A Fidesz szerint újra kell tárgyalni a mentés és a betegszállítás rendjét, mert jelenleg káosz van e területen. Erről Horváth Zsolt, az ellenzéki párt egészségügyi kabinetjének helyettes vezetője...
A KDNP kezdeményezi, hogy az APEH küldjön visszajelzést az adózóknak egyszázalékos felajánlásukról, és ha kell, ennek érdekében törvényt is módosítanának. Erről Soltész Miklós, a párt országgyűlési...
Megkezdődött az idei síszezon a Bükkben lévő Bánkúton, szombaton három felvonót üzemeltettek be, miután a hóréteg vastagsága elérte a 13 centimétert - közölte a Bánkúti Síklub információs...
Mwai Kibaki kenyai elnök kész nemzeti egységkormányt alakítani, hogy megoldja a választások nyomán kialakult helyzetet. Kibaki ezt Jendayi Frazer amerikai külügyi államtitkár-helyettessel...
Legkevesebb hárman megsérültek egy balesetben, amely szombaton este kilenc óra körül történt az M5-ös autópályán - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Hétfőn ül össze először az Alkotmánybíróság (Ab), a testület a hét első két napján tartandó teljes ülésének napirendjén főként népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos beadványok szerepelnek - derül ki a napirendből.
Tímár Péter új rendezését, a Casting minden című filmet csütörtöktől vetítik a magyar mozikban; az alkotás díszbemutatója kedd este lesz a Corvin Budapest Filmpalotában - közölték az alkotók. Az Egészséges erotika, a Csinibaba, a Csapd le csacsi, a 6:3 és a Zimmer Feri rendezőjének új közönségfilmje egy televíziós dalversenyről, a jelentkező fiatalok készülődéséről és megmérettetéséről szól.
Nagy erejű földrengés rázta meg Görögországot vasárnap reggel. A Richter-skála szerint 6,5-es erősségűre becsült földmozgás epicentruma feltehetően a Peloponnészosz félsziget térségében volt, de az ország minden részében érezhető volt a rengés.
Időközi polgármester-választást tartanak ma Beregsurányban, ahol lemondott az eddigi önkormányzati vezető. A közel négyszáz szavazásra jogosult helyi lakos két független jelölt, Herka István és Király Györgyné közül választhatja meg a magyar-ukrán határ menti község új polgármesterét.
Erotikus videoklipben szerepel a saját húgával Penelope Cruz. A lányok ugyanis beleegyeztek, hogy részvételükkel segítik sikerre vinni az öccsük, Eduadro új dalát.
Időközi polgármester- és képviselő-választást tartanak ma a Somogy megyei Karádon, ahol a 10 tagú képviselő-testület múlt év október 18-án feloszlatta magát. A mintegy 1.700 lakosú településen hozzávetőleg 1.400-an jogosultak szavazásra. Voksaikat reggel 6 és este 19 óra között két szavazókörben adhatják le.
Már csak idő kérdése, hogy mikor lesz csipkártyás sorompókikerülő, váltókezelői zsebkitömő, egészségügyi paraszolvencia rendszer. Akkortól a felek egymás között utalhatják és szedhetik be a dugódíjakat.
Az év végén mindig sokan megfogadják, hogy január elsejétől változtatnak az életmódjukon, de a legtöbben nem tartják be a fogadalmaikat. Most szakértők adnak praktikus tanácsot arra, hogy lehetünk - vagy maradhatunk - egészségesek.
Javulás mutatkozik Suharto volt indonéziai diktátor állapotában - közölték vasárnap abban a jakartai kórházban, ahol az egykori politikust ápolják. "Suharto állapota most némi javulást mutat" - mondta egyik orvosa, hozzátéve, hogy még mindig gyenge a 86 éves politikus ahhoz, hogy beszélni tudjon.
Évente 8000 fontjába (2,7 millió forintjába) kerülnek a galambok a skót parlamentnek: ennyit költenek a madárürülék elpucolására, miután a szárnyasok távoltartása érdekében hozott intézkedések hatástalannak bizonyultak.
Az ökumenikus imahét január 20-ai országos megnyitó istentiszteletével veszi kezdetét a Biblia éve. A budapesti XIII. kerületi Pozsonyi úti református templomban tartandó ceremóniával kezdődő imahét jelmondata Pál apostoltól származik: "Szüntelenül imádkozzatok!" - tudattat Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára.
Világszerte - az Egyesült Államoktól a Közel-Keleten át Oroszországig - divatba jöttek a brit nevelőnők és dadák, hála azoknak a filmeknek és újabban tévésorozatoknak, amelyek az általuk nyújtott péld...
Megállapodás született a koalíciós kormány posztjainak elosztásáról a koszovói parlament két legerősebb pártja között - adta hírül a sajtó a szerbiai tartományban. Már csak aláírásra vár a Koszovói Demokrata Párt (PDK) és a Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) megállapodása - közölték illetékesek szombat este a két pártvezető, Hasim Taki és Fatmir Sejdiu megbeszélését követően.
Harmadfokú, piros riasztást adott ki vasárnap éjfélig az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az ország nagy részére. Az OMSZ honlapján közölt előrejelzés szerint az erős jegesedés és a tartós, intenzív ónos eső miatt Észak- és Közép-Magyarországon, Nyugat- és Közép-Dunántúlon, valamint az Észak-Alföldön van érvényben a piros riasztás. A Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön másodfokú a riasztás,…
Észak-Korea azzal fenyegetőzik, hogy megnöveli háborús elrettentő erejét, mert az "az Egyesült Államok atomháborút akar kirobbantani". Mindez egy nappal azután történt, hogy egy nemzetközi egyezmény értelmében a sztálinista vezetésű országnak nyilatkoznia kellett volna békés és katonai célú atomprogramjáról, de ezt elmulasztotta.
Az ország több régiójában is csúsznak a mellékutak és a járdák, mert az ónos eső sok helyen jégpáncéllá változtatta az úttestet. Jelenleg az ország nyugati és északi területein esik az ónos eső.
Már csak az ország középső és keleti részén van harmadfokú, piros meteorológiai riasztás, a tűzoltók is kevesebb segélykérő telefonhívást kapnak - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap kora délután.
Meghalt egy ötéves gyerek, amikor a síkos úton megcsúszott, majd az árokba hajtott egy német rendszámú kisbusz vasárnap reggel a Békés megyei Battonya közelében.
Több mint két órát kell várakozni a röszkei határátkelő belépő oldalán a karácsonyi ünnepek után visszainduló szerb vendégmunkások tömege miatt - tudta meg a Független Hírügynökség.
Potyautasként tart nyilván több száz MÁV-alkalmazottat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, amire a Vasutasok Szakszervezete tavaly óta nem kapott magyarázatot a munkáltatótól.
Rendszeresen előfordul, hogy fiatal lányok keresik fel a toxikológiát, mert valamilyen kábítószert kevertek az italukba, és nem emlékeznek az előző éjszaka történtekre. Zacher Gábor toxikológus elmondta: szilveszter óta hárman keresték fel a Péterfy Sándor Utcai Kórházat ilyen problémával.
Földrengés rázta meg vasárnap hajnalban Görögországot. A Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földmozgás epicentruma a Peloponészoszi-félszigeten volt. Sérültekről és anyagi károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
Az ónos eső miatt lelassult a közlekedés Budapesten, kisebb fennakadások is előfordulhatnak - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. illetékese. A társaság folyamatosan, nyolcvan munkagéppel ...
Az ónos eső miatt lelassult a közlekedés Budapesten, kisebb fennakadások is előfordulhatnak - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. illetékese. Reggel óta nagyüzem van az Országos Mentőszolgálatnál, az ügyeletre folyamatosan érkeznek bejelentések elcsúszásos balesetekről - közölte Pfahler Pál szolgálatvezető főorvos.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenleg elmozdíthatatlan, még ha gyengült is a pozíciója. Ezt Gazsó L. Ferenc, a Magyar Hírlap főszerkesztője és Tamás Ervin, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.
Csak a fővárosban reggel óta már 100 esetben riasztották a mentőket a csúszós, jeges utakon és járdákon megsérült emberekhez. Főként időseknek kellett segíteniük, akik az ónos eső miatti jégpáncéllal fedett utakon elestek - mondta el a Független Hírügynökségnek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Legtöbben a lábukat, vagy kezüket törték el.
2050-re szinte teljesen emberi külsejű szexrobotok lesznek a Földön, alig lehet majd megkülönböztetni őket a valódi emberektől - állítja egy brit tudós. David Levy, aki a mesterséges intelligencia ...
A magyar tejpiacon továbbra is fennmarad a keresleti piac, amely az elmúlt év közepén alakult ki - jelentette ki Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke.