2007. december 2. vasárnap

dec. 2
17:33
Bajorországban marad az Ottheinrich Biblia (HírExtra)
Alig egy héttel a tervezett londoni árverést megelőzően sikerült megmenteni Németország számára egy jelentős kultúrtörténeti Bibliát. A német állam és további adakozók segítségével Bajorország megszerezte az 1430-ban készült Ottheinrich Bibliát.
dec. 2
17:39
Washington politikai előrelépést sürget Irakban (Gondola)
Iraknak a biztonsági helyzet javulását kihasználva a politikai megbékélést, valamint a gazdasági fejlődést előmozdító törvényeket kell hoznia, különben a felekezetközi erőszak kiújulásának veszélye...
dec. 2
17:43
Gereben: Putyin saját magát nevezheti ki kormányfőnek (Infostart)
Az InfoRádió által megkérdezett Oroszország-szakértő szerint kétségtelenül a Vlagyimir Putyin államfő által vezetett Egységes Oroszország párt nyeri a vasárnapi parlamenti választásokat. Gereben Ágnes szerint nem zárható ki, hogy az elnök a választások után saját magát nevezi ki miniszterelnöknek, mint a győztes párt listavezetőjét, ez után pedig indulhat a tavaszi elnökválasztáson.
dec. 2
17:43
Teveli Petra egyéni csúcsa (HírExtra)
Teveli Petra 2:35:21 órás egyéni csúccsal a harmadik helyen végzett a nők versenyében a Milánó Marathonon. Az atléta menedzsere, Babinyecz József arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ezzel az időeredménnyel Teveli teljesítette az olimpiai A-szintet.
dec. 2
17:44
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 4, 5, 11, 14, 35, 45. 6 találatos szelvény nem volt 5...
dec. 2
17:51
Múlt heti fonákság - rúzsozási tilalmat elrendelő honatyákkal (Piac és Profit)
A Teremtőtől származó országgyűlési hozzászólás gyanánt hétfőn és kedden volt szerencsénk igazi, látványos, változatos országúti időjárással találkozni.
dec. 2
17:54
XVI. Benedek a tudomány képviselőit bírálta (Infostart)
Bírálta a tudomány képviselőit a katolikus egyházfő szokásos vasárnapi Úrangyala imája előtt.
dec. 2
17:54
Szabadlábon a vezér (HírExtra)
Szabadlábra helyezték Romániában a Zsil-völgyi bányászok egykori vezetőjét. Miron Cozma letöltötte tíz éves büntetését a rahovai fegyházban a 90-es évek véres bányászjárásainak levezényléséért. A bányászvezér további hét éven át nem teheti be a lábát Bukarestbe és szülővárosába, Petrozsénybe.
dec. 2
17:54
A szerb elnök kizárja az erőszakot a koszovói válság megoldásában (Gondola)
Minden korábbinál egyértelműbben elutasította erőszak alkalmazását a koszovói válság megoldásában a szerb elnök. Boris Tadic, aki egyben a szerb fegyveres erők főparancsnoka is, Belgrádban...
dec. 2
17:58
Chavez államosítással fenyegeti a spanyol cégeket (Kripto Akadémia)
Hugo Chavez venezuelai elnök államosítással, illetve kiutasítással fenyegette a spanyol cégeket, Caracasban tartott nemzetközi sajtóértekezletén, az általa hirdetett "XXI. századi szocializmus" reformjairól és az elnöki hatalma kiterjesztéséről szóló vasárnapi népszavazás előtt. Chavez azt mondta, ha a jövő márciusi spanyolországi választásokat az ellenzéki konzervatív Néppárt (Partido Popular)…
dec. 2
17:59
A Liverpool kiütötte a Boltont (Infostart)
A Liverpool 4-0-ra kiütötte a vendég Boltont az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában.
dec. 2
18:00
Leállították a népszámlálást (HírExtra)
A Gázai övezetet uralma alatt tartó radikális palesztin szervezet, a Hamász vezetői vasárnap utasították a népszámlálást végző gázai számlálóbiztosokat, hogy hagyják abba munkájukat. A népszámlálás volt azon kevés tervek egyike, amelynek kivitelezésében meg tudott állapodni a Hamász és a Fatah mozgalom.
dec. 2
18:00
Gyorshajtásért bevonták egy magyar diplomata jogosítványát Ausztriában (Gondola)
Gyorshajtás miatt bevonta az osztrák rendőrség vasárnap egy 48 éves magyar diplomata jogosítványát. A stájerországi rendőr-főkapitányság közleménye szerint, amelyet az APA hírügynökség...
dec. 2
18:02
Ez-az (73.) (Gondola)
Az SZDSZ népszerűsége mára olyan mélyre süllyedt, a párt úgy elerőtlenedett, hogy voltaképpen már nincs mit kockáztatnia. S ez mégiscsak megbarátkoztathatja őket a kitörési kísérlet vállalásának gondolatával.
dec. 2
18:04
Mentőautó karambolozott a 4-es főúton (Infostart)
Hajdúszoboszló közelében egy ember súlyosan, három könnyebben megsérült, amikor egy mentőautó és két személygépkocsi ütközött a 4-es főúton.
dec. 2
18:04
Tadic elutasította az erőszak alkalmazását a koszovói válság megoldásában (Infostart)
Minden korábbinál egyértelműbben elutasította az erőszak alkalmazását a koszovói válság megoldásában a szerb elnök.
dec. 2
18:05
Kelet a Nyugat ellen (HírExtra)
A női kézilabda-világbajnokság nyitónapján, vasárnap lezárult a december 30-i E.on gála All Star-szavazása.Az év végi show női Kelet-Nyugat mérkőzésének jelöltjeire 55 ezer szavazat érkezett.
dec. 2
18:05
Munkásokat szállító busz karambolozott (HírTV)
Félpályás útzár mellett helyszínelnek a rendőrök Nagykanizsán, ahol a palini városrészben egy munkásokat szállító busz és egy kisteherautó ütközött. A balesetben négyen megsérültek, a 74-es főúton óriási a torlódás.
dec. 2
18:10
Ismét engedélyezett kiutazásokat a Gázai övezetből Izrael (Gondola)
Megadta a kiutazási engedélyt vasárnap Izrael az első kétszázötven főnek a június óta a Gázai övezetben rekedt hatezer emberből - közölték palesztin források. A tájékoztatás szerint a nőkből,...
dec. 2
18:13
171 km/órával fotóztak le egy magyar diplomatát Ausztriában (Kripto Akadémia)
Gyorshajtás miatt bevonta az osztrák rendőrség vasárnap egy 48 éves magyar diplomata jogosítványát. A stájerországi rendőr-főkapitányság közleménye szerint, amelyet az APA hírügynökség idézett, az illető óránkénti 171 kilométeres óránkénti sebességgel haladt az A2-es déli autópályának egy olyan szakaszán, ahol a megengedett maximális sebesség 100 km/h.
dec. 2
18:16
Mentőautóval ütközött két személyautó a 4-es főúton (Gondola)
Egy súlyos és három könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amelyben egy mentőautó és két személygépkocsi ütközött össze a 4-es főút Hajdú-Bihar megyei szakaszán vasárnap délután - közölte a...
dec. 2
18:16
Fülöncsíptek egy gyorshajtó magyar diplomatát Ausztriában (Blikk)
dec. 2
18:16
Lelőtte feleségét (HírExtra)
Lelőtte idős feleségét egy 77 éves olasz férfi, hogy véget vessen az Alzheimer-kóros asszony szenvedésének. A férfi szombaton rontott be a toszkánai Prato város kórházának termébe, és három lövéssel végzett 82 éves feleségével, mivel nem tudta elviselni az asszony szenvedését - közölte az olasz rendőrség.
dec. 2
18:21
Művészetterápia a pszichiátrián (HírExtra)
Egy glossza keltette fel az érdeklődésemet egy napilapban, melyben a szerző azon méltatlankodik, hogy pszichiátriai betegek rajzaiból, festményeiből rendeztek kiállítást egy budapesti galériában úgy, hogy nem kérték az alkotók beleegyezését, így kiszolgáltatták őket a köz ítéletének. Gondoltam, megvizsgálom az eset hátterét.
dec. 2
18:21
Rali: Loeb megvédte világbajnoki címét (HírTV)
Megvédte világbajnoki címét Sebastien Loeb. A francia pilóta ugyan csak harmadik lett a szezonzáró Wales Ralin, összetettben azonban négy ponttal így is megelőzte legfőbb riválisát, a finn Marcus Grönholmot.
dec. 2
18:21
Magas a részvétel az oroszországi választásokon (Gondola)
Viszonylag magas részvételt és kevés szabálysértést regisztráltak moszkvai idő szerint késő délutánig az oroszországi parlamenti választáson, és leadta szavazatát Jurij Malenycsenko orosz űrhajós...
dec. 2
18:23
Választási jogsértések? (HírExtra)
Számos választási jogsértésre utaló bejelentésről számolt be vasárnap egy orosz emberi jogi szervezet. "Országszerte több mint ezer panasz érkezett telefonvonalunkra" - nyilatkozta a Golosz független megfigyelői szervezet elnöke, Grigorij Melkonjanc az Eho Moszkvi rádióállomásnak.
dec. 2
18:26
Az FVM szakállamtitkárának vonták be a jogosítványát Ausztriában (Infostart)
Gyorshajtás miatt bevonták a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkárának jogosítványát vasárnap Ausztriában. Sirman Ferenc elismerte a gyorshatást.
dec. 2
18:26
Adventi kettős keresztet állított a Jobbik és a Magyar Gárda (Gondola)
Kettős keresztet állított fel a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Magyar Gárdával közösen vasárnap Budapesten a Batthyány-örökmécsesnél az advent, az egyházi év kezdete alkalmából. A Jobbik...
dec. 2
18:29
Merkel bírálta a véleménynyilvánítás oroszországi korlátozását (Kripto Akadémia)
Bírálta a véleménynyilvánítás korlátozását Oroszországban vasárnapi nyilatkozatában Angela Merkel kancellár. A Deutschlandfunk rádióállomásnak adott interjúban a kancellár sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a parlamenti választások előtt az ellenzék nem fejthette ki szabadon véleményét. Kívánatosnak nevezte, hogy az ország egy olyan úton induljon el, amely lehetővé teszi az egymással…
dec. 2
18:31
Gyurcsány: Vigyázni kell a művészekre (Infostart)
A művészek megbecsülésének fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök a Táncsics Alapítvány Életmű Díj átadásán.
dec. 2
18:32
Nyert a Veszprém (HírExtra)
Biztos veszprémi siker született a Győr ellen, kora délután a férfi kézilabda bajnokságban. A Budapest Bank férfi kézilabda ligában:B csoport: MKB Veszprém-Győri ETO 45-28 (19-12). Később:Gyöngyösi Főiskola-Dunaferr 18 óra.
dec. 2
18:32
Busz és furgon karambolozott Nagykanizsán, több sérült (Gondola)
Többen megsérültek vasárnap délután Nagykanizsán a 74-es főúton, amikor egy busz és egy furgon frontálisan összeütközött egymással - értesült az MTI tudósítója a baleset helyszínén. A...
dec. 2
18:34
Gyurcsány Ferenc: a művészek egy jobb világ megteremtéséhez járulnak hozzá (Alternatív Energia)
A művészek egy jobb világ megteremtéséhez járulnak hozzá, amit létrehoznak, az megismételhetetlen - hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a Táncsics Alapítvány Életmű Díj átadása alkalmával vasárnap, Budapesten.
dec. 2
18:37
Palesztinok utazhatnak Egyiptomba (HírExtra)
Több mint 250 palesztin léphetett át Izraelbe vasárnap, hogy onnan Egyiptomba utazzanak tovább. Hónapok óta ez volt az első alkalom, hogy Izrael palesztinokat engedett át területén, a Hamász iszlamista palesztin szervezet uralma alatt álló Gázai övezetből.
dec. 2
18:37
Átadták a 2007-es Táncsics Alapítvány Életmű Díjait (HírTV)
Angyalföldi Szabó Zoltán, Lorán Lenke, Lukács Ervin, Spiró György kapta idén a Táncsics Alapítvány Életmű Díját. Az elismeréseket negyedik alkalommal vasárnap este adták át a Magyar Nemzeti Galéria Kupolatermében. Az ünnepélyes díjátadáson jelen volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke, Hiller István, oktatási és kulturális miniszter, az MSZP alelnöke és Bereczky Loránd, a Magyar…
dec. 2
18:37
Gyurcsány: a művészek egy jobb világ megteremtéséhez járulnak hozzá (Gondola)
A művészek egy jobb világ megteremtéséhez járulnak hozzá, amit létrehoznak, az megismételhetetlen - hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a Táncsics Alapítvány Életmű Díj...
dec. 2
18:40
Voks az űrből (Kripto Akadémia)
Viszonylag magas részvételt és kevés szabálysértést regisztráltak moszkvai idő szerint késő délutánig az oroszországi parlamenti választáson, és leadta szavazatát Jurij Malenycsenko orosz űrhajós is a Nemzetközi Űrállomásról.
dec. 2
18:42
Polcz és Mészöly gyűjteménye a KOGART-ban (HírExtra)
Vasárnaptól december 31-éig látható a KOGART Galériában a Polcz Alaine és Mészöly Miklós házaspár műgyűjteményéből álló kiállítás - tudatta a galéria. A csaknem negyven műalkotás többsége olajfestmény, festett üveg, szitanyomat, pasztell és ceruzarajz.
dec. 2
18:42
Olmert védi az annapolisi eredményeket (Gondola)
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a vasárnapi kormányülésen védeni igyekezett az egyesült államokbeli Annapolisban tartott béketanácskozás eredményeit koalíciós partnerei előtt, amelyek támogatása...
dec. 2
18:45
Olmert: nincs konkrét dátum (Kripto Akadémia)
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök tagadta vasárnap újságíróknak nyilatkozva, hogy elkötelezte volna magát az izraeli-palesztin béketárgyalások befejezésének konkrét időpontja mellett. Izraeliek és palesztinok a héten megállapodtak a George Bush amerikai elnök védnöksége alatt összehívott annapolisi konferencián abban, hogy újraindítják a megrekedt békefolyamatot, és hogy 2008 végéig kidolgozzák a…
dec. 2
18:45
Adventi kettős keresztet állított a Jobbik és a Magyar Gárda (Alternatív Energia)
Kettős keresztet állított fel a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Magyar Gárdával közösen vasárnap Budapesten a Batthyány-örökmécsesnél az advent, az egyházi év kezdete alkalmából. A Jobbik ötödször tartott ilyen akciót, amellyel azt akarják elérni, hogy a kereszt, "mint óriás felkiáltójel", hirdesse vízkeresztig a karácsony valódi értelmét, Krisztus születését, egyúttal "jelentsen szálkát" azok…
dec. 2
18:53
Tüntetés Katalóniáért (HírExtra)
Több százezer ember tüntetett Barcelonában, nagyobb önállóságot követelve Katalónia számára. A szombat esti demonstráción a rendőrök szerint 200, a szervezők állítása szerint viszont 700 ezren vettek részt.
dec. 2
18:56
Az iráni elnök részt vesz az arab országok csúcstalálkozóján (Kripto Akadémia)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök részt vesz az Egyesült Államokkal szövetséges, hat Perzsa-öböl menti arab ország hétfőn kezdődő, katari csúcstalálkozóján - erősítette meg vasárnap a teheráni külügyminisztérium. Iráni elnök először kapott meghívást az Öböl menti Arab Államok Együttműködési Tanácsa (GCC) vezetőinek értekezletére.
dec. 2
18:58
Magyar tervek Berlinben (HírExtra)
A berlini Collegium Hungaricum alapítójáról, Gragger Róbertről elnevezett tudományos műhely, Moholy-Nagy László nevét viselő képzőművészeti és Ligeti György zeneszerzőről elnevezett Ligeti zenestúdió létrehozása szerepel az új berlini kulturális intézet kinevezett új igazgatójának tervei között.
dec. 2
18:58
Bevonták egy magyar diplomata jogosítványát Ausztriában (HírTV)
Gyorshajtás miatt bevonták egy magyar diplomata jogosítványát Ausztriában vasárnap. A 48 éves diplomata az A2-es autópályán 171-gyel száguldott egy olyan szakaszon Graz mellett, ahol a megengedett sebesség 100 kilométer/óra.
dec. 2
19:03
Harc a bevásárlókocsiért (HírExtra)
Sokba került a bevásárlás annak a söjtöri férfinak, aki Zalaegerszegen, egy áruház parkolójában összeveszett egy nővel a bevásárlókocsin. A férfi és a nő szombaton délelőtt egy bevásárlóközpont parkolójában kapott hajba - értesült az MTI a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.
dec. 2
19:08
Szerencsi erőmű: a tokajiak szerint megkérdőjelezhető az eljárás jogossága (Infostart)
Mészáros László, a Tokaj Reneszánsz Egyesület elnöke szerint elképzelhető, hogy azért volt olyan gyors a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű engedélyezési eljárása, mert a város jegyzője és az önkormányzat építési osztályvezetője tagja volt az építő cég felügyelőbizottságának.
dec. 2
19:09
Aláírták a Prímási Borrend alapító nyilatkozatát (Gondola)
Ünnepélyes keretek között aláírták a Prímási Borrend alapító nyilatkozatát, amelyet Erdő Péter bíboros hívott életre a magyar borkultúra fellendítésére május 4-én. A Magyar Katolikus Püspöki...
dec. 2
19:09
Agyonütötte a férfit a kidőlő fa (HírTV)
Agyonütött egy férfit egy kidőlő fa délelőtt Kaba közelében. Az elsődleges vizsgálatok alapján a tragédiát társa figyelmetlensége okozta.

Keresés