Kína olcsó munkaerejével ma még csábítja a külföldi tőkét, ezt az előnyét azonban elveszítheti a népesség elöregedése miatt - figyelmeztettek pekingi illetékesek.
Nem lehet különbséget tenni polgár és polgár, magyar és magyar, ember és ember között - mondta Gyurcsány Ferenc kedden Budapesten a Kisebbségekért Díj átadásán a Parlamentben. Az eseményen, melyen tizenhatan részesültek elismerésben, jelen volt Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Takács Albert igazságügyi és…
Legkésőbb februárban létre kellene jönnie a szlovák-magyar kormányfői találkozónak - nyilatkozta az Új Szó szlovákiai magyar napilap keddi számának a kisebbségekért is felelős szlovák miniszterelnök-helyettes.
A magyarországi kisebbségek, valamint a határon túl élő magyarság értékeinek ápolásáért végzett munkák elismeréseként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök átadta a Kisebbségekért Díjakat.
Majdnem botrányba fulladt a belgiumi szépségkirálynő-választás. Miss Belgium esete jól jelzi, hogy Belgium mennyire megosztott, és hogy fél évvel a választások után miért nem sikerült megalakítani az ország új kormányát.
Nem lehet halasztó hatályú Morvai Krisztina népszavazási kezdeményezése, melyet az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvény megszavazásakor nyújtott be, állítja az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese. Halmai Gábor szerint Morvai Krisztina késve nyújtotta be a kérelmet. Ezzel szemben a Civil Jogász Bizottság társelnöke állítja: pont időben küldte el a kezdeményezést.
A BKV járatainak menetrendje az ünnepi közlekedéshez igazodik Budapesten karácsonykor, szilveszterkor, valamint újév napján is - tájékoztatott a közlekedési társaság.
A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának (BGF KKFK) csapata, a Don't Panic nyerte meg a VII. Országos Média Diákversenyt. Az OMD médiaügynökség megmérettetésén az induló 29 csapat közül ötöt juttatott a döntőbe a nyolctagú zsűri.
Fónagy János szerint az SZDSZ mindent privatizálni akar, és mindent el is fognak adni. A fideszes politikus keddi közleményében arra emlékeztet, hogy Kákosy Csaba gazdasági miniszter a Volán-társaságok eladását tervezi.
Fának ütközött autójával és életét vesztette egy 58 éves mórahalmi férfi Csongrád megyében az E75-ös úton - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t....
Bejrútban a bíróság 12 évi börtönbüntetést szabott ki arra a libanoni fiatalemberre, aki egy honfitársával együtt tavaly nyáron bőröndbe rejtett bombát helyezett el a kölni főpályaudvaron, bosszúból a Mohamedről megjelent német karikatúrák miatt. Társa ellen ma indult eljárás a düsseldorfi bíróságon.
Mire érdemes odafigyelni, ha kgfb-t váltunk? A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége most összegyűjtötte a legfontosabb szempontokat.
Nem lehet különbséget tenni polgár és polgár, magyar és magyar, ember és ember között - mondta Gyurcsány Ferenc kedden Budapesten a Kisebbségekért Díj átadásán a Parlamentben. Az eseményen, melyen...
Megveszi az internetszolgáltatással foglalkozó Vivanet Magyarországot az Econet.hu érdekeltségi körébe tartozó Externet Telekommunikációs és Internet Szolgáltató. Az ügylet összértéke 850 millió forint.
Luxusszállodák, osztályon felüli éttermek és művészeti galériák lesznek a kirakatbordélyok, a szexklubok és a "coffee shop"-ok helyén az amszterdami piroslámpás negyedben. A közel 400 apró...
Összeégett holttestet találtak egy budapesti lakásban. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője szerint a Király utcában lakók már két napja füstszagot éreztek, ezért hívták ki a tűzoltókat. Molnár Péter hozzátette: a tüzet feltehetőleg dohányzás okozta, de a tragédia okait még vizsgálják.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) összesen 97,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad az AAA Auto Group N.V.-nek, EETEK Holding Zrt.-nek, Externet Zrt.-nek és a Pannunion Csoma...
A szokatlanul hideg időjárás miatt rekordot döntött az áramfogyasztás Franciaországban. A francia Villamos Művekhez (EDF) tartozó, a hálózati forgalmat ellenőrző intézmény (RTE) közlése...
Esterházy Péter író, Pálffy István televíziós újságíró és Pusztainé dr. Podmaniczky Erzsébet, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének kancellárja az első három mecénás az Akadémiai Könyvtár új adományozási kezdeményezésében.
A karácsony előtti utolsó teljes hét általában nem arról híres, hogy az emberek halálra dolgoznák magukat. Hétfőn Nagy-Britanniában rekord számban telefonáltak be az emberek a munkahelyükre, mondván: betegek. Ennek azonban valószínűleg nem kell a népegészségügyi okát keresni. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy gőzerővel folyik a karácsonyi készülődés.
A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapba az idén körülbelül 42 milliárd forintot fizettek be fele-fele arányban a cégek, illetve a központi költségvetés - ismertette Pártos Ferenc, a Nemzeti...
A legnagyobb cgek sszefogsval valsul meg idn a Pető Andrs Intzet javra trtnő ruha- s jtkgyűjts. Az december 14-vel elindult kampny sorn budapesti iskolkban s vodkban erre a clra fellltott karcsonyi hzakba hozhatja el mindenki megunt jtkait s ruhit.
2007 arról szólt, hogy erőszakos módon átvigye a kormány a több-biztosítós egészségbiztosítási rendszerről szóló törvényt - mondta Éger István. A Magyar Orvosi Kamara elnöke hozzátette: az még nem reform, hogy pár százan megnyomták a gombot a Parlamentben. A törvény kimunkálatlan és használhatatlan, és az orvosi kamara nem segédkezik abban, hogy működőképessé tegye: ott állnak ellen, ahol tudnak…
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség megszüntette a rendőrök ellen indított eljárásokat, amelyek Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő feljelentése után indultak.
Egy héttel az Egyesült Államok Oklahoma államát sújtó jégvihar után is több mint 90 ezer háztartás, valamint cégek vannak áramszolgáltatás nélkül. A vészhelyzet felemésztette számos lakos anyagi...
Az ünnepek miatt változik a BKV járatainak menetrendje. December 24-én és 31-én napközben szombati, január 1-jén pedig vasárnapi menetrend szerint közlekednek a társaság járművei.
Az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban fenntartom a véleményemet, de csalódás nincs bennem, politikusként tudomásul veszem a többség döntését - mondta az Országgyűlés elnöke keddi évzáró sajtótájékoztatóján az előző napi szavazásról, újságírói kérdésre válaszolva. Szili Katalin hozzátette: nem kibúvó volt, hogy nem szavazott az egészségbiztosítási törvényjavaslatról, mivel éppen ülést…
Maria do Céu Neves portugál újságírónő kapta meg kedden Brüsszelben az Európai Unió idei sajtódíját, amelyet "a sokszínűségért - a diszkrimináció ellen" hirdettek meg. Az újságírónő a migráns munkavállalók által Hollandiában tapasztalt diszkriminációról írt. A második és a harmadik díjat francia és brit újságírók cikkei vitték el. A "2007 - az esélyegyenlőség európai éve" különdíjat egy osztrák…
Konténerváros épül a Ferihegyi repülőtér mellett - mondta az InfoRádiónak Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője. Erre a reptér fejlesztése miatt van szükség. A konténerekben várhatóan 300-350 ember dolgozik majd 2010-ig, a 2-es terminál fejlesztésének befejezéséig.
Meghalt, illetve eltűnt csaknem kétszáz afrikai menekült az Ádeni-öbölben, Szomália és Jemen között, miután a hét végén elsüllyedt az őket szállító két hajó - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi...
Egyre kevesebb pénzből egyre több feladatot kell ellátnia a fővárosnak - mondta keddi évértékelő sajtótájékoztatóján a főpolgármester Budapesten. Miközben Budapest gazdasága egyre jobban teljesít, és ezáltal bővülnek az állam adóbevételei, a főváros egyre kevesebbet kap vissza a Budapesten beszedett adókból, ráadásul radikálisan nőnek a feladatok - vázolta fel Demszky Gábor (SZDSZ) az általa…
A Magyar Orvosi Kamara minden eszközzel akadályozni fogja a kormányzatot abban, hogy a hétfőn elfogadott egészségbiztosítási törvény végrehajtása működőképes legyen - mondta a kamara elnöke. Éger István hozzátette: a törvény a jelenlegi formájában elfogadhatatlan, akár sztrájkolni is fognak a kórházakban.
Egyre kevesebb pénzből egyre több feladatot kell ellátnia a fővárosnak - mondta évértékelő sajtótájékoztatóján a főpolgármester. Demszky Gábor közölte: a Fővárosi Önkormányzat 2007-ben 534 milliárd forintból gazdálkodott, minden egyes fővárosi lakosra 314 ezer forint jutott.
Erősen ittas magyar teherautósofőr okozott balesetet és torlódást Salzburg mellett egy kisvárosban. Az 53 éves férfi Radstadtba robogott be 16,5 méter hosszú nyerges vontatójával, holott a...
Novemberben 4,0 milliárdra rúgott az EU-s kereskedelmi mérleg többlete, miközben 3,0 milliárdos értékkel számoltak a szakemberek a legutóbbi 3,9 milliárdos érték után. 14.30 órakor teszik közzé az amerikai építési engedélyek novemberi számát, ahol 1,176 milliós értékre számítanak az előző havi 1,229 milliós érték után. Ugyanekkor várhatók az építési engedélyek. Itt 1,150 milliós értékből…
Hiába az elért sikerek, Laure Manaudou sem kerülhette el, hogy botrányszagú események rontsák el joggal érzett örömét. A franciák világklasszis úszónőjéről, egy eddig ismeretlen „jóakarója” meztelen képeket, illetve egy videofelvétel tett fel az internetre.
A tervek szerint 2008-ban elkezdődhet a Szegedet a nagylaki határátkelőhellyel összekötő M43-as autópálya építése, az uniós támogatással megvalósuló beruházás során az út szakaszolva, de teljes műszak...
Novemberben 2,5%-kal emelkedtek a kanadai fogyasztói árak, meghaladva ezzel a 2,4%-os előrejelzést. Legutóbb még szintén +2,4%-os értékről adtak számot. Az USD-CAD-ot 1,0119-en jegyzik. A következő ellenállás 1,0157-nél és 1,0227-nél, míg támogatás 1,0011-nél és 1,0000-nál található. In-GFX
A kormánypártok erőszakkal döntöttek az egészségbiztosítási törvényről, a jogszabály elfogadása erőszak a társadalommal, az emberekkel szemben. Ezt Varga Mihály, a Fidesz alelnöke mondta az ellenzéki párt elnökségének álláspontját ismertetve.
Az idei esztendő a megszorítások éve volt az egészségügyben, kórházbezárásokkal, várólistákkal és tarthatatlan anyagi kényszerrel - vont mérleget Éger István, a Magyar Orvosi Kamara sajtótájékoztatóján kedden Budapesten. A tb-törvénnyel kapcsolatban kijelentette: "Ott fogunk betartani, ahol tudunk."
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a tb-törvénnyel kapcsolatban kijelentette: "ott fogunk betartani, ahol tudunk." A Fidesz szerint a kormánypártok erőszakkal döntöttek a törvényről.