Várhatóan többhetes kórházi kezelésre szorul az a 15 éves fiú, akit csütörtökön délután házuk udvarán légpuskával lőtt mellbe 17 éves barátja a Békés megyei Kevermesen. A fiút megműtötték, állapota stabil, a hét végéig azonban az intenzív osztályon kell maradnia.
Az oktatási tárcánál tiltakoznak a szülők az ország szinte egyedüli Beszédjavító Általános Iskolájának bezárása ellen. A kőszegi intézményben a minisztérium szerint most minden gyermek képességeit felül kell vizsgálni - ennek eredményétől függően kerülnek át normál általános iskolákba.
Halálra gázoltak egy 46 éves nőt szerda reggel a 86-os úton, Jánossomorja térségében - tájékoztatta az MTI-t Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A...
Az adóhatóság is vizsgálja, hogy valóban feketén dolgoztak-e a kaposvári APEH épületének biztonsági őrei. A dolgozókat egy pécsi cég foglalkoztatja, amely állítólag zsebbe akart fizetni beosztotjainak.
Az igazságügyi szakértő szerint sem orvosi mulasztás okozta annak a négyéves kisfiúnak a halálát, aki mandulaműtétje után néhány nappal vesztette életét egy artériás vérzés miatt a kaposvári Kaposi Mór kórházban - írja az egyik napilap.
Baleset történt szerda reggel a 2/A út 32. kilométerénél. A helyszínen teljes útzárat rendeltek el, nagy torlódás alakult ki - tájékoztatta az MTI-t a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság...
Népszerű a Pénzügyminisztériumköltségvetési játéka: negyvenezernél is több internetező látogatta meg eddig az egy hete indult http://www.koltsegvetes2008.hu honlapot - áll a minisztérium közleményében.
Az Egyesült Államok közép-nyugati részét sújtó ónos eső miatt 23 ember vesztette életét, több mint 700 ezren áram nélkül maradtak. - jelentette kedden az AFP francia hírügynökség.
Brit állatbiztosító-társaságok figyelmeztették a kutyatartókat: nehogy túlságosan sok csokoládéval kedveskedjenek négylábúiknak a karácsonyi ünnepek idején. A kutyákat ugyanis csokoládémérgezés...
Az Iszlám Maghreb al-Kaida Szervezete (BAQMI) nevű csoport vállalta a felelősséget a keddi, algériai kettős merényletért. A BAQMI közleményben tudatta, hogy két tagjuk robbantotta fel magát Algírban, az ENSZ menekültügyi hivatalánál és az algériai Legfelsőbb Bíróság épületénél.
11 európai nagyváros adatait vizsgálva kijelenthető, hogy Berlinben és Bécsben a legdrágább a tömegközlekedés - az itthoni árszínvonal nagyjából az athéni és római árakkal egyezik meg
Stohl Andrásnak még mindig elcsuklik a hangja, ha tragikus hirtelenséggel elhunyt barátjára, Kaszás Attilára gondol. A műsorvezető is részt vett a Jászai Mari díjas színész meselemezének létrehozásában, melyen a holdbéli csónakos utolsó hangfelvételei hallhatók. A CD teljes bevételét Kaszás Jancsika és Luca támogatására fordítják.
Az Európai Parlament keddi strasbourgi ülésnapján második olvasatban is megszavazta a levegőminőségről szóló irányelvet. A szöveg rendelkezik az emberi egészségre legkárosabb "finompor" megengedhető m...
Második alkalommal lesz ma magyar-magyar kormányzati konzultáció. A fővárosi tanácskozáson Gyurcsány Ferenc vezetésével a budapesti kormány érintett miniszterei találkoznak a határon túli és nyugati magyar közösségek vezetőivel.
Alexis Lemaire, a francia fejszámoló fenomén ismét megjavította gyökvonási szupervilágcsúcsát: a londoni természettudományi múzeumban rendezett bemutatón 70,2 másodpercre javította egy kétszázjegyű...
A Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készült Medián közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 63 százaléka támogatja a sztrájkolókat. Korábban szintén a Medián a Liga Szakszervezetek felkérésére készített felmérést, ami hasonló eredményt hozott.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerdán felszólította a nemzetközi közösséget, hogy 2009-ig fogadjon el átfogó megállapodást a klímaváltozásról. Az indonéziai Bali szigetén tartott nemzetközi...
A jövő héten elkezdődik a móri bankrablás új nyomozásának iratismertetése, amely egyben a vizsgálat lezárultát is jelenti. Ezzel egy időben a Nemzeti Nyomozó Iroda a vérengzés miatt tényleges életfogytiglani fegyházzal sújtott Kaiser Ede ügyében elrendelt perújítási nyomozását is befejezi, az aktákat az ügyészségre küldi.
Egy év alatt több, mint kétszer annyian vettek részt belföldi üdülésen Szabolcsból azok közül, akik munkahelyüktől üdülési csekket kaptak - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke.
A Mokka műsorvezetőnője, Jakupcsek Gabriella éppen bekonferálta a Koffeinmentes stábját, amikor észrevette, hogy csak Tornóczky Anita tartózkodik a stúdióban, Árpa Attila nincs sehol.
Túlórázásra panaszkodnak a velencei sírásók, és városuk vezetésénél nyitott fülekre találtak: ezentúl akár 50 euró - 12500 forint - bírságot fizet az, akinek szervezésében elhúzódik vagy eleve késve kezdődik egy temetés.
Alig egy évvel azután, hogy a világ legidősebb édesanyjává vált, rosszindulatú daganatot fedeztek fel orvosai egy spanyol nő szervezetében. Mariad el Carmaen Bousada de Lara tavaly december 29-én, 66 évesen adott életet ikerfiainak.
Helyi médiaértesülés szerint elképzelhető, hogy Adriano, az Internazionale, brazil légiósa hazatér és a Sao Paulo labdarúgócsapatában folytatja pályafutást.
Tiltott dohányzáson kapta az országgyűlési képviselőket a Blikk. Elvileg a T. Házban is csak a kijelölt helyen lenne szabad rágyújtani, ám a honatyák rá se bagóznak a törvényre
Szexrendőrség fog állandóan járőrözni egy hegyen Szarajevó mellett balesetmegelőzés végett: a hegyhát ugyanis autós szerelmesek kedvelt szextetthelye, de már több pásztoróra balul sült el. A...
Ugyan a válogatott nem jutott ki a jövő évi osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra, Magyarország így is képviselteti magát a kontinensviadalon, mégpedig az egészségügyi önkéntesek között.
Miután szerkesztőségünkbe érkezett egy újabb adag fotógyűjtemény a popsztárok és mozidívák divatfogásairól, néhány perces önvizsgálatot voltam kénytelen tartani.
Már csaknem 6 ezer új típusú Start kártyát adtak ki a hátrányos munkaerőpiaci helyzetű személyeknek július elseje óta - tájékoztatták a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban az MTI-t. A Start...
Hatalmas robbanás rázta meg szerda reggel a libanoni Bejrútot, a merénylet célpontja Francois El-Hadzs tábornok volt, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. Hadzs vezette a palesztin menekülttáborokban működő iszlamista csoportok ellen indított katonai akciót, tavaly nyáron.
Rakétaként robbant be egy vadpulyka egy második emeleti lakás hálószobájába a - csukott - ablakon keresztül az Egyesült Államokban igencsak megijesztve a kellemesen pihengető tulajdonost.
A budapesti tömegközlekedési díjak a legmagasabbak a közép-kelet-európai térségben. A Napi Gazdaság 11 város adatait hasonlította össze, még a BKV 2008-ra tervezett 13 százalékos tarifaemelése előtt.
A bali konferencia egyik kulcsfontosságú kérdése, hogy miként kezdődjön meg a tárgyalás az új kibocsátás-csökkentési vállalásokat tartalmazó nemzetközi megállapodásról, valamint a fejlett országok és a jelentős kibocsátásokkal rendelkező fejlődő országok mennyiben járuljanak hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéshez. Az előzetes információk szerint az Amerikai Egyesült Államok…
Minden hasonlóság a főszereplő és köztem a véletlen műve – mondta nevetve Oláh Ibolya tegnap délután Tímár Péter Casting című filmjének sajtótájékoztatóján, ahová Anyácska is elkísérte.
Szexrendőrség fog állandóan járőrözni egy hegyen Szarajevó mellett balesetmegelőzés végett: a hegyhát ugyanis autós szerelmesek kedvelt szextetthelye, de már több pásztoróra balul sült el.