Válópert kezdeményezett egy kínai férfi, miután kiderült számára, hogy ikrei közül csak az egyik csecsemőnek ő az apja. Már a szüléskor gyanús lett neki a dolog, mert a két jövevény nagyon...
Még mindig életveszélyes az állapota annak a két kisgyereknek, akik szerdán szenvedtek súlyos égési sérüléseket, amikor kigyulladt a házuk Kiskőrösön. Géppel lélegeztetik őket. Az orvosok reményei szerint hosszú kezelés után ugyan, de felépülnek - mondta Szabó Cecília, a Bethesda Kórház ügyeletes orvosa.
Megmutatja pocakját a világnak a várandós Christina Aguilera: a meztelen énekesnőről készült fotók az egyik amerikai női magazin januári számában jelennek majd meg.
SZŐLŐSKISLAK – Több mint százéves borkészítési hagyományt elevenített fel egy kísérletező kedvű somogyi borász, Ország Zoltán, azt remélve, hogy az idei év szőlőtermése különleges évjáratú vörösbort hozhat a karácsonyi ünnepi asztalára.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője nagyon kicsi valószínűségét látja annak, hogy a kormánykoalíció felbomlana. A liberális politikus a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt mondta, a vita az egész...
A 20. század történetét tekinti át Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész újonnan megjelent, ezernél is több képpel gazdagított összefoglaló munkája, amelynek szövegét illusztrációk nélkül, egy kisebb formátumú könyvben is közzé tette a Rubicon Kiadó.
BUDAPEST – Legszebb álma vált valóra egy kisfiúnak tegnap kora este a Blaha Lujza téren, amikor egyetlen gombnyomására szerte a városban először gyúltak fel az ünnepi fények. Magács Vincének (4) is köszönhetően mostantól esténként valamennyi belső kerület teljes karácsonyi pompában tündököl Budapesten
A Budapesti Értéktőzsde csütörtöki kereskedésében a BUX-index emelkedését várják a megkérdezett szakértők. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint valószínűleg folytatódik az emelkedés, de ...
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője nagyon kicsi valószínűségét látja annak, hogy a kormánykoalíció felbomlana. A liberális politikus csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt mondta, a vita az egészségügyi reformról nem az MSZP és az SZDSZ, hanem a szocialista párton belül van.
Áprilishoz képest 4 százalékkal növekedett a Fidesz támogatottsága, míg a MSZP jelenleg is mélyponton stagnál. A biztos részvételt ígérő, pártot választók körében a Fidesznek 62, a kormánypártnak 24 százalékos a támogatottsága.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője nagyon kicsi valószínűségét látja annak, hogy a kormánykoalíció felbomlana. A liberális politikus csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt mondta,...
Nem sikerült megállapodniuk a közös halászati övezet létrehozásáról a két Korea védelmi minisztereinek csütörtökön befejeződött, háromnapos phenjani tárgyalásukon - jelentette a dél-koreai média....
Az azonos munkakörben dolgozó nők 11 százalékkal keresnek kevesebbet férfi kollégáiknál Franciaországban. Ugyan jogszabályok papíron léteznek a nemi diszkrimináció tilalmára, mégsem tartják be. A hatékonyabb fellépés érdekében a kormány a szakszervezetekkel és a munkaadókkal tárgyal. Pénzbüntetést terveznek a diszkriminálókkal szemben – írja a Világgazdaság.
Novemberben -23 pontról -28 pontra csökkent a francia fogyasztói bizalom, miközben -24 pontos értékkel számoltak. Idén június óta csökkenést mutat a bizalom. In-GFX
Nem adták meg magukat azok a Fülöp-szigeteki lázadó katonatisztek, akik csütörtökön megszöktek tárgyalásukról és bevették magukat egy manilai luxusszállodába. A hatóságok közép-európai idő...
A nemzetgazdasági beruházások volumene az idén a III. negyedévben - az előzetes számítások alapján - 2,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól - közölte központi Statisztikai Hivatal. ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 466,53 pontos emelkedéssel, 25.133,87 ponton nyitott csütörtökön. Az előző napi záróértékhez képest ez 1,89 százalékos növekedés.
Szabálysértési eljárást kezdeményezett hazánk ellen az uniós pénzek elosztására létrehozott baloldali akciócsoportok miatt Antonio Tajani Európai Néppárti képviselő. A baloldali akciócsoportok miatt korábban már több önkormányzati képviselő is az Európai Parlamenthez fordult.
Budapest, a Balaton és az egészségturizmus kiemelt népszerűsítését tervezi a Magyar Turizmus Zrt jövőre. A társaság számít a légi úton érkező külföldi turistákra, ezek száma ugyanis a bővülő regionális diszkont repülőjáratoknak köszönhetően bővülni fog. Róna Iván, a Turizmus Zrt vezérigazgatója rádiónknak elmondta: a beutazó turizmus élénkítésére új külpiaci stratégiát készítettek. Kis Krisztián…
Budapest – Megelevenedtek a legkegyetlenebb iskolásfilmek azon a videofelvételen, amelyet ma este mutatnak be az MTV Szempont című műsorában. A felvételen jól látható, hogyan próbálják meg középiskolás gyerekek óra közben kikészíteni az énektanárnőt.
Az USD-JPY maga mögött hagyta 107,22-es éves minimumát, és 20 pippel 110 alatt jegyzik. A MACD és a Parabolic Price/Time is vételi jelet adott ki. Az alárendelt csökkenö trendvonal 112,40-nél fut. Ellenállások 110,85-nél és 111,76-nál, míg támogatások 109,58-nál, 108,67-nél és 107,40-nél találhatók. Csak akkor érdemes longokat létrehozni, ha stoppal biztosítjuk öket. In-GFX
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Nyolc hónapnyi előkészítő munka után január 1-jétől egyesül a CIB és az InterEurópa Bank. A két olasz tulajdonú pénzintézet nemcsak jogilag olvad össze, hanem egyesülnek a bankfiókhálózatok és internetes rendszerek is. Török László, az egyesült CIB bank vezérigazgatója azt mondta, hogy több milliárd forintos üzemi eredménynövekedésre számítanak. Nagy Károly összeállítása
Megdőlt a gázolajár rekord a tegnapi áremeléssel. A legdrágább literenkénti ár a gázolaj esetében jelenleg 308 forint 90 fillér, a benzin esetében pedig 303 forint 90 fillér. A különbség már 5 forint a két üzemanyagfajta között. Egy hónap alatt a gázolaj 20 forinttal drágult és tízzel a benzin. Ha az OPEC jövő heti kitermelés-csökkentési döntése nyomán csökken majd az olaj világpiaci ára, az akkor…
A NOK-JPY ma úgy tünik, hogy megrekedt 20,20 és 19,81 között. Ráadásul ismét tesztelték a november eleji csökkenö trendvonalat, mely 20,20-nál fut. Ha az olaj árfolyama 100 dollár alatt marad, további visszaesés várható. Eladási stopok vannak 19,81 alatt. A cél a 19,30-as érték. in-GFX
Az elmúlt 3 év legtöbb munkahelyet teremtő hazai beruházását valósítja meg a német T-Systems magyar leányvállalata az IT Services Hungary informatikai Kft. - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter azt követően, hogy 23 milliárd forintos fejlesztésről írtak alá szerződést. Debrecenben és Budapesten főleg az informatikai jellegű szolgáltatások terén bővíti a cég a…
A Magyar Telekom (MT) Mobil Szolgáltatások Üzletága, a T-Mobile öt ügynökség pályázatát bírálja el a köztéri médiatender harmadik fordulójában - tudta meg a Kreatív Online. A társaság még szeptemberben írt ki nyílt előminősítéses eljárást az Out of Home (OOH) felületek médiatervezésére és -vásárlására.
Enyhén emelkedett a munkanélküliségi ráta az augusztus-októberi időszakban. Az egy hónappal korábbi statisztikai adatok szerint 7,2%-os volt a munkanélküliek aránya, a mostani mérés pedig 7,3% -ot regisztrált. Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Intézet kutatásvezetője szerint, valamelyest javulnak az év végéig a foglalkoztatási mutatók.László Veronika interjúja
Félmilliárd forintot különítettek el a legrászorultabb önkormányzatok számára a 2008-as költségvetésben – jelentette ki sajtótájékoztatóján Jauernik István, a parlament önkormányzati bizottságának elnöke. Várhatóan mintegy hárommilliárd forintot fizetnek majd ki az energiaköltségek emelkedése miatt mintegy 300 önkormányzatnak. Jauernik Istvánnal László Veronika készített interjút
A 3. negyedévben éves szinten 2,5%-kal emelkedett a svéd GDP, miközben +3,4%-os értékkel számoltak a legutóbbi +3,5% után. Az egyéni fogyasztás mutatta a legnagyobb mértékü növekedést júliustól szeptemberig. Az importok 9,7%-kal, míg az exportok 5,2%-kal emelkedtek. Az adatok hatására 9,3813-ra emelkedett az EUR-SEK árfolyama. In-GFX
A biztosító berendezés hibája miatt húsz-nyolcvan perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Békéscsaba vonalon - tájékoztatta a MÁV szóvivője csütörtökön az MTI-t. A...
Magyarországra is vonatkozik a strasbourgi döntés - a rendőrség nem oszlathatja fel a spontán és békés tüntetéseket. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa cáfolta a Magyar Nemzetnek a rendőrség állítását, amely szerint az Európai Emberi Jogi Bíróság döntése hazánkban nem jogforrás.
A következő években jóval kevesebb lesz az egyetemre, főiskolára jelentkező diák – jelentette be Manherz Károly szakállamtitkár. Korábban az idei lesújtó adatokat a drasztikus népességcsökkenéssel magyarázták, a statisztikákból azonban kiderült, az érdeklődés visszaesésének valódi magyarázata a tandíj bevezetése.
Ma tovább folytatódik a GBP-USD zuhanórepülése. Az elmúlt fél órában még egyszer felgyorsult a visszaesés. Ennek oka nem csak az erösebb dollárban, hanem a 2,0650 alatti stopokban keresendö. Föleg a momentum-befektetök megpróbálhatják oldani ezeket. Ebben az esetben 2,0585.-ig nyílhat potenciál. In-GFX
Radioaktív anyaggal kereskedő csoportot tartóztattak le Kelet-Szlovákiában, az ukrán határ közelében. Körülbelül egy kilogrammnyi anyagot, valószínűleg dúsított uránt próbáltak eladni 1 millió dolláros összegért.
Ismét pletykák keringnek a piacon a jüan felértékelésével kapcsolatban. A hongongi Ta Kung Pao újság szerint a PBoC komolyabban fontolgatja a jüan felértékelését, akárcsak 2005 júliusában. A jüan akkoriban 2,1%-ot erösödött a dollárral szemben. Az EUR-USD árfolyama fél órán belül 1,4800-ról 1,4728-ra esett vissza. In-GFX