Seth Shulman, amerikai újságíró azt állítja, hogy kezébe került a bizonyítéka annak, hogy a Alexander Graham Bell egy riválisától, Elisha Gray-től lopta el a telefon ötletét.
Hosszas tervezés után negyven éve, 1968. január 1-jén lépett életbe az új gazdasági mechanizmus, a Kádár-rendszer nagy gazdasági reformkísérlete. Az új gazdaságpolitika alapvető célját, a szocialista piacgazdaság megteremtését végül nem érte el, de fontos változásokat hozott.
A Tisztifőorvosi Hivatal minden régió egészségügyi intézményének és háziorvosi rendelőjének elküldte az útmutatást a 2008-as évtől megváltozó betegszállítás és mentés feltételeiről. A január 1-jén életbe lépő törvényről január 2-án kapnak tájékoztatást az illetékesek.
A Reneszánsz évhez kapcsolódó számtalan kiállítás mellett a Magyar Nemzeti Múzeumban a rettegett lovas nép, a szkíták történelmével és kultúrájával ismerkedhetnek meg a látogatók, a Magyar Természettudományi Múzeumban pedig a jégkorszakról láthatnak - többek között - kiállítást az érdeklődők a jövő évben Budapesten.
Draskovics Tibor szerint az idei év a költségvetési egyensúlyteremtés mellett a reformok szempontjából is eredményes volt, mivel a kormány azokhoz a problémákhoz nyúlt hozzá, amelyek valóban...
Egy bányász meghalt, miután robbanás volt egy kínai szénbányában, az ország északi részén lévő Hejlungcsian tartományban - jelentette az állami média. A detonáció következtében 18 vájár a föld alatt rekedt, a mentőcsapatok folyamatosan dolgoznak kimentésükön.
Talmácsi világbajnok lett. Kovács Ági doppingügybe keveredett. Milliókkal tartoznak a bíróságnak Annus Adriánék. Történelmi győzelmet aratott a Liverpool. Újabb botrány Olaszországban. Nehéz világbajnoki selejtezőcsoportot kapott a felemás évet záró magyar labdarúgó válogatott. A Fehérvár nyerte az őszi Ligakupát. Nem jutott ki az Eb-re Anglia. Sportesemények 2007 novemberéből.
Ha szilveszter, akkor nemcsak ivás, hanem evés is. A gondola - hedonizmusa csúcsán - a koktél- és bólénedűk után pityókás lelkesedéssel veti bele magát a szilveszteri receptek sokaságába.
Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető feltételezett támadóit ábrázoló fényképeket közölt vasárnap a Dawn News pakisztáni televízió. Egy amatőr fotóstól származó felvételeken látszik, hogy egy napszemüveges férfi pisztolyt fog a politikusra, a mögötte álló férfiről pedig azt feltételezik, hogy ő hozta működésbe a robbanószerkezetet.
Pilótajátékhoz hasonló módszerrel kezdték gyűjteni maguknak az "ügyfeleket". Ez a módszer is tökéletesen mutatja az Önök által áterőszakolt törvény talán legnagyobb kártételét – többek közt e szavakkal kérte számon a napvilágot látott visszaélések hírét írásbeli kérdésében Mikola István Horváth Ágnes egészségügyi miniszternél.
Közeledik december 31-e, így itt az ideje eldöntenünk, mivel is töltjük az év utolsó napját. Utcai gyors közvélemény-kutatásunkban négy fiatalt kérdeztünk szilveszterezési szokásaikról. Ki hogyan várja az újévet? Alkoholmámorba ágyazott fetrengés, intellektuális szórakozás, esetleg csendes relaxálást preferál a fiatalság? Is-is, derül ki röpinterjúinkból.
Az ÁNTSZ arra inti az embereket, hogy minél kevesebb időt töltsenek Budapest forgalmas utcáin. A levegő szállópor tartalma ugyanis a belvárosban még mindig meghaladja az egészségügyi határértéket. Ezen a héten pénteken mérték a legmagasabb szennyezettséget, szombaton már a szél miatt valamelyest javult a helyzet.
Több ezer ember gyűlt össze vasárnap a Bhutto család ősi birtokán, a Pakisztán déli részén lévő Naudero településen, hogy a háromnapos gyász utolsó napján tüntessenek a pakisztáni kormány és Pervez Musharaf ellen. A tömeg megátkozta és gyilkosnak nevezet a hatalmon lévő elnököt.
A magyar vasút másfél évszázados működésének mélypontján van. A megoldás nem a privatizáció, hanem éppen ellenkezőleg: a vasutat a magyar állam tulajdonában kell tartani,...
Bár a jelenlegi olasz labdarúgás két óriásának derbijével (Inter-Milan 2-1) érdemben befejeződött a Serie A 2007-es szezonja, Itália futballőrülete cseppet sem csökken. A január elsején megnyíló átigazolási piac már most cikkek, találgatások, hírek és álhírek tömegét szülte. Sorozatunk első részében a Bajnokok Ligája címvédője, az AC Milan, a másodikban a bajnok Internazionale háza táján néztünk…
Sok száz fiatal pályakezdő jutott álláshoz Észak-Magyarországon a közelmúltban zárult pályaválasztási börzék, kiállítások segítségével, az akciót a tervek szerint tovább folytatják - tájékoztatott az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ.
Több mint kétezer, a mekkai zarándoklatról hazatérő palesztin rekedt két komphajón Egyiptom partjainál, miután elutasítják, hogy az izraeli hatóságok ellenőrzése mellett térjenek haza a Gázai övezetbe - közölte vasárnap az izraeli közszolgálati rádió.
Zajlik a jég a Tiszán, egyre nagyobb és egyre több jégtábla úszik a folyón. Jégvédelmi készültséget azonban még nem kellett elrendelni. A Tiszán egyelőre 10-40 százalékos a zajlás, ami azt jelenti, hogy a folyó felszínének ekkora területét borítják 1-2 centiméter vastag jégtáblák.
A Pervez Musarraf pakisztáni elnököt támogató Pakisztáni Muzulmán Liga-Q felfüggesztette választási kampányát. Nem sokkal korábban a párt szóvivője valós lehetőségnek nevezte a január 8-ára kiírt általános választások három-négy hónappal való elhalasztását, és úgy vélte, a hatóságok ezt várhatóan 24 órán belül bejelentik.
Újabb pénzügyi terhet jelent az önkormányzatoknak a jövőre szabaddá váló árampiac. A tőzsdei áron kínált energia ugyanis 30 százalékkal drágább a mostaninál. A kormány korábban ígért kompenzációt, erről azonban a települések vezetői még semmit sem tudnak.
Szülővárosában, Rómában, a Szépművészeti Akadémián állította ki Piero Fantastichini olasz festő-szobrász legújabb művét, a Csillagok Nagy Falát. Az alkotó 2000 óta hódol a digitális művészetnek, kutatja a mai társadalom kommunikációs formáit és a digitális kreáció legfrissebb eszközeinek jelentőségét.
Vereségének elismerésére szólította fel a hivatalban lévő államfőt, és a szavazatok újraszámlálását követelte vasárnap Raila Odinga, a kenyai elnökválasztás ellenzéki jelöltje.
2007-ben folytatódott a vasúti reform a vasúttársaság szervezeti átalakításával, az önálló személyszállító üzletág létrehozásával, a teherszállító vállalat magánosításával, a közúti és vasúti tarifarendszerek összehangolásával, a mellékvonalak üzemeltetésének gazdaságossági felülvizsgálatával és járműbeszerzésekkel.
Pénteken az Országház elől indultak el a magyarok gépeit szállító kamionok Lisszabonba, a soros Dakar Rali rajthelyszínére. Négy magyar autósegység vág neki a versenynek, közülük Szalay Balázs tizedszer, Palik László és Kis Sándor is hetedszer indul.
Hatalmas fémtartályt sodort partra a tenger a Skóciához tartozó Nyugati-szigeteknél. A szakértők egyelőre nem tudták megállapítani, hogy valójában mi hever a sekély vízben.
Több tucat szunnita törzsi és vallási vezető, illetve Korán-iskolás gyűlt össze vasárnap az egy éve kivégzett Szaddám Huszein sírjánál az egykori diktátor szülőfalujában, az Irak középső részén fekvő Audzsában.
Lüktető koponya, szédülő fej, elgyötört test és háborgó gyomor - ki ne ismerné a másnaposság egyetemes jeleit. Ám azt illetően, hogy miként lehet enyhíteni a macskajaj következményeit, már eltérőek a szokások és tapasztalatok: az osztrák fiatalok például a vízivásra esküsznek.
Sok magyar tölti a szilvesztert wellness szállodában. Harkányban a vendégek túlnyomó része hazai, a külföldiek közül az utóbbi időben a csehek fedezték fel a gyógyfürdőt. Az óév búcsúztatására érkezők a wellness szolgáltatásokon kívül a környék nevezetességeivel is megismerkednek.
Tíz ember, köztük két civil életét vesztette a tálibok támadásaiban Afganisztán déli részén - jelentette be az afgán rendőrség vasárnap. Két polgári személy egy út mentén elhelyezett pokolgép robbanásában halt meg szombaton Hilmend tartományban.
Az egyik indiai vállalat januárban mutatja be legújabb fejlesztését, a "népautónak" keresztelt, alig 100 ezer rúpiába (430 ezer forint) kerülő kisautóját. Szakértők szerint az új négykerekű világszerte olcsóbbá teheti az autókat.
Vaddisznók - igaziak - jelentek meg szombaton egy német autósztrádán: óriási zűrzavart, több balesetet okoztak, olyannyira, hogy egy órára magát az utat is le kellett zárni - közölte vasárnap az észak-németországi Brunswick rendőrsége.
Összeesett, majd a kórházba szállítás után meghalt Phillip O'Donnell, a skót első osztályú Motherwell csapatának kapitánya. A 35 éves játékos a Dundee United elleni bajnoki mérkőzés vége felé esett össze a pályán.
"Jeay Bhutto!" - azaz, itt van, megjött Bhutto! - ezek voltak Benazir Bhutto utolsó szavai, mielőtt lelőtték és bezuhant az őt szállító autó ülésére - állítja tanácsadója, aki együtt utazott vele a kocsiban a végzetes csütörtöki napon.
Több szerelvény is jóval gyakrabban jár majd szilveszterkor és az újév napján. A közlekedési vállalatok alkalmi menetrenddel készülnek a közelgő ünnepre. A fővárosban a 6-os villamos éjszakára sem áll le, a vonatok pedig - ha kell - pótkocsikkal közlekednek majd.
Magyarországról ékező szerb illegális határátlépőket tartóztattak fel a hét végén az osztrák hatóságok a burgenlandi Fertőmeggyesnél (Mörbisch am See). A tízfős csoport egy embercsempész segítségével jutott át Ausztriába.
A British Library, amely több mint 13 millió könyvet őriz, kénytelen volt elismerni, hogy károk keletkeztek egy felbecsülhetetlen értékű naplóban, amelyet tulajdonosa a könyvtárra bízott.
Az Európai Unió azt várja Horvátországtól, hogy az új kormány megalakulása után azonnal rendezze a zágrábi parlament által elhatározott adriai halászati övezettel kapcsolatos problémát, ellenkező...
A rendőrkapitányságon a körzet önkormányzati képviselője tett bejelentést, hogy tudomása szerint egy a város külterületén lévő tanyán több háziállatot nem megfelelő körülmények között tartanak.
Az idősek és a gyerekek, valamint a légzőszervi betegséggel küszködők a legveszélyeztetettebbek a szennyezett levegő miatt. Az ÁNTSZ azt javasolja, hogy minél kevesebb időt töltsünk Budapest forgalmas utcáin.
Mexikóban hét rendőr meghalt, amikor fegyveresek megtámadták a konvojukat az ország középső részén fekvő Zacatecastól 48 kilométerre. A rendőrök három, emberrablással gyanúsított embert vittek az autókban.
Az elmúlt évek hasonló időszakához képest az elmúlt 14 hónapban növekedett a pezsgőfogyasztás Magyarországon. A vásárlók egyre gyakrabban választják a jobb minőségű termékeket, többet is költenek pezsgőre - állítja a Törley Pezsgőpincészet az AC Nielsen felmérésére hivatkozva.
A berlini Volksbühne színház nézői szombaton először nem akartak hinni a szemüknek - amelyből patakokban folyt a könny -, majd pánikszerűen menekülni kezdtek a színházteremből. Az eset az Emil és a detektívek című, Erich Kas:tner ismert ifjúsági regényéből készült darab délutáni előadásán történt, ahol a színházakban különleges hatások elérésére szolgáló szokásos füstkeltő anyag helyett ezúttal…
Megnyíltak az EU pénzcsapjai, megmarad az iparűzési adó, elkezdtünk nemzetközileg is versenyképes poliszokat építeni - ezt a három kiemelkedő esemény foglaljuk most össze olvasóinknak.
Gépkocsinak ütközött felszállás közben egy repülőgép a bukaresti Henri Coanda (Koandö) repülőtéren. A román Tarom légitársaság gépe Egyiptom fele indult volna. Miután a felszállási engedélyt megkapta, a Boeing 737 a kifutópályán közvetlenül a magasba emelkedés előtt ütközött egy kifutópályán üresen álldogáló járművel.
A berlini Volksbühne színház nézői szombaton először nem akartak hinni a szemüknek - amelyből patakokban folyt a könny -, majd pánikszerűen menekülni kezdtek a színházteremből. Az eset az Emil...
Szigorú biztonsági intézkedések mellett visszafogott megemlékezést tartottak Szaddám Huszein egykori hívei az egy évvel ezelőtt kivégzett iraki exdiktátor Audzsa faluban lévő sírjánál. Arab...