A közeljövőben gyanúsítottként hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltánt - mondta az ügyészség szóvivője, Lőrincz Edina akit azért keresett meg az MTI, mert a független (korábban...
Az MSZP frakcióvezetője rendre utasította Szili Katalin szocialista házelnököt, amiért az elmúlt hetekben többször is nyilvánosan bírálta a kormányt. Lendvai Ildikó szerint politikustársa hibázott, hiszen ilyen alacsony népszerűség mellett a pártnak inkább össze kellene kapaszkodnia.
A legnagyobb vita a magánpénztáraknak adott jogok körül alakult ki a két kormánypárt között. Horn Gábor ügyvivő azt mondta: a liberálisok elmentek a végső határig és ragaszkodnak ahhoz, hogy az igazgatótanácsban a döntő szó a magánbefektetőké legyen.
Távozik posztjáról Pécs és Siklós rendőrkapitánya: a baranyai megyeszékhely rendőri vezetője, Cserép Attila jövő tavasszal, a dél-baranyai kisváros kapitánya, Schmidt Henrik pedig előbb, ez év november végén vonul nyugdíjba - írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
Szenzációs felfedezést tett egy lelkes darányi múltkutató: római kori majorság és villa nyomaira bukkant a falu közelében - írja pénteki számában a Somogyi Hírlap.
Az idén az első kilenc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 696,2 millió euró volt, 1,321 milliárd euróval kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Lezárult a Mol kreatívtendere, amelyen végül öt céget választottak ki - tudta meg a Kreatív Online. A nyertesek feladata lesz a promóciókra és termékkommunikációra adaptálni a társaság vezető kreatívügynökségének munkáit.
A Siemens elnöke bejelentette, hogy az eddigi vizsgálatok szerint feltehetően 1 milliárd 300 millió eurót fordítottak a cégnél megvesztegetésre. A világ egyik vezető elektrotechnikai konszernjének hírnevét közel két éve tépázza az egyre dagadó korrupciós botrány, már közel 500 Siemens alkalmazott ellen folyik nyomozás.
Amint az várható volt, bejelentette visszavonulását Eric Lindros, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) sztárja, az 1995-ös idény legértékesebb játékosa.
Októberben a várt szerint 3,4%-ról 3,2%-ra csökkent a svéd munkanélküliségi ráta. Az EUR-SEK eközben 9,2148 és 9,2826 között mozog. Ellenállás 9,2704-nél, míg támogatás 9,2306-nál található. In-GFX
Hárman megsérültek, amikor pénteken személyautóval ütközött össze egy mentőkocsi Budapesten a XV. kerületben, a Rákos út egyik kereszteződésében. Mindkét jármű vezetője, valamint a mentőápoló is megsérült; mindhármukat kórházba szállították. Összeállítás a 2007-ben történt mentőautós balesetekről.
Bibliát és kaviárt foglaltak le a vámosok a határon Hegyeshalomnál egy ukrán rendszámú kisbuszban csütörtökön délután. A kaviár értéke eléri az egymillió forintot, a biblia értékét pedig kétszázezer forintra becsülte a szakértő.
A Los Angeles Times lap értesülése szerint Scott Niedermayer, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egyik legjobb hátvédje mégsem fejezi be sikerekben gazdag pályafutását, és december közepén visszatér a címvédő Anaheim Duckshoz.
Több mint 80 kilométert tett meg két nap alatt Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere, aki azért indult szerdán gyalog Budapestre, hogy tiltakozzon a Szociális és Munkaügyi minisztérium döntése miatt. A faluban Vakok és Csökkentlátók rehabilitációs központját szerették volna felépíteni, de a minisztérium az utolsó pillanatban megvétózta a beruházást.
A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően a holland Ruud Gullit irányítja a jövőben a David Beckhamet is foglalkoztató Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatát. A 45 éves korábbi kiváló futballista Frank Yallop helyét veszi át az észak-amerikai ligában, az MLS-ben érdekelt együttes kispadján, amely helyi idő szerint péntek délután, sajtótájékoztatón mutatja be az új trénert.
Az USD-JPY árfolyama visszaesett 111,56 alá, és minimumot ért el 111,48-nál. A devizapár veszteségeinek hátterében a dollár gyengesége mellett a PBoC hamarosan bekövetkezö kamatcsökkentésével kapcsolatos pletykák álltak. 112,20 alatt oldották az eladási stopokat. In-GFX
A közös agrárpolitika reformjának részeként az Európai Bizottság újra a nagyobb gazdaságoknak jutó támogatások mértékének csökkentését javasolja. Az így felszabaduló összegeket vidékfejlesztési célokra fordítanák.
Csütörtökön este elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy hónappal ezelőtt úgy megütött egy orvost Budaörsön, hogy az elvesztette eszméletét – mondta Farkas Norbert a Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozója.
Hazai pályán játszott 2-2-es döntetlent a Byern Mümchen a Bolton Wanderers csapatával csütörtök este, az UEFA-kupa csoportkörének második fordulójában. A bajorok 0-1-es vendég-vezetés után Podolski duplájával megfordították a meccset, Davies azonban a 82.percben egyenlített és ezzel alakult ki a 2-2-es végeredmény.
Pénzmosási ügyben hallgatták meg a Vállalkozók Pártjának elnökét és alelnökét Egerben, illetve Székesfehérváron a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai még kedden - írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a nyomozók lakásaikon keresték fel a Fidesz stratégiai szövetségesének számító párt vezetőit, Herman István elnököt és Janzsó Tamás alelnököt.
Várhatóan még idén sikerrel lezárja a rendőrség a Balla Irma debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolása miatt indult nyomozást. A rendőrségnek már tudja ki a gyilkos, de még nem árulják el - értesült a Hajdú-Bihari Napló.
Multinacionális cégek viszik el a hazai kis- és középvállalkozások elől az uniós gazdaságfejlesztési pénzek javát - írja a Magyar Nemzet. Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója a lapnak azt mondta, szerinte egy brüsszeli döntés félreértelmezése miatt kaphatnak a multik is pénzt az Új Magyarország Fejlesztési Terv gazdasági operatív programjából.
Megújították azt a 2003 óta sikeres együttműködést november 8-án, melyben a Pannon Egyetem és az egyiptomi Suez Canal University kölcsönös oktatási és kutatási programban működik együtt kutatási, oktatási és képzésfejlesztési célból.
Japánban a munkaadók, a helyi hatóságok és a kormány összefogására van szükség a riasztóan nagy számú öngyilkosság visszaszorítására - közölte pénteken a kormány szóvivője. Tavaly 32 ezer 155...
Hiába tiltották be, mégis megtartják a cseh neonácik szombati prágai felvonulásukat. A rendőrség véres összetűzésektől tart a régi zsidónegyed környékén.
Kommunikációs partnert keres a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KDKVI) - írja a Közbeszerzési Értesítő. Az ajánlatkérő a pilisvörösvári kistérségben egy veszélyes hulladékkal szennyezett bányaüreg mentesítéséről tájékoztat majd.
Amatőr szélhámos bírságolja egy nem létező cég nevében az autósokat a főváros XI. és XII. kerületében. Az első ránézésre szabályosnak tűnő "Mikulás-csomagokba" a trükkös elkövető az általa gyártott fizetési felszólítást tette, valamint mellékelte a büntetésről szóló ötezer forintos csekket is.
A finn lövöldöző diák, Pekka-Eric Auvinen egy olyan amerikai fiatal internetes oldalának volt rendszeres látogatója, akit letartóztattak annak gyanújával, hogy iskolai vérengzésre készül. Auvinen nyolc embert lőtt le a Jokala nevű finn középiskolában szerdán, majd magával is végzett.
Sajtóértesülések szerint a BKV 2008 elején bevezetné az SMS-ben megvásárolható jegyeket. A technikailag is érdekes újítás sokat javíthat az alkalmi utasok kényelmén és fizetési kedvén
Házi őrizetbe helyezték Pakisztán volt miniszterelnökasszonyát, Benazir Bhuttót pénteken, órákkal azelőtt a nagygyűlés előtt, amelyet a Musarraf elnök által bevezetett szükségállapot ellen terveztek.
Az egyetemi reform ellen tiltakoztak a francia diákok. A diákszervezetek a nyolcvanöt francia egyetem közül - saját állításuk szerint negyvenet foglaltak el az éjszaka, de az oktatási minisztérium csak tízet ismer el. Több egyetemi épületet is blokád alá vettek, és Sorbonnál a rendőrökkel is összetűztek.
Az internetes kiskereskedők 45 milliárdos forgalomra számítanak az idén, ez 14 milliárddal több, mint a tavalyi. A kereskedelmi törvény nemrég megszavazott módosítása nyomán márciustól megugorhat az online kereskedés, mivel az 1800 bejegyzett internetes kereskedő jóval rugalmasabb feltételek mellett működhet.
Újból megszűnt a CNN amerikai és a BBC brit hírtelevízió adása Pakisztánban pénteken, miután a rendkívüli állapot alatt bevezetett tilalmak ellenére rövid ideig mindkettő fogható volt. Pervez Musarraf államfő szombaton rendkívüli állapotot vezetett be az országban, ezután a kábeltelevízió-szolgáltatóknak megtiltották a pakisztáni magán- és a külföldi televíziók adásának továbbítását.
Levették a magyarországi boltok polcairól a Bindeez nevű játékot, amelyben a gyanú szerint mérgező anyag van - legalábbis így tudják a fogyasztóvédők. Akik vettek a játékból, visszakaphatják annak árát. Közben Zacher Gábor toxikológus elmondta: még nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Bindeez-ben méreganyag vagy kábítószerré alakuló előanyag lenne.
Identitásválságban a magyar szocialisták címmel közölt írást a Neue Zürcher Zeitung pénteki számában a magyarországi belpolitikai helyzetről. A Kisebb párton belüli lázadás Gyurcsány kormányfő ellen alcímet viselő elemzésének felvezetőjében a tekintélyes svájci újság prágai tudósítója megjegyezte: a miniszterelnök reformjai nemcsak az ellenzékből váltottak ki felzúdulást, de sok szocialistából is,…
A tervezettnél tízmilliárd forinttal kevesebb, 23,3 milliárd forint helyett csak 13-15 milliárd folyhat be a vizitdíjból és a kórházi napidíjakból idén - írja a Napi Gazdaság, a lap birtokába került első tíz havi gazdálkodási adatok alapján.
Az EUR-USD új abszolút csúcsot ért el 1,4752-nél. A devizapárnak jól jöttek az EKB-tag, Yves Mersch kommentárjai. Mersch szerint az EKB nem rendelkezik irányértékkel az euró más devizákkal szembeni árfolyamával kapcsolatban. Mersch ráadásul utalt rá, hogy az EK mindent meg fog tenni az érstabilitás biztosításának érdekében. A devizapárt 1,4733-on jegyzik. Az 1,4746-os érték átlépése után…
A külföldön dolgozó lengyelek jócskán hozzájárulnak hazájuk gazdasági fellendüléséhez, hisz külföldi jövedelmükkel otthon próbálnak meg saját lábukra állni
Évente 1 százalékkal kellene csökkenteni az ország energiaszükségletét - hívja fel a figyelmet a Magyar Természetvédők Szövetsége, amelynek tagjai radikális lépéseket sürgetnek az éghajlat védelme érdekében.
Tegnaptól az Országgyűlés honlapján bárki megtekintheti a képviselők tiszteletdíját, költségtérítését. A közzétett adatokból kiderül, hogy mennyi pénzt utalt az Országgyűlés szeptemberben az adott politikus számlájára.
A Bindeez nevű kreatív készségfejlesztő játéknak mind a 22 féle változatát visszahívja az ausztrál gyártó, a Moose Enterprise. A játék magyarországi forgalmazója, az Epee Hungary több mint 13 ezer...
90 éve született Mihály András zeneszerző, gordonkaművész és karmester. Tiszteletére pénteken emlékhangversenyt rendeznek az Óbudai Társaskörben, a világhírű Bartók Vonósnégyes közreműködésével.