Hivatalában fogadta az Országos Cigány Önkormányzat vezetőit Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten. A megbeszélés előtt Sólyom László elmondta: bizalommal tekint a megbeszélés elé. Az államfő szerint a romák ügyében a közelmúltban pozitív lépések történtek, mivel minden politikai erő és a köztársasági elnök is elítélte a Magyar Gárdát.
Októberben 2,2%-kal emelkedtek a svájci kiskereskedelmi forgalmak, miközben +5,2%-os értékkel számoltak az elemzők a legutóbbi +7,1% után. Az adatok hatására erősödést mutatott az EUR-CHF, és 1,6578-on jegyzik. Ellenállás 1,6582-nél és 1,6600-nál, míg támogatás 1,6553-nál található. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaesés várható 1,6531-ig. in-GFX
A dohányzás után a második legfontosabb oka a tüdőrák kialakulásának az, hogy az emberek nem jutnak elég napfényhez - derül ki egy új tudományos jelentésből.
Az amerikai külügyminiszter kedden előre be nem jelentett látogatásra érkezett az Irak északi részén található Kirkuk városába. Condoleezza Rice látogatásának célja a különböző felekezetek közötti megbékélés elősegítése.
Dióssy Gábor lehet 2008. január 1-jétől a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) új államtitkára - ezt Kóka János, az SZDSZ elnöke és Kákosy Csaba, a gazdasági tárca vezetője jelentette be kedden reggel.
Nemcsak pénzt, de telefonérméket, sőt két műfogsort is találtak a híres római Trevi kútban, amelybe a turisták háttal fordulva dobnak pénzérméket, hogy a kívánságuk teljesüljön. Az ANSA olasz...
Egy udvari dísztóba esett egy hároméves kisfiú a Zala megyei Vindornyalakon. A gyerek nem tudott kimászni a tóból. Mire a családtagok kihúzták és értesítették a mentőket, addigra a gyerek megfulladt.
Az építőipari termelés 2007 októberében munkanaptényezővel kiigazítva 21 százalékkal csökkent 2006 októberéhez képest, viszont 3 százalékkal haladta meg az előző havit
Az orosz fűtőanyag-szállítások megkezdésének köszönhetően a buseri atomerőmű egy év múlva már teljes kapacitással áramot termelhet - mondta kedden egy iráni illetékes.
A munkaadói járulékok 8-10 százalékpontos csökkentése révén évente 180-200 milliárd forinttal kisebb lehetne az élőmunka terhelése - ez a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) hétfői ülésén megfogalmazott, 2009-től bevezethető adóváltoztatások egyik legfontosabb eleme.
Magyarországon a már megszokott politikai hasadás mellett új választóvonal kezd kialakulni, a nem birkák ezrei és a birkák milliói között. Márványi Péter jegyzete
Dióssy Gábort jelölte a gazdasági tárca államtitkárának az SZDSZ ügyvivői testülete. A MÁV Cargo volt elnöke tulajdonképpen a korábban megszüntetett közigazgatási államtitkári posztot tölti majd be, fő feldata a kormányzati, politikai egyeztetés lesz.
Török katonák hatoltak be Észak-Irakba azzal a céllal, hogy kifüstöljék a szeparatista kurd lázadókat - jelentette be Dzsabbar Javar, a kurd pesmerga biztonsági erők szóvivője. Október óta ez az első szárazföldi akció, amelyet a török hadsereg a szomszéd állam területén folytat.
Kiválasztották a Dubai Lynx Awards média kategóriájának zsűrielnökét. A testület élére a 16 év szakmai tapasztalattal rendelkező Mark Coad, az OMD Ausztrália ügyvezetője került.
A Goldman Sachs elemzői szerint a piac az RWE árfolyamánál figyelembe veszi az áramárakat is. Ha a vártnál kisebb mértékben emelkednek a német árak, 2009-ben csökkenhetnek a nyereségek. A szakemberek az E.ON leminősítését azzal indokolják, hogy az árfolyam megközelíti a célt. Izgalommal várják a konszern egész évre vonatkozó eredményeit, hogy láthassák: a befektetések milyen hatással vannak a…
Az év első tizenegy hónapjában tavalyhoz képest időarányosan 15 százalékkal nőtt a kiemelt adónemekben beszedett adók nettó összege Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében - tájékoztatott Tamásné Czinege Csilla, az APEH regionális igazgatója.
Akár milliárdos összeget is elérhet a MÁV kára, amit a hétfői vasutassztrájk okozott. Egyelőre csak becsülni tudják az adatokat: a legutóbbi munkabeszüntetés körülbelül 250 millió forintos veszteséget jelentett a vasúttársaságnak, a mostani ennek a többszöröse lehet – nyilatkozta Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője.
Az év elején izgalmat okozott a brit inflációs ráta, miután márciusban abszolút csúcsot ért el 3,1%-nál. Az év folyamán nagy mértékben mérséklődött az infláció, és októberben éves szinten 2,1%-os érték mutatkozott. Novemberre nézve 2,2%-os értékkel számolnak. A kiskereskedelmi áraknál változatlanul 4,2%-os értékre számítanak a szakemberek. Az EUR-GBP-t 0,7123-on jegyzik. Ellenállás 0,7138-nál és…
A média elleni terrortámadások különleges esetként való kezelésére szólította fel ismételten a magyar hatóságokat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ)...
Sólyom László kedden a Sándor-palotában megbeszélést folytatott az Országos Cigány Önkormányzat néhány tagjával. Nem lehet állandóan csak sérelmi politikát folytatni, közösen kell azokat a magatartási modelleket keresni, amely mind a két fél számára könnyűvé teszi az együttélést - mondta az államfő.
Csendesen kezdődött a keddi kereskedés a budapesti bankközi devizapiacon, folytatódott a múlt hét eleje óta tartó irányzat, valamelyest tovább gyengült a forint. Kedden reggel 255 forintos árfolyamszi...
A német külügyminiszter ma egy napos látogatásra Moszkvába utazott. Frank Walter Steinmeier felkeresi Vlagyimir Putyin elnököt, és találkozik az utódjául kiszemelt Dimitrij Medvegyevvel, továbbá Szergej Lavrov külügyminiszterrel. Lavrov a Handelsblatt című lapnak adott nyilatkozatában utalt arra, hogy Moszkva készen áll a hagyományos fegyverzetekről kötött korábbi megállapodás újratárgyalására.
Egyre több amerikai elitegyetem nyújt vissza nem térítendő támogatást a kevésbé tehetős diákoknak; legutóbb a Pennsylvania Egyetem vezetése döntött úgy, hogy kibővítik a támogatott tanulók körét. A Pennsylvania Egyetem - vagy röviden Penn - egyike az úgynevezett Ivy League-be tartozó nyolc patinás magániskolának. A Penn az Egyesült Államok első egyeteme és a negyedik legrégebbi amerikai…
A múlt heti kudarcot vallott szavazás után a narancsos koalíció ma újabb kísérletet tesz arra, hogy jóváhagyja Julija Tyimosenko kinevezését kormányfővé. Az államfő ugyanis újra benyújtotta az erre vonatkozó előterjesztést.
Gyurta Dániel a tavalyi helsinki rövid pályás Európa-bajnokság után vasárnap a debreceni kontinensviadalon is aranyérmet szerzett 200 méteres mellúszásban. A Jövő SC sportolója az InfoRádiónak elmondta: elégedett egész éves teljesítményével, de a jövő évi érettségit ugyanolyan fontosnak tartja, mint a sportolást.
Török katonák egy csoportja kedd hajnalban több kilométer mélyen behatolt Irak északi részére, közölte a kurd biztonsági szolgálta szóvivője. Az egyik kurd televízió értesülései szerint a kurd lázadók után kutató török egységek elértek négy falut, ahol leállomásoztak.
Igazán feszített életvitele lehet annak a kubai asszonynak, akiről kiderült, hogy csekély tíz férfivel házasodott össze. A Floridában élő, amúgy mindössze 26 esztendős hölgy ellen ezért eljárást indítottak a hatóságok az Egyesült Államokban bigámia alapos gyanúja miatt.
A brit fogyasztói árak novemberben meglepően 2,1%-kal emelkedtek, miközben 2,2%-os értékkel számoltak a szakemberek. A kiskereskedelmi forgalmak +4,3%-os érétket hoztak, ami némiképp meghaladja a +4,2%-os előrejelzést. Az EUR-GBP-t 0,7137-en jegyzik, és az adatok hatására 15 pipes nyereségre tett szert, mivel az adatok nem utalnak erősödő árnyomásra. Ellenállás 0,7158-nál, míg támogatás…
Dióssy Gábort jelöli az SZDSZ a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) államtitkárának - jelentette be Kóka János, az SZDSZ elnöke a liberális párt keddi ügyvivő testületi ülésének szünetében,...
Megszületett Helena Bonham Carter brit színésznő és Tim Burton rendező második gyermeke. A kislány szombaton Londonban jött világra - közölte a People című magazinnal a pár szóvivője. A 41 éves dívának és 49 éves élettársának már van egy 4 éves kisfia.
Akik november végéig úgy döntöttek, felmondják kgfb szerződésüket, a meglepetések elkerülése érdekében célszerű egy perc erejéig újra áttekinteniük, mire kell még figyelniük.
Az agrártermékek mennyiségének csökkenése, ugyanakkor a növekvő kereslet elkerülhetetlenné teszi, hogy a világ gazdaságain végig ne söpörjön az élelmiszerárak emelkedésének második hulláma a Financial Times szerint.
Az Országos Cigányönkormányzat vezetőivel egyeztetett hivatalában Sólyom László köztársasági elnök a cigányságot érintő súlyos problémákról. Az államfő köszöntőjében azt mondta: bizalommal néz a megbeszélés elé, és reméli, hogy lesz még ilyen találkozó.
Kampányt indít a veszprémi rendőrség a város szórakozóhelyeinek biztonságosabbá tételéért. Azoknak a vendéglátó helyeknek, amelyek megfelelnek majd a szigorú követelményeknek, pénzjutalmat és hírverést ígér a városi rendőrkapitány.
A hesseni tartományi kormányzat gazdasági minisztériuma hozzájárult bizonyos feltételekkel a frankfurti repülőtér bővítéséhez. Ezzel a döntéssel fontos akadály hárult el az elől, hogy a Fraport repülő...
Az idei GDP előrejelzését a korábbi 2 százalékról 1,5 százalékra, a jövő évit pedig 3,2 százalékról 2,5 százalékra módosította a Kopint-Tárki Zrt., miközben inflációs prognózisát 2007-re 7,7...
Egy kétszer 15 méteres fríz festményt készített El Kazovszkij képzőművész a harmincéves Bartók 32 Galéria születésnapja alkalmából. A képet kedden este mutatják be. A Papírfríz II elnevezésű tárlatot február elsejéig láthatják az érdeklődők.
A családi házuk udvarán lévő kerti tóba fulladt egy hároméves fiú a Zala megyei Vindornyalakon - közölte kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A hétfőn kora este történtekről...
Rövid időn belül a munkahelyükön is gyakorolhatják vallásukat a fővárosi rendőrök, ugyanis a közeljövőben kápolna létesülhet a Teve utcai Rendőrpalotában.
Már jövő év elején sor kerülhet Robert Fico szlovák és Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő várva várt találkozójára - írta keddi cikkében a Hospodárske Noviny című szlovák lap, Dusan Caplovic...
A Nyugat-Magyarországi Egyetem karácsonyi ünnepi koncertjét december 18-án, kedden 18 órákor a Közgazdaságtudományi Kar Aulájába rendezi meg, ahova az egyetem polgárait, oktatóit és vezetőségét szeretettel várja.