2007. november 9. péntek

nov. 9
20:09
Továbbra is izgatja a forintsáv Londont (Privátbankár)
A Goldman úgy véli "végül fel fogják számolni" a forintsávot, de az időzítés nagyon bizonytalan; a Barclays szerint a forint ingadozási sávja "nem megfelelő" Magyarország számára
nov. 9
20:09
Építészeti díj a sportcsarnoknak (HírExtra)
Egy fürdőépület és egy sportcsarnok terve, valamint egy visegrádi családi ház és az Enersys cég budapesti székháza kapta meg az idén a Média Építészeti Díjat - közölte a szervező építészfórum.hu pénteken az MTI-vel.
nov. 9
20:14
Minden ötödik amerikai füstölög (HírExtra)
Az amerikai lakosság 20,8 százaléka dohányzik, s az arány 2004 óta nem változik - közölte az amerikai Járványügyi és Kórmegelőző Központ (CDC). A több mint 45 millió dohányzó amerikainak 80 százaléka mindennap rendszeresen rágyújt.
nov. 9
20:17
Benazir Bhutto szabad (Kripto Akadémia)
Feloldották Benazir Bhutto egykori pakisztáni kormányfő pénteki házi őrizetét - közölte a pakisztáni belügyminisztérium egy tisztviselője. A korlátozó intézkedést a péntekre Ravalpindibe tervezett nagy kormányellenes tüntetés előtt foganatosították a hatóságok, hogy a politikus ne vegyen részt a megmozduláson.
nov. 9
20:19
Brazília is olajnagyhatalom lehet (Privátbankár)
Hatalmas olajlelőhelyre bukkantak Brazíliában, akár 8 milliárd hordónyi könnyű nyersolaj is rejtőzhet a rio de janeiroi partok mentén - írja a nemzetközi sajtó
nov. 9
20:19
Pécs példásan vigyáz örökségére (HírExtra)
Elismerően szólt Pécsnek a világörökségi helyszínek és más műemlékek megőrzéséért tett erőfeszítéseiről az UNESCO japán főigazgatója pénteken, a baranyai megyeszékhelyen tett látogatása alkalmával.
nov. 9
20:23
Ultramodern giccs avagy üveghotel London központjában (Infostart)
London nemcsak hagyományairól, hanem újításairól is híres: a Temze partján sétálva számos felhőkarcolót és futurisztikus épületet láthat a látogató. Ennek ellenére egy új, ultramodern szobor mégis kiverte a biztosítékot az újító városban.
nov. 9
20:25
Szombaton tagrevíziót tart az MSZP (HírExtra)
Az MSZP feloszlatott kiskunhalasi szervezeténél szombaton tagrevíziót tartanak, majd a regisztrált tagok megválasztják a helyi szervezet elnökségét. Az eseményen részt vesz Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese is.
nov. 9
20:35
"Ördögi" terv az angol rangadó közvetítésére (Infostart)
Bár az angol labdarúgásban megszokott, hogy ünnepnapokon sem pihennek a futballisták, az egyik televíziós csatorna meglehetősen bizarr tervvel állt elő. A Premier League mérkőzéseinek közvetítéseit részben birtokló Setanta csatorna azt akarta, hogy december 24-én, vagyis szenteste rendezzék a Manchester United-Everton találkozót.
nov. 9
20:35
Gyurcsány a partnerség fontosságát hangsúlyozta (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc a partnerség fontosságát hangsúlyozta somogyi körútja harmadik állomásán, a megye egyik legkisebb településén, Patcán.
nov. 9
20:41
Húszmilliós kártérítés a jegyzőnek (HírExtra)
Az önkormányzattal szemben - elmaradt jövedelmén túl kártérítésként és perköltségként - összesen 24 millió forint kártérítést ítélt meg a Tatabányai Munkaügyi Bíróság első fokon Esztergom két éve elbocsátott jegyzőjének - erről pénteken az érintett tájékoztatta az MTI-t.
nov. 9
20:45
Újabb lista élén a Harry Potter-könyvek (Infostart)
Folytatódik a Harry Potter-könyvek diadalmenete. Ezúttal egy kétezer olvasót megkérdező szavazáson választották a legtöbbet újraolvasott könyvnek. A második helyen A gyűrűk ura, a harmadikon pedig a Büszkeség és balítélet végzett.
nov. 9
20:45
Hatalmas razzia volt Budapesten! (Piac és Profit)
Az ASVA - az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány - közleménye szerint a november 8-án a Budapesti Rendőrfőkapitányság hatalmas razziát tartott, melynek eredményeképpen számos illegális Torrent-oldalt lefüleltek.
nov. 9
20:51
Demszky átdolgozásra javasolja a BKV tarifaemelésit (HírExtra)
Jelenlegi formájában nem alkalmas tárgyalásra, illetve megalapozott városvezetői döntésre a BKV jövő évi tarifaemelési javaslata, átdolgozása indokolt - közölte Demszky Gábor pénteken az MTI-vel.
nov. 9
20:55
Megfejtik a bálnák titokzatos nyelvét (Infostart)
Ausztrál kutatók elkezdték dekódolni a púpos bálnák titokzatos nyelvét. Arra már rájöttek, hogy az anyaállatok hogyan figyelmeztetik kicsinyeiket, és arra is, hogyan csalogatják magukhoz a hímek a nőstényeket.
nov. 9
20:56
A Fidesz most támogat (HírExtra)
A Fidesz támogatja a szakszervezetek az egészségbiztosítás átalakítása ellen november 21-re szervezett rendezvényeit - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteken az MTI-vel, miután Orbán Viktor, a Fidesz elnöke találkozott Gaskó Istvánnal, a Liga Szakszervezetek elnökével.
nov. 9
21:03
Gyurcsány Ferenc: nincs más útja a falunak, mint az összefogás (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint nincs más útja a falunak, mint az összefogás. A miniszterelnök erről pénteken a Bőszénfán tartott falugyűlésen, somogyi programjának, egyúttal négynapos falujáró körútjának záróeseményén beszélt. Egy falu az ott élőké, nekik kell kitalálniuk, hogy mit és hogyan szeretnének csinálni - hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: "erre nem tud önöknek mondani receptet senki, még a…
nov. 9
21:05
A Renault vezetői is tudtak a McLaren adatairól (F1világ)
Legalább tizenöt Renault mérnök tudott a McLaren Mercedes titkos információiról, ami a Forma-1-ben kirobbant legújabb kémügy középpontjában áll, értesült a brit <i>Autosport</i> magazin.
nov. 9
21:06
Csillagászati összeggel gyarapszik az egyik leggazdagabb ember vagyona (Infostart)
Megnyerte a saját öccse ellen indított pert a brunei szultán, így testvérének több luxusingatlant és egyéb ingóságokat kell visszaszolgáltatnia az uralkodónak összesen hárommilliárd font (több mint ezer milliárd forint) értékben.
nov. 9
21:07
Simicskó István a Gripen-ügyről (HírExtra)
Simicskó István szerint a Gripen-jelentés elkészültének körülményei arra utalnak, hogy a kormánynak van takargatnivalója a 2003-as szerződésmódosítással kapcsolatban; ezt a politikus azt követően mondta, hogy Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár pénteken közölte, az elkészült a Gripen-jelentés, amely a beszerzés kapcsán rámutat több hiányosságra.
nov. 9
21:12
"Hiába voltam Madonna férje, nem is ismertem" (Infostart)
Az Oscar-díjas színész, Sean Penn szerint soha nem beszélgettek első feleségével, Madonnával, így gyakorlatilag nem is ismerte az énekesnőt. A színész a szinte folyamatosan a botránylapok címoldalán tárgyalt kapcsolatukat "hangosnak" minősítette.
nov. 9
21:12
Vádat emeltek a volt rendőrfőnök ellen (HírExtra)
Vádat emeltek Bernard Kerik volt New York-i rendőrfőnök ellen pénteken egyebek között csalás, nyomozás akadályozása és az amerikai kormány félrevezetése címén. Bernard Kerik mindeddig Amerika hőse, a terrorellenes küzdelem jelképe volt: a 2001. szeptember 11-i támadások idején ő vezette a New York-i rendőrséget és nagy hírnevet szerzett a mentési munkálatok szakszerű irányításával.
nov. 9
21:18
Holtan találtak Rómában egy magyar férfit (Metropol)
Holtan találtak pénteken egy 51 éves magyar férfit Rómában a Tevere rakpartján álló deszkaviskójában, a Tiberina sziget közelében.
nov. 9
21:22
A hatalmas aranyos és az aprócska méregzsák találkozója - nézze meg! (Infostart)
Elképesztő méretkülönbségük ellenére Gibsonban és Boo Boo-ban van valami közös: mindketten világrekorderek. Az döbbenetes méretű dán dog és az aprócska csivava a Guiness-rekordok Napján találkozott.
nov. 9
21:22
Öt gól a DVTK-Újpest meccsen (Infostart)
Három góllal - 4-1-re - nyert idegenben az Újpest a DVTK ellen.
nov. 9
21:23
Különlegesen felszerelt járőrhajót kaptak (HírExtra)
Magyarország európai uniós tagságából fakadó kötelezettségeinek ellátására új járőrhajót kapott pénteken a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság; a Szolnokon átadott, Révkapitány névre keresztelt hajó felszereltsége révén képes eleget tenni a schengeni feladatoknak, így az összehangolt ellenőrzéseknél vagy katasztrófahelyzetekben a vízen irányító központként tud működni.
nov. 9
21:32
Egy kisgyerekkel hadakozott a sztáredző (Infostart)
Egy 12 éves gyerekkel került összetűzésbe José Mourinho, a Chelsea labdarúgó-csapatának volt szakvezetője.
nov. 9
21:33
Fesztivál Szent Márton szülővárosában (HírExtra)
A szent életét bemutató misztériumjátékkal hivatalosan is megkezdődött a Szent Márton ünnep pénteken Szombathelyen. A város szülöttjének tartott egykori római katona, majd tours-i püspök tiszteletére évek óta megtartják a többnapos rendezvénysorozatot az egykori Savariában.
nov. 9
21:37
Holtan találtak Rómában egy magyar férfit (Kripto Akadémia)
Holtan találtak pénteken egy 51 éves magyar férfit Rómában a Tevere rakpartján álló deszkaviskójában, a Tiberina sziget közelében. A helyi rendőrség szerint nem láthatók a holttesten erőszak nyomai, feltehetőleg természetes halált halt a szóban forgó férfi, de ezt majd csak a boncolás állapítja meg egyértelműen - jelentette az olasz ANSA hírügynökség. A La Repubblica című olasz lap értesülése…
nov. 9
21:38
Hepatitisjárvány (HírExtra)
Gyakori kézmosásra szólították föl a lakosságot a szerb egészségügyi hatóságok, mert Dél-Szerbiában már mintegy 400-an fertőződtek meg hepatitis A-vírussal.
nov. 9
21:43
Teljesen kiborult Nicole Kidman: "hatalmas fájdalom" (Infostart)
Még mindig képtelen megnyugodni Nicole Kidman, aki szerint teljesen félrevezetőek azok a sajtóhírek, melyek szerint házasságuk idején elveszítette volna Tom Cruise gyermekét. Az ausztrál színésznő szerint erről szó sem volt, hiszen méhen kívüli terhessége volt.
nov. 9
21:47
Újabb olajnagyhatalom a láthatáron? (Piac és Profit)
Hatalmas olajlelőhelyre bukkantak Brazíliában, akár 8 milliárd hordónyi könnyű nyersolaj is rejtőzhet a Rio de Janeiro-i partok mentén - írja a nemzetközi sajtó, de ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy kezdetben napi 100 ezer hordós kitermelésre lehet számítani és a teljes kitermelés 2013. előtt alig valószínű a horribilis költségigény miatt.
nov. 9
21:49
Kovács Ági edzője: "Megtévesztés történt" (Infostart)
A doppingvétségbe keveredett olimpiai bajnok úszó, Kovács Ágnes edzője szerint több ponton is valótlanok azok a vádak, melyeket tanítványával szemben a Magyar Antidopping Csoport vezetője megfogalmazott.
nov. 9
21:49
Renault-közlemény: kémkedés kizárva (HírExtra)
Hivatalos közleményt adott ki a Forma-1-es Renault csapata, melyben elismeri, hogy hozzájutott néhány titkos információhoz a rivális McLaren-Mercedes fejlesztési terveiből, ezeket azonban nem használta fel.
nov. 9
21:54
Ledobja ruháit a pop brit üdvöskéje (Infostart)
Az elismerő pillantások mellett mást is kiérdemelt Lily Allen azzal, hogy lefogyott: hatszámjegyű összegről szóló szerződést egy fehérneműcéggel.
nov. 9
21:58
Előkészítik a nemzetközi űrállomást a bővítésre (Kripto Akadémia)
Hétórás munkát végzett pénteken a világűrben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két asztronautája, hogy előkészítse egy dokkoló kapu végleges elhelyezését, mielőtt a hozzá kapcsolódó új munkakonténerek - az űrállomás hasznos területét növelő modulok - megérkeznének. Az amerikai Peggy Whitson parancsnok és Jurij Malencsenko fedélzeti mérnök, a háromfős legénység orosz tagja elektromos vezetékeket…
nov. 9
22:05
Rooney egy hónapra kidőlt (HírExtra)
Egy hónapig nem játszhat Wayne Rooney, a Manchester United sztárlabdarúgója.
nov. 9
22:10
Botrányos sztárválás: több milliárd a tét (Infostart)
Nehéz napokat él át az amerikai kosárlabdázás egyik legnagyobb sztárja, Shaquille O'Neal. A Miami Heat játékosa ugyanis válik feleségétől, ráadásul nem a legszebb körülmények között: jelenleg ott tartanak, hogy bírósági végzéssel próbálnak kutakodni egymás pénztárcájában.
nov. 9
22:15
Igen az atomerőműre (HírExtra)
A török parlament pénteken elfogadta az ország első nukleáris létesítményéről szóló törvényjavaslatot. Ha Abdullah Gül török elnök jóváhagyja a döntést, az energiaügyi minisztérium elkezdheti az építkezések előkészítését. Törökország három atomerőmű építését tervezi 2012-ig, de görög, ciprusi és török környezetvédők ellenzik a beruházást.
nov. 9
22:20
Olvasnivaló: 2007. november 9. A kis fazekasok (Mindmegette)
Még nyáron, egy Pátyon megrendezett búcsúban ismerkedtünk meg Jordán Ágival és férjével, akik a rendezvény keretében kézműves foglalkozást tartottak gyerekeknek. Vidám teknősöket, kövér malackákat és csodaszép csuprokat készítettek a helyszínen felállított sátorban, az emberek pedig nem győzték csodálni az apró kezek szorgos munkáját.
nov. 9
22:26
Rendkívüli állapot a San Franciscó-i öböl térségében (Infostart)
Rendkívüli állapotot hirdetett ki a San Franciscó-i öböl térségére vonatkozóan Kalifornia állam kormányzója a tengerbe ömlött nagy mennyiségű olaj miatt.
nov. 9
22:37
Jelentősen csökkent a hazai gabonatermés (HírExtra)
Idén harmadával kevesebb gabona termett Magyarországon tavalyhoz képest. A betakarítást és a szüretet lényegében befejezték, csak a cukorrépa egy része van hátra, kétharmadát már annak is begyűjtötték - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Benedek Fülöp, az agrártárca szakállamtitkára.
nov. 9
22:47
Favaro hat év alatt vb-trónra segítette Talmát (Blikk)
Talma sokat köszönhet menedzserének, Stefano Favarónak és az őt segítő csapatnak
nov. 9
22:49
Duplán lát az éhező guru (Blikk)
nov. 9
22:49
Átverték Kovács Ágit a doppingellenőrök? (Blikk)
"Szégyelljék magukat” – könnyezve, remegő hanggal préselte ki magából a mondatot Kovács Ágnes
nov. 9
22:50
Tom Cruise a családról, karrierről, példaképekről (Blikk)
Gyávák és hősök címmel nemsokára bemutatják Tom Cruise legújabb filmjét, amelyben olyan legendákkal játszik együtt, mint Robert Redford
nov. 9
22:51
Végrehajtó a Nemzetiben (Blikk)
Végrehajtónak kellett elhozni egy festményt a Nemzeti Múzeumból. Az intézmény a bírósági ítélet és a felszólítások ellenére sem adta ki a képet
nov. 9
22:51
Vészhelyzet San Francisco térségében az olajszennyezés miatt (Kripto Akadémia)
Rendkívüli állapotot hirdetett ki pénteken a San Franciscó-i öböl térségére vonatkozóan Kalifornia amerikai állam kormányzója amiatt a környezetszennyezés miatt, amelyet egy előző napi baleset nyomán a tengerbe ömlött nagy mennyiségű olaj okoz. "Azért hirdettem ki a rendkívüli állapotot, hogy az állam teljes erejét koncentrálni lehessen a helyzet megoldására" - közölte Arnold Schwarzenegger…
nov. 9
22:52
Letartóztatták a filmsztárt (Blikk)
Ittas vezetés miatt vették őrizetbe Mickey Rourke-ot (55) Los Angelesben
nov. 9
22:53
Forma-1-es rendőrkocsi (Blikk)

Keresés