A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,86 pontos emelkedéssel, 27.274,58 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,05 százalékkal erősödött.
Az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár a kötelező bevezetési időpontnál előbb, 2008. január 1-jétől lehetővé teszi tagjai számára a portfólióválasztást - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény...
Dörgedelmes felszólítást kapott egy manchesteri férfi a gáz- és áramszolgáltató cégtől, hogy fizesse meg végre 0,00 fontos tartozását, mert ha nem teszi, végrehajtót küldenek a nyakára, bíróság elé citálják és nem lesz bank, amely valaha hitelez még neki.
Az olasz vasúton (FS) munkabeszüntetés lesz november 9-én 9.00-órától 17.00-óráig, ebben az időben mind a helyi, mind az olasz távolsági vasúti személyforgalomban vonatlemondásokra,...
Szerda reggel 8 órakor véget ért a vasutas szakszervezetek két órás figyelmeztető sztrájkja. A vasúttársaság az elővárosi közlekedés valamint a nemzetközi és az Intercity vonatok forgalmának biztosításával kezdi a menetrend helyreállítását - közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerdán a televízióban közvetített beszédében bejelentette, hogy Iránnak immár 3000 urándúsító centrifugája van. A nyugati nagyhatalmak azzal gyanúsítják Teheránt, hogy atomfegyver előállítására készül, s emiatt újabb szankciókkal akarják sújtani, ha nem mond le az urándúsításról. Ahmadinezsád elnök számos alkalommal hangsúlyozta, hogy országa békés célú…
Egy New York-i székhelyű, emberi jogokat felügyelő szervezet szerint a pekingi játékok közeledtével a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) nyomást kellene gyakorolnia Kínára, hogy biztosítson teljes sajtószabadságot az ország területén tartózkodó külföldi újságíróknak.
A Real Madrid labdarúgócsapata keresi annak a lehetőségét, hogy megmérkőzhessen a Los Angeles Galaxyval december 5-én, a Santiago Bernabeu trófeáért. Az As című lap értesülése szerint a fővárosi alakulat illetékesei az elmúlt hetekben több alkalommal egyeztettek az amerikai együttes elöljáróival.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerdán a televízióban közvetített beszédében bejelentette, hogy Iránnak immár 3000 urándúsító centrifugája van. A nyugati nagyhatalmak azzal gyanúsítják...
Emléktáblát állítanak barátai Patonai Péternek, az októberben, Ausztriában szerencsétlenül járt soproni hegymászónak. Iszonyatos adatmennyiség keletkezett a bezárt egészségügyi intézményekben. A betegek kórismeretét tartalmazó dokumentumokat akár 50 évig meg kell őrizni. A gigantikus, ám „érzékeny” adatokat egyelőre bálákban tárolják.
Indiai orvosok sikeresnek minősítették a négy kézzel és négy lábbal született kétéves kislányon végrehajtott műtétet, amelynek köszönhetően Lakshmi Tatma remélhetőleg sokkal tovább maradhat életben.
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. termelés-megosztási szerződést írt alá az Észak-Irakban lévő Akri-Bijeel és a Shaikan szárazföldi blokkokra - közölte a Mol szerdán a BÉT honlapján. Az...
A pakisztáni elnök két-három hét múlva feloldja a rendkívüli állapotot az országban, közölte a kormánypárt vezetője egy szerdán megjelent interjúban. Közben a fővárosba érkezett Benazir Bhutto egykori kormányfő, aki ellenzéki vezetőkkel folytat megbeszéléseket a lehetséges lépésekről.
A hágai Nemzetközi Törvényszéken szerdán folytatódott a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj szerb ultranacionalista politikus bírósági tárgyalása. A Szerb Radikális Párt háborús...
Formabontó, izgalmas, interaktív színházi programokra hívta az őszi tanítási szünetre a kaposvári és a város környéki iskolák tanulóit a Csiky Gergely Színház; a kezdeményezés jövő tavasszal folytatódik - közölte a teátrum szervező titkára az MTI-vel.
A dollár gyengeségének köszönhetöen ma új 26 éves csúcsot ért el a GBP-USD 2,0955-nél. Támogatást jelentett a GBP-JPY kereslete is. A 2,0900-as érték átlépése további nyereségekre utal 2,10-ig. Ellenállások 2,0956-nál és 2,1011-nél találhatók. In-GFX
Az elővárosi közlekedés, valamint a nemzetközi és az Intercity járatok forgalmának biztosításával kezdte meg a MÁV a menetrend helyreállítását, miután reggel 8 órakor véget ért a vasutas szakszervezetek kétórás figyelmeztető sztrájkja.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) a túl kicsi kapu miatt megfosztotta legutóbbi győzelmétől a negyedosztályban szereplő Germania Dattenfeldet. A klub pályáján lévő kapuk ugyanis az előírás szerinti 244 helyett csak 227 centi magasak.
A kurátorok és a művészek közötti kapcsolatot mutatja be az a kiállítás, amely csütörtökön nyílik meg a Budapest Galéria Kiállítóházában - közölte Török Tamás, a tárlat kurátora.
Kiválasztották a legabszurdabb törvényeket a brit UKTV Gold nézői. A brit jogszabályok közül az győzött, amely megtiltja az állampolgároknak, hogy a Parlament épületében haljanak meg. A nemzetközi törvények között az amerikai Ohio állam azon rendelkezése nyert, amely megtiltja, hogy leitassanak egy halat.
Emberrablással és szexuális zaklatással vádolnak egy amerikai tanárnőt, amiért Mexikóba szöktette szerelmét, egy 13 éves diákot. A 25 éves kaliforniai matektanár és baseballedző a vádirat szerint "szexuális kapcsolat folytatása céljából" szökött Mexikóba a kiskorúval, akit egy Nebraska állambeli iskolában tanított.
Átmeneti kudarcot szenvedett az amerikai vízummentesség ügye, miután nem sikerült tíz százalék alá szorítani az elutasított kérelmek arányát. A szeptemberben zárult 2007-es pénzügyi év hivatalos adatai szerint a budapesti amerikai nagykövetség a kérelmezők 10,3 százalékánál tagadta meg a turistavízumot.
Legalább 11, de akár 25 százalékkal is nőhetnek a BKV-tarifák jövőre - ez derül ki az InfoRádió birtokába került szakmai előkészítő anyagból. A dokumentum szerint speciális bérleteket is bevezetnének és körülbelül 40 busz leállítása is tervben van.
Iszonyatos adatmennyiség keletkezett a bezárt egészségügyi intézményekben. A betegek kórismeretét tartalmazó dokumentumokat akár 50 évig meg kell őrizni. A gigantikus, ám „érzékeny” adatokat egyelőre bálákban tárolják.
Sajtóinformációk szerint zártkörű helyzetértékelést tartott a szocialista párt elnöksége hétfőn este, amelyen a belső feszültségeket okozó kérdéseket beszélték ki.
Nagy-Britanniában meghalt egy Jehova Tanúi vallási közösséghez tartozó asszony, miután vallási meggyőződésből nem járult hozzá ahhoz, hogy vérátömlesztést kapjon. Férje mégis a kórházat hibáztatja.
A különböző jótékonysági és segélyszervezetek 81 százalékban "megfelelő képzés és felkészültség nélküli" személyzetet alkalmaznak, továbbá "91 százalékuknál előfordul, hogy (a helybeliek szemében) kulturális szempontból elfogadhatatlan magatartást tanúsítanak" - derült ki a Nemzetközi Vöröskereszt egy tanulmányából.
Az USD-CAD ma reggel új abszolút minimumot ért el 0,9080-nál. Jól jönnek a kanadai dollárnak az emelkedö nyersanyagárak. A nyersolaj árfolyama megközelítette a 100 dolláros értéket. Ehhez jön még a dollár gyengesége, aminek hátterében a hír áll: a PBoC továbbra is dollárból euróba kívánja átcsoportosítani devizatartalékait. Kedvezöen alakultak a legutóbbi kanadai adatok, és a kanadai dollár a…
Az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságához szükséges törvénymódosítás célja, hogy legyen világos, ki mennyit és hogyan kap, ha olyan állami tisztséget tölt be, ami az átlagost messze...
Lehet-e igazságos, hogy valaki olyanért bűnhődjön, amit soha nem követett el? Elfogadhatatlan, hogy a súlyos költségvetési hiány és drasztikus államadósság kialakulásában vétlen emberek fizessék ki a jelenlegi kormányzó pártok 2002 óta folytatott rossz gazdaságpolitikájának árát. Csak olyan emberközpontú politikát támogathatunk, amelynek célja, és nem pénzfizető eszköze, az ember!
A MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) új arculattal jelentkezik, a feladatokra tenderen választott partnert. A nyertes ügynökség a design mellett felelt az imázskampány kidolgozásáért, a megújult honlapért és kidolgozott egy játékot is.
Az átlagosnál nagyobb felelősséggel járó posztoknál világossá kell tenni, hogy ki mennyi pénzt és hogyan kap - mondta a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter.
Koncertekkel, kiállításokkal, performance és táncelőadásokkal ünnepli ötödik születésnapját szerdától öt napon át a budapesti Gödör Klub. A fesztivál első napján a Tünet Együttes előadásában az Olyan furcsa vagy ma című performance látható, fellép továbbá David Yengibarjan, a Triton, a Dresch Kvartett, valamint a Chalaban Együttes.
Az AUD-USD ma reggelújabb 23 éves csúcsot ért el 0,9389-nél. A devizapárnak a dollár gyengesége mellett az RBA kamatemelése is jól jött. Az RBA kísérö nyilatkozatában fenntartja annak lehetöségét, hogy tovább emeli alapkamatát. 2008-ban minden szinten 2,0-3,0% fölötti inflációval kell számolni, vélték. Csütörtökre virradóra teszik közzé az októberi ausztrál munkaerö-piaci jelentést, ahol a…
A tisztes szegénység luxusával mintegy 3 millió honfitársunk nem büszkélkedhet, ők ugyanis a létminimum alatt élnek. Jövőre, 1000 milliárd forinttal több adót szed be a kormány. A 2008-as költségvetés kegyetlen, antiszociális. Pénzkifizető automataként kezeli az embereket.
Észak-Korea továbbra is fenyegetést jelent annak ellenére, hogy lépéseket tesz a nukleáris leszerelésre - vélekedett szerdán az amerikai és dél-koreai védelmi miniszter. "Elindultunk az úton, de még messze vagyunk a célunk elérésétől" - mondta Robert Gates sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy Észak-Koreában hétfőn megkezdődött a jongbjoni atomreaktor leszerelése. Az amerikai miniszter szerint…
Tovább nőtt a magyarországi mobiltelefon-szolgáltatók ügyfeleinek száma, amely szeptemberben 112 ezerrel haladta meg az előző havi számot és elérte a 10 millió 499 ezret. Így száz lakosra 104,4 előfizetés jutott a hónap végén - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság.
Szeptemberben a várt 4,6% helyett csupán 4,0%-kal emelkedett a norvég feldolgozóipari termelés, miután legutóbb még +4,2%-os értékröl adtak számot. Az ipari termelés éves szinten 0,3%-os emelkedést mutatott az elözö havi +0,6% után. Az adatok hatására emelkedett az EUR-NOK árfolyama. Ellenállás 7,7919-nél, míg támogatás 7,7489-nél van. In-GFX
Konkrét bizonyítékok utalnak arra, hogy az ügyészségnek sikerül megállapítania annak a rendőrnek a kilétét, aki tavaly október 23-án gumibottal megverte és huzamosan ütlegelte Révész Máriusz fideszes képviselőt. A vezető ügyész a Magyar Nemzetnek elmondta: a héten számos rendőrt hallgatnak ki tanúként az ügyben.
Alapvető tévedés, hogy a szívbetegség valamiféle férfibaj, ami a nőket nem fenyegeti. Egy új amerikai fölmérés egyértelműen kimutatta, hogy azoknak a hölgyeknek a kétharmada, akik valamilyen szív- és érbetegség következtében fejezik be életüket, azért nem került időben orvoshoz, mert nem figyeltek a jellegzetes szívtünetekre.
Éhen halt egy hétéves ausztrál kislány annak ellenére, hogy a családfigyelő szolgálat emberei előtt nem volt ismeretlen a gyerek, jelentette szerdán több ausztrál újság is. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki Ausztráliában, és az ügy kapcsán több vizsgálatot is indítottak a hatóságok.