A Hamászt nem fogja kötelezni egy békeegyezmény, amelyet Mahmúd Abbász palesztin elnök esetleg aláír Izraellel- mondta mindezt a Gázai övezetet ellenőrző Hamász palesztin iszlamista mozgalom...
Állandó a terrorizmus elleni riadókészültség Franciaországban - jelentette ki pénteken Bernard Kouchner francia külügyminiszter egy rádióinterjúban, miután az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez...
A Fidesz arra vár választ, hogy mi történik az eladásra szánt minisztériumi épületekkel és a költségvetésben tervezett, ebből származó 30 milliárdos bevétellel most, hogy a kormányzati negyed...
A rejtőzködő szavazók, a részvételi hajlandóság mérésének nehézségei, valamint a szoros verseny lehet az oka annak, hogy a közvéleménykutatók tévednek egy adott választási eredmény megbecsülésénél. Legutóbb az Egyesült Államokban könyvelhettek el "fekete napot" a véleménykutatók, amikor a demokratapárti versengésben Barack Obamát hozták ki győztesnek Hillary Clinton előtt. Magyarországon a 2002-es…
Nehéz év vár Budapestre, mert a költségvetési hiány miatt kénytelenek több tervezett beruházást elhalasztani - mondta lapunknak adott interjújában Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. Ennél azonban fontosabbak azok a fejlesztések, amelyek megvalósulnak. A fővárosiak életminőségét bizonyára javítja majd, hogy nyáron már légkondícionált Combinókkal utazhatnak, még az idén átadják a közlekedésnek a…
Bemutatkozó előadásként meghirdetett rendezvényt tartott tegnap este Mohácson a Magyar Gárda. Az eseményt eredetileg az önkormányzat irodaházában tartották volna, végül egy földalatti vendéglátóegységben várták az érdeklődőket. Mintegy kétszázan gyűltek össze.
A Nemzeti Színház stúdiójában tegnap este mutatták be Spiró György legújabb művét, a Szilvesztert, melyet Hamvas Béla hasonló című kisregényéből írt a szerző. A darabot Keszég László rendezte, színpadra lép többek között Básti Juli, Molnár Piroska, Hollósi Frigyes, Gazsó György. Spirót, akinek jelenleg hat arabja fut hét színházban, a sikerről faggattuk. Szó került a politikáról és a morálról,…
Térségünkben nagy keletje van az alsó-középkategóriás autóknak, hazánkban pedig különösen kedveltek a klasszikus lépcsős hátú kompaktok. A Nissan Tiida is ilyen: bár mérete alapján a C szegmensbe tartozik, belül akkora, mint egyes középkategóriás limuzinok.
Friss adatokkal, bővített szempontrendszerrel, egyszerűbb formában újra elérhető a www.felvi.hu honlap interaktív Felvi-rangsor szolgáltatása - olvasható az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) honlapján. Az OFIK által készített főiskolai, egyetemi rangsorkutatás eredményein alapuló internetes program segítségével az érdeklődők számos szempont szerint rangsorolhatják a felsőoktatási…
Madeleine McCann hasonmásokat keres egy brit ügynökség a májusban eltűnt brit kislányról szóló filmhez. A cég tulajdonosa szerint akár 9 millió fontot (3 milliárd forintot) kereshetnek, ha egy hollywoodi nagyágyú veszi meg a sztorit.
Ma kezdődik az MSZP elnökségének kétnapos ülése Egerben. Az évindító elnökségi ülésen a következő félév fontos politikai témái szerepelnek, mint a népszavazás, az egészségügy, és szó lesz a párt szervezeteiről készített felmérésről, az abból következő konkrét teendőkről. Az elnökségi ülésen szóba kerül, hogy ki lesz a népszavazási kampány politikai irányítója. A várakozások szerint vezető…
Holtan találtak egy egyedül élő, 70 éves asszonyt surdi családi házában a tűzoltók pénteken - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Déri Tibor, a nagykanizsai...
Kiraboltak egy gyógyszertárat péntek este Budapesten a XIX. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. A tájékoztatás szerint egy sötét nadrágot, világos...
Újabb képsorokat mutattak be pénteken az Egyesült Államokban az iráni járőrhajók és amerikai hadihajók között lezajlott hormuzi-szorosi incidensről, a felvételen a teljes eseménysor látható Washington szerint. Az amerikai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a több mint félórás videó az incidensben részt vevő amerikai hajóraj egyik tagjának, az USS Hopper rombolónak a hídján készült és…
Ma kezdődik az MSZP elnökségének kétnapos ülése Egerben. Az évindító elnökségi ülésen a következő félév fontos politikai témái szerepelnek, mint a népszavazás, az egészségügy, és szó lesz a párt...
Ismét meglebegtette az újraválasztásáról szóló népszavazás elképzelését Hugo Chávez venezuelai elnök. Az államfő pénteken, a venezuelai néphez intézett négyórás, a televízióban közvetített éves beszédében utalt egy újabb referendum kiírására.
A további személyes felelősség megállapítása céljából pótlólagos vizsgálatot rendelt el a január 2-i "menetrendváltozás ügyében" Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, amelynek hétfő délutánig kell lezárulnia - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága pénteken az közleményben az MTI-vel.
Johnny Depp bevallotta: csak azért lett színész, mert a barátja, Nicolas Cage meggyőzte, hogy ez egy olyan szakma, ahol nagyon könnyen lehet nagyon sok pénzt keresni.
Összeütközött két komphajó a sűrű ködben kínai felségvizeken, Hongkong és Makao között hajnalban, 19-en súlyosan megsérültek - jelentették hívatalos kínai források. A tíz férfi és kilenc női...
Elsajátította kisgazdája leggyakoribb szavait egy kínai cica - állítja a kislány 70 éves nagymamája. A Mimi névre hallgató beszélő macska ünnepelt sztárrá vált az északkelet-kínai Csangcsun...
Az Irakban elesett brit katonák szüleinek éles bírálatát váltotta ki Tony Blair: az egykori brit kormányfő, aki a háború egyik leglelkesebb híve volt, egy olyan amerikai banktól kapott tanácsadói megbízást, amely hatalmas összegeket keres a harcokból. Blair évi egymillió fontért ad részmunkaidőben tanácsokat a JP Morgannek.
Friss adatokkal, bővített szempontrendszerrel, egyszerűbb formában újra elérhető a www.felvi.hu honlap interaktív Felvi-rangsor szolgáltatása - olvasható az Országos Felsőoktatási Információs...
A sűrű köd miatt összeütközött két komphajó a Dél-kínai-tengeren Hongkong és Makaó között, a balesetben 19-en súlyosan, 114-en könnyebben megsérültek. Külföldi állampolgárok nem utaztak a fedélzeten.
Parlamenti választások kezdődtek szombaton Tajvanon. Az előzetes közvélemény-kutatási eredmények az ellenzéki, a Kínához való közeledést pártoló Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) győzelmét...
Vissza kell mennie a börtönbe a fegyveres- és emberrablással vádolt O. J. Simpsonnak, mert megsértette az óvadék ellenében történő szabadlábra bocsátás feltételeit.
Ismét meglebegtette az újraválasztásáról szóló népszavazás elképzelését Hugo Chávez venezuelai elnök. Az államfő pénteken, a venezuelai néphez intézett négyórás, a televízióban közvetített...
Kiüríttették a kórházat, és bombaszakértőket hívtak a halálra rémült recepciósok az egyik londoni kórházban, ahova besétált egy titokzatos idegen, letett egy barna papírzacskót a pultra, majd kisietett a sötét utcára.
Vissza kell mennie a börtönbe a fegyveres rablással és emberrablással vádolt, óvadék ellenében szabadon bocsátott egykori amerikaifutball-sztárnak, O.J. Simpsonnak, mert megsértette a bíróság...
A Magyar Nemzet cikke szerint hatalmi harc kezdődött a fővárosi MSZP-n belül, ezért lépett ki a párt kerületi frakciójából kilenc óbudai képviselő. Lapszemle.
George Bush amerikai elnök szombaton kijelentette, hogy az egy évvel ezelőtt Irakban végrehajtott amerikai csapaterősítés következtében a közel-keleti országba "visszatér a remény". Emellett azt...
Az idén kis mértékben már bővülhet a foglalkoztatás, de egyes kutatók szerint még így is kétséges, hogy Magyarország 2010-re eléri a konvergencia program alapján a korábbiakhoz képest jelentősen...
Megérkezett a műtárgyak első szállítmánya Olaszországból a Szépművészeti Múzeumba, A Mediciek fénykora - Élet és művészet a reneszánsz Firenzében című, január 24-én megnyíló nagyszabású kiállításra - közölte Baán László, a múzeum főigazgatója.
Néhány gondolat az összegzésnek szánt írásból: A démosz örökletes törzsi rendszer volt és a demokrácia sosem volt népuralom, hanem kezdettől a démosz-elit nép feletti uralmát jelentette. Minden politikai rendszer törzsi rendszerre épül. ökológiailag a mi modern nyugati civilizációnk a primitív és a bennszülötteké a fenntartható. Szinte érthetetlen, hogy kapitalizmusnak, vagyis tőkés rendszernek…