2007. december 19. szerda

dec. 19
18:06
Kate Moss luxusnyaralásra viszi a pasiját (Index)
Kate Moss rocker fickóját, Jamie Hince-t egy 30000 dolláros luxusnyaralásra viszi - számol be róla a Daily Mail.
dec. 19
18:08
Koszovó precedenst teremthet (HírExtra)
Ha a nemzetközi közösség valamilyen autonómiát biztosít a koszovói szerbeknek, akkor az Európai Unió által elfogadott modellnek tekinthető az, és precedenst jelenthet más etnikai közösségek számára is - jelentette ki szerdán bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
dec. 19
18:09
Edina együtt él a biztonsági őrrel (Blikk)
Budapest – Összeköltözött szerelmével A nagy fogyás Edinája (33)! A lány új barátja a luxuskínzókamra egyik biztonsági őre volt. Az ügy pikantériája azonban, hogy korábban arról pletykáltak: Edinát egy másik biztonsági emberrel a mosókonyhában igen intim helyzetben kapták rajta
dec. 19
18:09
Bekapta a legyet Britney 16 éves húga (BorsOnline)
Britney 16 éves kishúga, Jamie Lynn még nővére előtt is titkolta a nagy hírt, így Britney is csak az OK! magazin hatoldalas cikkéből értesülhetett arról, hogy 16 éves húga gyermeket vár. A lányok édesanyját először sokkolta a tény, de azóta már megbarátkozott a gondolattal, hogy fiatalkorú gyermeke nemsokára édesanya lesz.
dec. 19
18:12
Pályázat üdülési csekkre (HírExtra)
Jövő év február 1-től pályázhatnak nyugdíjasok, fogyatékosok, többgyermekes családok és szakmunkástanulók üdülési csekkre - jelentette be Lamperth Mónika, szociális és munkaügyi miniszter szerdán a Megújuló Emberért-díj átadásán a parlament Gobelin-termében.
dec. 19
18:15
Niki Beluccié a legkisebb fellépőruha (Blikk)
dec. 19
18:17
Bekapcsolódni Ausztria vérkeringésébe (HírExtra)
A bécsi Collegium Hungaricum (CH) célkitűzései évek óta gyakorlatilag állandóak: minél szervesebben belekapcsolni a magyar kultúra termékeit a fogadó ország, Ausztria vérkeringésébe - húzta alá évzáró értékelésében Fónagy Zoltán, az osztrák fővárosban működő magyar kulturális intézet igazgatója.
dec. 19
18:17
Cher aggódik a lánya alakja miatt (Index)
Cher 38 éves író és meleg aktivista lánya, Chastity egyre csak hízik és egyre kevésbé nőies - írja a Daily Mail.
dec. 19
18:19
Baráti magyar-görög viszony (HírExtra)
Kiválóan alakulnak a magyar-görög kétoldalú kapcsolatok - mondta Göncz Kinga és Dora Bakojannisz görög külügyminiszter a két politikus szerdai budapesti tárgyalása után; a megbeszélésen a koszovói rendezés kérdése is szerepelt.
dec. 19
18:22
Eltemették az akadémikust (HírExtra)
Budapesten a Farkasréti temetőben búcsúztatták, majd szülővárosában, Monoron helyezték végső nyugalomba szerdán a december 9-én elhunyt Borzsák István akadémikust, nemzetközi hírű klasszika-filológia professzort.
dec. 19
18:24
Határtalan Európa (HírExtra)
Kétnapos rendezvénysorozatot szervez a Miniszterelnöki Hivatal a schengeni csatlakozás alkalmából, a szombati hegyeshalmi ünnepségre meghívták a rendszerváltás óta eltelt időszak köztársasági elnökeit és kormányfőit - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón.
dec. 19
18:28
Tűz a Fehér Ház közelében (HírExtra)
Tűz ütött ki szerda reggel a washingtoni Fehér Ház közelében egy kormányzati irodaépületben. Sérültekről nem tudni. Az amerikai elnöki rezidencia nyugati szárnya közelében álló Eisenhower-épületből sűrű, fehér füst tört a magasba.
dec. 19
18:28
Foxy Brown megtért (Index)
A sztár ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy Brown felhagyott a díva attitűdjével, mert megtalálta Istent.
dec. 19
18:28
Újabb hollywoodi filmet bírált a Vatikán (Blikk)
dec. 19
18:29
Ismét segített a rendőri erőszak áldozatainak a „Ne Féljetek!” Alapítvány (HírTV)
Eddig összesen négymillió-háromszázötvenezer forint adomány kiosztásáról döntött a 2006. őszén, a rendőri fellépések során maradandó sérülést szenvedő – és szociálisan rászoruló – áldozatokat megsegítendő megalakult „Ne Féljetek!” Alapítvány. A szervezet kuratóriumának tagjai közleményükben leszögezik: az általuk támogatott áldozatok a korábbi ígéretek ellenére sem a rendőr...
dec. 19
18:30
Nyílik a pénztárca: kifizetik a nyertes pályázókat (Privátbankár)
Jövőre várhatóan 100-700 milliárd forint kifizetésére kerül sor országosan az Új Magyarország Fejlesztési Terv idén kiírt pályázatainak sikeres projektjeire - mondta Molnár Csaba, a Nyugat-dunántúli R...
dec. 19
18:31
A hálás norvégok karácsonyfája Londonnak (Infostart)
London szívében, a tágas Trafalgar téren, huszonöt méteres karácsonyfa áll, villanykörte-láncokkal díszítve. Norvégia 1947 óta minden évben küld egy hatalmas karácsonyfát Angliának, hálából, amiért véget vetett az ország második világháborús német megszállásának. A fa tövében kórusok énekelnek karácsonyi dalokat, és jótékony célra gyűjtenek a járókelőktől.
dec. 19
18:33
Lamborghini 700 ezerért (Piac és Profit)
Félmillió forint felett a gépek jelentősen erősebbek és többet tudnak, mint a 100-200 ezer forinttal olcsóbbak, vagy nem sokkal jobbak, mint az olcsóbbak, viszont presztízs és kényelmi funkciók egész tárházát kínálják.
dec. 19
18:33
Brutálisan csökkentek a reálbérek (HírExtra)
A frissen napvilágot látott statisztikai adatok bizonyítják, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest több mint öt százalékkal csökkentek a reálbérek - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Mádi László. A fideszes politikus a csökkenést brutálisnak nevezte.
dec. 19
18:39
Vasarely, Rippl-Rónai, Kisfaludi (HírExtra)
Többek között Victor Vasarely, Rippl-Rónai József és Kisfaludi Strobl Zsimond alkotásaiból, valamint a Biblia világát bemutató műkincsekből nyílik kiállítás jövőre a szegedi Móra Ferenc Múzeumban - közölte Zombori István, a közgyűjtemény igazgatója szerdán, a csongrádi megyeszékhelyen.
dec. 19
18:39
Shakira a bangladesi iskolákért (Gondola)
Shakira a világ segítségét kérte szerdán, hogy a ciklon sújtotta Bangladesben újjáépülhessenek az iskolák. A kétszeres Grammy-díjas kolumbiai énekesnő az UNICEF egyik nagykövete, és amint...
dec. 19
18:40
"Bajnok az egész ország!" (Privátbankár)
Magyarország Európa-bajnok a fejlesztések területén az uniós források felhasználásában - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter a tárca évértékelő sajtóbeszélgetésén.
dec. 19
18:41
Értékmentő szenvedély (HírExtra)
Értékmentő szenvedély - Műtárgyak magyar magángyűjteményekből címmel nyílik kiállítás szombaton a budapesti Iparművészeti Múzeumban; a tárlat 65 gyűjtő csaknem 600 műtárgyát vonultatja fel - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.
dec. 19
18:43
Tűz volt a washingtoni Fehér Ház közelében (Kripto Akadémia)
Tűz ütött ki szerda reggel a washingtoni Fehér Ház közelében egy kormányzati irodaépületben. Sérültekről nem tudni. Az amerikai elnöki rezidencia nyugati szárnya közelében álló Eisenhower-épületből sűrű, fehér füst tört a magasba. A CNN jelentése szerint Dick Cheney alelnök első emeleti ünnepi irodája közelében egy elektromos doboz kapott lángra.
dec. 19
18:44
Tüzérségi támadások (HírExtra)
Tüzérségi támadásokkal folytatódott a török hadsereg kurd szeparatisták elleni észak-iraki hadművelete, a szárazföldi csapatok zömét azonban visszavonták szerdán - közölték török és kurd biztonsági források. A határtól mintegy tizenkét kilométerre fekvő Szadakan térségében több faluban is gránátok csapódtak be.
dec. 19
18:44
Kiengedik a kórházból a NOB volt elnökét (Index)
A spanyol Juan Antonio Samaranchot magas vérnyomással szállították kórházba.
dec. 19
18:44
HÖOK: közeledtek az álláspontok a képzési hozzájárulásról (Gondola)
Valamelyest közeledett az oktatási tárca és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) álláspontja a képzési hozzájárulás ügyében, megegyezés azonban nem született, a tandíj...
dec. 19
18:46
Történelmi szignó Bushtól (Privátbankár)
George Bush aláírta az energiaügyi törvénycsomagot, amely több mint három évtizede először rendelkezik az amerikai autók üzemanyag-fogyasztási normáinak szigorításáról.
dec. 19
18:46
A szerződési konstrukció a mai napig is titkos (HírExtra)
Nem szavazott napirendjéről, így a Magyar Televízió (MTV) székházszerződésének nyilvánosságra hozatalával sem foglalkozott szerdai ülésén a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány elnöksége - közölte Szabó László, a testület Fidesz által delegált tagja az MTI-vel a tanácskozás után.
dec. 19
18:50
Világhírű sportolók cipői a múzeumban (HírExtra)
Cipőmúzeumot nyitott szerdán Somoskőn, a Bazalt Panzióban Angyal János, a Salgótarjáni Ugrógála kitalálója, rendezője és versenyigazgatója.
dec. 19
18:50
A fővárosi bizottságok támogatják a BKV 13 százalékos tarifaemelését (Gondola)
A kormánypárti képviselők szavazataival szerdán a Fővárosi Közgyűlés két bizottsága is közgyűlési tárgyalásra alkalmasnak találta a városvezetés 13 százalékos jövő évi BKV tarifaemelési javaslatát....
dec. 19
18:51
Elérte célját a beavatkozás (Privátbankár)
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
dec. 19
18:55
Vatikán: keresztényellenes Az arany ránytű (Index)
Elítélte a Vatikán Az arany iránytű című amerikai filmet, keresztényellenesnek, istentelennek és ateistának minősítve az alkotást, beleértve Philip Pullman bestsellerszerző regényét is a Vatikán saját lapjában, a l'Osservatore Romanóban.
dec. 19
18:55
Kiállítás karácsonyi képeslapokból (HírExtra)
Több mint száz karácsonyi képeslapból nyílt kiállítás Hódmezővásárhelyen az Árpád utcai tájházban - tájékoztatta az MTI-t a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ sajtóreferense.
dec. 19
18:56
Több mint 100 milliárd forintot fordítanak a romák integrációjára (HírTV)
Több mint 100 milliárd forintot fordít a kormány roma integrációs programokra - jelentette be a szerdai kormányülés után Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. A támogatások között lesz olyan, amely automatikusan, január 1-től normatív támogatásként jelenik meg.
dec. 19
18:56
Nem lesz karácsonyi ajándék a tandíj eltörlése (Alternatív Energia)
Valamelyest közeledett az oktatási tárca és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) álláspontja a képzési hozzájárulás ügyében, megegyezés azonban nem született, a tandíj visszavonása nem sikerült - összegezte a szerdai megbeszélés eredményét Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke Budapesten. A szervezet egyetért a tárcával abban, hogy a hallgatóknak hozzá kell járulniuk a képzés…
dec. 19
18:57
Ajándék állami gondozott gyermekeknek (HírExtra)
Állami gondozott, hátrányos helyzetű gyermekeknek adott ajándékokat és tartott ünnepi műsort szerdán az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), a szervezet Dohány utcai székházában.
dec. 19
18:58
Farkas sétált be a bárba (Infostart)
Zsúfolt bárba sétált be egy farkas Olaszországban, zavartalanul felfalt egy marhahúsos szendvicset, majd dolgát végezve távozott.
dec. 19
19:00
Violát átköltöztették (HírExtra)
Beemelték a helyére Violát. Így nevezték el ugyanis a még júliusban megtalált, 8 millió évesre becsült mocsári ciprusfa egyikét. A 16 fából álló leletegyüttesből négyet szállítottak Miskolcra.
dec. 19
19:00
Fergie is a legjobb nő lett (Index)
A Blender magazin Fergie-t választotta meg az év nőjének.
dec. 19
19:06
24 órás sztrájk (HírExtra)
Görögországban 24 órás sztrájkot tart szerdán több szakma szinte teljes tagsága, a nyugdíjrendszer átalkítása ellen tiltakozva. A szakszervezetek felhívására nem dolgoznak az orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek, ügyvédek, mérnökök és újságírók. Az egészségügyben csupán ügyeleti ellátást biztosítanak.
dec. 19
19:06
Elgázoltak egy kerékpárost (Blikk)
dec. 19
19:07
Intézkedési terv a roma integrációs programhz (Alternatív Energia)
A kormány elfogadta a roma integráció évtizede program kétéves intézkedési tervét - közölte Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Hangsúlyozta: a romák társadalmi integrációja érdekében érdemi lépéseket tenni csak erős társadalmi támogatottsággal lehet. Szükség van arra, hogy a helyi közösségekben legyen megértés, támogatás, és ne csak a…
dec. 19
19:08
Három éve nem volt ilyen kevés olaj a spájzban (Privátbankár)
A vártnál jobban, közel hároméves mélypontra csökkentek a múlt héten az amerikai olajtartalékok. Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatala (EIA) szerdán közzétett adatai szerint az olajtart...
dec. 19
19:10
Hazavágná Tokajt az erőmű (Privátbankár)
A Tőketerebesre tervezett széntüzelésű "megaerőmű" lég- és vízszennyezése veszélyt jelenthet a tokaji borkultúrára - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A létesítmény mindaddig fokozot...
dec. 19
19:11
Virsli pezsgővel (HírExtra)
Egy átlagos hónaphoz képest 70-100 százalékkal több virsli fogy decemberben, az egy évben elfogyasztott pezsgőmennyiségnek pedig valamivel több, mint a felét vásárolják meg az év utolsó hónapján a fogyasztók - derül ki a háztartások privát fogyasztását figyelemmel kísérő GfK Hungária Piackutató Vállalat adataiból.
dec. 19
19:11
A tőketerebesi erőmű veszélyeztetheti a tokaji értékeket (Gondola)
A Tőketerebesre tervezett széntüzelésű "megaerőmű" lég- és vízszennyezése veszélyt jelenthet a tokaji borkultúrára - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerdán. A létesítmény...
dec. 19
19:16
Történetek az Európai Parlamentből (HírExtra)
A csoki és sör városában álló Európai Parlament az életünk részévé vált, főleg mostanában, a schengeni csatlakozás, a borreform vagy a dohányzásellenes rendelet kapcsán. Azonban az EP-nek nem csak egy, a politika felé forduló arca van, hanem egy teljesen „emberi” is: igazán otthonos tud lenni, ha eltöltünk ott egy pár napot.
dec. 19
19:17
Elfogták az óbudai MSZP iroda támadóit (HírTV)
Elfogták azt a két fiatalembert, akik kedd hajnalban dobtak Molotov-koktélt az óbudai MSZP irodára. Egyikük egy 21 éves egyetemista, másikuk egy 28 éves informatikus, mindketten a Kossuth téren tüntettek hétfő este az egészségbiztosítási törvény elfogadása ellen.
dec. 19
19:21
A tőketerebesi erőmű veszélyeztetheti a tokaji értékeket (Infostart)
A Tőketerebesre tervezett széntüzelésű "megaerőmű" lég- és vízszennyezése veszélyt jelenthet a tokaji borkultúrára - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A létesítmény mindaddig fokozott kockázatú beruházásnak számít, ameddig Szlovákia nem szolgáltat adatokat a határon átnyúló környezeti szennyezés mértékéről.

Keresés