Néhány héten belül kameratilalmat vezetnek be a Rosslyn-kápolnában, amely Dan Brown Da Vinci-kód című könyve és a mű alapján készült film révén vált világhírűvé. A bestsellerben a templom kriptája, valamint a padló és a mennyezet mintázata játszik fontos szerepet.
Fellélegezhet végre David Hasselhoff. Alkoholizálása és botrányos viselkedése ellenére az egykori Baywatch és Knight Rider-sztárnak sikerült pontot tennie az eléggé csúnyára sikeredett válási ügyére.
A Hátrányban Élőket Segítők Egyesülete szerdán déltől aláírásgyűjtést kezd, amellyel a Magyar Gárda léte és annak tevékenysége ellen kívánnak tiltakozni - jelentette be Nagy Andrásné, az egyesület...
Kolláth György szerint az egészségbiztosítási törvény alkotmányossági szempontból egy "sötét ló". Az alkotmányjogász az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatában úgy vélte: az Alkotmánybíróságnak akár 4-6 hónap is kellhet ahhoz, hogy a törvénnyel szembeni esetleges államfői vétót megfontolja.
Drága mulatság is lehet, ha valaki utasbiztosítás nélkül vág neki egy síútnak. Előfordulhat ugyanis, hogy másokban teszünk kárt, vagy olyan sérülést szerzünk, amellyel csak egy helikopter szállíthat el minket a helyszínről.
Az októberi 69 pontos magyar fogyasztói bizalmi indexnél csak a portugál alacsonyabb Európában, ahol a norvég fogyasztók a legoptimistábbak, 135 pontos mutatóval - állapítja meg on-line globális fogyasztói bizalmi index felmérése alapján a Nielsen piackutató vállalat.
Az Európai Bizottság határozata szerint sértik a versenyszabályokat azok a multilaterális bankközi díjak, amelyeket a MasterCard hitelkártya-társaság számít fel az Európai Gazdasági Térség (EGT) belső...
A Gázai övezetet uralma alatt tartó Hamász radikális palesztin szervezet ottani vezetői tűzszünetet akarnak kötni Izraellel, méghozzá ezt - példa nélkül álló módon - az izraeli médián keresztül...
Kolláth György szerint az egészségbiztosítási törvény alkotmányossági szempontból egy "sötét ló". Az alkotmányjogász az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy vélte: az Alkotmánybíróságnak akár 4-6...
A magyar fogyasztók bizalmi indexe a második legalacsonyabb Európában. Honfitársaink a következő tizenkét hónap munkahelyi kilátásait ítélik meg a legpesszimistábban. A többi mellett ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat 48 országban készült felmérése.
Több mint kétmillió muszlim zarándok dobálta meg kövekkel az ördögöt jelképező három kőoszlopot szerdán a szaúd-arábiai Mína-völgyben, a mekkai zarándoklat (háddzs) harmadik napján. A szertartással...
Oroszországban kedd éjfélkor lezárult az önállóan induló elnökjelöltek papírjainak befogadása a Központi Választási Bizottságnál: mivel a pártok jelöltjei már ismertek, egyértelművé vált, hogy a márci...
A rendőrségnek sikerült 24 órán belül elfogni azt a két fiatalembert, akik szerdán megrongáltak, illetve megpróbáltak felgyújtani egy óbudai pártirodát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
Véget ér az RTL Klub vetélkedője, a Pókerarc, ám a két műsorvezető hamarosan saját kvízműsorral tér vissza a képernyőre. Sebestyén Balázs új családi vetélkedőt vezet majd, a Széfet, míg Vágó Istvánt a megújult Legyen Ön is Milliomosban látható. A műsorra reklámokkal hívja fel a figyelmet a csatorna.
Az angol nemzeti labdarúgó-válogatott újdonsült szövetségi kapitánya, Fabio Capello az angol lapoknak adott első nyilatkozatában olyan kijelentéseket tett, amely zene lehet minden angol futballszurkoló füleinek, az olasz mester 1966 után újra világbajnoki címet nyerne a szigetországiaknak.
Új taggal bővült a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elnöksége: a testület tagjai közé választotta Iglódi-Csató Juditot, a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs igazgatóját, szóvivőjét.
A beruházó NIF Zrt. 2007-ben összesen 270 milliárd forintot fordított gyorsforgalmi-, közút- és vasútfejlesztésre - mondta Reményik Kálmán, a társaság elnök-vezérigazgatója.
A nyári görögországi tűzvész oltásában részt vevő fővárosi tűzoltókat tüntette ki Görögország külügyminisztere a Demszky Gábornál tett látogatása során Budapesten. A Dora Bakojannisz görög...
Az új Schengen-tagországokban ünneplik az Európai Unió vezetői a belső határellenőrzéstől mentes övezet péntek 00.00 órakor hatályba lépő kibővülését. Az övezethez eddig az EU 13 régi tagországa, valamint Izland és Norvégia tartozott. A régi EU-országok közül Nagy-Britannia és Írország nem része a rendszernek. Szintén nem "schengeni ország" még hivatalosan Svájc sem, de ez már csak idő kérdése. Az…
Nincs forrás a fővárosi fejlesztésekre, Demszky Gábor pedig csak álmodozik - így bírálta Tarlós István a 2008-as budapesti költségvetést, amely szerinte beismeri a hosszú évek gazdálkodási csődjét.
A Lengyel Nemzeti Bank kamatdöntésével változatlanul, 5,00 százalékon hagyta alapkamatát. A döntés megfelelt az elemzők várakozásának. A héten előzőleg hétfőn a magyar, kedden a szlovák, szerdán a...
Ma megkezdődik a nyáron megtalált 8 millió éves miocén kori mocsárciprusok konzerválása. A miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai négy különböző eljárási módot választottak: két ciprust cukros, egyet vizes oldatban, egyet pedig homokban tartósítanak. A leleteket többek között a klímaváltozások felderítése céljából több magyar egyetem is vizsgálja.
Sokszorozódó büntetések. Liberális siker a „Lex-Meleg”: költözhet az élettárs. Országgyűlési választás, népszavazás. Telefonhívások, internetek adatainak rögzítése, őrzése.
Holtan találtak egy lakásban egy 51 éves budapesti férfit szerda délelőtt a főváros XV. kerületében, a Nyírpalota utcában - olvasható a rendőrségi honlapon. Az elsődleges orvosszakértői...
Decemberben 104,2 pontról 10,3 pontra esett vissza a német ifo-üzleti hangulat indexe, miközben 103,8 pontos értékkel számoltak a szakemberek. Az index ezzel majdnem 2 éves minimumot ért el. A nyitáskor tették közzé a német termelői árakat, melyek +2,5%-os értéket hoztak, meghaladva ezzel a +2,1%-os előrejelzést a legutóbbi +1,7% után. Az EUR-USD-t 1,4386-on jegyzik, miután napi minimumot ért el…
A svájci Thune város gimnáziumát szerdán bezáratta az igazgató, "előre hozva" a karácsonyi szünetet. Az iskola mellékhelyiségének falára ugyanis valaki azt írta föl: "Tömegmészárlás 2007. december 20-án".
A felnőtt lakosság mintegy kétharmada nem menne el szavazni vagy nem mondja meg pártválasztását - olvasható a Tárki legújabb vizsgálatának összegzésében. Egy "most vasárnapi választáson" a szavazásra jogosultak 47 százaléka venne részt biztosan - mutatott rá a Tárki a november 30-a és december 13-a között végzett, 1000 ember megkérdezésén alapuló vizsgálatában. Mint írták, a biztos szavazó…
Összesen több mint 500 év börtönre ítélt 47 baszk szeparatistát szerdán a spanyol igazságszolgáltatás, terrorista csoporthoz való "tartozásért", illetve terrorista csoporttal való...
A lengyel alapkamatot a várakozásoknak megfelelően változatlanul 5,00%-on hagyták. 14-00 órakor teszik közzé a novemberi lengyel fogyasztói árakat, ahol +2,9%-os értékkel számolnak a legutóbbi +2,2% után. Ugyanekkor várható a novemberi ipari termelés. Itt +9,4%-os értékre számítanak a szakemberek az előző havi +10,6% után. Az euró ma némiképp összeszedte magát a zlotyval szemben. Az EUR-PLN-t…
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény még nem érkezett meg a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán az MTI...
A magyar gazdaság jövőre recesszióba kerülhet – áll az egyik vezető nemzetközi befektetési bankcsoport szerdán Londonban kiadott előrejelzésében. Más londoni elemzők nem jósolnak ugyan recessziót 2008-ra, de csökkentették jövő évi növekedési kilátásukat.
A felnőtt lakosság mintegy kétharmada nem menne el szavazni vagy nem mondja meg pártválasztását - olvasható a Tárki legújabb vizsgálatának összegzésében.
Nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 936 millió forintos kartellbüntetésével a Magyar Posta (MP) és a Magyar Lapterjesztő, ezért a két társaság bírósághoz fordul. Mint ismert, a versenyhatóság azért bírságolt, mert fény derült arra, hogy a két cég megállapodott arról, hogy nem támadja egymás piacait.
A Fidesz elnöke szerint a december 5-ei kettős népszavazás után az MSZP nevéből a magyar, a most hétfői egészségbiztosításról szóló törvény kapcsán pedig a szocialista tűnt el. Így maradt a párt, ami mindig is volt - állítja a pártelnök. Orbán Viktor az InfoRádiónak azt mondta: az MSZP megtéveszti az embereket, ugyanis a több-biztosítós egészségügyi rendszer első lépése a december 17-én…
Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője kilépett a párt salgótarjáni csoportjából - a hírt a politikus erősítette meg szerdán. Döntését és annak előzményeit Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese levélben írta meg az SZDSZ salgótarjáni tagjainak.
Ügydöntő népszavazás a törvény kihirdetése előtt? A Civil Jogász Bizottság társelnöke, Morvai Krisztina lát arra lehetőséget, hogy a társadalmi tiltakozás megakadályozza a kabinetet az egészségbiztosítás piacosításában.