2007. november 27. kedd

nov. 27
18:47
Zuhant a BUX: 4,2 százalékos esés (Infostart)
Drámai mértékben, 4,2 százalékot esett kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX . Az index 1066 ponttal 23899 pontra esett.
nov. 27
18:54
Schuster: a jövőbe kell tekinteni a magyar-szlovák viszonyban (Gondola)
A jövőbe kell tekinteni a szlovák-magyar viszonyban, ha a múlttal foglalkozunk, az a nacionalista hangok feléledésének kedvez - mondta Rudolf Schuster volt szlovák államfő kedden Budapesten az...
nov. 27
19:00
MACS: minden olimpikont legalább négyszer ellenőriznek az olimpia előtt (Infostart)
A Magyar Antidopping Csoport vezetőjének közlése szerint minden magyar olimpikont legalább négyszer ellenőriznek Peking előtt.
nov. 27
19:10
Gyurcsány: "Te jó ég, most mi lesz?" (Infostart)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint az ő vezetésével indul neki a 2010-es parlamenti választásnak a Magyar Szocialista Párt. A kormányfő egy amerikai hírügynökségnek nyilatkozva úgy fogalmazott: meggyőzően nagy az MSZP-n belüli támogatottsága ahhoz, hogy megőrizze a politikai vezetés képességét.
nov. 27
19:11
Hóátfúvás miatt lezártak két alsóbbrendű utat Fejér megyében (Gondola)
Hóátfúvás miatt lezárták a 8123-as út, valamint a 8126-os út egy szakaszát Fejér megyében - közölte a rendőrség. Nem közlekedhetnek a gépjárművek a székesfehérvári Metro-csomóponttól a Zámoly...
nov. 27
19:11
Elhunyt Herb McKenley (HírTV)
Elhunyt Herb McKenley. Az 1952-ben a Helsinki Olimpián aranyérmet szerző futó 400 méteren világcsúcstartó is volt, majd visszavonulását követően a jamaikai válogatott edzője volt. Később hazája atlétikai szövetségét is irányította 12 esztendőn át. 85 éves volt.
nov. 27
19:12
Gyurcsány szerint nincs, aki pótolni tudná őt (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt jósolta a Bloomberg amerikai hírügynökségnek, hogy az ő vezetésével indul neki a 2010-es parlamenti választásnak a Magyar Szocialista Párt, mert "nincs, aki elfogadhatóan pótolni tudná". A miniszterelnök hétfőn nyilatkozott a Bloombergnek Budapesten, s a New York-i székhelyű hírszolgálati iroda kedden közölte az interjút.
nov. 27
19:16
Lakóépület égett Csepelen (Gondola)
Teljes terjedelmében égett egy lakóépület Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc utcában - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője kedden kora este a távirati irodával. Mint...
nov. 27
19:19
Kartell gyanújával indult eljárás 12 építő cég ellen (Infostart)
Kartell gyanújával indított eljárást a Gazdasági Versenyhivatal 12 építő cég ellen - mondta el az InfoRádiónak a GVH szóvivője. A szervezet gyanúja szerint az érintett társaságok, magyarországi vasútvonalszakaszok felújítására, átépítésére, rehabilitációjára kiírt közbeszerzési eljárások során előzetesen megállapodtak a várható győztes személyéről, valamint a támogatók alvállalkozói és pénzügyi…
nov. 27
19:21
A francia diákok egy része tüntetett, egy része a miniszterrel tárgyalt (Gondola)
Szélsőbaloldali diákszerveztek felhívására több ezer diák és gimnazista tüntetett kedden francia városokban a felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró törvény visszavonását követelve, miközben...
nov. 27
19:21
Év végéig érdemes postára adni az energiaár-támogatás igénylését (Infostart)
Aki már januártól szeretne távhő-, vagy gázártámogatást kapni, annak még ebben az évben postára kell adni az igénylését - mondta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szóvivője. Schranz Edit megjegyezte: eddig több mint 100 ezren adták be a Magyar Államkincstárhoz az igényléseket.
nov. 27
19:27
Gyurcsány szerint az ő vezetésével indul neki az MSZP a 2010-es választásnak (Gondola)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt jósolta a Bloomberg amerikai hírügynökségnek, hogy az ő vezetésével indul neki a 2010-es parlamenti választásnak a Magyar Szocialista Párt, mert "nincs, aki...
nov. 27
19:32
Ion Iliescu: "Tőkés László eleinte egy nagyon pozitív személyiség volt" (Infostart)
Románia korábbi elnöke szerint Tőkés László királyhágómelléki református püspök a rendszerváltozás után pozitív személyiség volt, de később szélsőségessé vált, most pedig veszélyezteti az RMDSZ európai parlamenti részvételét. Ion Iliescu az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta, a magyarok és a románok között csak politikai szinten vannak etnikai konfliktusok.
nov. 27
19:36
Négymilliárdért adták el a Szigetet! (Piac és Profit)
Az econet bevásárol: öt év alatt majdnem 5 milliárd forintot fizet a Sziget kft-ért, ha az 2011-ig egymilliárdos eredményt ér el, amiből a vevőé egymilliárd. Ha egy bírósági döntés beszüntetné a fesztivált, a vevő visszaléphet.
nov. 27
19:41
Hamar feladjuk, ha nem áll fel (Privátbankár)
A merevedési zavarral küszködő férfiak harmada akcióképtelen maradt az első potencianövelő szer bevétele után is
nov. 27
19:43
Súlyos baleset a 48-as főúton (Blikk)
nov. 27
19:48
Nem közeledtek az álláspontok Koszovó ügyében (Infostart)
Az albán és a szerb fél is fenntartotta álláspontját a Koszovó státusáról az ausztriai Badenben zajló tárgyalások második napján. Belgrád újabb, a koszovói autonómiára tett javaslatát Pristina képviselői nem tartották elfogadhatónak.
nov. 27
19:48
Szemfényvesztő nyugdíjemelés - legfeljebb a szintentartásra elég (HírTV)
Újabb nyugdíjváltozásokról szavazott a parlament. Bár a kormánytöbbség 4,9 százalék helyett, 5 százalékos díjemelésről döntött, ez legfeljebb a szintentartásra lehet elég, hiszen a várható pénzromlás ugyanekkora mértékű lesz.
nov. 27
19:52
Kirúgták a vicceskedő metróbemondót (Privátbankár)
A londoni metróhálózat egyik hivatalos bemondóját kirúgták, miután többeknek is viccesen beszólogatott
nov. 27
19:53
Nincs áttörés a koszovói tárgyalásokon (Gondola)
Nem hozott áttörést az osztrák főváros melletti Badenben zajló koszovói tárgyalások második, keddi napja sem: a lényeget, Koszovó jövőbeli státusát tekintve mind a szerbek, mind az albánok...
nov. 27
19:59
Ellenőrizhetetlenné válhat a boszniai politikai válság (Gondola)
Ellenőrizhetetlenné válhat a megosztott bosznia-hercegovinai közösségek közt kialakult politikai válság - mondta kedden Miroslav Lajcak, a nemzetközi közösség boszniai főmegbízottja. A szlovák...
nov. 27
20:04
Baleset a 48-as főúton, három súlyos sérült (Gondola)
Súlyos baleset történt Debrecentől nem messze, a 48-as főút Panoráma úti kereszteződésében kedden este fél hatkor - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Két...
nov. 27
20:06
Egy karambollal hív reggelizni a gyorskajalánc (Spa Trend Online)
Síelők siklanak a hegyoldalon, egyikük rondán felbukfencezik, másikuk egy bozontos bokrot kap a lába közé, majd félájultan összecsuklik. Mit gondolnak, mit reklámoz a jelenet? Nem, nem a még menőbb sílécet, nem is az ütésgátló síruhacsodát. Hanem téli gumit. Géperejű járművekre. Ott, a síelőkkel teli meredek hegyoldalon. Bizony. Na és amikor egy dühöngő őrült szabadul be egy telefonos…
nov. 27
20:09
Hivatalosan is özvegy szeretne lenni a kalandvágyó milliomos felesége (Infostart)
Steve Fossett hivatalos halottá nyilvánítását kérte a bíróságtól a felesége. A kalandvágyó amerikai milliomos szeptemberben tűnt el egymotoros kisgépével együtt a nevadai sivatagban, a felkutatására tett minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyult.
nov. 27
20:10
Decemberben véglegesülnek a 4-es metró EU-támogatásának pályázati dokumentumai (Gondola)
A kormány várhatóan december első felében dönt azokról a jogszabály-módosításokról, amelyek alapján véglegesíthetők a 4-es metró uniós támogatásának pályázati dokumentumai - rögzíti a...
nov. 27
20:19
Rekordra készülnek a Kossuth téren (Privátbankár)
Véglegessé vált az Ország karácsonyának programja: a Miniszterelnöki Hivatal december 6. és 24. között változatos programokat szervez a Kossuth téren
nov. 27
20:19
Meglepő feltételezés: Nem a szépségük miatt szeretik a csúnya nők a jóképű férfiakat (Infostart)
A csúnya nők nem azért vonzódnak a jóképű férfiakhoz, mert szeretik a szépet, hanem abban a reményben, hogy a gyermekeik nem rájuk hasonlítanak majd - állítják lengyel kutatók.
nov. 27
20:21
Salman Rushdie Budapesten (HírTV)
Szerdán Budapestre érkezik és csütörtökön dedikálja is magyarul nemrég megjelent műveit Salman Rushdie.
nov. 27
20:30
Ismét összeáll a mikrofonfejű banda (Infostart)
Ismét összeáll egy legendás zenekar. Ezúttal a Jackson Five döntött úgy: jövőre koncertkörútra indul - minderről az egyik fivér, Jermaine számolt be.
nov. 27
20:35
Túl sokan akartak dolgozni (Piac és Profit)
Több mint kétszerannyi forrásra tartottak igényt a települések a közmunkaprogram során, mint amennyi pályázható volt. Jövőre folytatják a programot.
nov. 27
20:37
Átdolgozták a főváros jövő évi költségvetési koncepcióját (Gondola)
Második olvasatban tárgyalja szerdán a Főpolgármesteri Kabinet a fővárosi önkormányzat jövő évi költségvetési koncepcióját, amelynek keretében a szocialisták néhány nagyobb kérdést rendeznének,...
nov. 27
20:37
Előkerült a norvég síkirály éremgyűjteménye (Blikk)
nov. 27
20:40
Rosszcsont beforr, avagy rossz kicsi sokra megy? (Privátbankár)
Ha a rakoncátlan gyerkőc még 8 éves korában sem fér a bőrébe, az már a későbbi tanulmányait és munkahelyi karrierjét veszélyezteti
nov. 27
20:40
Visszaküldte a kétmilliós csekket a becsületes címzett (Infostart)
Tizenöt dollárt várt visszatérítésként Utah állam kereskedelmi hivatalától, de amikor kinyitotta a borítékot, abban egy 2,2 millió dollárról szóló csekket talált egy amerikai férfi. Jerry Mika először megpróbálta lehívni a pénzt, végül azonban visszaszolgáltatta azt a feladónak.
nov. 27
20:46
Újra együtt Jacksonék? (Privátbankár)
Egy turné erejéig újra összeállhat az a banda, ahonnan Michael Jackson szédítő karrierje annak idején elkezdődött. A Jackson Five koncertturnéja jövőre indulhat útnak - nyilatkozta a BBC-nek Jermaine ...
nov. 27
20:48
Palesztin-izraeli megegyezés: 2008 végéig békemegállapodást írnak alá (HírTV)
A palesztin elnök és az izraeli kormányfő megegyezett abban, hogy 2008 végéig átfogó közel-keleti békemegállapodást írnak alá.
nov. 27
20:52
A legkínosabb szexjelenetek az irodalomban (Infostart)
Nagy-Britanniában már megjelent azoknak a regényeknek vagy novelláknak a listája, amelyek jó eséllyel pályázhatnak a legkínosabb szexjelenetet tartalmazó mű elismerő címére.
nov. 27
20:52
Medgyessy: "Mindig van más választás. Most is" (Infostart)
Medgyessy Péter szerint ha a magyar gazdaságban "2008 második felétől nem indul be egy lassú növekedés, akkor nagyon-nagy baj van". A volt miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: az MSZP-ben jelenleg a "szokásosnál gyöngébb a kontroll", amit ismét meg kell erősíteni. "Egy demokráciában egy vezetőnek nem kell megharagudni, ha valaki mást gondol és le kell vonni a…
nov. 27
20:53
"Oroszország egy európai ország szerencsétlen földrajzi háttérrel" (Infostart)
Nagy-Britannia egykori szovjet nagykövete szerint az Európai Uniónak szerződéses partneri viszonyt kell kialakítania Oroszországgal. Sir Rodric Braithwaite, aki 1988 és 1992 között volt moszkvai nagykövet, a Világpolitikai Fórum szünetében az InfoRádiónak elmondta, a demokrácia nem politikai döntéshozatali rendszer, hanem kultúra kérdése, ilyen értelemben pedig Oroszország demokratikus állam.
nov. 27
21:01
VOSZ: egyre nehezebb helyzetben a magyarországi cégek (Infostart)
A Vállalkozók Országos Szövetsége szerint az államkassza bevételének növeléséhez nem elég a látható cégek folyamatos ellenőrzése, ahhoz a feketegazdaság felszámolására van szükség.
nov. 27
21:03
Késsel és bunkósbottal fenyegetnek a potyautasok (Infostart)
Az erőszaktól sem riadnak vissza azok, akik illegálisan akarnak bejutni Nagy-Britanniába. Különösen a szigetországba tartó kamionok vezetői vannak veszélyben, egyiküket a napokban megkéselte az egyik reménybeli potyautas.
nov. 27
21:07
Áttörés vagy csak kis eredmény borfronton? (Infostart)
Áttörésként értékelte a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, hogy kikerült a cukor hozzáadásának tilalma az Európai Unió készülő borreform-tervezetéből. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerint ugyanakkor csupán minimális eredményeket sikerült elérni.
nov. 27
21:08
Kiutálták a nagymamát, mert "túl öreg és kövér" (Infostart)
Hiába vezette a legsikeresebb fogyókúrás tanfolyamot Brenda Tolley, kiutálták a főnökei, mert szerintük "túl öreg és kövér". A 64 éves nagymama diszkrimináció és tisztességtelen bánásmód miatt beperelte a céget.
nov. 27
21:14
Gyurcsány szerint ő vezeti az MSZP-t 2010-ben - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A miniszterelnök azt jósolta, hogy ő vezeti majd a Magyar Szocialista Pártot a 2010-es parlamenti választásokon. Gyurcsány Ferenc egy amerikai hírügynökségnek azt mondta: az SZDSZ csak ijesztget, amikor a koalícióból való kilépéssel fenyegetőzik.
nov. 27
21:14
Gyurcsány szerint 2010-ben is ő irányítja majd a szocialistákat (HírTV)
Nincs szükség további intézkedésekre ahhoz, hogy 2009-re Magyarországon az államháztartás hiánya ne haladja meg a nemzeti össztermék 3,2 százalékát - nyilatkozta kedden a Bloomberg amerikai hírügynökségnek Gyurcsány Ferenc. A kormányfő azt is hozzátette: véleménye szerint 2010-ben az ő vezetésével indul majd neki a választási kampánynak a Magyar Szocialista Párt.
nov. 27
21:19
Tombol az AIDS-járvány Washingtonban (Infostart)
Az Egyesült Államok városai közül Washingtonban a legmagasabb az AIDS-betegek aránya, és itt születik a legtöbb fertőzött gyermek is - állapította meg egy tanulmány.
nov. 27
21:25
Izraeli-palesztin közös nyilatkozatot fogadtak el a békekonferencián (Infostart)
Az Egyesült Államokban megállapodott az izraeli és a palesztin tárgyalóküldöttség a jövőbeli béketárgyalások keretszerződéséről az annapolisi békekonferencia első napján.
nov. 27
21:25
Olmert és Abbász szerint is a béke útja az egyetlen út (Gondola)
Mahmúd Abbász, a palesztin hatóság elnöke és Ehud Olmert izraeli miniszterelnök is azt hangsúlyozta a keddi annapolisi Közel-Kelet-konferencián, hogy a béke útja az egyetlen jövőbe vezető út népeik...
nov. 27
21:29
Forradalmian új gyógyító módszer: "ürülék-transzplantáció" (Infostart)
Lehet, hogy ez a leggyomorforgatóbb orvosi módszer, de Ethel McEwannél bevált: a 83 éves skót asszonyt a lánya ürüléke gyógyította meg az életveszélyes baktériumfertőzésből.
nov. 27
21:30
Karácsonyi bavásárlás hitelből (HírTV)
Az emberek kevesebb ételt vásárolnak és inkább az olcsóbbat választják a megszorítások és az áremelések miatt - a statisztikai hivatal adatai szerint. A kiskereskedők azt mondják: az emberek már a szezonális termékekre, például szaloncukorra is kevesebbet költenek. Karácsony előtt több áruházlánc már az élelmiszereket is hitelre kínálja.

Keresés