Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Engedélyezte a globalizáció-ellenes tüntetőknek egy orosz milliomos, hogy az autóján vezessék le a dühüket, és záptojással dobálják meg méregdrága, benzinzabáló terepjáróját.
A Magyarországon 1956-ban életbe lépett, művi abortuszt lehetővé tevő törvény életbe lépése óta meg nem született több mint hatmillió magzatra emlékeztek a XXIV. Életvédő Zarándoklat résztvevői csütörtökön Kecskeméten.
Meglehetősen szokatlan módon sikerült egyezségre jutnia Denzel Washingtonnak az egyik legnevesebb hollywoodi producerrel, Harvey Weinsteinnel. Az Oscar-díjas színész ugyanis az édesanyját hívta segítségül.
Nagy-Britannia máris a nem kívánt ajándékok elpasszolásának lázában ég. Egy kutatás szerint a britek ebben az évben mintegy 800 millió eurót költöttek erre.
Koncertezni érkezett, de legújabb filmjének, a Kasszandra álmának magyarországi premierjére is szakított időt Woody Allen Budapesten; a háromszoros Oscar-díjas rendező szerda este a Puskin moziban konferálta fel új filmjét - közölte Szabados Balázs, a film forgalmazója, a Best Hollywood sajtóreferense.
Jövőre nem lesz úthasználati matrica, ez 250 millió forintos megtakarítást eredményez, az összeget fejlesztésekre használják - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az MTI-vel.
Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház leendő főigazgatója bemutatkozott a társulatnak; az új vezető, aki 2008 júliusától veszi át Jordán Tamástól a színház irányítását a csütörtök délután tartott társulati ülésen beszélt terveiről - tudatta az intézmény.
Több száz roma búcsúzott csütörtökön a "cigányok nemzetközi királyától", Ilie Badea Stanescutól, és vett részt utódja, Dan koronázásán. A magát önhatalmúlag nemzetközi cigánykirálynak kiáltó Stanescu hétfőn hunyt el a dél-romániai Costestiben.
A Rába Jármű Kft. bruttó 14,1 milliárd forint értekben szállít katonai járműveket a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökségének - tette közzé a Rába a Budapesti Értéktőzsde honlap...
Utálják ízléstelen egyenruhájukat a japán rabok, akik nagyobb cellákat és jobb ételt szeretnének - derült ki a kormányzati megrendelésre készült felmérésből.
Január 7-én Stuttgartban mutatják be a Forma-1-es McLaren-Mercedes új versenyautóját, az MP4/23-as jelzésű gépet. Az ünnepélyes bemutatót a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeumban bonyolítják le, amelyen jelen lesz az istálló két pilótája, a brit Lewis Hamilton és a finn Heikki Kovalainen, továbbá a wokingi csapat teljes vezérkara.
Ha már vízumot kell fizetniük a vajdasági és kárpátaljai magyaroknak, kapjanak legalább kárpótlást a magyar államtól klasszikus irodalmi művek formájában - javasolta Péter László irodalomtörténész, Szeged díszpolgára. A javaslat már az Országgyűlésben is elhangzott, az oktatási tárca azonban egyelőre csak felméri a határon túli igényeket.
Könnyebben vállalhatnak munkát a román és bolgár állampolgárok a jövő év január elsejétől Magyarországon, csak a szakképesítést nem igénylő foglalkozásokra kell majd munkavállalási engedélyt kérni...
A nagy kereskedelmi láncok többsége az idén növelte karácsonyi bevételét tavalyhoz képest, bár a pontos számokról még nem tudtak beszámolni a nyilatkozó illetékesek.
Koncertezni érkezett, de legújabb filmjének, a Kasszandra álmának magyarországi premierjére is szakított időt Woody Allen Budapesten; a háromszoros Oscar-díjas rendező szerda este a Puskin moziban konferálta fel új filmjét - közölte Szabados Balázs, a film forgalmazója, a Best Hollywood sajtóreferense az MTI-vel csütörtökön.
Mintegy 70 síközpont várja a téli sportok szerelmeseit Szlovákiában. Mindenütt friss, ropogós hó fedi a pályákat. A hóréteg vastagsága általában 25 és 60 centiméter közötti- tájékoztatta a Független Hírügynökséget a besztercebányai Sitour Kft.
Kiutasítottak Afganisztánból két nyugati diplomatát, mert tálib vezetőkkel léptek kapcsolatba. Az ENSZ egy brit és egy ír alkalmazottja ma hagyta el az országot.
A Magyarországon 1956-ban életbe lépett, művi abortuszt lehetővé tevő törvény életbe lépése óta meg nem született több mint hatmillió magzatra emlékeztek a XXIV. Életvédő Zarándoklat résztvevői...
Olyan influenzavírus jelent meg Magyarországon, amelyet 2006-ban fedeztek fel, és most először bukkant fel nálunk - adta hírül az RTL Klub Híradója. Az országos tisztiorvosi szolgálat szakembere szerint az oltóanyagok védenek ellene, de oltás nélkül a fiatal és erős szervezetek is könnyebben megbetegedhetnek tőle.
Új lakásba költözésre vagy a meglévő felújítására átlagosan 4,7 millió forintot költene a magyar lakosság az elkövetkezendő 3 évben, ez az összeg a legkevesebb a régióban - derül ki a GE Money Bank megbízásából végett közép-európai és orosz, lakástrendekről szóló közvélemény-kutatásból.
Egyiptom szerzői jogi védelem alá kívánja helyeztetni régészeti kincseit, amelynek alapján kártérítést kérhet a piramisok, a Szfinx és minden ókori műemlék másolatainak szerzőitől.
Hetekre harcképtelenné vált Frank Lampard, a Chelsea angol középpályása, miután csütörtökön kiderült, hogy combizomszakadást szenvedett. Lampard a szerdai, Aston Villa elleni bajnoki első félidőjében sérült meg. Csütörtökön megvizsgálták az orvosok és kiderült: súlyosabb a sérülése, mint gondolták. A mérkőzés egyébként küzdelmes, 4-4-es döntetlennel ért véget.
Az egyiptomi Alexandria kikötővárosában huszonháromra emelkedett a hétfői házomlás halottainak száma. Az áldozatok száma valószínűleg még több lesz, mert négy további lakót még keresnek a hatóságok.
Jelentősen javítják a külföldi - zömmel kelet-európai - munkavállalók a brit gazdaság teljesítményét jövőre - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég előrejelzésében
A zoológusok azt hitték, nincs nehezebb feladat a világon, mint óriáspandát fogságban szaporítani. Később azonban kénytelenek voltak rájönni, hogy van nehezebb feladat is: a fogságban nevelt állatok visszaszoktatása a természetbe. Kiderült ugyanis, hogy ezek az állatok nagyon sebezhetőek, ha magukról kell gondoskodniuk
Az egyiptomi Alexandria kikötővárosában huszonháromra emelkedett a hétfői házomlás halottainak száma. Az áldozatok száma valószínűleg még több lesz, mert négy további lakót még keresnek a hatóságok.
A Hír Televízió birtokába jutott dokumentum alapján az egészségbiztosítási pénztárak már legalább másfél hónapja tartanak közvetítő cégeken keresztül tagtoborzást, miközben Horváth Ágnes miniszter...
Évek óta nem hajlandó tisztességesen elszámolni a VPOP, mennyi csempészett cigarettát foglaltak le a vámosok egy adott évben s abból mennyit semmisítettek meg. Annyit elismernek: országosan évente tízmilliós nagyságrendben fogadnak el pénzt azoktól a dohányipari cégektől, amelyeknek tavaly összesen 216 milliárd forint jövedéki adó szabályszerű befizetéséről kellett számot adniuk a kedvezményezett…
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a december 27-én megtartott 52. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 2, 12, 13, 18, 20, 25, 30. Második...
A parlamenti többség újra megszavazza majd az egészségbiztosítási törvényt azt követően, hogy Sólyom László csütörtökön visszaküldte az Országgyűlésnek - így vélekednek az MTI-nek nyilatkozó...
Alaposan megjárta Paris Hilton, miután nagyapja, a milliárdos vállalkozó Barron Hilton a napokban bejelentette, hogy vagyona 97 százalékát jótékony célokra fordítja. Márpedig nem kevés pénzről van szó, hiszen a 80 éves volt szállodalánc-tulajdonos 2,3 milliárd dollár (415 milliárd forint) fölött rendelkezik.
Karakánnak és a társadalom érdekében álló lépésnek nevezte a köztársasági elnök döntését, hogy nem írja alá az egészségbiztosítás részbeni privatizálásáról szóló törvényt a Magyar Szociális Fórum...
A szerb kormány csütörtöki bejelentése szerint jövőre eladják az egyetlen szerbiai autógyártót, a Zastavát. A szerb privatizációs ügynökség azt közölte, hogy a cég részvényeinek közel 90...
Néhány kedves karácsonyi vígjáték, és néhány - az ünnephez illő -, bibliai történet mellett, mintha az állatok tolakodtak volna a képernyőre minden mennyiségben. Teszem azt disznó, liba és háziállatok sora, vagy élő szereplők mellett egér és madár, Jerry Lee a kutya, vagy Dr. Doolittle beszélő állatsereglete. A legérdekesebb talán mégis az elefántokról álcázott kamerákkal készült szenzációs…
Néhány hétig nem léphet pályára Frank Lampard, a Chelsea angol válogatott labdarúgója, aki az Aston Villa elleni szerdai bajnokin szenvedett combizomsérülést.
Életének 87. esztendejében elhunyt Jaan Kross, a leghíresebb észt író, aki kis híján elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Kross neve többször felkerült az a legmagasabb kitüntetés esélyesei közé, de a Nobelt végül sosem kapta meg.
A távirati iroda által megkérdezett nagy kereskedelmi láncok többsége növelte karácsonyi bevételét tavalyhoz képest, bár a pontos számokról még nem tudtak beszámolni az illetékesek.
Igencsak jól kezdődhet 2008 a popsztár Brandy számára, ha beigazolódnak azok a hírek, melyek szerint mégsem az énekesnő okozta azt a 2006-os balesetet, melyben egy ember életét veszítette.
Navaz Sarif pakisztáni ellenzéki vezető, volt kormányfő csütörtök este bejelentette, hogy Benazir Bhutto volt kormányfő, ellenzéki vezető meggyilkolása miatt pártja bojkottálja a január 8-i...