2007. november 3. szombat

nov. 3
12:40
Megrúgta a rendőröket egy körözött férfi (Alternatív Energia)
Többször megrúgta a rendőröket az a férfi, aki menekülni próbált az őt igazoltató járőrök elől Zalaegerszegen - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton. Egy zalaegerszegi lakóház lépcsőházában igazoltatták a rendőrök a 25 éves férfit, pénteken délután. Kiderült, hogy az illetőt a Zala Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási csoportja körözi, mert szabadságvesztésének…
nov. 3
12:44
SZDSZ-Fidesz: alkalmi szövetség? (Piac és Profit)
Ha nem egyeznek meg a koalíciós felek, a Fidesz az SZDSZ-szel együtt szavazva hétfőn kényszerpályára küldheti a kormányt.- írja a Népszabadság szombati számában.
nov. 3
12:47
Emberek az embertelenségben - akciót indított a Terror Háza (Spa Trend Online)
Emberek az embertelenségben címmel akciót indított a Terror Háza Múzeum, amely a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény és a szlovákiai magyarság erőszakos kitelepítésének 60. évfordulóján szeretné azokat a szlovák és magyar embereket felkutatni, akik annak idején segítettek az üldözötteken - közölte az intézmény programigazgatója. A múzeum célja egy dokumentációs bázis létrehozása írott…
nov. 3
12:56
Alonso új csapatot keres magának (Privátbankár)
A McLaren közös megegyezéssel szerződést bontott Alonsoval. A spanyol sztár könnyen lehet, hogy nem talál olyan istállót magának, melynél eséllyel szállna ringbe a jövő évi világbajnoki címért
nov. 3
12:58
Film készül Lorca és Dalí állítólagos szerelmi viszonyáról (Spa Trend Online)
Film készül Federico García Lorca és Salvador Dalí állítólagos szerelmi viszonyáról a brit Paul Morrison rendezésében. A The Observer című brit napilap szerint a Kicsi hamvak (Little Ashes) című film közös spanyol-brit koprodukcióban készül, mindössze 2 millió eurós költségvetéssel. A felvételek többségének Barcelona lesz a színhelye. A történt Madridban játszódik az 1920-as évek elején, amikor a…
nov. 3
13:05
A parlament megerősítette Hugo Chávez hatalmát (+videó) (HírTV)
A venezuelai parlament elfogadta a tömegtüntetéseket kiváltó, a többi között erősebb elnöki jogkört is biztosító alkotmánymódosítást.
nov. 3
13:09
Menekültek szerencsétlensége Jemen partjainál (Infostart)
Mintegy negyven ember vesztette életét a héten az Ádeni-öbölben egy sikertelen átkelési kísérletben - közölték jemeni biztonsági források.
nov. 3
13:13
Feltámad a Genesis "zenés színháza"? (Kripto Akadémia)
Nem kizárt, hogy újra színpadra állítják a Genesis legendás, 1974-es zenés darabját, a The Lamb Lies On Broadway-t. Ezt maga a szerző és egykori főszereplő, Peter Gabriel is megerősítette. A Lamb a Genesis "art-rock" korszakának csúcspontja volt: a horrorikus elemektől sem mentes pszicho-dráma, amelyet Gabriel meghökkentő, nemegyszer vérfagyasztó maszkokban és jelmezekben adott elő társai…
nov. 3
13:25
Ingatlanpanamával vádolja a Fidesz a pénzügyminisztert (Infostart)
Alkalmatlannak tartja feladata ellátására a Fidesz a pénzügyminisztert, mert - a párt szerint - Veres János engedélyével jóval áron alul adták el az MSZP székháza melletti épületet.
nov. 3
13:47
Olcsó PC program indul a magyar oktatásban (Piac és Profit)
Az Intel és a magyar kormány képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy az Intel World Ahead program egyes oktatási projektjeit Magyarországon is bevezetik.
nov. 3
13:47
Az államfő ellen tüntetnek Grúziában (videó) (HírTV)
Tekintse meg a nap legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
nov. 3
13:53
Kitört Indonézia egyik legveszélyesebb tűzhányója (Gondola)
Megkezdte kitörését szombaton Indonézia egyik legveszélyesebb tűzhányója, a sűrűn lakott Jáva sziget keleti részén magasodó Kelud vulkán. Az Indonéz Vulkanológiai Központ illetékesei...
nov. 3
13:53
Bombagyártó-üzemet találtak Bagdadban (HírTV)
Titkos bombagyártó-üzemre bukkantak az amerikai katonák egy Bagdadhoz közeli településen - jelentette be a hadsereg szombaton. A gyárban olyan robbanószerkezeteket gyártottak, amelyek a páncélzaton is képesek áthatolni. A katonák egy füles alapján leplezték le az üzemet.
nov. 3
13:57
Talmácsi indulhat az élről Valenciában (Infostart)
Talmácsi Gábor indulhat az élről a 125 köbcentisek között a gyorsasági motoros világbajnokság szezonzáró Valenciai Nagydíján.
nov. 3
13:58
Marad a változékony idő, 9-14 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint eleinte változóan felhős idő várható, majd estétől észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható kisebb eső. Vasárnap...
nov. 3
14:00
Életveszélyes űrsétán az asztronauták (Infostart)
Példa nélküli, veszélyes űrsétát kezdett a Discovery amerikai űrsikló két asztronautája.
nov. 3
14:01
Áramütés-veszélyes űrsétát kezdett a Discovery két űrhajósa (Kripto Akadémia)
Eddig példa nélküli, s nagyon veszélyes űrsétát kezdett szombaton a Discovery amerikai űrsikló két űrhajósa: a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik megsérült napelemtábláját kell megjavítaniuk, amelynek hibája az állomás továbbépítését veszélyezteti. Az űrséta azért nagyon veszélyes, mert a munkát végző űrhajóst az áramütés veszélye fenyegeti. Ráadásul a javítás közben olyan távol kerül a zsilipelő…
nov. 3
14:08
MSZP-székház biznisz: magánzsebekbe vándorolt 330 millió? (HírTV)
Nyolc hónap alatt majdnem kétszeres áron adta el egy magáncég azt a Köztársaság téri épületet, amelyet korábban a pénzügyminiszter engedélyével az államtól vásárolt meg, a sajtóhírek szerint 330 millió forint így magánzsebekbe vándorolt - állítja Balsai István, fideszes parlamenti képviselő.
nov. 3
14:08
Diabétesz-nap: világméretű járvány lesz a cukorbetegség (Gondola)
A következő évtizedek legnagyobb járványa a diabétesz lesz - mondta Holzinger Gábor főorvos a II. Szegedi Diabétesz Nap szervezője szombaton az MTI-nek. A főorvos hozzátette: a cukorbetegség...
nov. 3
14:19
Sárgaság-járvány Dél-Szerbiában (HírTV)
Sárgaság-járvány van a dél-szerbiai Nis városában. Eddig 94 beteget regisztráltak. A kórt a hepatitis A vírus okozza, a fertőző betegek közül 45 embert a városi kórház fertőző osztályán kezelik, a többieket ambulánsan gyógyítják. A hírek szerint a nisi klinikán már nem tudnak újabb beteget fölvenni.
nov. 3
14:19
Tbilisziben szombaton folytatódott a tüntetés (Gondola)
Grúziában elérkezett a radikálisabb lépések ideje - hangoztatta több ellenzéki vezető szombaton, az előző nap kezdődött tüntetés folytatásán, és felszólítottak mindenkit, hogy 17 órára menjen a...
nov. 3
14:24
150-200 ezer embert várnak a szűréssel az Életért Program helyszíneire (Gondola)
A tervek szerint 150-200 ezer ember megy el többek között bőrrák, vércukorszint, koleszterin-, testzsír-százalék szűrésre, illetve vérnyomásmérésre, ortopédiai, szemészeti, vagy hallásvizsgálatra,...
nov. 3
14:24
Az első helyről indul Talmácsi (HírTV)
Számunkra kedvező végeredménnyel zárult a gyorsaságimotoros-vb zárófutamának szombati időmérő edzése. Talmácsi Gábor 1 perc 39 másodperc 29 ezredmásodperces idejével utasította maga mögé legfőbb riválisát, Hector Faubelt és az egész mezőnyt.
nov. 3
14:27
A kór, amely milliókat érint és milliókat fenyeget (Infostart)
2025-re a leggyakoribb betegség lehet a diabétesz - mondta Holzinger Gábor főorvos a II. Szegedi Diabétesz Napon.
nov. 3
14:34
Woody Allen legújabb könyve: Merő anarchia (Spa Trend Online)
Woody Allen legújabb könyvében, amelynek címe Merő anarchia (Mere Anarchy), a tudományról szóló híreket veszi ironikus kritikai vizsgálat alá. "Pénteken felébredtem, és mivel a világegyetem tágul, a szokásosnál több időmbe telt, míg megtaláltam a köntösömet...A Big Bang, a fekete lyukak és a globális felmelegedés minden kedden megjelenik a The New York Times tudományos rovatában és ennek…
nov. 3
14:35
SZ.É.P - 150-200 ezer embert várnak (Alternatív Energia)
A tervek szerint 150-200 ezer ember megy el többek között bőrrák, vércukorszint, koleszterin-, testzsír-százalék szűrésre, illetve vérnyomásmérésre, ortopédiai, szemészeti, vagy hallásvizsgálatra, prevenciós tanácsadásra a Miniszterelnöki Hivatal által indított Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P.) országos kampány keretében. Erről Budai Bernadett kormányszóvivő számolt be szombaton a Budapesti…
nov. 3
14:45
Mikor versenyezhet itthon Talmácsi? (Infostart)
Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) államtitkára egy magyarországi futamról tárgyal a gyorsaságimotoros-világbajnokság szezonzáró Valenciai Nagydíján.
nov. 3
14:45
Újabb szocialista székházbotrány - Veres pénzügyi tranzakciója? (Gondola)
A Fidesz a Köztársaság téri MSZP székház melletti épület eladásának körülményeiről kérdezi a pénzügyminisztert, mert Veres János jóval kevesebb pénzért adta el az állami tulajdonban lévő ingatlant, mint amennyiért az később gazdát cserélt - közölte Balsai István, a párt országgyűlési képviselője.
nov. 3
14:51
Az iraki kormány végrehajtja tervét a törökországi kurd szakadásrok ellen (Gondola)
Az iraki kormány megkezdte szombaton azon tervének a végrehajtását, amelynek célja, hogy lehetetlenné tegye az ország északi részén a törökországi kurdok szakadár szervezetének nyújtott logisztikai...
nov. 3
14:54
Pakisztánban rendkívüli állapotot hirdettek (Kripto Akadémia)
Rendkívüli állapotot hirdettek Pakisztánban - jelentette be az állami televízió szombaton.A hírt Pervez Musarraf pakisztáni elnök egyik tanácsadója is megerősítette. Nem sokkal a közlés előtt a pakisztáni magántelevíziók hirtelen beszüntették adásukat, ami megfigyelők számára már jelezte, hogy valamilyen váratlan fordulat történt. Iszlámábádból érkező hírek szerint katonák jelentek meg az állami…
nov. 3
14:56
Áldott állapot árnyoldalai (HírTV)
A tapasztalatok szerint a várandós nők, mintegy 20-30 százaléka keresi fel szülész-nőgyógyászát gyomor-bél rendszeri problémákkal, úgymint hányinger, hányás, gyomorégés, székrekedés valamint hasmenés. A gyomorégés a kismamáknál a vezető panasz; mintegy 50 százalékos gyakorisággal; melynek tünetei az I. trimesztertől a III-ig folyamatosan súlyosbodnak.
nov. 3
15:02
Világméretű járvány lesz a cukorbetegség (Alternatív Energia)
A következő évtizedek legnagyobb járványa a diabétesz lesz - mondta Holzinger Gábor főorvos a II. Szegedi Diabétesz Nap szervezője szombaton. A főorvos hozzátette: a cukorbetegség járványa a túlsúlyosság nagy arányú terjedésével alakul majd ki, és 2025-re a leggyakoribb betegség lesz a világon. A szakember elmondta: Magyarországon jelenleg a lakosság tíz százalékánál diagnosztizálták már a…
nov. 3
15:07
Pakisztánban rendkívüli állapotot hirdettek ki (Gondola)
Rendkívüli állapotot vezettek be Pakisztánban - jelentette be az állami televízió szombaton. A hírt Pervez Musarraf pakisztáni elnök egyik tanácsadója is megerősítette.
nov. 3
15:09
35 fokos termálvízforrásra leltek az erdélyi Szentegyházán (Gondola)
Újabb termálvízforrást fedeztek fel Hargita megyében, a Csíkszeredától 30 kilométerre fekvő Szentegyháza határában. A vízhozam nem egyenletes, időnként 6 órán át folyamatosan tör fel, majd egy-egy órára teljesen leáll, mivel a mélyben összegyűlő gázoknak kell fellökniük a vizet.
nov. 3
15:10
Zavahri: egy líbiai fegyveres csoport csatlakozott az al-Kaidához (Kripto Akadémia)
Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat második számú vezetője bejelentette szombaton az interneten közzétett hangfelvételen, hogy egy líbiai fegyveres iszlamista csoport csatlakozott az al-Kaidához. Megszólal a felvételen egy másik férfi is, akit Zavahri úgy mutat be, mint a szóban forgó líbiai csoport vezetőjét, és az illető is megerősíti, hogy az általa vezetett harcos…
nov. 3
15:10
Gyanús földügylet Bábolnán: "törvényes, bár lehet, hogy etikátlan" (Infostart)
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szerint spanyol befektetőnek játszik át Bábolnán 240 hektár termőföldet két magyar vállalkozó.
nov. 3
15:23
Tüntetések a Szabadságharc vérbefojtásának évfordulóján (HírTV)
A tavalyi tüntetéseknek még a felét se, mindössze 8 demonstrációt jelentettek be az 1956-os forradalom leverésének 51. évfordulójára a fővárosba. A rendőrség az összes demonstrációt tudomásul vette.
nov. 3
15:25
Szomáliai menekültek haltak meg az Ádeni-öbölben (Kripto Akadémia)
Mintegy negyven ember - túlnyomórészt szomáliai - vesztette életét a héten az Ádeni-öbölben egy sikertelen átkelési kísérletben - közölték szombaton jemeni biztonsági források. A szerencsétlenül járt emberek a jemeni partok felé tartottak, de felborult az őket szállító rozoga lélekvesztő, és vízbe fulladtak. Kilencven társuk szerencsésen elérte ugyanakkor Jemen déli partjait - feltehetőleg egy…
nov. 3
15:33
Rendkívüli állapot Pakisztánban (Infostart)
Rendkívüli állapotot vezettek be Pakisztánban, majd átmeneti időre felfüggesztették az ország alkotmányát is. A lépést iszlamista lázadással és az igazságszolgáltatás beavatkozásával indokolja az elnöki rendelet.
nov. 3
15:38
Három helyen eltört a hétszeres világbajnok keze! (Infostart)
Három helyen eltört a jobb keze Valentino Rossinak, a gyorsasági motoros világbajnokságon a MotoGP kategóriában szereplő olasz klasszisának a szezonzáró Valenciai Nagydíj szombati időmérő edzésén.
nov. 3
15:40
Tudósok élete filmen az Örökmozgóban (Spa Trend Online)
A magyar tudomány napja alkalmából rendezett egy hónapos programsorozathoz kapcsolódva tudósok életét feldolgozó filmeket vetít a budapesti Örökmozgó Filmmúzeum jövő csütörtöktől - tudatták a szervezők. November 8-án Hans Steinhoff: Robert Koch, a halál legyőzője című filmjét láthatják az érdeklődők, míg másnap Bán Frigyes 1952-es rendezését, a Semmelweis című életrajzi filmet vetítik - olvasható…
nov. 3
15:44
Négy románt vertek meg Rómában (HírTV)
Az etnikai gyűlölet ellen emelte fel szavát az olasz kormány azután, hogy maszkos férfiak négy román állampolgárt vertek meg Róma külvárosában pénteken késő délután. Mindez azután történt, hogy a hét elején egy olasz nő belehalt sérüléseibe, miután egy fiatal román állampolgár bántalmazta.
nov. 3
15:48
Videó: szélturbinát villámgyorsan (Piac és Profit)
Egyre nagyobb szerepet kapnak az energiaellátásban a szélturbinák. Mostani videónkon megnézheti, milyen "egyszerű" felállítani egyet.
nov. 3
15:50
A dán kultúra mutatkozik be a vendéglátóipari múzeumban (Spa Trend Online)
Dánvázió címmel a dán kultúrával ismerkedhetnek meg az érdeklődők hétfőtől egy hónapon át Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, ahol egyebek mellett design kiállítást, irodalmi esteket és gasztronómiai programokat rendeznek - közölte a kiállítóhely. A rendezvény keretében a dán designt bemutató kiállításon olyan lakberendezési, ajándék- és dísztárgyakat láthatnak az…
nov. 3
15:53
Pakisztánban felfüggesztették az alkotmányt (Kripto Akadémia)
Pakisztánban felfüggesztették az alkotmányt - jelentette be az állami televízió, nem sokkal azután, hogy Pervez Musarraf államfő rendkívüli állapotot hirdetett. A magántévék nem sugározhatnak, s helyszíni beszámolók szerint a telefonszolgáltatás is megszűnt az ázsiai országban. A Legfelsőbb Bíróság elnöke, s nyolc másik bíró állítólag visszautasította a rendkívüli állapot bevezetéséről szóló…
nov. 3
15:54
Merkel: a német katonák Észak-Afganisztánban maradnak (Gondola)
Az afgán rendőrség kiképzéséhez nyújtott német támogatás növelését ígérte Angela Merkel kancellár szombati kabuli látogatásán, a német katonák tartós dél-afganisztáni bevetését azonban ismételten...
nov. 3
15:55
Alonso újra a Renault-nál versenyezhet (HírTV)
Ismét a Renault-nál versenyezhet Fernando Alonso - legalábbis ezt állítják a szombati spanyol sportújságok. A Forma 1-es pilóta pénteken bontotta föl a szerződését a McLaren istállóval. Azóta folynak a találgatások, hogy hol folytatja majd a klasszis.
nov. 3
16:04
Az Arsenal maga mögött tartotta az MU-t - A Chelsea nyerte a fordulót (Infostart)
Az Arsenal hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Manchester United csapatával az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A londoni együttes a hosszabbításban harcolta ki az egy pontot, ezzel maga mögött tartotta a tabellán a címvédőt.
nov. 3
16:04
Kitört az egyik legveszélyesebb indonéziai vulkán (Infostart)
Működésbe lépett Indonézia egyik legaktívabb és legveszélyesebb tűzhányója, a sűrűn lakott Jáva szigeten lévő Kelud vulkán.
nov. 3
16:19
Megbukott a képviselők sorállási kiváltsága a londoni alsóházban (Kripto Akadémia)
Csendes "palotaforradalommal" megbuktatták a londoni alsóház alkalmazottai azt a rendelkezést, amely arra utasította őket, hogy az éttermekben, lifteknél, telefonfülkéknél, fénymásolóknál és egyéb közösségi intézményeknél engedjék a sor elejére a parlamenti képviselőket. A komoly visszatetszést keltő ügy három hete kezdődött, amikor a Serjeant-at-Arms, vagyis az alsóház működési rendjét felügyelő,…

Keresés