Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a legmagasabb hegycsúcsok kivételével borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható zúzmarával. Ónos szitálás, hószállingózás bárhol...
Döntő jelentőségű, hogy Sólyom László nem fogalmazott meg alkotmányossági aggályokat az egészségbiztosítási törvény kapcsán, és azt sem vitatta, hogy fennmarad a társadalombiztosítás - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen az államfő csütörtöki döntésére reagált. Sólyom László csütörtökön jelentette be, hogy nem írja alá az egészségbiztosítási…
A KDNP az egészségpénztárakról szóló törvény változtatás nélküli elfogadása esetén az Alkotmánybírósághoz fordul - közölte a párt elnöke. Semjén Zsolt úgy vélte: azzal, hogy a köztársasági elnök visszaküldi a törvényt megfontolásra az Országgyűlésnek, fennáll annak a veszélye, hogy a kormánypárti többség változtatás nélkül újra megszavazza azt.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a három férfit, akik többedmagukkal megtámadtak december 25-én egy tarnaleleszi családot - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Eltemették azt a mentőorvost, aki két héttel ezelőtt halt meg egy közlekedési balesetben a 26-os számú főúton. A férfi temetési szertartása pénteken kora délután a megyei kórházban volt. Mentőkkel kísérték ki hamvait a miskolci repülőtérre, ahol szétszórták azokat.
Néhány cím: Az adójóváírás változásával januártól 1,5 millió munkavállaló nettó keresete emelkedik változatlan bérek mellett is, Nőnek a munkáltató által adómentesen adható juttatások, 2008-ban emelkedik a nyugdíjak vásárlóértéke, Januárban 5%-kal emelkedik valamennyi nyugdíj és nyugdíjszerű ellátás, a nyugdíj 42%-kal lesz magasabb, mint volt 2001-ben - és így tovább...
A politikai gyilkosság áldozatául esett Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető férje Pervez Musarraf elnök kormányát tette felelőssé a felesége ellen elkövetett gyilkos merényletért. Aszif Ali Zardari, a meggyilkolt politikus asszony házastársa pénteken közölte egy nyugati tudósítóval: felesége - egy Musarrafhoz intézett levelében - már az emigrációból való hazatérése előtt az elnök néhány…
A nepáli parlament a monarchia eltörlése, a köztársaság kikiáltása mellett foglalt állást pénteki szavazásán. A jelen lévő képviselők több mint kétharmada szavazott az ideiglenes alkotmány ilyen értelmű módosítására, miután a főbb politikai pártok és a monarchia megdöntéséért éveken át fegyverrel is harcoló maoista lázadók ezen a héten megállapodtak az államforma megváltoztatásában.
Döntő jelentőségűnek tartja az egészségügyi miniszter, hogy az államfő nem fogalmazott meg alkotmányossági aggályokat az egészségbiztosítási törvényről és azt sem vitatta, hogy a jogszabály bevezetése nyomán fennmarad a társadalombiztosítás.
Ivan Gasparovic szlovák államfő pénteken aláírta azt a jogszabályt, mely lehetővé teszi, hogy már a kisajátítás előtt is lehessen építeni az autópályák nyomvonalán fekvő földterületeken.
A Határőrségtől 563-an kerülnek át januártól a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság állományába, amely 1.676 fővel kezdi meg az újévi feladatok teljesítését - mondta év végi sajtótájékoztatóján a megyei rendőrfőkapitány pénteken Győrött.
A politikai gyilkosság áldozatául esett Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető férje Pervez Musarraf elnök kormányát tette felelőssé a felesége ellen elkövetett gyilkos merényletért. Aszif Ali...
Az ellenzéki Bagdy Gábor (KDNP) beszélt a legtöbbet, csaknem 4 óra 20 percet a Fővárosi Közgyűlés idei 14 munkaülésén, amelyeknek összes időtartalma meghaladta a 95 órát. Ugyancsak ellenzéki, a fideszes Formanek Gyula az egyetlen olyan fővárosi képviselő, aki egyetlen egyszer sem szólalt meg az üléseken.
Elhunyt Sándorfi István magyar születésű, világhírű festőművész egy párizsi kórházban december 26-án. 59 évesen gyors lefolyású betegség vitte el - tudatták lányai: Ange és Eve Párizsból pénteken. Sándorfi Istvántól 2008. január 2-án Párizsban vesznek végső búcsút, majd - utolsó kívánságának megfelelően - hamvait Magyarországra hozzák, és helyezik végső nyugalomra. Sándorfi István 1948-ban…
Szombaton délután háromkor a Vígszínház társulata Ruttkai Éva születésének 80. évfordulója alkalmából márványtáblát helyez el a színésznő egykori házán. A megemlékezés este fél hatkor a Vígszínházban folytatódik, ahol huszonegyedik alkalommal adják át a színésznőről elnevezett Ruttkai-emlékgyűrűt.
Jövőre folytatódik a szigorú, feszes költségvetési gazdálkodás, de a reáljövedelmek már nem csökkennek, sőt egyes területeken némileg emelkednek is - mondta Daróczi Dávid a kormányszóvivői tájékoztatón
Eltemették Benhazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnököt pénteken, miután egy merénylő agyonlőtte az asszonyt egy választási gyűlésen csütörtökön. Pakisztánban legkevesebb 32 ember vesztette életét a merénylet után kitört zavargásokban.
Vonat alá került egy idős nő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok vasút állomása közelében, súlyos sérüléssel szállították kórházba - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A 69 éves asszony az...
Döntő jelentőségű, hogy Sólyom László nem fogalmazott meg alkotmányossági aggályokat az egészségbiztosítási törvény kapcsán, és azt sem vitatta, hogy fennmarad a társadalombiztosítás - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen az államfő csütörtöki döntésére reagált.
A Gyurcsány-kormány szembefordult a teljes magyar társadalommal, semmibe vette az embereket, és semmibe vette azt a példátlan összefogást, amelyben szakmai szövetségek, szakszervezetek, kamarák és civil szervezetek álltak ki az egészségbiztosítás privatizációjával szemben. A kormány az emberek és a betegek helyett egy jól körülhatárolható üzleti kör profitérdekei alapján döntött.
Ismét az Alkotmánybíróság elé kerül a Fidesz három népszavazási kezdeményezése, miután magánszemélyek megtámadták a vizitdíjról, kórházi napidíjról és a tandíjról kiírt referendumok elrendeléséről hozott parlamenti döntést.
Ha a közlekedési morál a következő hónapokban nem javul számottevően, a januárban életbe lépő, szigorúbb pontrendszerben akár 3500-5000 veszítheti el jogosítványát nyárig - mondta Kondorosi Ferenc, az Új rend kormányzati program összehangolásáért felelős kormánybiztos, a pénteki kormányszóvivői tájékoztató meghívott vendégeként.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26.235,63 ponton zárta a 2007-es évet pénteken. Az előző napi záró értékéhez képest 82,66 ponttal, 0,31 százalékkal csökkent az index értéke....
Szombaton délután háromkor a Vígszínház társulata Ruttkai Éva születésének 80. évfordulója alkalmából márványtáblát helyez el Budapesten, a II. kerületi Endrődi Sándor utca 67/b számú ház falán. A színésznő ebben a házban élt együtt Latinovits Zoltánnal.
Februárban, a berlini filmszemlén mutatják Madonna filmjét - közölték a Berlinale szervezői pénteken. Ez lesz az első olyan mozi, amelyet az amerikai énekesnő rendez.
Jövőre folytatódik a szigorú, feszes költségvetési gazdálkodás, de a reáljövedelmek már nem csökkennek, sőt egyes területeken némileg emelkednek is - mondta Daróczi Dávid a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Életmentő emlékérmet adományoztak Marton Attilának, aki ez év júliusában kimentett a Tiszából egy 16 éves lányt. A Magyar Köztársaság kormányának elismerését Marton Attila lakhelyén, Dobriban, a megyei közigazgatási hivatal vezetője, Simon Beáta pénteken adta át.
December 28-a az Aprószentek ünnepe. Ezzel szemben április elseje Bolondok Napja. A két dátum időben igen távol áll egymástól, azonban Európa dél-nyugati részén, a spanyolok hazájában szorosan kapcsolódnak. Ők a mai napon tréfálkoznak és ugratják egymást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26.235,63 ponton, 5,6 százalékos éves pluszban zárta a 2007-es évet. A forgalom az utolsó kereskedési napon alacsony volt
Két cégcsoport maradt versenyben az új kormányzati negyed építésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzési pályázaton. A nyár óta húzódó ajánlattételi szakasz december 29-én, azaz szombaton délelőtt tízkor zárul, a Wallis-Strabag, illetve a KÉSZ-Europolis konzorcium addig még módosíthatja ár- és határidő vállalásait. A kormányszóvivő szerint azonban szombaton mindenképp kihirdetik a győztest.
Kikapcsolták a villanyt több tucat pécsi önkormányzati bérlakásból, mert a lakók nem fizették az áramszámlát. Lakásonként 50-100-200 ezer forinttal tartoznak. Nem tudják kifizetni, mert azt mondják, nincs miből. Az ételt az ablakban hűtik, vizet pedig a gázon melegítenek.
Benhazir Bhutto halálát autójának napfénytetője okozta, a pakisztáni belügyminisztérium pénteki bejelentése szerint. A tárca szóvivője azt mondta, hogy Bhutto feje akkor sérült meg, amikor beverte azt, az őt szállító autó napfénytetőjének egyik emelőkarjába. A NATO időközben aggodalmának adott hangot a pakisztáni helyzet miatt.
Nyolcszáz éves azték piramis romjaira bukkantak a régészek a mexikói főváros szívében. A lelet rávilágított, hogy a város legalább száz évvel régebbi, mint azt korábban hitték. A nagyjából 11...
Vonat alá került egy idős nő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok vasút állomása közelében, súlyos sérüléssel szállították kórházba - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t pénteken.
Nem indulhat az orosz elnökválasztáson Vlagyimir Bukovszkij, közismert emberijogi aktivista, határozott a moszkvai Legfelsőbb Bíróság pénteken. A döntés indoklása szerint Bukovszkij azért nem lehet jelölt, mert brit-orosz kettősállampolgár és évtizedek óta külföldön él.
Aczél Endrének, mint a közpénzből finanszírozott, közszolgálatinak mondott Magyar Televízió műsorvezetőjének, nincs joga politikai véleményt mondani. A karácsonyi ünnepekre készülő tévénézők, nem is olyan rég, az MTV műsorán érdekes beszélgetést láthattak. Juszt László kérdezgette Aczél Endrét, aki a műsorban vállalta politikai /baloldali/ elkötelezettségét.
Nem változik jövőre sem a munkavállalói, sem a munkáltatói járulékok mértéke, viszont mérséklődik az átlagos keresetek szja-terhe és emelkedik néhány adómentes természetbeni juttatás értékhatára - mondta a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón Daróczi Dávid.
A mikrosütők nem szigetelt részein kilép a sugárzás a készülékből, amit semmilyen módon nem lehet érzékelni. Egy bajor cég erre kínál megoldást: tesztkészülékük azonnal megmutatja, hol szivárog a mikró.
Az újságírói etika vagy a hírprotokoll már régen nem képezi vita tárgyát, de még beszélgetésre sem hajlandó senki ilyen témákban. A nyilvánosság, tárgyilagosság, vagy a kiegyensúlyozottság mint valóságos médiaigény, annyira irritálja a sajátosan magyar, baloldali liberális rezsim uralkodását, hogy szóba se jöhet.
Nem indulhat az orosz elnökválasztáson Vlagyimir Bukovszkij közismert emberjogi aktivista - határozott a moszkvai Legfelsőbb Bíróság pénteken. A döntés indoklása szerint Bukovszkij azért nem lehet jelölt, mert brit-orosz kettős állampolgár, és évtizedek óta külföldön él.