Az áldozat fiát gyanúsítják annak a férfinak a meggyilkolásával, akinek holttestét kedden találták meg a Heves megyei Karácsondon - tájékoztatta csütörtökön a rendőrség az MTI-t.
Megvizsgáltatja Toller László ügyét a pécsi Fidesz kérésére Szili Katalin házelnök. Az alkotmányügyi és a mentelmi bizottságok elnökeinek kell feltárni, hogyan lehet rendezni az egészségkárosult, tartósan munkaképtelen képviselők helyzetét.
Az országgyűlési képviselők jogállásának néhány kérdését tisztázni kell - mondta Szili Katalin, a házbizottság ülése után csütörtökön. A Országgyűlés elnöke erről annak kapcsán beszélt, hogy a házbizottság tárgyalt a Fidesz pécsi szervezetének Toller Lászlóval kapcsolatos kezdeményezéséről. A szervezet azt kérte Szili Katalintól, hogy indítson eljárást idén január 1-jétől Toller László…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megköszönte Ausztriának 1956-os és a rendszerváltozás időszakában nyújtott segítségét, és azt mondta: a két ország kapcsolata kifejezetten bensőségesnek mondható. A miniszterelnök erről a magyar-osztrák kormányülés kezdetén beszélt Budapesten, az Országház Delegációs termében.
Az utóbbi években érzékelhetően növekedtek a jövedelmi-vagyoni különbségek Ausztriában, ráadásul a szakadék tágulásának folyamata különböző területeken és szinteken is kimutatható.
Hálózsákban "sorbanfekvő" szülők voltak láthatók csütörtök reggel több népszerű belgiumi gimnázium bejárata előtt, mert egyes első osztályos helyeket érkezési sorrendben lehet betölteni.
A West Bromwich 2-1-re verte idegenben a Plymouth Argyle-t az angol másodosztályú bajnokság hétközi, 18. fordulójában. Ezzel két pontra megközelítették Priskin Tamásékat, az élen álló Watfordot a birminghamiek. Gera Zoltánnak elévülhetetlen érdemei voltak a győzelemben.
Venezuelában december 9-től fél órával visszatolják az időt - jelentették be szerdán immár hivatalosan is Hugo Chávez államfő augusztusban felvetett, ám azóta húzódó időreformjának nyitányát.
Átmenetileg emelkedik az USD-CHF árfolyama, és töretlen a rövidtávú emelkedö trend. A devizapárt jelenleg 1,1195 körül jegyzik, és 1,1210-ig rendelkezik potenciállal. In-GFX
A manilai luxusszállót elfoglaló katonatisztek pár órás ostrom után feladták magukat a hadseregnek. A katonák egy bírósági tárgyalásról törtek ki a reggeli órákban. A fegyveresek egy 2003-as sikertelen államcsíny miatt álltak a törvény előtt.
Határozatlan idejű sztrájkot hirdet december 6-ától az egri kórház sztrájkbizottsága, ha a fenntartó Heves megyei közgyűlés nem vonja vissza az intézmény vagyonkezelésére kiírt pályázati javaslatát.
Az FC Sopron labdarúgócsapatának szerdai edzését az olasz Vincenzo Cosco vezetőedző és szakmai stábja helyett Végh Tibor tartotta meg, az olasz szakember ugyanis távozott az élvonalbeli gárdától.
Világszerte növelte az ING márkaismertségét a Forma-1 futamok szponzorálása - derül ki a Research International 32 országban végzett kutatásából. A holland pénzintézet reményeit beváltotta az autós esemény támogatása, amit az ismertség növelésére indítottak.
Kimi Räikkönen hiába lett idén világbajnok, az önbizalmával akad azért némi gond. A finn pilóta ugyanis úgy intézte, hogy a Ferrari következô, jerezi tesztjén még véletlenül se körözzön ugyanazon a napon az aszfalcsíkon Michael Schumacherrel.
Festmények számítógépes elemzésével próbálják "tetten érni" a klímaváltozást görög kutatók. A görög nemzeti csillagvizsgáló munkatársai Athénban 181 festő 554 képét vizsgálták meg, majd a kört leszűkítették öt festőre, és az ő képeiket számítógépes elemzésnek vetették alá digitálisan mérve a vörös és a zöld színek arányát.
Szabó Magda írónőtől csütörtökön szülővárosában, Debrecenben, a régi városháza földszinti előcsarnokában felállított ravatalnál vesznek búcsút tisztelői.
A Commerzbank megkapta az Azerbajdzsáni Nemzeti Bank engedélyét legújabb, bakui képviseleti irodájának megnyitására - áll a bank szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Az új képviselet első...
Goran Visnjic, a Vészhelyzet Kovács doktora vállalta házasságon kívül született kislányát, és ügyvédje útján beleegyezett, hogy támogassa neveltetését.
Nem keresik tovább az alsóörsi postásnőt feltételezett eltűnésének helyszínén; a rendőrség más eszközökkel folytatja a nyomozást. Ezt a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte az InfoRádióban.
Az utóbbi években érzékelhetően növekedtek a jövedelmi-vagyoni különbségek Ausztriában, ráadásul a szakadék tágulásának folyamata különböző területeken és szinteken is kimutatható. A Wifo osztrák gazdaságkutató intézet legfrissebb adatai szerint míg a társadalom legalsó egyötödére hozzávetőleg az éves összjövedelem 2,2 százaléka jut, addig a felső egyötöd a jövedelmek 46,5 százalékát teheti…
A német államfő egy interjúban éles szavakkal ostorozta a vállalati vezetők anyagi telhetetlenségét. Az elnök szerint a menedzserek csillagászati fizetései miatt lassan veszélybe kerül a társadalmi béke.
A nyolcadik kerületi lakbérrendelet megváltoztatását szorgalmazza a józsefvárosi képviselőtestület MSZP-frakciója. Átlagosan 60 százalékkal csökkentenék a szeptember elsejétől érvényes tarifákat, mert szerintük sokan nem tudnak fizetni, és emiatt akár a hajléktalanok száma is nőhet a kerületben.
Bár egyéni életünk során keveset érzékelünk belőle, az emberiség történetét befolyásoló biológiai változások folyamatosan zajlanak. Az emberi faj sorsát számos mutáció alakította. Ezek a természetes mutációk nemzedékről nemzedékre tovább vitt előnyökkel vagy éppen hátrányokkal járhatnak.
Húsz, de akár nyolcvan percet is késhetnek a fővárosból Szolnokon és Békéscsabán keresztül Lőkösházára tartó vonatok, mert elromlott egy biztosítóberendezés. A rendszer Tiszatenyő és Mezőtúr között hibásodott meg, ezért ott a szerelvényeknek csak fokozott biztonsági előírások szerint közlekedhetnek.
A GBP-USD ma már 2 centet vesztett, és minimumot ért el 2,0602-nél. Addig, amíg 2,06 fölött marad az árfolyam, kedvezöek a chart-technikai kilátások. Azonban ha az érték alá megy az árfolyam, romlanak a kilátások. Állítólag stopok találhatók 2,06 és 2,0580 alatt, amiket oldhatnak. In-GFX
Elfogták a Fülöp-szigeteken azokat a katonatiszteket, akik megszöktek a bíróságról, és a szigetország elnökének lemondását követelve bevették magukat egy manilai luxusszállóba. A letartóztatott tiszteket állig felfegyverzett katonák kísérték ki a szálloda előcsarnokából.
A cseh Jegybank a várakozásoknak megfelelöen 25 bázisponttal 3,50%-ra emelte alapkamatát. 15.30 órakor kezdödik a döntést kísérö sajtókonferencia. A cseh koronának jól jött az emelés. Az EUR-CZK-t 26,438-on jegyzik. Ellenállás 26,644-nél, míg támogatás 26,379-nél található. In-GFX
A Wallis Ingatlan Zrt. az ingatlanfejlesztés mellett a hosszú távú ingatlanbefektetési piacon is megvetette a lábát az idén, a tervek szerint a jelenlegi portfoliója jövőre megduplázódhat
Az utasok többsége támogatja a BKV járatokon a családi jegy bevezetését és az SMS-es jegyvásárlási lehetőséget is - derül ki a Gfk Piackutató Intézet legfrissebb felméréséből. Minden második ember azt is jónak tartja, hogy havi bérletek helyett a jövőben 30 napos bérletek legyenek.
Egyelőre nem tudni mennyivel támogatja a magyar állam a Debrecenben és Budapesten terjeszkedő német tulajdonú IT Services Hungary Kft. Az informatikai cég több mint 1700 munkahelyet ígér, a liberális gazdasági miniszter pedig azt, hogy a dél-koreai Hankookkal ellentétben most nyilvánosságra hozzák a céggel kötött szerződést.
Decembertől magáncég végzi a röntgen vizsgálatokat a Szegedi Klinikán. A már korábban is a klinikán működő cég vezetője a Délmagyarországnak elmondta, hogy hamarosan csökken az előjegyzési idő a különböző vizsgálatokra.
Szabó Magda írónőtől csütörtökön szülővárosában, Debrecenben, a régi városháza földszinti előcsarnokában felállított ravatalnál vesznek búcsút tisztelői. A Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas alkotó november 19-én, 90 éves korában hunyt el. Szabó Magdát az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzat, Debrecen, valamint a Tiszántúli Református Egyházkerület saját…
Egyelőre semmi jele annak, hogy az ember meg tud küzdeni azokkal a problémákkal, amelyek a túl nagy létszámúra duzzadt emberiség együttéléséből fakadnak - mondta az InfoRádiónak Csányi Vilmos etológus professzor. Az ELTE etológiai tanszékének tanára hozzátette: az ember 2-3 millió fős csoportokban tud sikeresen együtt élni és fejlődni, ezért ki kell dogozni azokat a szabályokat és társadalmi…
Osztrák-magyar közös kormányülés lesz csütörtökön Budapesten. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte a találkozót. A politikusok fél tizenegytől tárgyalnak majd a Parlament delegációs termében.
Egyelőre nem tudni mennyivel támogatja a magyar állam a Debrecenben és Budapesten terjeszkedő német tulajdonú IT Services Hungary Kft. Az informatikai cég több mint 1700 munkahelyet ígér, a liberális gazdasági miniszter pedig azt, hogy a dél-koreai Hankookkal ellentétben most nyilvánosságra hozzák a céggel kötött szerződést.
Egy japán cég új fogással állt elő csütörtökön: bálna-curryt kínál elvitelre Tokió üzleti negyedeiben. A kíváncsi vásárlók nem törődnek a nemzetközi felháborodással, amit a szigetország azzal váltott ki, hogy november közepén az óriási emlősök vadászatára indult.
Az osztrák-magyar közös kormányülésen gratulált Ausztriának Gyurcsány Ferenc ahhoz, hogy egy osztrák cég veheti meg a MÁV teherszállítási üzletágát. Alfred Gusenbauer osztrák kancellár a találkozón elmondta: a schengeni határnyitásoknak köszönhetően a két ország könnyebben tud majd együttműködni.
December 7-e és 21-e között rendezik meg Pécsett a népi adventot. Ez idő alatt ingyenesen látogatható a Mauzóleum, a Pécsi Bazilika, és a Dómmúzeum, ahol kilenc kistérség zenei-, színjátszó együttesei, valamint művészei lépnek fel - írja a Dunántúli Napló.
A brit lapok szerint Victoria Beckham olyan hiú, hogy havonta szabatja át a kebleit. A focistafeleség állítólag roppant elégedetlen a mellével, mert hiába vannak kitömve szilikonnal, egy idô után mindig lógni kezdenek.
A moldvai csángó magyarok anyanyelvi vallásgyakorlásáért megtett négyezer kilométeres kerékpárútját idézi fel most megjelent útinaplójában Ferkó Zoltán, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnöke. A könyvet csütörtökön mutatták be Budapesten.