A brit Virus Bulletin novemberi tesztjén az Agnitum Outpost Security Suite Pro 2008 100%-os minősítést ért el, azaz egyetlen vírust sem engedett át és téves riasztást sem adott.
Cseh László ötezer eurót kapott az Európai Úszó Ligától azután, hogy három aranyérmet szerzett és két világcsúcsot állított fel a debreceni rövid pályás Európa-bajnokságon. A Kőbánya SC versenyzője 200 és 400 vegyesen jelentős előnnyel, 200 pillangón pedig kiélezett küzdelemben nyert. Cseh László az InfoRádiónak elmondta: saját magát is sikerült legyőznie.
Hét év börtönre ítéltek Romániában egy brit állampolgárt azért a halálos autóbalesetért, amelyben meghalt többek közt Cristian Nemescu, Románia egyik legígéretesebb filmrendezője.
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a kormányt hibáztatja azért, mert Budapesten 2008-ban még az ideinél is nehezebb év várható. Évértékelő beszédében a városvezető elmondta: a csökkenő támogatások miatt le kell mondani bizonyos beruházásokról.
A tehetségtelenség-kutatás még rokonszenves is lehet, pláne, ha egy csatorna hirdeti meg, reménykedve, hogy az ötlet önmaga gerjeszti a mókás pillanatokat. Biztosan nagy reményekkel indította el a tízmenetes játékot a Viasat3 Sofőrök címmel, beültetve egy-egy autóba a legügyetlenebbnek ítélt úrvezetőket illetve úrhölgyvezetőket. A dolog meg is feneklett az ötletszinten, mert gyakorlatban nem…
Észtországban új kínálattal bővül az ingatlanpiac: határőrbódékat lehet majd vásárolni. Az érdeklődőknek azonban még jövő év elejéig várniuk kell. A tallinni vezetés akkor hirdeti meg a bódékat, ám azt még nem tudni, hogy mennyiért.
Ismeretlen férfiak hétfő este kirabolták Anne Csakvetadze orosz teniszcsillagot. A 20 éves sportoló szüleivel volt otthon, amikor a rablók rájuk törtek és megkötözték őket. Az elkövetők ezután megukhoz vettek körülbelül 200 ezer dollárnyi ékszert és berendezési tárgyakat, majd elmenekültek a helyszínről.
Fegyverrel való visszaélés miatt letartóztattak egy tízéves amerikai diáklányt, aki egy húsvágó kést vitt be iskolájába, hogy azzal darabolja fel az ebédre szánt hússzeletet.
Kelly Rowlandnek a Spice Girls sikeres visszatérését látva az az ötlete támadt, hogy mi lenne, ha újra összeállna a Destiny's Child is. Az énekesnő elmondta, ő és Beyoncé már gondolkodnak a visszatérésen, miután testközelből látták a brit lánycsapat sikerét.
A Radnóti Színház december 22-én mutatja be Eduardo de Filippo: Nápolyi kísértetek című darabját Stefano de Luca rendezésében. A főszereplő Pasquale Lojacono, aki hűtlen feleségével új házba költözik, amelyet a legendák szerint szellemek laknak. A boldogságáért küzdő olasz kisember szerepét Szervét Tibor alakítja.
Nagy-britanniai kutatók kimutatták, hogy a nőknél a nem várt terhesség és a nemi betegségek megszerzése igen gyakran áll összefüggésben a túlzott alkoholfogyasztással.
Öngyilkos merényletben legkevesebb tizenhatan vesztették életüket kedden a Bagdadtól 60 kilométere északra lévő Baakúba közelében - közölték rendőrségi és kórházi források.
A cigányság életmódját minősítette Bajnai Gordon a kisebbségek napján. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerint ha a roma közösség nem fizet nagyságrendekkel nagyobb adót, és nem vállal több munkát, nem lesz senki aki az öregedő társadalmat eltartsa.
Csökkentik az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátását és segítenek a helyi lakosoknak felkészülni a klímaváltozás okozta veszélyekre - a többi között ez áll Tatabánya klímaprogramjában, amelyet kedden fogadott el a város képviselő-testülete.
Miközben a manchesteri rendőrség nyomozást indított egy állítólagos nemi erőszak ügyében, melyet abban a hotelben követtek el, ahol a Manchester United labdarúgói tartották karácsonyi partijukat, pikáns részletek szivárogtak ki a karácsonyi buliról. Egy szemtanú szerint a partira Anglia különböző városaiból mintegy kilencven, 18 és 30 év közötti hölgy érkezett.
Nagy-Britanniában egy bevásárlóközpont Mikulása nem hajlandó párnával kitömni a hasát, mert mint mondta, ezzel azt sugallná a gyerekeknek, hogy a kövérség jó dolog.
A profi amerikaifutball-liga (NFL) vezetősége megbüntette az Atlanta Falcons öt játékosát, akik a New Orleans Saints elleni december 10-i összecsapáson szolidaritást vállaltak korábbi csapattársukkal, a kutyaviadalok szervezése miatt bebörtönzött Michael Vickkel.
Egy friss felmérés szerint Nagy-Britanniában csaknem 100 ezer fiatal veszítette el a munkáját, azért, mert helyét egy olcsóbban dolgozó kelet-európai munkavállaló vette át.
Saját nemzetközi filmfesztivált tart Emir Kusturica Szerbiában. A szarajevói születésű, 52 éves filmrendező a Kustendorf nevet adja fesztiváljának, amelyet a Mokra Gora hegység egy kis településén, Drvengradban tart 2008. január 14. és 21. között. A rendezvényre művészfilmeket és kezdő filmesek alkotásait hívta meg.
Egyedülálló karácsonyi akcióba kezdett a Győr-Moson-Sopron megyei Tápszentmiklós. Az önkormányzat egyszeri juttatásként 3, 4 illetve 10 ezer forintot ajándékoz a falubeli rászorulóknak.
Országos szinten sikerült elásni a csatabárdot a kistérségek részére nyújtandó támogatás lehívására és elosztására jogosult magyarországi LEADER csoportok megalakulása ügyében - derült ki az illetékes szakállamtitkár és egy néppárti magyar európai parlamenti (EP) képviselő brüsszeli közös sajtótájékoztatóján.
Tizenkét százalékot "zuhant" Robert Fico szlovák kormányfő pártjának népszerűsége - legalábbis ekkora a különbség két, egymást követő napon közzétett közvélemény-kutatás eredményei közt.
Daniel Radcliffe, a Harry Potter-filmek sztárja eddig megelégedett egyetlen szobácskával szülei londoni házában. Most azonban, nem sokkal azután, hogy betöltötte a 18. életévét, és maga rendelkezik tetemes vagyonával, belevágott az ingatlanüzletbe.
Bécsben híre ment annak, hogy David Beckham, a Los Angeles Galaxy amúgy felettébb ritkán pályára lépő sztárja és felesége, Victoria is részt vesznek a bécsi operabálon. Igaz, mindezt eddig egyetlen hivatalos forrás sem erősítette meg. Richard Lugner, az esemény főszervezője ugyanakkor cáfolta az értesülést. Geri Halliwell után egyébként Victoria Beckham lenne a második egykori Spice Girl, aki…
Porszívózással elpusztíthatók a bolhák - ezt amerikai tudósok bizonyították be. Az aprócska élősködőkkel ez a módszer pete, lárva, báb vagy kifejlett bolha alakjukban is végez.
Jennifer Love Hewitt visszautasította a terhességéről szóló pletykákat. Az utóbbi napokban számtalan sajtóorgánum számolt be arról, hogy a hollywoodi színésznő első gyermekét várja vőlegényétől, a szintén színész Ross McCalltól.
A szex jót tesz az emberi szervezetnek. Közérzetjavító, kiváló fájdalomcsillapító, hasznos az álmatlanságban szenvedőknek, sőt, azoknak is, akik fogyni akarnak. A kutatók azt mondják: el lehet felejteni a pirulákat, a helyettük alkalmazandó gyógymód a rendszeres szexuális élet.
Az egyik, Tasnádi Péter beszámíthatóságát vizsgáló szakvéleménnyel kapcsolatban vesztegetés bűntette miatt nyomozást rendelt el az ügyészség - mondta Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden a TV2 Tények című esti hírműsorában.
Nikola Zigic, az FC Valencia légiósa lett az év labdarúgója Szerbiában. A szerb szövetség (FSS) tájékoztatása szerint az esztendő legjobb edzőjének Miroslav Djukicot, a Partizan Beograd trénerét választották meg.
Gyurcsány Ferenc szerint a magyar parlamentnek és a kormánynak az a dolga, hogy nagyon sok konzultációval, érveléssel maga mellé állítsa az országot az egészségbiztosítás átalakításának ügyében. A miniszterelnök erről a Magyar Televízió Híradó Extra című műsorának adott interjúban beszélt kedden.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint semmilyen politikai következménye nem lesz annak, ha az emberek döntő többsége igennel válaszol a Fidesz mind a három népszavazási kérdésére, mivel annak törvényhozási konzekvenciái lennének.
Az élőmunka terheinek jelentős csökkentését javasolja a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal. A testület a kieső bevétel ellensúlyozására 20-ról 22-24 százalékra emelné az általános forgalmi adó mértékét.
Gyurcsány Ferenc szerint a magyar parlamentnek és a kormánynak az a dolga, hogy nagyon sok konzultációval, érveléssel maga mellé állítsa az országot az egészségbiztosítás átalakításának ügyében. A miniszterelnök erről a Magyar Televízió Híradó Extra című műsorának adott interjúban beszélt kedden.
Veres Béla brüsszeli tudósító kapta az idén Az év MTI-tudósítója díjat; az oklevelet Vince Mátyás elnök kedden adta át Budapesten, a nemzeti hírügynökség évzáró ünnepségén.