2007. december 12. szerda

dec. 12
19:42
Zöldülő teafogyasztás (HírExtra)
A korábban kedvelt hagyományos fekete teákkal szemben egyre nagyobb teret hódítanak a zöld teák, valamint az egészségvédő, vagy éppen házi gyógyászati céllal fogyasztott herba-, és valódi gyümölcsteák - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet étkezési szokásokat felmérő kutatásából.
dec. 12
19:48
Együttműködés a fogyasztókért (HírExtra)
A fogyasztók gyorsabb, egyszerűbb és jobb kiszolgálása érdekében együttműködési szerződést írt alá szerdán délután Bakonyi Tibor, a Főgáz Zrt. és Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója.
dec. 12
19:48
Bombariadó volt az MSZP Vérmező utcai épületében (HírTV)
A tűzszerészek átvizsgálták, de nem találtak bombát az MSZP Vérmező utcai épületében, amit szerdán délután robbantással fenyegetett meg valaki.
dec. 12
19:54
Bíróság előtt az ördögűzők (HírExtra)
Összesen tíz személyt állítottak bíróság elé Új-Zélandon, mert egy családi körben megtartott maori ördögűző szertartás során egy 22 éves nő megfulladt, egy 14 éves kislány pedig majdnem elvesztette a szeme világát.
dec. 12
19:54
Január 20-án tartják a szerbiai elnökválasztás első fordulóját (Gondola)
Január 20-án tartják a szerbiai elnökválasztás első fordulóját, az esetleges második fordulót két hétre rá rendezik - jelentette be szerdán Oliver Dulic, a szerb parlament elnöke. Az időzítés...
dec. 12
19:56
Emlékeztető: Nem ilyen országban akarunk élni! (Gondola)
Alulírottak kijelentjük, hogy nem tudunk, nem akarunk ilyen országban élni. Magyarországon jelenleg nincs hadiállapot, és nem állomásoznak földünkön megszálló csapatok. Az állam polgárai ellen viselt hadjáratra saját, demokratikusan választott kormányunk adott felhatalmazást.
dec. 12
19:59
Csak jövőre léphet pályára Camoranesi (HírExtra)
Mauro Camoranesi, a Juventus olasz válogatott labdarúgója, akinek az őszi idény többnyire a sérülésekről szólt, a hétfői edzésről bicegve távozott, ennek nyomán pedig január közepéig biztosan nem szerepelhet.
dec. 12
20:05
4,5 milliárd a népszavazásra (HírExtra)
A jövő évi népszavazás megszervezésére és lebonyolítására mintegy 4,5 milliárd forintot csoportosít át a kormány - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 12
20:05
Transparency International: hazánkban virágzik a korrupció (HírTV)
Magyarországon a politikai és gazdasági élet összefonódásából származó, és az adminisztratív típusú korrupció egyaránt jelen van – derül ki a Transparency International Magyarország tanulmányából. A jogszabályi környezetet megfelelőnek tartják az elemzők, a gondot inkább a végrehajtás jelenti.
dec. 12
20:11
Kirakatba hajtott egy betörő Ózdon (Blikk)
dec. 12
20:11
Csintalan Sándor szerint rasszista támadás érte (Gondola)
Csintalan Sándor szerint rasszista irányú is volt a kedden ellene elkövetett támadás; erről a HírTv műsorvezetője a  Klubrádiónak beszélt szerdán este. "Rasszista irányú" támadás is volt -...
dec. 12
20:11
Denevérinvázió Nyíregyházán (HírTV)
Több mint félezer denevér költözött be egy ötödik emeleti szobába a nyíregyházi főiskolán. Az épületet néhány hónapja szigetelték, az állatok valószínűleg akkor rekedtek a tanári szoba falai között. A kis testű rovarokkal táplálkozó, rendkívül hasznos denevéreket természetvédelmi szakemberek engedték szabadon.
dec. 12
20:11
Csintalan: az agresszivitás náci eszement szervezetekben kezd testet ölteni (Alternatív Energia)
Csintalan Sándor szerint rasszista irányú is volt a kedden ellene elkövetett támadás; erről a HírTv műsorvezetője Klubrádiónak beszélt szerdán este.
dec. 12
20:16
Rossz hír a férfiaknak: a pénz igenis számít (Infostart)
Egy friss kutatás cáfol minden olyan romantikus vélekedést, amely szerint a jó megjelenésű férfiak nagyobb eséllyel létesítenek tartós kapcsolatot vagy kötnek házasságot. Valójában a nőket leginkább az anyagi biztonság motiválja.
dec. 12
20:17
Két új beruházás indul (HírExtra)
A két új logisztikai beruházással bővül a Tatabányai Ipari Park. A Komárom-Esztergom megyei székhelyen most induló fejlesztések összértéke félmilliárd forint.
dec. 12
20:17
Kiürítették a Lurdy-házat (Blikk)
dec. 12
20:17
A metró végállomása nem lehet Kelenföldön (Alternatív Energia)
Nem lehet Kelenföldön a metró végállomása, ez ugyanis nem oldja meg a problémákat; minden érv amellett szól, hogy a budaörsi virágpiacig kell mennie a metrónak - szögezte le a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának egyértelmű álláspontjaként a testület elnöke szerdai ülésüket követően az MTI-nek.
dec. 12
20:22
A császármetszés újabb átka (Infostart)
Az indokolatlan császármetszéssel született gyermekeknek sokkal nagyobb eséllyel lesznek légzési problémáik, mint a természetes körülmények között világra jött társaiknak - derül ki egy dán kutatás eredményeiből, amelynek során csaknem 34 ezer gyermeket vizsgáltak meg.
dec. 12
20:22
140 milliót kapnak (HírExtra)
Zalában öt egészségügyi intézmény közel 140 millió forintot kap abból az ötmilliárdból, amelyet az egészségügyi tárca szerdán osztott vissza az ágazati reform eredményeként - hangzott el szerdán Nagykanizsán, az SZDSZ helyi szervezetének sajtótájékoztatóján.
dec. 12
20:28
Demszky tegyen rendet! (HírExtra)
A Nyugati téri aluljáróban kialakult balkáni viszonyok, az illegális árusítások megszüntetését kérte, december 20-i határidővel, Demszky Gábor főpolgármestertől a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága.
dec. 12
20:33
Lengyel Sphinx hódít hazánkban (Piac és Profit)
A fővárosi Mamut bevásárlóközpontban nyílt meg a lengyel Sphinx étteremhálózat első üzlete; az üzemeltetők igen ambiciózus terjeszkedésbe kezdenek nemcsak hazánkban, hanem az egész régióban.
dec. 12
20:33
PSZÁF-bírság a MOL-nak (Infostart)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) megbírságolta a MOL Nyrt.-t.
dec. 12
20:34
A kispesti önkormányzat kocsmastopot hirdet (Infostart)
Rendeletekkel kívánja csökkenteni a helyi késdobálók látogatóinak lármázását a kispesti önkormányzat. Gajda Péter polgármester elmondta, hogy jövő év elejétől este tízkor be kell zárniuk a kocsmáknak, sőt, január egytől új italboltot már nem is lehet nyitni a XIX. kerületben.
dec. 12
20:34
Tizenhat embert fogtak el (HírExtra)
Tizenhat, különböző hatóságok által körözött embert fogtak el a szerencsi rendőrök hat településen szerdán hajnalban. Az elfogás-sorozat egy több napig szervezett, összehangolt akció eredménye. Az akcióban tizenhat rendőr vett részt.
dec. 12
20:40
Szenzáció: újabb koncertet ad a Led Zeppelin? (Infostart)
Meggondolhatták magukat a Led Zeppelin még élő tagjai: hétfői, legeslegutolsónak szánt koncertjük után ugyanis arról beszélgettek, elképzelhető, hogy legközelebb New Yorkban lépnek fel.
dec. 12
20:40
Lekapcsolták a gépekről (HírExtra)
Az orvosok sikeresen lekapcsolták a gépekről szerdán a múlt héten kórházba szállított két- éves kislányt, akinek megállt a szíve. A kislányhoz először nem tudtak megfelelő rohamkocsit küldeni, ezért két szabadnapos mentős felszerelés nélkül, motorral érkezett ki hozzá.
dec. 12
20:40
Ezer lőszert és fegyvereket talált a rendőrség (HírTV)
Összesen három pisztolyt, négy puskát és csaknem ezer lőszert találtak a rendőrök hat, Kaposvár környéki férfinél. Ellenük lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt nyomoz a kaposvári rendőrkapitányság.
dec. 12
20:40
Kigyulladt egy toronyház Kínában; 21 halott (Gondola)
Kigyulladt egy huszonnyolc emeletes toronyház szerdán Kínában. A tűzesetben huszonegyen életüket vesztették - közölte a tűzoltóság. A lángok helyi idő szerint reggel lobbantak fel egy...
dec. 12
20:42
Nem vesz részt az államfő (HírExtra)
Lech Kaczynski lengyel államfő nem vesz részt a pénteki Európai Uniós csúcstalálkozón Brüsszelben - jelentette be az elnöki szóvivő szerdán. Kaczynski elnök Lisszabonban áll majd a lengyel delegáció élén, Donald Tusk lengyel miniszterelnök pedig Brüsszelben vezeti az ország küldöttségét - tette hozzá a szóvivő.
dec. 12
20:42
Bombariadó a Lurdy Házban (HírTV)
Bombariadó miatt teljesen ki kellett üríteni a fővárosi Lurdy Házat szerdán este. A Független Hírügynökség úgy tudja: nem sokkal este fél 8 után egy ismeretlen férfi mobilról hívta a bevásárlóközpont központi számát, és közölte, hogy az épületben bomba van.
dec. 12
20:45
Új járatokat indít Kínába a Lufthansa (Gondola)
A Lufthansa ismét bővíti hálózatát, háromról ötre emeli kínai célállomásainak a számát a pekingi olimpia évében. A német légitársaság új, közvetlen járatokat indít Nankingba és Senjangba is....
dec. 12
20:46
Kellemes meglepetés a Duna TV-n (Spa Trend Online)
Ez az év már csak ilyen, még egy pici ideig: születésnapokat ülnek a csatornák. A királyi tévé meg a kereskedelmiek után hamarost a Duna is ünnepel, működésének tizenötödik évét. Nekem mostanában az igyekvő jelző ugrik be egynémely műsora láttán, valójában a kultúrához való viszonyában szerencsére még ma is hat Sára Sándor elnöklete idején meggyökeresedett szellem, ha nem is egykori fényében.…
dec. 12
20:51
Halárak karácsony előtt (Infostart)
A fenyőfaárakkal ellentétben a karácsonyi asztalra kerülő halak ára várhatóan nem emelkedik idén. Sőt, aki nagy bevásárlóközpontokban szerzi be a finomságot, az akciókra is számíthat.
dec. 12
20:51
Havonta egymillió cigit csempésznek (HírExtra)
Havonta körülbelül 1,2 millió szál cigarettát csempészett át a napokon belül schengeni külső határnak számító szlovák-ukrán határszakaszon egy szlovák bűnbanda. A két hónapja megfigyelt csoportra szerdán csapott le a szlovák rendőrség a vámőrséggel közösen. Erről a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság tájékoztatta a Független Hírügynökséget.
dec. 12
20:51
Megbírságolta a PSZÁF a Mol Nyrt.-t (Gondola)
A PSZÁF megbírságolta a Mol-t bennfentes információkkal kapcsolatos jogszabálysértések miatt, összesen 48 millió forintra.
dec. 12
20:57
Belehajtott egy buszba (HírExtra)
Megsérült egy autó sofőrje, miután szerdán délután öt óra körül kocsijával hátulról beleszaladt egy BKV buszba a XV. kerületi Páskomliget utcában - mondta el a Független Hírügynökségnek a BKV fődiszpécsere.
dec. 12
20:57
Harminchárom évet kapott Milosevics tábornok (HírTV)
Harminchárom évre ítélte a Szarajevó ostromát vezető boszniai szerb tábornokot a Hágai Törvényszék Dragomir Milosevicset a polgári lakosság terrorizálásával, gyilkossággal, emberiesség elleni bűncselekményekkel, és a hadijog megszegésével vádolták. A vád életfogytiglani börtönbüntetést kért Milosevics tábornokra, aki nem rokona a hágai börtönben elhúgy Szlobodan Milosevics volt szerb vezetőnek.
dec. 12
21:02
"A legrosszabb sejtéseink válnak valóra" (Infostart)
A legrosszabb sejtéseink válnak valóra - fejtette ki az InfoRádió kérdésére Zágoni Miklós klímakutató, fizikus azután, hogy az Egyesült Államokban bejelentették: 2007-ben rekordméretű jégolvadást figyeltek meg Grönlandon. A grönlandi olvadásnak hatása van a Kárpát-medence hőmérsékletének emelkedésére is.
dec. 12
21:02
Kirakatba hajtott a betörő (HírExtra)
Autójával hajtott egy műszaki bolt kirakatába szerdán hajnalban Ózdon egy betörő. A férfi ezzel a sajátos módszerrel tette szabaddá az utat a kirakatban elhelyezett különböző műszaki cikkekhez - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.
dec. 12
21:08
A Skandináv lottó nyerőszámai (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 12-én megtartott 50. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 2 (kettő), 4 (négy), 8 (nyolc), 16...
dec. 12
21:13
Az elnökjelölt 12 pontja (HírExtra)
Tizenkét pontba foglalta a négy vajdasági magyar párt elnökjelöltjének Pásztor Istvánnak a programját. Egyebek mellett az ország európai jövőjéért és a kisebbségi jogok megvalósításáért küzd majd a közös jelölt.
dec. 12
21:19
Több ezer jogszabályt hatályon kívül helyeztek (HírExtra)
Több ezer jogszabályt helyez hatályon kívül a kormány az év végével - jelentette be Daróczi Dávid a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A rendeletek között akad például olyan, amely szerint a tánciskolákban legfeljebb 3 tagú lehet a kísérőzenekar, és aki megszegi ezt, az 15 napos elzárással büntethető.
dec. 12
21:24
Kritika a testület vezetője ellen (HírExtra)
A Hágai Nemzetközi Törvényszék távozó főügyészét bírálja egyik munkatársa. Éles kritikát fogalmazott meg szerdán a Hágai Nemzetközi Törvényszék egyik ügyésze a testület távozó vezetőjével szemben.
dec. 12
21:30
Befejeződött az olasz kamionosok sztrájkja (Blikk)
dec. 12
21:35
Petíció az egészségügyi reform ellen (HírExtra)
Nyílt levélben kéri a társadalombiztosítási reformtervezet elutasítására a szocialistákat több mint 140 közéleti személyiség, köztük Tamás Gáspár Miklós, Ferge Zsuzsa, Schiffer András, Szikinger István és Wirth Ádám.
dec. 12
21:41
Nem jár a vonat a Budapest-Vác-Szob vonalon (Gondola)
Leszakadt a vasúti felső vezeték a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon Göd és Vác között szerda este, emiatt a vonatok ezen a szakaszon nem közlekednek - közölte a Mávinform ügyeletese az MTI-vel. Az...
dec. 12
21:41
Elfogadták a javaslatot (HírExtra)
Mai rendkívüli ülésén elfogadta a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság a BKV Zrt. által benyújtott 2008-as Paraméterkönyv alapelveit. A szakmai egyeztetések megtörténtek, a döntés alapján a Paraméterkönyvvel kapcsolatos civil-, társadalmi és önkormányzati egyeztetések folytatódnak.
dec. 12
21:46
Újabb vasutassztrájk lesz januárban (Infostart)
Sztrájkot hirdet várhatóan jövő év elején a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), mert a MÁV Cargo vezetése nem hajlandó új kollektív szerződést kötni a dolgozókkal a december 31-én lejáró régi helyett - mondta Simon Dezső, a VSZ elnöke.
dec. 12
21:46
Távozik a kabinetfőnök-helyettes (HírExtra)
Távozik posztjáról Pimper Richárd, a Miniszterelnöki Hivatal kabinetfőnökének helyettese - értesült az MTI szerdán.
dec. 12
21:46
Befejeződött a kamionosok sztrájkja Olaszországban (Gondola)
Az olasz kamion- és teherautó-vezetők szakszervezetei szerda este leállították a három napja tartó sztrájkot. A szervezők azután döntöttek a munkabeszüntetés leállításáról, hogy a kormány ígéretet...

Keresés