközpontok hozama, így további plázák megjelenése várható.
nov. 27
17:35
A létszámleépítés miatt tüntettek (HírExtra)
"Én dolgozni akarok" - ezzel a József Attila A Dunánál című verséből vett idézettel a transzparenseiken tüntettek kedden délután a General Electric váci dolgozói a gyárépület előtt.
nov. 27
17:35
EUR-GBP 13 éves csúcsot elérö német infláció (HírTV)
Novemberben 13 éves csúcsot ért el a német infláció. A fogyasztói árindex éves szinten 3,0%-kal emelkedett. Havi szinten 0,4%-os plusz mutatkozott, meghaladva ezzel a +2,7%-os elörejelzést. Az EUR-GBP ma sorozatban 5. napja konszolidál gyenge eladási nyomással. A konszolidáció után tovább emelkedhet az árfolyam. 2008 1. negyedévben csökkennek a brit kamatok. A német infláció az EU-s árnyomást…
nov. 27
17:35
Négyes karambol az M0-s autóúton (Metropol)
Négyes karambol történt kedden délután az M0-s autóúton az M5-ös autópálya leágazásának közelében; a balesetben egy férfi súlyos sérüléseket szenvedett – közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője a távirati irodával.
nov. 27
17:37
Macsó nem vagy lelkiismeretes tartózkodás? (HírExtra)
Tegnap a Parlament nem szavazta meg azt a Sándor Klára és Magyar Bálint által beterjesztett javaslatot, amely női kvótaként került be a köztudatba. Ennek értelmében a pártok választási listáján előírásszerűen egyenlő arányban lettek volna mindkét nem jelöltjei, illetve a kormányban minimum egyharmados arányban.
nov. 27
17:37
Újabb sztrájkot terveznek a Tungsram dolgozói (HírTV)
A csoportos létszámleépítés ellen demonstráltak a Tungsram gyár dolgozói. A General Electric magyarországi vezetése a kisvárdai és a váci lámpagyár bezárását tervezi, amivel 350 munkás kerülhet az utcára.
nov. 27
17:39
Az EZTER első lemeze (HírExtra)
Megjelent Bíró Eszter új zenekarának, az EZTER-nek az első lemeze; a világzenei formáció az - együttes nevét viselő - albumon a zsidó folklór dallamait dolgozta fel új formában, modern hangszerelésben.
nov. 27
17:40
Folytatódik a sztrájk! (Spa Trend Online)
Továbbra sincs megegyezés a New York-i színházi sztrájk ügyében; az immár harmadik hete sztrájkoló díszletezőmunkások munkabeszüntetése folytatódik. A színházak tulajdonosai és a producerek, valamint a színházi munkások között a hétvégén egyeztetések kezdődtek, amelyek azonban kedd reggel kudarcba fulladtak. A díszletezők november 10-én kezdtek sztrájkot a szerintük tisztességtelen bérezés miatt.…
nov. 27
17:40
Újabb edzők kaptak megbízatást (HírExtra)
Újabb hat sportág, hét edzőpárosa, azaz 14 szakember vehette át az ifjú, valamint tapasztalt trénereket segítő úgynevezett Patrónus Program keretében diplomáját.
nov. 27
17:40
Vb-selejtező: nem tartják veszélyesnek a magyar válogatottat (HírTV)
A portugál és a svéd média sem tartja veszélyesnek a magyar válogatottat a vasárnapi vb-selejtező sorsolását követően, miközben az MLSZ vezetői folyamatosan azt mondják, ott lehetünk a három év múlva rendezendő dél-afrikai tornán. A svédek elsőszámú fociszakértője azonban pont a jelenlegi MLSZ-vezetést tartja alkalmatlannak.
nov. 27
17:40
Csoportos létszámleépítés a Malévnél (Gondola)
Csoportos, de 9 százalékot meg nem haladó létszámleépítést tervez a Malév, a létszám optimalizálástól évi 1,2 milliárd forint megtakarítást várnak - derül ki a légitársaság keddi közleményéből....
nov. 27
17:46
Gázártámogatás: büntetés jár a jogosulatlan igénylőknek (HírTV)
Kaotikus helyzet uralkodik a Magyar Államkincstárnál. A szervezet folyamatosan a gázártámogatásban részesülők adatait ellenőrzi, pedig erre nincs apparátusa. Mintegy 44 ezer ügyfelet szólítottak fel arra, hogy nyolc napon belül szolgáltassa be a már egyszer megadott adatait.
nov. 27
17:46
Művészeti nívódíjat adományozott Gyula (HírExtra)
Gyula városának művészeti nívódíját vette át kedden Veszprémben Szoboszlay Sándor Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a veszprémi Petőfi Színház örökös tagja.
nov. 27
17:46
Izlandon a legjobb élni (Blikk)
nov. 27
17:46
Négyes karambol az M0-s autóúton, egy súlyos sérült (Gondola)
Négyes karambol történt kedden délután az M0-s autóúton az M5-ös autópálya leágazásának közelében; a balesetben egy férfi súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság...
nov. 27
17:48
Záró kommentár (HírTV)
Ma délelött változóan alakult a dollár sorsa a többi fö devizával szemben. A zöldhasúnak jól jött, hogy bejelentették: egy közel-keleti alap 7,5 milliárdot kíván befektetni a Citigroupba. Emiatt csökkent a befektetök kockázatkerülése, és megszüntették a jen-longokat, ami megterhelte a jent. Az EUR-USD napi minimumot ért el 1,4814-nél, majd összeszedte magát. Kellemes meglepetést okozott a német…
nov. 27
17:51
Több ezer diák tüntet Franciaországban (Infostart)
Franciaországban szélsőbaloldali diákszerveztek felhívására több ezer diák és gimnazista tüntetett francia városokban a felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró törvény visszavonását követelve.
nov. 27
17:51
Menesztették az edzőt (HírExtra)
Az Empoli vezetői kedden menesztették Luigi Cagnit, helyére Alberto Malesanit nevezték ki az olasz labdarúgócsapat vezetőedzői posztjára.Cagnival az Empoli az előző szezonban klubcsúcsnak számító hetedik helyen végzett a Serie A-ban, ezzel története során először bejutott a csapat az UEFA Kupába.
nov. 27
17:51
Az EBESZ egyik képviselője az újságírók őrizetbevételéről (Gondola)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet médiaszabadság-képviselője angol nyelvű, nemzetközi sajtóközleményben üdvözölte kedden a magyar újságíró-társadalom és a rendőrség közötti...
nov. 27
17:51
Elkelt a MÁV Cargo (HírTV)
A magyar államvasutak egyetlen nyereséges cégét, a MÁV Cargót az osztrák-magyar Rail Cargo Austria-GySEV konzorcium vásárolhatja meg 102,5 milliárd forintért.
nov. 27
17:53
125 éve született a hidroplán feltalálója (HírExtra)
Százhuszonöt éve, 1882. november 29-én született Henri Fabre francia mérnök és tervező, a hidroplán (a vízre leszállni, azon úszni és onnan felszállni képes repülőgép) feltalálója.
nov. 27
17:54
Közel minden tizedik embert elküldenek a Malévtól (Infostart)
Csoportos, de 9 százalékot meg nem haladó létszámleépítést tervez a Malév. A légitársaság vezetése által kiadott közlemény szerint az intézkedéstől évente 1,2 milliárd forint megtakarítást várnak. Az orosz tulajdonban lévő Malév cégcsoport jelenleg 3508 embert foglalkoztat.
nov. 27
17:57
2008 a stagnálás éve lesz (HírExtra)
A következő év a stagnálás éve lesz - így értékelte Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a 2008-as költségvetés fő számainak elfogadását.
nov. 27
17:57
George Bush megnyitotta az annapolisi Közel-Kelet-konferenciát (Gondola)
George Bush megnyitotta az egynapos nemzetközi Közel-Kelet-konferenciát Annapolisban; az amerikai elnök beszédében a közel-keleti béketárgyalások újraindítását sürgette. "Eljött az ideje a...
nov. 27
17:57
A nagybefektetőket nem vonzza a Balaton (Alternatív Energia)
A Balatonnál egy szállodaépítő 12-14, egy kikötőbővítő 10, egy új kikötőépítő pedig 20 éves megtérülési időre számíthat - hangzott el kedden Siófokon a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. által a balatoni befektetések, fejlesztések megtérülési lehetőségeiről szervezett konferencián.
nov. 27
18:00
Likvidálás az olajpiacon (Privátbankár)
Kedden késő délután 2 dollárt meghaladó veszteségen állt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban. Röviddel 17:30 óra után az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Bre...
nov. 27
18:02
"Nagyon nehéz lesz a 2008-as év" (Infostart)
Szlovákia volt köztársasági elnöke szerint a szlovák kormánynak nem kellett volna ennyire sietnie az euró bevezetésével. Rudolf Schuster az InfoRádiónak adott interjúban annak kapcsán beszélt erről, hogy Szlovákia a tervek szerint 2009 január elsején csatlakozik az eurózónához. A volt államfő szerint a magyar-szlovák diplomáciai feszültség enyhülni fog, a kormányoknak ugyanis mindig azt kell…
nov. 27
18:02
Rendhagyó hasonmás kiadás (HírExtra)
"Magyar mágnások életrajzi s arczképcsarnoka" címmel a napokban került a boltokba egy különösen szép kivitelezésű, könyvtörténeti szempontból rendhagyónak mondható könyv: egy olyan "hasonmás" kiadvány, melynek teljes alakjában nincs könyvtörténeti előzménye.

Keresés