Összeférhetetlenség miatt lemondott posztjáról a szerencsi szalmatüzelésű hőerőművet építő cég felügyelőbizottságának két tagja. Alapos okuk volt rá, ugyanis egyikük a város jegyzője, a másik pedig az önkormányzat építési osztályvezetője. A cég igazgatóságának elnöke azzal igyekezett menteni őket, hogy szerinte mindketten megfeledkeztek a szabályokról. Az önkormányzat által maximálisan támogatott…
A Szentszék sajtótermében pénteken délelőtt bemutatták XVI. Benedek pápa új, sorrendben második enciklikáját. A római katolikus egyházfő az 50 pontba szedett, 76 oldalas "Spe Salvi" ("A reményben lettünk megváltva") kezdetű - Szent Pál Rómaiakhoz írt levelének soraiból kiinduló - enciklikában a keresztény remény jelentőségét hangsúlyozza mint kiutat a jelenkor hitbeli válságából. Kiemelte: az…
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csatlakozik a Liga Szakszervezetek december 17-ére meghirdetett sztrájkjához, amit az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslat...
A vizitdíj és kórházi napidíj 21,7 milliárd forintos bevételt hozott a bevezetése óta eltelt tíz hónapban - mondta Horváth Ágnes, aki szerint a kétfajta térítési díj visszaszorította a hálapénzt.
Az elmúlt másfél év 25 százalékos bérletidíj-emelkedése nyomán az első osztályú üzlethelyiségeket tekintve Moszkva Európa legdrágább és a világ második legdrágább városa - derül ki a CB Richard Ellis "Globális kiskereskedelmi célpontok rangsora" című kiadványából. A moszkvai üzlethelyiségek iránti kereslet gyorsan nő annak köszönhetően, hogy a kereskedők kihasználják a - különösen a luxusjavakat…
Mintegy 10 tonna romlott és lejárt szavatosságú élelmiszert találtak a hatóságok Budapesten egy VII. kerületi, omladozó pincében. A húsokat, sajtokat és tojásokat limlomok között tárolták.
Két magyar állampolgár vesztette életét közúti balesetben péntek délelőtt Romániában. A román hírügynökségek azt állítja: a Temesvár és Lugos közötti szerencsétlenség a jeges úttest miatt következett be.
Péntek hajnalra elfagyott számos BKV-busz fékrendszere, a közlekedési vállalat fődiszpécsere szerint azonban ez nem okozott fennakadást a közlekedésben. A fékrendszert fáklyával melegítik, ha pedig menet közben történik hasonló, a biztonsági rendszerek időben jelzik a veszélyt a vezetőnek.
A vizitdíj és kórházi napidíj 21,7 milliárd forintos bevételt hozott a bevezetése óta eltelt tíz hónapban - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján....
Jókai elvtársnak szólította a város legnagyobb szülöttjét 1952-ben Révkomáromban az akkori tanácselnök - derült ki az író révkomáromi szobrának 1937-es felavatásáról beszámoló évfordulós írásból. A Pozsonyban megjelenő Új Szó pénteken tudósított arról a meghitt ünnepségről, amelyet előző nap tartottak Révkomáromban abból az alkalomból, hogy hetven évvel ezelőtt az akkori Kultúrpalota kertjében…
Csaknem hároméves sikeres tevékenysége után átalakulva folytatja tevékenységét az ország egyetlen közgazdaságtudományi témájú kooperációs kutatóközpontja (kkk): a Miskolci Egyetem Innovációmenedzsment Kooperációs Kutatási Központja (ImKKK) a jövőben 100 százalékos egyetemi tulajdonú gazdasági társaságként működik tovább.
A Lakáscentrum kérdez, a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda válaszol 41.Manapság nagyon sok ingatlan cserél gazdát. Új házak épülnek, és lakásvásárlási lázban égünk. Az adásvétel lebonyolításánál gyakran hallhatjuk azt a kifejezést, hogy az eladó tulajdonjog fenntartással él. De hogy pontosan mit is takar ez, azt nem biztos, hogy mindannyian pontosan tudjuk.
Illegális élelmiszerraktárat számoltak fel pénteken a fővárosban a VII. kerületben, mintegy 10 tonna húst és tejterméket foglaltak le - közölte az akciót követően Helik Ferenc, a Fővárosi és Pest Megy...
Friss kutatások szerint rendkívüli mértékben nőtt a gépjárművek fékbetéteinek kopásából származó antimonszennyeződés Budapesten, ami súlyos betegségeket okozhat - jelentette ki a Levegő Munkacsoport szakértője az InfoRádióban.
Csak reménykedik az eltűnt postás férje, Csécs Zoltán (53), hogy életben van a felesége. A kedd óta tartó kutatás eddig nem vezetett eredményre, sem Csécsné Ilonát (44), sem a 800 ezer forintot tartalmazó táskáját nem találták meg a rendőrök. Meghökkentő fejlemény, hogy a posta sikkasztással vádolja a nőt, a Blikk viszont úgy tudja, két fiatalembert és egy kék Opel Astrát keresnek a nyomozók
Óriási siker a francia vásárlók körében, de polémiát váltott ki vallási körökben a Genfi Bibliai Társaság ötlete alapján egy kávé áráért szupermarkertekben terjesztett Biblia. "Az emberiség kincsestára egy kávé áráért" - ezzel a szlogennel kapható másfél euróért (375 forintért) a Biblia diszkontáron terjesztett változata. A klasszikus protestáns francia fordítás olcsó változata több mint félmillió…
Kizárt, hogy Magyarországról származna a szlovák-magyar határon lefoglalt dúsított urán - állítják az InfoRádió által megkérdezett szakértők. Az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet főosztályvezetője szerint az uránt valószínűleg a Szovjetunió volt tagországainak valamelyik erőművéből 10-15 éve csempészhették ki. Magyarországon szinte grammra van nyilvántartva valamennyi…
Némiképp összeszedte magát az USD-ZAR, miután októberben 4,3 milliárdról 14,7 milliárdra emelkedett a dél-afrikai kereskedelmi mérleg deficitje, miközben csupán 6,1 milliárdos hiánnyal számoltak. A devizapárt 6,7458-on jegyzik. Ellenállás 6,8904-nél, támogatás pedig 6,7333-nál található. In-GFX
A Zuschlag János és társai ellen folyó bűnügy nyomozása február közepéig befejeződhet; a gyanúsítottak száma 11-re emelkedett, de az ügy jelenlegi állása szerint nem valószínű, hogy további...
Ameddig Magyarországon még az terjed szájhagyomány útján, hogy a készházakra nem adnak hitelt a bankok, vagy éppen adnak, csak leminősítve, mert nem ismerik el a rendszert, addig nyugati szomszédunknál ez fel sem merül. Sőt: a napokban a Raiffeisen Bank egy bankfiókot is építtetett az osztrák Hartl Haus-szal.
A klasszikus kamaszkor lezajlása utáni évek számos szülő és gyerek közötti konfliktus forrását rejtik magukban. Külön nehézséget jelent, hogy a szülők számára nincs recept a felnőtt gyermek "kezelésére".
Illegális élelmiszerraktárat számoltak fel pénteken a fővárosban a VII. kerületben, mintegy 10 tonna húst és tejterméket foglaltak le - tájékoztatta az akciót követően Helik Ferenc, a Fővárosi és...
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP), a kormány által bejelentett „Csillagszóró hadművelet” keretein belül jelent meg a Józsefvárosi piacon, Budapesten. Az akció során az APEH munkatársai 32 ellenőrzést végeztek: 16 esetben a nyugtaadási kötelezettség teljesítését, 16 esetben az áruk eredetét vizsgálták az adóellenőrök.
A Fidesz politikusai közül senki nem kapott illegális támogatást a Gripenek beszerzése kapcsán - áll abban a levélben, amelyet Pokorni Zoltán hozott nyilvánosságra.
A halálos Ebola-vírus újabb altípusát mutatták ki egy közelmúltban Uganda nyugati részén kitört járványban, amelynek eddig 16 halálos áldozata van - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet...
A nemzeti parkokban a természetvédelmi őrök létszáma jövőre 80 fővel 280-ra emelkedik, ezzel minden eddiginél erősebb őrszolgálat jön létre - jelentette be Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi...
Ma tovább folytatódott azt EUR-USD e heti konszolidációja, és keskenyebb lett sávja. A devizapár már csak 30-35 pipes sávban mozog 1,4750 körül, ahol a november 9-i csúcs áll. Bár a devizapár kiesett rövidtávú meredek emelkedö trendjéböl, és romlottak az indikátorok, így további veszteségekkel kell számolni, némi optimizmusra ad okot, hogy sikerült 1,47 fölött maradnia a devizapárnak. Ha sikerül…
Piros Mikulás sapkás óvodások köszöntötték énekükkel a Ferihegyi repülőtéren a pénteken Magyarországra érkezett Joulupukkit. A lappföldi Mikulásnak - aki december 9-ig marad Budapesten - sűrű a...
A szlovák rendőrség szerint még több hónapos nyomozásra van szükség a radioaktív anyag csempészése ügyében, közölte a hatóság pénteken Pozsonyban. Mint ismeretes két magyar és egy szlovák állampolgárt tartóztatott le még szerdán csempészés miatt a szlovák és a magyar hatóság.
Nem nagyon lehet vitatkozni azokkal a jóslatokkal, amelyek szerint nem nyerheti más a 2008-as Aranylabdát, mint az AC Milan brazil támadója, Kaká. A France Football szavazásának végeredményét vasárnap jelentik be Párizsban.Legutóbb az olasz sajtó kürtölte ismét világgá saját információira hivatkozva, hogy a 25 éves klasszis a díjátadóra készülődik.
Az októberben kezdődött uniós fogyasztóvédelmi kampány harmadik szakazsába érkezett, most a tisztességtelen szerződésekkel és kereskedelmi gyakorlatokkal foglalkoznak.
Tart a teljes körű vizsgálat a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban a mandulaműtétet követően meghalt kisfiú ügyében - közölte a kórház vezetése pénteken. A november 23-án mandulaműtéten átesett, majd három nappal később, kontrollvizsgálatot követően ismét kórházban tartott kisfiúnál súlyos artériás vérzéses szövődmények léptek fel, e miatt többször újraélesztették, ismét megműtötték, ám a…
A többi szakhatósággal ellentétben nem járult hozzá az inotai égetőmű építéséhez a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség. A Felügyelőség határozatában a várpalotai önkormányzat építési területre vonatkozó változtatási tilalmára hivatkozik. A várpalotai önkormányzat nem vonja vissza a tilalmat, mert tart a környezetszennyezéstől.
Elégedettek Magyarország külkapcsolati stratégiájával azok a cégek és befektetési szövetségek, amelyek együttműködési megállapodást kötöttek a külügyi tárcával, hogy a minisztérium - a külképviseletek útján - segítsen nekik egyes határon túli befektetések megvalósításában.
Két gyermek sérült meg Szigetszentmártonban, amikor tűz ütött ki a szobájukban. A gyerekágy mellett lévő fotel lobbant lángra, egyelőre nem tudni mitől.
Adventi, karácsonyi programok és filmfesztiválok követik egymást december első hétvégéjén. Aki akar, csokoládé különlegességekkel ismerkedhet, a gyermekek pedig adventi koszorút és karácsonyi kellékeket is készíthetnek. Aki még nem hangolódott rá a karácsonyra, az filmfesztiválok közül választhat, vagy megnézheti színpadon a Belgát.
Egész évet tekintve 21,7 milliárd forint pluszbevételt jelentett a kórházaknak és az egészségügyi szolgáltatóknak a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése - mondta Horváth Ágnes azon a pénteki tájékoztatón, amelyen értékelte a két díj első évi eredményeit. A Fidesz továbbra is sarcként tekint a vizitdíjra.