Rendezőként debütál Madonna az 58. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A Filth and Wisdom (kb. Trágárság és bölcsesség) című vígjáték is szerepel a Berlinale programjában. Versenyen kívül, a Panorama-szekcióban mutatják be - írta a Der Spiegel. A német hírmagazin szerint a 49 éves művész is biztosan ott lesz Berlinben jövő februárban.
Újra látogatható a világ egyik legszebb templomának nevezett firenzei Szentlélek bazilika. A templomot a gondozását vállaló ágostonrendi szerzetesek lezárták, mivel az előtte lévő szép tér drogosok és alkoholisták gyülekezőhelyévé vált.
A vasúti fejlesztéseket januártól a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., mint fejlesztési közreműködő végzi - a vasúti törvényt az Országgyűlés a 2008. évi költségvetést megalapozó törvénycsomagban módosította így.
Az állásajánlatok döntő részét nem teszik közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján a munkáltatók, novemberben például 50.473 szabad álláshely szerepelt a szolgálat...
Az ónos eső miatt több kisebb baleset történt vasárnap az M7-es autópálya 50 és 65-ös kilométerkő közötti szakaszán. Az 56-os kilométerszelvényben egy tejet szállító tartálykocsi csúszott árokba, a sofőr könnyebben sérült.
Elnökválasztást tartanak vasárnap Üzbegisztánban: a hatóságok által szigorúan ellenőrzött voksolás eredményeként várhatóan újabb elnöki megbízatást kap a közép-ázsiai térség egyik leginkább önkényuralmi és Nyugat-ellenes vezetőjeként ismert jelenlegi államfő, Iszlam Karimov. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel nyíltak meg, a 16,3 millió választópolgár helyi idő szerint este nyolc óráig…
Többek között a visszaigényelhető áfa miatt kedveltek itthon a pickupok, de a strapabíró, terepen is használható kocsik terjedésére divatosságuk is magyarázat.
Biztosítást a síelni készülők harmada köt csak, pedig napi néhány száz forintért akár milliós kiadástól mentesülhet a biztosított - áll a CLB Független Biztosítási Alkusz közleményében. Kevesen gondolnak bele, hogy egy átlagos - külföldi - kórházi ellátás költsége elérheti a több százezer forintot.
Megerősítette az al-Kaida terrorhálózat iraki szárnya, hogy életét vesztette a csoport egyik magas rangú tagja, akinek halálhírét az arab országba vezényelt amerikai haderő már korábban bejelentette. Ahogy az ilyenkor szokásos, a modern technikát vették igénybe bejelentésükhöz a terroristák.
Az űrhajósoknak szánt ajándékokkal a fedélzetén a kazahsztáni Bajkonurból vasárnap elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Progressz M-62. Az orosz teherűrhajó mintegy két tonnányi terhet,...
Ehud Olmert izraeli kormányfő vasárnap kizárta annak a lehetőségét, hogy a zsidó állam tűzszszünetet kössön a Hamász palesztin radikális iszlamista mozgalommal, mert szerinte az ellene folyó harc...
Magában mormoló, mániákusan számoló, mogorva fogyatékosoknak hisszük az autistákat. Igaz, torz a kép, de elnagyoltan azért lefesti azokat a zseniket is, akik korszakos alkotásaikkal, találmányaikkal elképráztatták az autistákat lesajnáló embertársaikat. Mert Einstein, Newton, Warhol, Michelangelo szenvedett a betegségtől, ők azonban igazi teremtő elmék voltak.
Több kilométer hosszon állnak kamionok Záhonynál a magyar-ukrán határhoz vezető úton; a helyi védelmi bizottság meleg teát oszt a sofőröknek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel.
Izrael 740 lakást épít 2008-ban két ciszjordániai zsidó településen - jelentette be vasárnap Rafi Ejtan, a jeruzsálemi ügyek minisztere. Az izraeli építési minisztérium 2008-as...
Jelentősen csökkent több, egykor igen elterjedt madárfaj állománya Európában - jelentette be a Brit Királyi Madárvédelmi Társaság (RSPB). A társaság legfrissebb tanulmánya szerint a vizsgált 124 madárfaj állománya mintegy 45 százalékkal csökkent az elmúlt 26 évben.
Körülbelül ötezer adag meleg ételt oszt szét országszerte a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a hajléktalanok és a rászorulók között karácsony közeledtével. Budapesten már csütörtökön elkezdődött és vasárnapig tart az ételosztás.
Egy tartálykocsi árokba borult és rövid idő alatt további öt baleset is történt az M7-es autópálya Székesfehérvár felé vezető oldalán az 50-es és a 65-ös kilométerszelvény között az ónos eső miatt reggel, a térségben nagy a torlódás - közölte az Autópálya Rendőrség szóvivője.
Ónos eső és ködszitálás miatt csúszásveszélyre lehet számítani vasárnap az M3-as és az M7-es autópálya több szakaszán; a jégmentesítő szórógépek már dolgoznak.
Izrael 740 lakást épít 2008-ban két ciszjordániai zsidó településen – jelentette be vasárnap Rafi Ejtan, a jeruzsálemi ügyek minisztere. Az újabb építkezéseket több ország is elítéli.
Áttért a katolikus hitre Tony Blair. A nyáron távozott brit kormányfő a hétvégén tért át a katolikus hitre, s ezzel nincs egyedül: ma már több hívője van a katolikus egyháznak Nagy-Britanniában, mint az anglikánnak.
Jelentősen csökkent több, egykor igen elterjedt madárfaj állománya Európában - jelentette be a Brit Királyi Madárvédelmi Társaság (RSPB). A társaság legfrissebb tanulmánya szerint a vizsgált...
A sílövő Magdalena Neunert és a tornász Fabian Hambüchent választották az év legjobb sportolójának Németországban. A 20 éves Neuner azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a januári világbajnokságon három aranyérmet szerzett. A végeredmény nem okozott kkülönösebb meglepetést a szakmai körökben.
Gazdagok és szépek, ám mindannyian egy, vagy több férfi oldalán váltak mai önmagukká. A világ leggazdagabb, legnagyobb hatalmú emberei vonzzák az olyan asszonyokat, mint Marilyn Monroe, Naomi Campbell, Janice Dickinson egykori topmodell, vagy a francia elnök, Nicholas Sarkozy jelenlegi barátnője, Carla Bruni. Elizabeth Taylor és Gábor Zsazsa pedig örök szakértői a gazdag és befolyásos férj-…
Hóvihar tombolt az Egyesült Államok középső részén, öt ember meghalt, több tucatnyi megsérült a tömeges autóbalesetekben, a hatóságok szakaszosan lezárták több autópályát. Három ember szombaton Minnesota államban, egy Kansasban és egy Texasban halt meg.
Romano Prodi olasz miniszterelnök vasárnap megbeszélést folytatott Hamid Karzai afganisztáni elnökkel és a NATO-erők parancsnokával Kabulban. Az olasz kormányfő karácsonyi meglepetés látogatásán vasárnap Herat városába utazik, ahol az Afganisztánba vezényelt 2300 olasz katona többsége állomásozik. Afgán földön eddig tíz olasz vesztette életét.
Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Thaiföldön, először a tavalyi katonai államcsíny óta, a demokrácia helyreállítását célzó voksolás azonban aligha csillapítja majd a délkelet-ázsiai ország mélységes politikai megosztottságát.
Országszerte több mint hatvan közúti baleset műszaki mentéséhez hívták a tűzoltókat vasárnap délután négy óráig; a felfagyott utakon egész nap sok a koccanásos baleset - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Vékony még a jégréteg a tavakon, emiatt veszélyesnek tartja a korcsolyázást és a csúszkálást a befagyott vízfelületeken a katasztrófavédelem szóvivője; Dobson Tibor vasárnap az MTI-nek felidézte, hogy minden évben tucatnyian vesztik életüket a beszakadó jég miatt.
Félszáz közúti balesethez hívták a tűzoltókat országszerte vasárnap délelőtt 10 óráig; a felfagyott utakon nagyon sok a koccanásos baleset - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Halálos balesetről eddig nem érkezett jelentés, az esetek jórészt könnyebb személyi sérülésekkel jártak - mondta Dobson Tibor.
Az új schengeni szomszédok közül az osztrákok egy közvélemény-kutatás szerint a magyarokat kedvelik a legjobban. A Profil osztrák hírmagazin hétfői számában megjelenő, de már előzetesen a hét...
Dwyane Wade utolsó másodpercben dobott kosarával nyert 104-102-re a Miami Heat a Utah Jazz ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Újra látogatható a világ egyik legszebb templomának nevezett firenzei Szentlélek bazilika. A templomot a gondozását vállaló ágostonrendi szerzetesek lezárták, mivel az előtte lévő szép tér...
Lottóláz tombol Spanyolországban, ahol több mint 2 milliárd eurót, azaz több mint 500 milliárd forintnyi nyereményt sorsoltak ki. Az El Gordo a világ legnagyobb lottó-akciója, a karácsonyi sorsolás pedig minden évben fesztiváli hangulatot teremt az országban.
Az űrhajósoknak szánt ajándékokkal a fedélzetén a kazahsztáni Bajkonurból vasárnap elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Progressz M-62. Az orosz teherűrhajó mintegy két tonnányi terhet, üzemanyagot, vizet, élelmiszert és különböző berendezéseket juttat el az ISS-re.
Ónos eső és ködszitálás miatt csúszásveszélyre lehet számítani vasárnap az M3-as és az M7-es autópálya több szakaszán; a jégmentesítő szórógépek már dolgoznak - közölte az Autópályakezelő Zrt. ügyeletese.
Megdöntötte Steve Fossett - azóta eltűnt amerikai milliárdos - 2007 július 12-én felállított rekordját egy magyar pilóta. Hegedűs László negyven éve él a repülésnek. A pilóta a rekord helyszínéről, Namíbiából számolt be élményeiről a Borsnak.
Nemrég már írtunk egy beszámolót a Sportcsillagok gálaestjéről. Az 50. Év sportolója választáson nemcsak 2007 legjobbjait, hanem az elmúlt fél évszázad díjazottjait is köszöntötték. Ötben év bajnokai, ötven év sikerei gyűltek össze a Magyar Sportújságírók Országos Szövetsége által szervezett eseményen. A magyar sportélet jelene és múltja.
Galambos Lajos elérzékenyült arra gondolva, nem is hitte volna, hogy még az ő életében eljöhet az a pillanat, amikor a schengeni csatlakozást követően útlevél nélkül lehet utazni a szomszédos országokba.