2007. november 7. szerda

nov. 7
10:41
MÁV ÁBE - tenderen választott (Kreatív Online)
A MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) új arculattal jelentkezik, a feladatokra tenderen választott partnert. A nyertes ügynökség a design mellett felelt az imázskampány kidolgozásáért, a megújult honlapért és kidolgozott egy játékot is.
nov. 7
10:44
Átláthatóvá tennék az állami vezetők pénzét (Infostart)
Az átlagosnál nagyobb felelősséggel járó posztoknál világossá kell tenni, hogy ki mennyi pénzt és hogyan kap - mondta a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter.
nov. 7
10:44
Születésnapját ünnepli a Gödör (HírExtra)
Koncertekkel, kiállításokkal, performance és táncelőadásokkal ünnepli ötödik születésnapját szerdától öt napon át a budapesti Gödör Klub. A fesztivál első napján a Tünet Együttes előadásában az Olyan furcsa vagy ma című performance látható, fellép továbbá David Yengibarjan, a Triton, a Dresch Kvartett, valamint a Chalaban Együttes.
nov. 7
10:44
AUD-USD Az ausztrál dollárnak szárnyakat ad a kamatfantázia (HírTV)
Az AUD-USD ma reggelújabb 23 éves csúcsot ért el 0,9389-nél. A devizapárnak a dollár gyengesége mellett az RBA kamatemelése is jól jött. Az RBA kísérö nyilatkozatában fenntartja annak lehetöségét, hogy tovább emeli alapkamatát. 2008-ban minden szinten 2,0-3,0% fölötti inflációval kell számolni, vélték. Csütörtökre virradóra teszik közzé az októberi ausztrál munkaerö-piaci jelentést, ahol a…
nov. 7
10:44
Csak számokat, pénzt látnak, - embert sehol! (Gondola)
A tisztes szegénység luxusával mintegy 3 millió honfitársunk nem büszkélkedhet, ők ugyanis a létminimum alatt élnek. Jövőre, 1000 milliárd forinttal több adót szed be a kormány. A 2008-as költségvetés kegyetlen, antiszociális. Pénzkifizető automataként kezeli az embereket.
nov. 7
10:45
Észak-Korea továbbra is fenyegetést jelent (Kripto Akadémia)
Észak-Korea továbbra is fenyegetést jelent annak ellenére, hogy lépéseket tesz a nukleáris leszerelésre - vélekedett szerdán az amerikai és dél-koreai védelmi miniszter. "Elindultunk az úton, de még messze vagyunk a célunk elérésétől" - mondta Robert Gates sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy Észak-Koreában hétfőn megkezdődött a jongbjoni atomreaktor leszerelése. Az amerikai miniszter szerint…
nov. 7
10:46
Több a mobil Magyarországon, mint lakos (Infostart)
Tovább nőtt a magyarországi mobiltelefon-szolgáltatók ügyfeleinek száma, amely szeptemberben 112 ezerrel haladta meg az előző havi számot és elérte a 10 millió 499 ezret. Így száz lakosra 104,4 előfizetés jutott a hónap végén - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság.
nov. 7
10:46
EUR-NOK Csalódást okozó norvég ipari szektor (HírTV)
Szeptemberben a várt 4,6% helyett csupán 4,0%-kal emelkedett a norvég feldolgozóipari termelés, miután legutóbb még +4,2%-os értékröl adtak számot. Az ipari termelés éves szinten 0,3%-os emelkedést mutatott az elözö havi +0,6% után. Az adatok hatására emelkedett az EUR-NOK árfolyama. Ellenállás 7,7919-nél, míg támogatás 7,7489-nél van. In-GFX
nov. 7
10:46
Megtalálták az október 23-i brutális rendőrök egyikét (Gondola)
Konkrét bizonyítékok utalnak arra, hogy az ügyészségnek sikerül megállapítania annak a rendőrnek a kilétét, aki tavaly október 23-án gumibottal megverte és huzamosan ütlegelte Révész Máriusz fideszes képviselőt. A vezető ügyész a Magyar Nemzetnek elmondta: a héten számos rendőrt hallgatnak ki tanúként az ügyben.
nov. 7
10:47
Milliárdok az élhetőbb környezetre (Piac és Profit)
Megjelentek az új környezetvédelmi pályázatok, amelyek célja a környezeti kockázatok mérséklése, illetve az egészséges életfeltételek megteremtése.
nov. 7
10:47
Nyugdíjkiegészítés: Önön múlik (Privátbankár)
A nyugdíjelőtakarékossági számla lényegében annyiban tér el a nyugdíjpénztáraktól, hogy itt maga az ügyfél dönti el, mibe fektessék a pénzét
nov. 7
10:49
Az ingatlantorta negyedén osztozik a TOP10 (Privátbankár)
A fővárosi lakáspiacon nagyjából 250 cég tevékenykedik, de ezeknek csak 30 százaléka olyan, amelyik két vagy több projektben ist részt vesz
nov. 7
10:49
Vadkacsának nézték Norbertet (BorsOnline)
Lyukasan fogja leélni élete hátralévô éveit a gyomaendrôdi Kun Norbert, akit a mult héten szombaton vadászat közben tucatnyi sörét talált el és fúrdott a testébe. A fiatalember szerencsére nem fogja fel tragikusan a balesetet, mert mint mondta, hallott már olyanról, akinek a bôre alá száz sörét ágyazódott be.
nov. 7
10:49
A hölgyek szíve is törékeny (HírExtra)
Alapvető tévedés, hogy a szívbetegség valamiféle férfibaj, ami a nőket nem fenyegeti. Egy új amerikai fölmérés egyértelműen kimutatta, hogy azoknak a hölgyeknek a kétharmada, akik valamilyen szív- és érbetegség következtében fejezik be életüket, azért nem került időben orvoshoz, mert nem figyeltek a jellegzetes szívtünetekre.
nov. 7
10:49
Éhen halt a kilenc kilós kislány (HírTV)
Éhen halt egy hétéves ausztrál kislány annak ellenére, hogy a családfigyelő szolgálat emberei előtt nem volt ismeretlen a gyerek, jelentette szerdán több ausztrál újság is. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki Ausztráliában, és az ügy kapcsán több vizsgálatot is indítottak a hatóságok.
nov. 7
10:49
Jól sikerült a nyolc végtagú kislány műtéte (Blikk)
nov. 7
10:51
Egyik oldalon elvett, a másik oldalon osztogatott az Európai Bizottság (Privátbankár)
Az Európai Bizottság az egyik oldalon elvett, míg a másikon bőkezűen osztogatott a 2008-2012 közötti széndioxid kereskedési rendszer szabályainak meghatározásakor. Az ingyenes elfüstölhető károsanyag kibocsátási mennyiséget alaposan megvágta, így szűkösséget hozott létre a piacon. Ezzel szemben lehetővé tette, hogy az európai kereskedési rendszerben használt kvótamennyiséget olcsóbb, a kiotói…
nov. 7
10:51
Nem lesz már sokáig szűkségállapot (HírExtra)
Két-három héten belül feloldhatja a rendkívüli állapotot Pervez Musarraf pakisztáni államfő - nyilatkozta a Dawn című lap szerdai számában a pakisztáni kormánypárt vezetője.
nov. 7
10:51
Sarkozy: Nem tehet szert Irán atomfegyverre (HírTV)
Irán nem tehet szert atomfegyverre, ez Franciaország számára elfogadhatatlan - jelentette ki a francia elnök Washingtonban. Nicholas Sarkozy tegnap 26 órás villámlátogatásra érkezett az amerikai fővárosba, ez az első hivatalos útja Amerikában.
nov. 7
10:53
News to use (Privátbankár)
Business news in English from BBJ.HU.
nov. 7
10:54
Szétverték a tüntetést (HírExtra)
Rendőrök verték szét gumibotokkal szerda reggel a tbiliszi parlament előtti, hatodik napja tartó tüntetést, amelynek résztvevői Mihail Szaakasvili grúz elnök lemondását követelték, ennek ellenére több száz tüntető később visszatért a térre.
nov. 7
10:55
Kóka erősebb versenyt szeretne (Privátbankár)
A gazdasági miniszter határozottabb fellépést sürget annak érdekében, hogy az Európai Unióban a szolgáltatások szabad áramlása a jelenleginél erőteljesebb formában valósuljon meg. Az Európai Parlament tavaly csupán egy kompromisszumos változatot fogadta el a szolgáltatási-irányelvnek. Kóka János szerint ezért még mindig sok bürokratikus akadályt kell leépíteni ahhoz, hogy megvalósulhasson a…
nov. 7
10:55
Sikerült az indiai kislány műtéte (Gondola)
Jól sikerült a négy karral és négy lábbal született kétéves indiai kislány korrekciós műtétje - nyilatkozta szerdán a bangalore-i kórház sebészcsoportjának egyik vezetője. A gyerek a következő...
nov. 7
10:55
Folyamatosan emelkedik az olaj világpiaci ára (HírTV)
A könnyűolaj jegyzése New Yorkban először emelkedett 98 dollár fölé a kereskedés történetében, azt követően, hogy a keddi kereskedési napon közel 3 százalékos emelkedést követően már feszegette a 100 dolláros küszöböt.
nov. 7
10:57
Lefelé korrigált a Graphisoft Park (Privátbankár)
A Graphisoft Park a harmadik negyedévben az ezt megelőző három hónaphoz képest 9 százalékkal alacsonyabb nettó nyereséget ért el. Az ingatlankezelő társaság most publikált gyorsjelentésében a csökkenést egy üzembe helyezett új épület utáni kamatkiadásokkal és az elszámolt amortizációval magyarázza. Az idei év egészére vonatkozó eredmény-előrejelzést is lefelé módosították. Zalkai Zsófi a Concorde…
nov. 7
10:57
Sztrájk, káosz, 600 veszteglő vonat (Gondola)
Estére állhat helyre a vasúti közlekedés a reggeli, kétórás sztrájk miatt. A munkabeszüntetés hatszáz vonatot érintett, a szerelvények az állomásokon vesztegeltek.
nov. 7
10:59
Megvannak a legjobb munkahelyek (Privátbankár)
Az idei év legjobb munkahelyének több mint 30 ezer munkavállaló és ötszáz felsővezető szavazata alapján a nagyvállalatok kategóriájában a Market Építő Zrt., a kis- és középvállalatok kategóriájában a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. bizonyult. A Világgazdaság és a Hewit humán tanácsadó cég listáján a nagyvállalatok között az ötödik az "Axiál" Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. lett. A…
nov. 7
11:00
Rákra curryt (HírExtra)
Japán tudósok létrehozták a sárga curry indiai fűszer egyik, rákellenes hatásáról ismert összetevőjének, a kurkuminnak két szintetikus verzióját, amelyek hatásosabb rákellenes szernek bizonyultak bélrákos egereken végzett kísérleteikben, mint a természetes kurkumin.
nov. 7
11:01
Magát szúrta le a támadó (HírTV)
Súlyosan megsérült egy rabló kedden este, egy balul sikerült támadás után, Gödöllőn. A férfi egy családi házat akart kirabolni. Megverte a tulajdonost, összeszedte az értékeket és egy késsel fenyegetőzve még több pénzt akart az idős tulajdonostól. Verekedni kezdtek és a kés a támadó mellkasába fúródott.
nov. 7
11:01
Tehén esett az autóra (Kripto Akadémia)
Kellemetlen élményben volt része egy idős párnak Washingtonban. Történt ugyanis, hogy a hegytetőről, hatvan méteres magasságból a motorháztetőre hullott egy tehén. A pár túlélte a váratlan találkozást.
nov. 7
11:01
A magyarok fantáziáját is megmozgatta a japán jen (Privátbankár)
Csábítóan alacsony kamataival kezdte meg hódító útját Magyarországon a japán jen alapú ingatlanfedezetű hitel. A pénzügyi felügyelet a minap már figyelmezette is a lakosságot: nem árt a fokozott óvatosság a jen alapú eladósodás során. A japán deviza az egyik legnagyobb árfolyam-ingadozást mutatja, így a hitel törlesztőrészletei is nagy mértékben eltérőek lehetnek havonta. Ráadásul, beindultak a…
nov. 7
11:03
Veszélyben a Sziget (Privátbankár)
Újpest polgármestere bírósági úton tiltaná be az éjfél és reggel hat közötti olyan rendezvényeket, amelyek zavarják az újpestieket. Ennek következtében ellehetetlenítenék a Sziget Fesztivált is - állítják a szervezők. Derce Tamás polgármester szerint mindenkinek joga van pihenni, arra viszont senkinek sincs joga, hogy mást a pihenésében zavarjon. A fesztivál rendezői az elmúlt években több mint…
nov. 7
11:05
Csak 30 millió felett kell súgni az APEH-nek (Privátbankár)
Az építőipari kivitelezésről szóló új kormányrendelet szerint a családi házak kivitelezési terv nélkül is felépíthetők
nov. 7
11:05
Jogerősen 15 év börtönt kapott a magyarcsanádi lány gyilkosa (Infostart)
Jogerősen 15 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte másodfokon szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a tizenhét éves fiút, akit egy magyarcsanádi lány meggyilkolásában mondott ki bűnösnek.
nov. 7
11:06
Tabányi Mihály díszpolgár (HírExtra)
A tangóharmonikázás Magyarországon hat és fél évtizede jóformán egyet jelent Tabányi Mihállyal. A művészt és híres együttesét az ötvenes években szinte naponta hallhattuk a rádióban, előadóestjein, koncertjein pedig a nagyvilág élőben is gyakran megcsodálhatta az egykori Kodály-növendék virtuóz játékát.
nov. 7
11:06
Pár centis hólepel van Bánkúton (Blikk)
nov. 7
11:06
Advertcar - új cég a járműreklám piacon (Kreatív Online)
Advertcar néven új járműreklámmal foglalkozó cég lépett a piacra. A médiaügynökség a furgonokból és személyautókból álló flotta közlekedését műholdas követő rendszerrel méri, a kampány lezárultával pedig GPS-alapú teljesítményriportot ad.
nov. 7
11:07
Díjkiosztó nézeteltérésekkel (Privátbankár)
A pénzügyminiszter a gazdasági miniszterrel, a miniszterelnök pedig Demján Sándorral, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökével került nézeteltérésbe az Európai Kereskedelem Napja alkalmából tartott díjkiosztó rendezvényen. Andor Attila összeállítása.
nov. 7
11:09
Ötpárti egyezség a költségvetési hivatal felállításáról (Privátbankár)
A szervezet fő feladata a tervezés feletti kontroll lesz, de nem vétózhatja meg a költségvetést, azt továbbra is a képviselők feles többséggel fogadják el. Várhatóan a költségvetési hivatal a 2009-es büdzsé vitájában már szerepet kaphat, mivel a szervezet számolja majd ki, hogy a benyújtott módosító indítványok mennyibe kerülnek a kiadási oldalon. Tállai Andrást, a költségvetési bizottság fideszes…
nov. 7
11:11
Tovább nőhet a cégfelvásárlási piac (Privátbankár)
A magyarországi cégfelvásárlási piac a korábbi évek rekordjait követően az idén is tovább növekedhet, annak ellenére, hogy az amerikai másodlagos jelzálogpiaci problémák miatt jelentősen drágult az akvizíciók finanszírozása - hangzott el a portfolio.hu vállalatfinanszírozási konferenciáján. A Mol akvizíciós politikáját egyelőre nem érinti a dráguló hitelfelvétel, mondta a cég pénzügyi…
nov. 7
11:11
Az igazi da Vinci (HírExtra)
Másfélezren látogatták naponta, s a hatalmas sikerre való tekintettel két héttel meg is hosszabbították a debreceni Leonardo-kiállítást (Az igazi da Vinci). Az eddigi leglátogatottabb fővároson kívüli tárlathoz rangos rendezvények egész sorát kapcsolták a céltudatos kiállításszervezők.
nov. 7
11:13
Kínából alaposan odavágtak a dollárnak (Privátbankár)
Tőzsdevilág-Világtőzsde: együttműködésben a Hamilton Tőzsdeügynökséggel.
nov. 7
11:13
Szeptember nem a Pannon hónapja volt (Privátbankár)
Az idén szeptemberben 112 ezerrel, 10 millió 499 ezerre nőtt a három hazai mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek száma, így hazánkban száz lakosra 104,4 előfizetés jutott a hónap végén – közölte ...
nov. 7
11:15
Vállalati szorzótábla: borul a bérminimum-bili? (Privátbankár)
A 2005-ben kötött béregyezség szerint a szakképzett munkavállalóknak jövőre már legalább 25 százalékkal többet kell keresniük a minimálbérnél.
nov. 7
11:16
Egy panasz nem panasz a BKV-nál (Infostart)
Az ellenőrök és biztonsági őrök viselkedésére is vonatkozó etikai kódexet készített a BKV. Ha bebizonyosodik egy ellenőrről, hogy az idegei nem bírják a konfliktushelyzeteket, először jutalommegvonással sújtják, a negyedik-ötödik panasz után pedig megválnak tőle.
nov. 7
11:17
A zloty és a török líra után kullog a forint (Privátbankár)
Alig változott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon. Délelőtt 252,20/30 forint volt az euró árfolyama a keddi 252,00/05-tel szemben; hajnalban a nemzetközi piacokon még 253,50-ig is felszaladt a...
nov. 7
11:17
Sólyom a király? (HírExtra)
Éles támadások kereszttüzében áll az utóbbi hetekben a köztársasági elnök. Október végén Eörsi Mátyás tette fel az ironikus kérdést, hogy „király-e az államfő?”, majd Gerő András történész nevezte „beszari alaknak”. Rászolgált Sólyom az efféle kemény, olykor alpári ítéletekre? Elődei is kaptak hideget-meleget? Tizenhét év, három elnök.
nov. 7
11:17
Az osztrákok is szeretik a lóerőket (Gondola)
Másfél évtized alatt hárommillióról 4,2 millióra gyarapodott az Ausztriában nyilvántartott személygépkocsik száma, de a legnagyobb arányú növekedés a kétszáz lóerőn felüli teljesítménnyel...
nov. 7
11:17
V43-as mozdony érkezett a BMF-re (HírTV)
A már a Kandó jelképének számító, hosszú évek óta a főiskola épülete előtt álló mozdonyt október 15-16-án éjjel V43-as típusúra cserélte le a MÁV Nosztalgia Kft.
nov. 7
11:19
Programok a tudomány napja alkalmából Győrött (HírTV)
Az AUT-INFO konferencia-sorozaton az ipari elektronika, az automatizálás, az informatika legújabb fejlesztési eredményeit és alkalmazásait mutatják be, ezúttal Győrött november 14-én. A Magyar Tudomány Napja alkalmából ezt megelőzően ma, november 7-én két szakmai műhely előadásait hallgathatják az érdeklődők, valamint a posztdoktori kutatási pályázat nyertesei tartanak előadást.

Keresés