2007. december 8. szombat

dec. 8
7:37
Ki ül a Volánnál? (HírExtra)
Kákosy Csaba, az új gazdasági miniszter már székfoglalójában jelezte, kiemelt kérdésként fogja kezelni a Volán ügyét. Félreérthetetlenül utalt arra, hogy a jövő útja csakis a privatizáció lehet, méghozzá minél előbb. Kijelentését megütközéssel fogadták az elemzők, és a volánosok is. Tényleg veszélyes lépés a busztársaság magánosítása?
dec. 8
7:43
Ma jön ki a Fidesz programja (HírExtra)
Dinamikus gazdasági növekedés, tartós államháztartási egyensúly, célzott adócsökkentés, valamint aktív állami szerepvállalás a gazdaságban és a közszolgáltatásokban - ezek az alapelemei a Fidesz programjának, amelyet szombaton mutatnak be a párt vezetői.
dec. 8
7:45
Orvosi javallatra iszik Demjén (BorsOnline)
Saját egészségéért iszik Demjén Ferenc. A legendás énekes, akirôl régebben azt beszélték, hogy alkoholista, állítja, sosem volt az ital rabja, mostanában pedig – cukorbetegsége miatt – már csak némi vörösbort fogyaszt, azt is az orvosa ajánlására.
dec. 8
7:46
Húsz éve a világörökség része Hollókő (Spa Trend Online)
Húsz éve a világörökség része Hollókő, a Nógrád megyei faluban vasárnap Világörökségi napon ünneplik meg az évfordulót - tájékoztatta a polgármester az MTI-t pénteken.
dec. 8
7:48
Egységes parkolási rendszer kell (HírExtra)
Egységes, átlátható parkolási rendszert és a parkolási díjak emelését várja a Levegő Munkacsoport a fővárosi önkormányzattól. Egy pénteki konferencián ezért azt javasolták az önkormányzatok képviselőinek, hogy minden kerület alkosson egységes szabályozást, és új feltételekkel kössön szerződést a parkolótársaságokkal.
dec. 8
7:55
Utasi Árpi: Hagyják békén Fábry Sanyi bácsit! (BorsOnline)
Ne piszkálják Sándor! – fakadt ki Utasi Árpi. A kis mesemondó azért vette védelmébe Fábryt, mert igazságtalannak tartja a vádat, mely szerint a showman érdemtelenül magas pontszámokkal jutalmazza kedvence produkcióit a Csillag Születikben.
dec. 8
7:58
A volt kormányfő államfő akar lenni (HírExtra)
Egy orosz ellenzéki csoport egy korábbi miniszterelnököt, Mihail Kaszjanovot jelölte az államfői posztra pénteken. Oroszországban jövő márciusban tartanak elnökválasztást, miután Vlagyimir Putyin elnök már két turnust is kitöltött, és az alkotmány értelmében nem indulhat újra a tisztségért. Az Oroszországi Népi Demokratikus Szövetség pénteki kongresszusán döntött Mihail Kaszjanov mellett.
dec. 8
8:04
Nem kell az oltás (HírExtra)
Hiába az ingyenes vakcina, kevesen oltatják be magukat influenza ellen. A tisztiorvosi szolgálat adatai szerint tavaly a veszélyeztetett csoportoknak szánt oltóanyag negyede megmaradt, és meg kellett semmisíteni - adta hírül az RTL KLUB Híradója. Ezzel több száz millió forintot dobott ki az állami egészségügy az ablakon. Idén eddig az oltóanyagok fele fogyott el.
dec. 8
8:05
Watsont eltiltották Mosstól (BorsOnline)
Rossz társaságba keveredett a Harry Potter filmek Hermionéja, Emma Watson. A 17 éves lány Keira Knightley-val és Kate Moss-szal múlatta az idôt csütörtök este a londoni Nobu étterem partiján.
dec. 8
8:12
"Ez az első olyan választás, ahol a kártyák nincsenek előre leosztva" (Infostart)
Szombaton dől el, hogy ki lép Frunda György helyébe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kisparlamentjének az élén. A tisztségre azonos eséllyel pályázik Biró Rozália nagyváradi alpolgármester és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.
dec. 8
8:14
Moszkva folytatná (HírExtra)
Oroszország a Koszovó jövőjét érintő, eddig sorra fiaskóval végződött szerb-albán tárgyalások folytatása mellett fog érvelni az ENSZ Biztonsági Tanácsában - közölte pénteken Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet.
dec. 8
8:25
Forma-1-es kémügyek: Lesz még ebből baj (HírExtra)
A Forma-1-es kémügyeknek a 2008-as idényre is lehetnek kihatásai, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem tisztázta véglegesen a McLaren-Mercedest, Renault-t pedig figyelmeztette, hogy büntetésre számíthat, amennyiben újabb terhelő bizonyítékok merülnek fel vele szemben.
dec. 8
8:25
Magyarország az elsők között csatlakozhat a vízummentességi programhoz (Gondola)
Magyarország az elsők között csatlakozhat majd az amerikai vízummentességi programhoz, az előkészítés során ugyanúgy kezelik, mint a vízumelutasítási küszöböt már elért országokat - mondta Somogyi...
dec. 8
8:29
Nagy sikerű koncertet adott a Bikini (Blikk)
dec. 8
8:30
Csak minden negyedik magyar keresi a szexet? (Piac és Profit)
A legnépszerűbb használati forma az emailezés, de sokan használják különböző irányú informálódásra is a világhálót. Otthonról is egyre többen.
dec. 8
8:30
Stohl nem bánta meg (HírExtra)
"Olyanok vagyunk, mint egy kis család, nagyon jó az összhang közöttünk" - újságolta Stohl András, a Tűzvonalban című sorozat főszereplője. A színész elárulta, a stáb minden tagja élvezi a forgatást.
dec. 8
8:32
Kaiser kiütötte Varga bírót (BorsOnline)
Eddig bírta cérnával dr. Varga Zoltán: a Kaiser Edét életfogytiglanra ítélô bíró megelégelte az ítélet miatti támadásokat és lemondott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettesi posztjáról és tagságáról.
dec. 8
8:34
Megint elhalasztották az Atlantis űrsikló indítását (Blikk)
dec. 8
8:35
Tiszta apja (HírExtra)
Tiszta apja, de a szeme és a mosolya az enyém - meséli boldogan Zelinka Ildikó féléves kislányáról, Hannáról.
dec. 8
8:35
Izrael kitart amellett, hogy 300 lakást épít Kelet-Jeruzsálem határában (Gondola)
Izrael a washingtoni bírálatok dacára ragaszkodik hozzá, hogy felépítsen háromszáz új lakást a palesztinok által leendő államuk fővárosának tekintett Kelet-Jeruzsálem határán - derült ki Avigdor...
dec. 8
8:38
XI. Budavári Mézesnapok (Spa Trend Online)
A határon inneni és túli magyar méhészek, mézeskalácsosok, népművészek és hagyományőrzők találkozójára kerül sor december 7-9. között a budai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában.
dec. 8
8:41
Itt jártak az oroszok (Privátbankár)
Az orosz miniszterelnök megígérte, hogy a Déli Áramlat eléri Magyarországot, kifejtette, hogy a választások demokratikusak voltak, és örül, hogy a két ország áruforgalmának összértéke idén elérheti a 9 milliárd dollárt. Gyurcsány szerint az együttműködésnek nincs alternatívája. Olvassa el összefoglalónkat
dec. 8
8:41
Vasárnaptól hatályos a MÁV-START, a GYSEV és a Volán új menetrendje (Gondola)
A MÁV-START, a GYSEV és a Volán-társaságok jövő évi menetrendje december 9-én, vasárnap lép hatályba és 2008. december 13-áig lesz érvényes. A MÁV-START a jövő évi menetrendben naponta átlagosan...
dec. 8
8:42
Kukoricából készül a jövő autógumija (Infostart)
Kukoricakeményítőből állított elő gumiabroncsokat egy cég, amely korábban környezetbarát zacskókat gyártott, szintén kukoricából, valamint burgonyából. Az új autógumi a teszteken jobb menettulajdonságokat produkált, mint hagyományos versenytársai - mondta el az InfoRádiónak a Biokosár ökomagazin felelős szerkesztője.
dec. 8
8:46
Budapest Airport: jelentősen csökkent a reptér széndioxid kibocsátása (Gondola)
A Budapest Airport környezetvédelmi intézkedéseinek köszönhetően jelentősen csökkent a repülőtér széndioxid kibocsátása, a felhasznált energia mennyisége és a repülőgépek zajhatása; az...
dec. 8
8:46
Bonds ártatlannak vallotta magát (HírExtra)
Ártatlannak vallotta magát Barry Bonds, a San Fransisco Giants világklasszis baseball-játékosa, akit négyrendbeli hamis tanúzással vádolnak, illetve azzal, hogy akadályozta az igazságszolgáltatást.
dec. 8
8:51
Nem engednek (HírExtra)
A dél-szerbiai Koszovó sorsáról négy hónapja tartó tárgyalásokon azért nem sikerült megállapodásra jutni, mert sem a szerbek, sem a koszovói albánok nem akartak engedményt tenni a szuverenitás kérdésében - derül ki az ügyben eljáró nemzetközi közvetítők pénteken nyilvánosságra került jelentéséből.
dec. 8
8:51
Polgármestert és képviselő-testületet választanak Olaszfaluban (Gondola)
Polgármestert és képviselő-testületet választanak ma a Veszprém megyei Olaszfaluban - tájékoztatta Reider Veronika körjegyző az MTI-t. A polgármesteri tisztségért ketten indulnak, mindketten...
dec. 8
8:56
13 ezer tonna (!) szeletes csoki egy év alatt (Privátbankár)
Egyre közkedveltebb a szeletes csokoládé, az AC Nielsen piackutató szerint az édesség éves kiskereskedelmi forgalma már meghaladja a 26 milliárd forintot
dec. 8
8:56
Ma mutatják be a Fidesz programját (Gondola)
Ma mutatják be a Fidesz programját az Erős Magyarország - Egy európai program című konferencián, amelyen Orbán Viktor pártelnök is beszédet mond. Az Erős Magyarország című programról a...
dec. 8
9:02
Elhunyt Stockhausen (HírExtra)
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Karlheinz Stockhausen világhírű német zeneszerző - közölte péntek este a Stockhausen Kiadó. A hírt nem sokkal később a háború utáni német zene egyik legkiemelkedőbb alakjának, s egyben az elektronikus zene úttörőjének tartott zeneszerző felesége is megerősítette.
dec. 8
9:03
Dundika: biztos ikreim lesznek (BorsOnline)
Nem kell többé a szerencsére bízniuk a pároknak a születendô gyermek nemét. Azoknak a nôknek, akik fiút szeretnének rengeteg vörös húst és sós rágcsálnivalót, míg a kislányra áhitozóknak csokit és édességet kell enniük. Legalábbis ezt állítja egy friss kutatás.
dec. 8
9:07
A Színházi Társaság támogatja a kinevezéseket (HírExtra)
A Magyar Színházi Társaság elnöksége általában támogatja, hogy pályázat útján válasszák ki a színházigazgatókat, ám a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt azt javasolja: hosszabbítsák meg a Madách és az Új Színház, valamint a Mikroszkóp Színpad igazgatójának megbízatását - közölte a társaság ügyvezető titkára az MTI-vel pénteken.
dec. 8
9:07
Orrszarvúürülék-árverés (Gondola)
Orrszarvúürülékre lehet licitálni az interneten, igazi ritkaságokra: négy kihalás fenyegette fajta "outputtyára". A rinopiszkok a Nemzetközi Rinocérosz Alapítványnak köszönhetően kerültek...
dec. 8
9:10
Azt sem közlik az elítéltekkel, mikor végzik ki őket (Infostart)
Nem tudhatják a Japánban halálra ítélt rabok, hogy mikor végeznek velük, és rokonaikat is csak akkor értesítik, amikor már megvolt az akasztás. Az emberi jogi szervezetek szerint túl kegyetlen ez a gyakorlat.
dec. 8
9:12
Mint tudjuk: egy gép sem marad fenn (Privátbankár)
A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat még állami tulajdonban van, elvileg az is marad egy ideig. Tavaly 40 millió euróért korszerűsítették radarját
dec. 8
9:12
Telefonbetyár papagáj (Gondola)
Megőrjíti gazdáját egy papagáj Nagy-Britanniában azzal, hogy állandóan "telefonál" neki: rendre megtanulja a férfi vezetékes telefonjának csengőhangját és galádul "szajkózza". A papagájon -...
dec. 8
9:16
Műtőben dohányzott, milliós büntetésre ítélték (Blikk)
dec. 8
9:17
Halálos baleset Angyalföldön (HírExtra)
Halálos közlekedési baleset történt péntek este Budapesten, a XIII. kerületben, egy busz és egy személyautó ütközött össze a Göncöl utca és a Gyöngyösi út kereszteződésében - mondta el a BKV fődiszpécsere a távirati irodának.
dec. 8
9:17
Szabadon bocsátanak négy nagy-britanniai lakost Guantánamóról (Gondola)
Szabadon bocsátanak a Kuba szigeti Guantánamói-öbölben működő amerikai börtöntáborban fogva tartott négy nagy-britanniai arab lakost - jelentette péntek éjjel a BBC brit adó. A hírszolgálat...
dec. 8
9:23
"Wittner Mária a Magyar Gárda nagyasszonya" (Privátbankár)
Az SZDSZ és az MSZP nem emlékezik együtt Wittner Máriával ma a salgótarjáni gyásznapon, ezért még a beszéde megkezdése elõtt elhagyják a megemlékezés helyszínét
dec. 8
9:23
Krumpligránát (Gondola)
Csaknem agyondobta egy krumplival a férjét egy asszony az Egyesült Államokban. A negyvenes éveiben járó házaspár között veszekedés tört ki, melynek során a feleség - a később felvett...
dec. 8
9:26
Megjelent a Hobo Blues Band új lemeze (Spa Trend Online)
Megjelent a Hobo Blues Band új lemeze, a Senkifalva, a 14 új szerzeményről és a közeli 30. Hobo-karácsonyról beszélgetett Földes László Hobo az MTI munkatársával.
dec. 8
9:28
Göncz Kinga: a döntés az ukránoké (HírExtra)
Ukrajna saját döntése az, hogy milyen ütemben közeledik a NATO felé - hangoztatta a szövetség és Ukrajna brüsszeli külügyminiszteri találkozójának helyszínén, pénteken a magyar diplomáciát irányító Göncz Kinga.
dec. 8
9:28
Vonatot veszélyeztető Forma-1-es világbajnok (Gondola)
Illetéktelen vonatvezetés miatt meggyűlt a baja a cseh vasúti felügyelettel Emerson Fittipaldi kétszeres Forma-1-es világbajnoknak: azzal vádolják, hogy veszélyeztette az utasok életét. Az eset még...
dec. 8
9:31
Református formalevél az egészségbiztosítási törvényről (Alternatív Energia)
A Magyarországi Református Egyház formalevelet küld ki gyülekezeteinek, amelyben arra kérik a lelkészeket és gondnokokat: kérjék fel parlamenti képviselőjüket, hogy az emberek véleményére figyelve vegyenek részt, és szavazzanak nemmel a társadalombiztosításról szóló jövő heti parlamenti szavazáson.
dec. 8
9:33
Mennyi lesz a gázár jövőre? (Piac és Profit)
Elsősorban a folyamatosan emelkedő kőolajár indokolja a földgáz árának változását, ami a lakosság számára 5 százalékos, a nem lakossági körben 4,3 százalékos emelkedést jelent 2008. január 1-jétől - áll a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) pénteki közleményében.
dec. 8
9:33
Észak-Irakban öngyilkos merénylő támadásában legalább heten meghaltak (Gondola)
Egy észak-iraki lakónegyedben követett el autóba rejtett pokolgéppel öngyilkos merényletett egy támadó szombaton, kórházi források szerint legalább heten meghaltak, harmincöten megsebesültek....
dec. 8
9:33
Baleset miatt torlódás az M5-ösön (HírExtra)
Baleset történt az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, Lajosmizse közelében péntek este; a helyszínelés tart, a forgalom csak a leállósávban haladhat, emiatt nyolc kilométeres a torlódás - közölte a Rendészeti Biztonsági Szolgálat szóvivője az MTI-vel.
dec. 8
9:35
Arcpirító: megúszható a szondáztatás (BorsOnline)
Hazánkban csaknem 4500 embernek adatik meg az a kiváltság, hogy nemet mondjon a rendôri kényszerintézkedésre. Ellentmondásos azonban, hogy a mentelmi jogra hivatkozva megtagadhatják-e a szonda megfújását, vagy sem? Az biztos, hogy talpraesett rendôrnek kell lenni, ha ki akarja kényszeríteni a fújást egy politikustól.

Keresés