Csak a jövő év első negyedében születik meg a végső döntés a Nabucco gázvezeték sorsáról - közölte a Nabucco-konzorciumban részes OMV osztrák olaj- és gázipari vállalat. A cég gázipari üzletágának...
Kimondottan az óvodás korú gyermekeknek kínál műsort a december 10-től Magyarországon is elérhető JimJam nevű új tévécsatorna. A programkínálat rajzfilmekből, énekes-, zenés- és táncos sorozatokból, valamint báb-és agyagfigurákat szerepeltető műsorokból áll, amelyek egytől egyig magyar nyelvűek. A kínálatban olyan híres sorozatok is megtalálhatók, mint Thomas, a gőzmozdony, Bob, a mester, Tűzoltó…
Az OTP Bank nem fogadja el a GVH határozatát, az írásos változat kézhezvételét követően jogorvoslatért bírósághoz fordul - tájékoztatott közleményben a pénzintézet. A Gazdasági Versenyhivatal 200 millió forint bírságot szabott ki a bankra, mert az annak ellenére a fogyasztókat megtévesztő módon népszerűsíti a hitelkártyáit, hogy emiatt a GVH egyszer már 100 millió forintra büntette.
Tart a teljes körű vizsgálat a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban a mandulaműtétet követően meghalt kisfiú ügyében - közölte a kórház vezetése. A november 23-án mandulaműtéten átesett, majd...
Az egri Markhot Ferenc-kórház privatizációja mellett döntött pénteki ülésén a Heves megyei közgyűlés annak ellenére, hogy az intézet bérbeadása ellen több mint százan tüntettek reggeltől a közgyűlés épülete előtt.
Októberben 0,2%-kal emelkedtek az amerikai polgárok kiadásai, miközben 0,3%-os plusszal számoltak a legutóbbi +0,3% után. A PCE-Deflátor +0,2%-kal megfelelt az elörejelzésnek. Az egyéni bevételek a várt 0,4% helyett 0,2%-kal emelkedtek. Ezzel beigazolódik a gazdasági növekedés várt lelassulása. Az EUR-USD-t 1,4760-on jegyzik. Támogatás 1,4720-nál és 1,4705-nél, míg ellenállás 1,4784-nél…
Baleset miatt péntek délután lezárták a 6-os számú főutat Szekszárd után, a Siófoki elágazónál - tájékoztatta az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Az elágazónál egy személykocsi nem...
A 3. negyedévben 2,9%-kal emelkedett a kanadai GDP, miközben 2,1%-os plusszal számoltak a legutóbbi +3,8% után. Az adatok nem igazolják a spekulációkat, melyek szerint szükség van egy gyors kamatcsökkentésre, mivel még robosztusnak mutatkozik a növekedés. Ellenállás 0,9980-nál és 0,9990-nél, míg támogatás 0,9940-nél és 0,9930-nál található. In-GFX
Tíztonnányi romlott élelmiszert - különféle húsokat, sajtokat és üdítőket - találtak a szakemberek pénteken kora délután egy fővárosi raktárban. Volt, ami már penészedett. Az épület tulajdonosa egyelőre nem hajlandó megmondani, hogy hová szállított az élelmiszerekből.
Mindössze 0,2 százalékkal nőttek a személyi jövedelmek októberben az Egyesült Államokban, jóllehet az elemzők előzetesen 0,4 százalékos növekedést vártak. A személyi kiadások növekedése is elmarad...
Szeretnénk az országgyűlési képviselőket meggyőzni arról, hogy le kell folytatni azt a párbeszédet, amely az új egészségbiztosítási törvényről szól - jelentette ki a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnökhelyettese nyíregyházi sajtótájékoztatóján. Hernádvölgyi Andrea mindezt abból az alkalomból mondta el, hogy a nyírségi városban kezdődött el az a tíznapos, véleménycserélő…
A Szabad Demokraták Szövetsége a jövőben is stabil kormányzati partner kíván lenni, de ha a liberális értékek védelme megköveteli, nem kizárt, hogy kilép a koalícióból. Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője az InfoRádióban hangsúlyozta: jelenleg nincs ilyen helyzet.
Egy ország gazdasági növekedését erősen visszafogja, ha egyszerre van jelen a monetáris és fiskális szigor – mondta Veres János a Gazdasági Rádió Nap Vendége műsorában.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007. december 3-tól kibővíti a hivatalos devizárfolyam-lapján nem szereplő, egyéb árfolyamok listáját - közölte az MNB. A jegybank az eddigi 23 tétel helyett 131 devizá...
Mintegy kétmilliárd forintból, 2009 őszére építik meg az egykori Skála helyén az újbudai városközpontot - közölte a XI. kerületi önkormányzat az MTI-vel. A közlemény szerint az újbudai városközpont...
"Új Magyarország. Benned van." szlogennel marketingkampányt indít a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az uniós fejlesztések lakossági megismertetésére - jelentette be Lantos Gabriella, az NFÜ főigazgatója. Elmondta: a december 1-jén induló kampány az első eleme az egy éves lakossági kommunikációs tervüknek. Az ügynökség a lakossági kommunikációra egy éven át 1,5 milliárd forintot fordít,…
Gyurcsány Ferenc második kormányának tevékenysége zűrzavarhoz vezetett, a kabinet elvesztette szavahihetőségét, társadalmi támogatottságát és cselekvőképességét - állapítja meg a Szakpolitikai Figyelő, a Századvég Alapítvány most először megjelent online kiadványa, amely az idei év második felének szakpolitikai eseményeit értékeli.
Pénteken kezdődött meg a Gyurcsány Ferenc és Veres János ellen magánszemélyek által indított kártérítési per tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A kormányfőt és a pénzügyminisztert az őszödi beszéd miatt 199-en perelték be.
A Szabad Demokraták Szövetsége a jövőben is stabil kormányzati partner kíván lenni, de ha a liberális értékek védelme megköveteli, nem kizárt, hogy kilép a koalícióból. Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője az InfoRádióban hangsúlyozta: jelenleg nincs ilyen helyzet.
Lassan nincs olyan valamire való fővárosi parti, ahol ne tűnne fel Gallusz Niki. A Madách Színház színésznője jelenleg nem él párkapcsolatban, ezért szabad estéit legszívesebben barátaival, partikon tölti
Ma tovább emelkedett az USD-CHF árfolyama, és csúcsot ért el 1,1219-nél. Ezzel egyelöre véget ért a zöldhasú kiárusítása. A dollár többi devizával szembeni erösödése mellett az erösödö részvénypiacok is támogatják a devizapárt. 1,1219-nél található a következö ellenállás. Ha átlépik az értéket, 1,1250-ig nyílhat potenciál. In-GFX
A Szovjetunió megszűnése utáni legkevésbé becsületes választásnak nevezte a brit Guardian a hétvégi orosz parlamenti voksolást. A lap ellenzéki forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a közhivatalnokokon számon kérik majd, hogy szavaztak-e, a diákokat felszólították: fényképpel igazolják, hogy Putyin elnök pártjára szavaztak. A nyugati bírálatok azonban csak megerősítik az elnököt támogató választók…
Moszkva "hibát követett el" azzal, hogy felfüggesztette részvételét az európai hagyományos haderők és fegyverzet csökkentéséről szóló (CFE-)szerződésben - vélekedett Nicholas Burns amerikai külügyi...
Tízmillió forint alatti támogatásokra egyszerűbben pályázhatnak mostantól a kis-és közepes vállalkozások - mondta az InfoRádiónak az MSZP frakcióvezető-helyettese. Varjú László hozzátette: hamarosan a mikrovállalkozások számára is szeretnének hasonló könnyítéseket bevezetni.
Még nincs megállapodás a jövő évi országos keresetemelési ajánlásról, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén további egyeztetésről döntöttek.
Mielött 15.45 órakor közzétennék a novemberi chicagói beszerzési menedzserindexet, majd 16.00 órakor az októberi építési kiadásokat, az USD-JPY-t 110,88-on jegyzik. A dollár többi devizával szembeni erösödése mellett a részvénypiacok erösödése is jól jön az USD-JPY-nak. Ha nem okoznak csalódást az adatok, tovább folytatódhat az erösödés. Ellenállások 110,91-nél és 111,34-nél találhatók. In-GFX
A törvényben előírt végső időpontban eljuttatta a városvezetés a fővárosi képviselőkhöz az önkormányzat mintegy 47 milliárd forintos hiányt tartalmazó jövő évi költségvetési koncepcióját.
Aki szánon érkező Mikulást szeretne, az csalódni fog. A következő tíz napban ugyanis jelentős havazásra nem lehet számítani - mondta az InfoRádióban Németh Lajos meteorológus.
Hadiállapotot jelentett be pénteken a Szövetség a Demokráciáért és a Fejlődésért (UFDD) nevű csádi lázadó szervezet a francia hadsereggel vagy bármilyen más külföldi erővel, amelyet az Európai Unió...
Nem tántorította el az OTP-t a jogsértéstől a korábban kiszabott százmillió forintos bírság, ugyanis most szintén a hitelkártya-hirdetések miatt kell immár 200 millió forintot fizetnie a pénzintézetnek - derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményéből.
A jövő évi gazdasági növekedést 2,6%-ról 2,8%-ra, az éves átlagos harmonizált fogyasztóiár-indexet 3,3%-ról 4,8%-ra, a GDP arányos eredményszemléletű (ESA'95) államháztartási hiányt 4,3%-ról 4%-ra...
Nemcsak arról van szó, milyen pénzbeli támogatásokat tud az anyaország juttatni, hanem az is nagyon fontos, hogy milyen egyéb segítséget tudunk nyújtani, akár természetben, akár lobbizásban – mondta Sólyom László államfő a határon túli magyar értelmiségiekkel tartott budapesti tanácskozásán.
Szombaton napközben a gyakran erősen felhős ég mellett északon kevesebb, délen több lesz a napsütés. Északnyugaton néhol eső, északkeleten kisebb havazás is kialakulhat. Éjszaka a keleti...
Pénteken délelőtt bemutatták az új A3 Cabriolet-t az Audi győri gyárában. A sorozatgyártás kezdete egyben az autó világpremierje is, hiszen ezt a modellt eddig még sehol nem láthatta a nagyközönség. Az új modell fejlesztésén két évig dolgoztak az Audi mérnökei Ingolstadtban. A gyártás beindításához szükséges beruházás meghaladja az 1,2 milliárd forintot.
Novemberben 49,7 pontról 52,9 pontra emelkedett a chicagói beszerzési menedzserindex, miközben 50,5 pontos értékkel számoltak. Az 50 pontos érték jelképezi az expanzió és visszaesés közti határt. Az EUR-USD alig reagált az adatokra. Támogatás 1,4720-nál, ellenállás pedig 1,4784-nél található. In-GFX
Eredményesnek nevezte az egészségügyi miniszter a vizitdíj bevezetését. Horváth Ágnes a térítési díj fizetésének elmúlt 10 hónapját értékelte. Elmondása szerint a vizitdíj és kórházi napidíj 21,7 milliárd forintos bevételt hozott. A Fidesz szerint a minisztérium helyzetértékelése nem helytálló.
Az végére 33,2 millióra szökik fel a HIV-fertőzöttek száma és minden korábbinál több gyermek hordozza majd az AIDS vírusát. Az UNAIDS, a halálos kór elleni küzdelmet összehangoló...
Októberben a várt 0,3% helyett 0,8%-kal csökkentek az amerikai építési kiadások, miután legutóbb még +0,2%-os értékröl adtak számot. Az adatok megerösítik a Fed kijelentését, miszerint az elkövektezö hónapokban még nem várható trendváltás az ingatlanpiacon. A GBP-USD-t 2,0623-on jegyzik. Ellenállás 2,0650-nél, míg támogatás 2,0600-nál és 2,0585-nél található. Az érték alatt 2,0580-ig nyílhat…
Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint nem lehet egyértelmű összefüggést kimutatni a versenyképesség és egy adott ország adórendszere között, példaként erre az angolszász és a skandin...