Átadták Ungváron az új ukrán-magyar egyezmény alapján kibocsátott első kishatárforgalmi engedélyeket. Göncz Kinga külügyminiszter az eseményen hangsúlyozta: a dokumentum a kárpátaljai magyarság 90-95 százaléka számára könnyíti meg a határátlépést.
Az életet súlyosan veszélyeztető betegségekben szenvedő gyermekek kívánságait teljesíti már évek óta a Csodalámpa Alapítvány. Karácsony előtt már túlhaladták a 600. kívánság teljesítését is - tudta meg az MTI munkatársa Katona Klári énekesnőtől, aki az alapítvány támogatására buzdít a televíziós jótékonysági felhívásban.
Szerdán teszik közzé a Riksbank kamatdöntését, mely előtt nagy eladási nyomás alá került a NOK-SEK. Még ha a többség változatlan 4,00%-os alapkamattal számol is, reménykednek benne, hogy kamatemelésre utaló hangot üt meg a kísérő nyilatkozat. A norvég korona kamatfantáziája viszont egyre csak csökken, mivel a Norges Bank a legutóbbi kamatemelés után semleges nyilatkozatot adott ki. A chart-…
Valószínűleg hím ivarsejt nélkül fogant szirti cápa született a Nyíregyházi Állatparkban kedden. A nemzetközi szakirodalomban nem ismeretlen a hasonló fogantatás, de eddig legfeljebb egy-két ilyen esetet jegyeztek fel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,47 pontos emelkedéssel, 26.047,34 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,40 százalékos erősödés. A részvénypiac forga...
Nemkívánatos szervezetté nyilvánította a csepeli önkormányzat képviselőtestülete kedden a Magyar Gárdát. Polgár György, az önkormányzat kommunikációs főtanácsadója a Független Hírügynökségnek elmondta: Kál Károly SZDSZ-es önkormányzati képviselő indítványozta, hogy Csepel határozottan határolódjon el az egyesülettől.
Tizenkét év szünet után ad fővárosi sportcsarnokban koncertet szombaton az Edda Művek, ugyanis a Papp László Sportaréna-beli fellépés előtt utoljára 1995-ben szerepelt a zenekar a Budapest Sportcsarnok színpadán - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.
Stabil Guillermo Amor, az FC Barcelona volt labdarúgójának állapota, bár még mindig lélegeztetőgépen van. A 37-szeres spanyol válogatott középpályás vasárnap hajnalban szenvedett autóbalesetet.
Idén 1,5, jövőre pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedést várnak a Kopint-Tárki kutatói - mondta el a gazdaságkutató vezérigazgatója. Palócz Éva az InfoRádiónak elmondta: jövőre az ideinél kicsit rosszabb külső gazdasági környezetet várnak, míg a belső környezet kedvezőbb lesz.
Hajnal Tamás, a Karlsruhe magyar válogatott labdarúgója a 10. helyen zárta a Bundesliga őszi idényét a tekintélyes Kicker című német hetilap hagyományos rangsorában.
Elismerte a liberális egészségügyi miniszter, hogy az új rendszerben több kórházi osztály is megszűnik majd, ha a magánbiztosító nem köt velük szerződést. A kórházbezárásokat azonban tagadta.
Szakmai vizsgálóbizottságot hozott létre a Nemzetbiztonsági Kabinet; a most megalakított testület a Gripen-beszerzések "jogi környezetét", közbeszerzési hátterét és nemzetgazdasági hatásait vizsgálja - mondta Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter.
Gothár Péter, Bollók Csaba és Tóth Tamás filmjeivel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a "Film és Történelem" elnevezésű nemzetközi filmművészeti találkozó Isztambulban - tájékoztatta a Magyar Filmunió kedden az MTI-t.
Elkerülhető lenne a BKV tarifáinak emelése - legalábbis a Levegő Munkacsoport szerint. A civilek úgy látják, hogy a bevételt úgy is lehet növelni, hogy nem emelik a jegyek és bérletek árát, és nincs feltétlenül szükség a járatok ritkítására sem.
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt a filozófust ábrázoló bronzszobrot, amelyet több mint egy hónapja loptak el egy belvárosi lakóházból -értesült a HavariaPress. Az egyelőre ismeretlen elkövetők valamikor október második felében, október 20. és október 29. között törtek fel egy pincét az V. kerületi Báthory utca egyik lakóházában.
A manchesteri rendőrség nyomozást indított egy állítólagos nemi erőszak ügyében, melyet abban a hotelben követtek el, ahol a Manchester United labdarúgói tartották karácsonyi partijukat.
Az egészségügyi törvény körüli gladiátorharc háttérbe szorított minden eseményt, így a polgári gumiabroncs-égető ügyét is. Pedig a Fidesz akár perre menne, ha felépül az üzem. Újabb zöldpanamáról van szó? Hulladékhasznosítás vagy környezetrombolás? Illés Zoltánt, a Fidesz szakpolitikusát kérdeztük a veszélyekről, és a párt szándékairól.
Stabil az állapota Guillermo Amornak, az FC Barcelona és a spanyol válogatott volt labdarúgójának, akit továbbra is az intenzív osztályon kezelnek, miután vasárnap hajnalban autóbalesetet szenvedett.
Sólyom László köztársasági elnök legkésőbb december 27-én dönt a hétfőn megszavazott egészségbiztosítási törvény ügyében - tudta meg a Független Hírügynökség. Az Országgyűlés a jogszabály sürgős kihirdetését kérte az államfőtől, ami öt napot jelent a törvény felküldésétől számítva.
Rendkívül szűk többséggel a 40 éves Nick Clegget választották a keddi eredményhirdetés szerint a harmadik legnagyobb brit parlamenti erő, a Liberális Demokrata Párt (LDP) élére.
Macskát mentettek a karcagi tűzoltók. Az állat két ház között egy alig 30 centiméter széles, több méter mély aknába esett. A tűzoltókat a ház lakói riasztották még hétfőn este, a macska akkor már több napja szenvedett az házfalak közé rekedve.
A kisvállalkozás alapjait sajátíthatja el 36 általános iskola diákja abból a tananyagcsomagból, amelyet az egyik vezető bank adományoz iskolatámogatási programja részeként.
Az USD-JPY ma megfeneklett 113,60-nál, és visszaesett 113,20 irányába, miután ismét romlott az amerikai részvénypiaci hangulat. A devizapár napi csúcsa 113,57-en áll, és egyben a dollár jennel szembeni 5 hetes csúcsát is jelenti. Az amerikai megkezdett építkezések továbbra is alacsony száma viszont aligha gyengíti a devizapárt, mivel a befektetők fel voltak készülve a gyenge amerikai adatokra.…
Nem nőtt a fenyegetettség Magyarországon azután, hogy megverték Csintalan Sándort, a Hír TV műsorvezetőjét, és ezt egy szervezet magára vállalta - mondta a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva. Szilvásy György tájékoztatása szerint jelenleg nincs jelentős veszély Magyarországon. Bizonyos fenyegetettség van, de ezt…
Az Interware Internet Szolgáltató ZRt. megvásárolta az eTel Magyarország Kft-t eddigi tulajdonosától, a Telekom Austria-tól, az akvizíciónak köszönhetően jövőre várhatóan kétszeres, 400 millió forint ...
A spanyol kormányfő arra kérte kedden a szocialista pártot, hogy készítse el az abortusztörvény reformját a márciusban esedékes választásokra. Jose Luis Rodriguez Zapatero azt szeretné elérni, hogy a nők a terhesség első 3 hónapjában bármikor megszakíthassák azt, mindenféle külön indok nélkül is.
Új rendőrkapitányt nevezett ki Budapest rendőrfőkapitánya hat fővárosi kapitányság élére - olvasható a rendőrség honlapjára kedden feltett közleményben.
Az angolok drogproblémáiról elhíresült, fiatal énekesnője, Amy Winehouse megfogadta, ha férje miatta kerül börtönbe, akkor öngyilkos lesz. Amy nem sok választást hagy saját maga számára, ugyanis ha mégsem kötné fel, vagy adagolná túl magát, akkor bűnpártolás miatt hosszú időre ő is a hűvösre kerülhet.
Az 56 csepp vér című filmet összesen 16 kategóriában nevezte az amerikai forgalmazó Oscar-díjra - tájékoztatta az alkotást készítő magyar Grantfilm kedden az MTI-t.
Nem nőtt a fenyegetettség Magyarországon azután, hogy megverték Csintalan Sándort, a Hír TV műsorvezetőjét, és ezt egy szervezet magára vállalta - mondta a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva.
Letette a hivatali esküt Kijevben a Julija Timosenko vezette új ukrán kormány, miután a parlament 227 képviselője kézfeltartással elfogadta a kabinet összetételét. Az új kormány első miniszterelnök-he...
Szakmai vizsgálóbizottságot hozott létre a Nemzetbiztonsági Kabinet; a most megalakított testület a Gripen-beszerzések jogi, közbeszerzési hátterét és nemzetgazdasági hatásait vizsgálja - közölte a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter.
Saját bevallása szerint sokkolta a múlt héten felrobbantott algíri ENSZ-képviselet romjainak látványa a világszervezet főtitkárát. A helyszínre látogató Ban Ki Mun szerint a terrorizmust semmi sem igazolhatja. Az egy héttel ezelőtt elkövetett merényletben a hivatalos adatok szerint 34 ember veszítette életét.
Egyedülálló karácsonyi akcióba kezdett a Győr-Moson-Sopron megyei Tápszentmiklós. Az önkormányzat egyszeri juttatásként 3, 4 illetve 10 ezer forintot ajándékoz a falubeli rászorulóknak.
A Richter Gedeon Nyrt. rendkívüli közgyűlésén 99,8 százalékos szavazati arányban jóváhagyták az Amszterdamban bejegyzett Genefar BV-vel kötött szerződést a lengyel Polpharma S.A. 99,65 százalékának me...
Új rendőrkapitányt nevezett ki Budapest rendőrfőkapitánya hat fővárosi kapitányság élére - olvasható a rendőrség honlapjára kedden feltett közleményben.
Ma tovább stabilizálódott az EUR-USD helyzete, és oldalazó mozgást végzet 1,4367 és 1,4437 között. Novemberben 4,0 milliárdra rúgott az EU-s kereskedelmi mérleg többlete, miközben 3,0 milliárdos értékkel számoltak a legutóbbi 3,9 milliárd után. A megkezdett amerikai építkezések száma 1,232 millióról 1,187 millióra csökkent, meghaladva ezzel az 1,176 milliós előrejelzést. A mostani érték 13 éves…
Túlzott mértékű a BKV inflációt meghaladó jegyáremelése - mondta kedden a Független Hírügynökségnek Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnökségi tagja. Szerinte a 13 százalékos drágítás összességében 6 százalékkal növeli a közlekedési társaság bevételeit, miközben kevesebb utas veszi majd igénybe a tömegközlekedést, így valójában nem nőnek a BKV bevételei - tette…
A nagy sikerre való tekintettel december 21. helyett január 31-ig láthatja a közönség Valerij Franchuk ukrán festőművész Az emlékekben megszólaló harangok című kiállítását a Terror Háza Múzeumban - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
A 38 éves filmsztár szóvivőjének elmondása szerint McConaughey a The Grackle című film harci jeleneteire gyakorol. Alan Nierob ugyanakkor nem közölt további részleteket a balesetről.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Az öt évvel ezelőtt elhunyt Fischer Ernő festőművészre emlékeztek kedden Szegeden. Az alkotó munkásságát összefoglaló, a Regionális Összművészeti Központban (REÖK) kedden megnyílt kiállítás rendezője, Nátyi Róbert az MTI-nek elmondta: a festőművész és pedagógus Budapesten élt, ám erőteljesen kötődött Szegedhez.
Egyharmadával csökkent október végére a hazai építőipar szerződés állománya, az infrastrukturális beruházások a felére estek vissza, összességében több mint 20%-kal zuhant a termelés tavalyhoz képest. Bár az ipar egésze 8-9%-os termelésbővülést ért el, az építőipar drámaian esett vissza a megszorító intézkedések miatt. Petz Rajmunddal, a GKI gazdaságkutató intézet munkatársával Andor Attila…