Többmilliárdos MÁV-ötlet súlyosbítja a kormányzati negyed anyagi szempontból amúgy is reménytelennek tűnő helyzetét. Összekötő vasúti alagút építését kéri a tervezett kormányzati negyed építése kapcsán a vasúttársaság a Nyugati és a Déli pályaudvarok között.
Összesen több mint egymilliárd forintot fordítottak jutalmazásra az év végén az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) – értesült a Magyar Nemzet. A hivatal megerősítette ezt az információt.
Két 17 éves fiú égési sérüléseket szenvedett, amikor éjszaka Sopronban közüzemi csatornába dobott egy égő petárdát, amely gázrobbanást okozott - közölte a rendőrség.
A díszegységek tisztelgésével és a himnuszok elhangzásával megkezdődött szombat délelőtt a schengeni övezet kibővítése alkalmából rendezett ünnepségsorozatot lezáró hegyeshalmi program, amelyen...
Az olasz Alitalia légitársaság igazgatótanácsa 6 órás tárgyalás után pénteken este bejelentette, hogy az Air France-KLM páros ajánlatát tartja jobbnak a cég 49,9 százalékos állami részesedésének a meg...
Alig egy órával azelőtt, hogy a halálba vitte Dianát és kedvesét a hercegnő sofőrje, még erősen ittas volt, sőt, arra sem volt képes, hogy egyenesen járjon - hangzott el azon az esküdtszéki vizsgálaton, amely a britek tíz éve elhunyt kedvencének halálának körülményeit tekinti át.
Egyszer volt Budán kutyavásár - Mátyás király meséi című kosztümös táncjátékát január 24-én mutatja be a Budapest Táncszínház a fővárosi Művészetek Palotájában - közölte az intézmény az MTI-vel.
Megtiltották Bukarestben a tanároknak, hogy házi feladatot adjanak a diákoknak a szombaton kezdődő téli vakáció idejére - ez az egyik konkrét intézkedés, ami Romániában született annak érdekében, hogy csökkentsék a tanulók iskolai terheltségét.
Megtiltották Bukarestben a tanároknak, hogy házi feladatot adjanak a diákoknak a szombaton kezdődő téli vakáció idejére - ez az egyik konkrét intézkedés, ami Romániában született annak érdekében, hogy csökkentsék a tanulók iskolai terheltségét.
Megtiltották Bukarestben a tanároknak, hogy házi feladatot adjanak a diákoknak a szombaton kezdődő téli vakáció idejére - ez az egyik konkrét intézkedés, ami Romániában született annak érdekében, hogy csökkentsék a tanulók iskolai terheltségét.
Heves ellenérzéseket váltott ki a közigazgatásban dolgozók egy részében az idén bevezetett teljesítményértékelő rendszer; Szetey Gábor személyügyi államtitkár szerint az alapelv és az irány jó, a részleteken azonban még finomítani kell - írta a szombati Népszabadság.
Két 17 éves fiú égési sérüléseket szenvedett, amikor közüzemi csatornába dobtak egy égő petárdát, amely gázrobbanást okozott péntek éjszaka Sopronban - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t szombaton....
Jövőre az elvárt adóval kapcsolatban fokozott ellenőrzést ígér az adóhatóság azoknak a körében, akik nem a jövedelem (nyereség) minimum után fizetnek adót, inkább nyilatkozatot adnak be alacsonyabb adóalapjukról. Az Adózóna szakértője szerint az így kiszűrt cégtulajdonosok, vállalkozók lehetnek a vagyonosodási vizsgálat következő körének alanyai. Kit és miért választ ki ellenőrzésre az adóhatóság?…
Megtiltották Bukarestben a tanároknak, hogy házi feladatot adjanak a diákoknak a szombaton kezdődő téli vakáció idejére - ez az egyik konkrét intézkedés, ami Romániában született annak érdekében, hogy csökkentsék a tanulók iskolai terheltségét.
Megtiltották Bukarestben a tanároknak, hogy házi feladatot adjanak a diákoknak a szombaton kezdődő téli vakáció idejére - ez az egyik konkrét intézkedés, ami Romániában született annak érdekében, hogy csökkentsék a tanulók iskolai terheltségét.
Az amerikai űrügynökség két évvel elhalasztotta következő Mars-missziójának 2011-re tervezett indítását, miután "érdekkonfliktus" alakult ki két kutatóvállalat között
Egyebek mellett a klímaváltozás, a biztonságos energiaellátás és a közös agrárpolitika az a problémakör, amellyel az Európai Unió a lisszaboni szerződés aláírása után többet foglalkozhat - mondta Balázs Péter egyetemi tanár, volt európai uniós biztos az InfoRádió Aréna című műsorában.
Meteorit csapódhat a Marsba január 30-a körül - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pénteken. Az ütközés várhatóan egy kilométer átmérőjű krátert váj a bolygó felszínébe, de a földre nem lesz hatással az esetleges becsapódás.
Váratlanul Kabulba érkezett szombaton reggel Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. Az öt órásra tervezett látogatás során Sarkozy találkozik az Afganisztánba vezényelt francia katonákkal és tárgyal Hamid Karzai afgán államfővel is.
Magyarországon az elsők között váltott háromdimenziósra az egyszervolt.hu gyerekportál nyitó oldala. Mintegy fél éves fejlesztőmunka előzte meg a váltást, amely után a gyerekportál jellegzetes nyitóol...
Ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a Központi Nyomozó Ügyészség többek között jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete és magánokirat-hamisítás miatt a Szent János Kórház ügyében - írta a Magyar Nemzet, a birtokába került ügyészségi, illetve rendőrségi dokumentumokra hivatkozva.
A következő másfél hétben a munkavállalók nagy része egyáltalán nem vagy a szokásosnál kevesebbet dolgozik. Ennek ellenére természetesen karácsonykor és szilveszterkor is szolgálatban lesznek a mentősök, a tűzoltók, a rendőrök, a buszvezetők, a televíziós hírszerkesztők. A két ünnep között a versenyszférában már vegyes a kép. Valahol nem kell menni dolgozni, máshol csökkentett létszámban,…
Továbbra is magas, a teljes népesség körében 64 százalék a részvételi szándék a Fidesz-KDNP által kezdeményezett népszavazáson. A tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésére a nagy többség igennel szavazna - derül ki a Nézőpont Intézet legutóbbi közvélemény-kutatásából.
Az orvosok sokáig azt hitték: nyugodtak lehetnek, azok a hölgyek, akiknek nincs szívpanaszuk, nem dohányoznak, nincs túlsúlyuk vagy magas vérnyomásuk, nem cukorbetegek, mert csak idős korukban van esélyük arra, hogy szívpanaszaik támadnak. Egy újonnan készült tanulmány azonban jelzi: öt százalékuk számíthat arra, hogy koszorúér-betegsége már el is kezdődött.
Fokozottan ellenőrzik a fővárosi bevásárlóközpontok, piacok, karácsonyi vásárok és pályaudvarok környékét a budapesti rendőrök. A karácsonyi akcióval az emberek biztonságérzetét javítanák, visszaszorítva a közterületeken elkövetett bűncselekményeket.
A belső határőrzést lebontó európai térség kibővítése alkalmából útjelző emlékoszlopot avattak szombat délelőtt a schengeni ünnepségsorozatot lezáró, nagyszabású hegyeshalmi rendezvényen részt vett...
Vizsgálatot indíthat az úgynevezett dél-dunántúli pályázati ügyekben az európai csalás elleni hivatal – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap információi szerint Brüsszel figyelmét felkeltette mind a közpénzek felhasználásának módja, mind a pályázati források önkormányzati pénz segítségével való lehívása.
Az MSZP jövőre inkább a megkezdett reformok menedzselésére koncentrál és tájékoztató kampányokkal igyekszik meggyőzni az embereket az átalakítás szükségességéről – a többi között erről és a népszavazási stratégiáról is tárgyal majd a párt elnöksége januári kétnapos, vidéki elnökségi ülésén - írta a szombati Népszava.
Rendezőként debütál Madonna az 58. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A Filth and Wisdom (kb. Trágárság és bölcsesség) című vígjáték is szerepel a Berlinale programjában. Versenyen kívül, a Panorama-szekcióban mutatják be - írta a Der Spiegel. A német hírmagazin szerint a 49 éves művész is biztosan ott lesz Berlinben jövő februárban, hiszen nemigen van rendező, aki kihagyná a fesztivált, ha…
Sokan vallják magukat pályázati tanácsadónak, sikeres és megbízható partnert mégis nehéz találni. A keresés szempontjai közül tehát egyhez mindenképpen érdemes ragaszkodni: az első tanácskozás legyen ingyenes! Óvakodjunk azoktól, akik referenciáik és szakmai felkészültségük helyett a bennfentes kapcsolataikra hivatkoznak! S bizony, az időben jött információ, a kész tervek és a saját célnak a…
Minden országba jut egy-egy óriási presztízscsata az európai élbajnokságok hétvégi programjában. Várhatóan hárommilliárd ember figyeli majd világszerte a 155. El Clásicót - a Barcelona és a Real Madrid csatáját. A Premier League-ben nagy harcot ígér az észak-londoni derbi. Olaszországban a városi rangadó egyben Pazar évzáró is: a legjobb olasz csapat a világ legeredményesebb klubjával találkozik -…
Minden bizonnyal januárban újrakezdődnek a kormányzati negyedhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások megvalósításáról szóló tárgyalások; úgy tűnik ugyanis, hogy mindegyik oldalról van erre hajlandóság - írta a szombati Népszava.
Az üzletek hétfőn legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, ám szombaton és vasárnap az egyébként zárva tartó üzletek többségében is lehet egész nap vásárolni - derül ki az Országos Kereskedelmi...
Rekordáron kelt el pénteken egy Joan Miró-festmény Párizsban, az alkotásért 11.6 millió eurót, azaz közel hárommilliárd forintot fizetett egy európai gyűjtő. A Kék Csillag című képet 1927-ben festette a katalán művész.
A római Ciampino repülőtéren rekedt a Wizz Air 174 utasa, miután a magyar "fapados" légitársaság pénteken délelőtt váratlanul törölte katowicei járatát.
Az üzletek hétfőn legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, ám szombaton és vasárnap az egyébként zárva tartó üzletek többségében is lehet egész nap vásárolni.
Magyarországon az elsők között váltott háromdimenziósra az egyszervolt.hu gyerekportál nyitó oldala. Mintegy fél éves fejlesztőmunka előzte meg a váltást, amely után a gyerekportál jellegzetes nyitóoldala, az "Egyszervolt Rét" háromdimenzióssá vált.
Villámlátogatásra váratlanul az afgán fővárosba utazott a francia elnök. Nicolas Sarkozy Kabulban az Afganisztánba vezényelt francia katonákkal találkozik, és megbeszélést folytat Hamid Karzai, afgán elnökkel.
Bár a magyarok panaszkodósnak tartják magukat, a Figyelő és a Szonda Ipsos közös felmérése szerint az emberek 90 százaléka megosztja másokkal jókedvét, örömét; bánatát viszont csak a megkérdezettek 46 százaléka újságolja el másoknak. Az egészség és a szerető család a pénznél is fontosabb az emberek számára.