2007. április 25. szerda

ápr. 25
9:34
BLOG: A PC visszavág (Index)
Egyre kevesebben vesznek pc-t játékra, egyre kevésbé fogynak a pc-s szoftverek, szakértők szerint mégsem halott az iparág: az új processzorok, az új grafikuskártyák és az új szoftverek elhalványítják majd a...
ápr. 25
9:34
Eladó két hollóházi porcelángyár (HírTV)
Két hollóházi porcelángyár is új tulajdonosra vár, a nagyobbikat az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV), míg a másikat egy felszámoló cég hirdette meg.
ápr. 25
9:36
Kórházba vitték a Világ tetejének meghódítóját (Infostart)
Kórházba vitték a Mount Everest első meghódítóját, miután a 87 éves Sir Edmund Hillary elesett.
ápr. 25
9:38
Németország cáfolta, hogy a NATO egyetértene az amerikai rakétapajzs ügyében (Gondola)
Cáfolta a német külügyminisztérium, hogy a NATO-n belül egyetértés alakult volna ki a Közép-Európába telepítendő amerikai rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban. A cáfolatot Gernot Erler...
ápr. 25
9:39
BLOG: Földünkhöz hasonló bolygót találtak a Mérleg csillagképben (Index)
A hőmérséklet 0 és 40 Celsius fok között van a szinte a szomszédban, tőlünk alig húsz fényévre levő bolygó felszínén. Így folyékony halmazállapotú maradhat rajta a víz, ami a tudomány...
ápr. 25
9:41
Demszky: Nem tudni, mennyibe kerül a metró (Gondola)
Pontosan még nem lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni a 4-es metró építése - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a főpolgármester. Demszky Gábor kiemelte, fontosnak tartja az 1-es és a 3-as villamos vonalának meghosszabbítását, valamint a szerelvények lecserélését is.
ápr. 25
9:42
MeH - eredményt hirdetett (Kreatív Online)
A nemzeti audiovizuális médiastratégia kidolgozására kiírt tender eredményét jelentette meg a Miniszterelnök Hivatal (MeH) a Közbeszerzési Értesítőben. A pályázatra két ajánlat érkezett, a nyertessel közel ötvenmillió forintos szerződést köt a MeH.
ápr. 25
9:44
Arany- Romló chart-technikai kilátások (HírTV)
Az aranyat ma 683,92 dolláron jegyezték, ami napi szinten 0,90%-so gyengülést jelent. Nem volt hatással a jegyzésekre a dollárral szemben erösnek mutatkozó euró. Romlottak a chart-technikai kilátások. Az arany megtörte márciusi 14-e óta tartó emelkedö trendjét. Ha sikerül ismét visszatérni a trendben, pár napon belül átlépik a 695-ös értéket, tesztelhetik a trend támogatását. In-GFX
ápr. 25
9:44
Bombariadó volt az athéni amerikai nagykövetségnél (Gondola)
Bombariadó volt az athéni amerikai nagykövetségnél; szerdán a tűzszerészek több épületet is átvizsgáltak a külképviselet közelében, de robbanóanyagot nem találtak. A kutatás után kihallgattak...
ápr. 25
9:49
Megcsókolta a bírót, sárga lapot kapott (Gondola)
Sárga lapos figyelmeztetést kapott egy labdarúgó a brazil bajnokságban, miután csattanós puszit nyomott a játékvezető arcára. Cleberson, a Cabofriense védője azután ragadtatta el magát,...
ápr. 25
9:51
NRC - tovább bővítette a NetPanelt (Kreatív Online)
A régi tagok újra regisztrálása mellett további 20 ezer internetezőt toborzott a NetPanelbe az NRC. Az online piackutatási panelnek így már 68 ezer tagja van, amelyben több mint 90 szempont szerint választható ki a kutatásra meghívottak köre.
ápr. 25
9:52
BLOG: Jövőnéző: mik a hírek pilotfronton? (Index)
A jelenleg is forgó pilotok és a már kész cuccok közös jellemzője, hogy mindig akad egy pár benfentes, aki meg tudja mondani a tutit az egyes próbálkozásokról, és jósol olyanokat, hogy...
ápr. 25
9:52
Ezüst- Nem egységes technikai tényezök (HírTV)
Az ezüstöt ma 13,82 dolláron jegyezték, ami napi szinten 0,26%-os gyengülést jelent. Az aranytól eltéröen nem romlottak a chart-technikai kilátások. Támogatás található 13,50-nél. A technikai tényezök nem egységesek, hiszen az ezüstre egyrészt nem volt hatással az arany sorsa, másrészt viszont vesztett momentumából. A MACD shortra váltott. Ilyen körülmények között hamarosan sor kerülhet a 14-es…
ápr. 25
9:53
Lehetséges, hogy kisebbségi kormány alakul Szerbiában (Gondola)
Könnyen lehetséges, hogy Vojislav Kostunica szerb ügyvezető miniszterelnök kisebbségi kormányt alakít a radikális párt parlamenti támogatásával - jelentette ki Velimir Ilic nagyberuházási...
ápr. 25
9:55
Elkezdődött a kecskeméti pofozkodó börtönőrök pere (HírTV)
Szerdán reggel elkezdődött a kecskeméti pofozkodó börtönőrök pere Szegeden a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsán. A négy férfi ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és más bűncselekmények miatt indult eljárás.
ápr. 25
9:58
Jelcin temetése megtöri a kremli hagyományt (Infostart)
Moszkvában megkezdődött Borisz Jelcin néhai elnök temetési szertartása. Az első demokratikusan megválasztott államfőt a korábbi, szovjet hagyományokkal ellentétben nem a Kreml fala előtt, hanem az egyik híres kolostor temetőjében helyezik örök nyugalomra. Jelcin ravatala előtt többezren rótták le kegyeletüket.
ápr. 25
10:00
Áfa-forgácsok a szerelmes adóbiztos zakóján (Gondola)
A Brüsszelben feltöltődő pártpolitikus a vidám reform-szófüzérekkel bizton kicsinosítja majd magának a hátralévő bizottsági éveket, közben az etikus vállalkozók pedig szolgálatkészen lenyelik, hogy az ő adójukból fizessék a tagállamok a csalókat is.
ápr. 25
10:00
Móri ügy: folytatódott Hajdú László büntetőpere (Gondola)
Szakértő meghallgatásával folytatódott Hajdú László társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt indult büntetőpere a Fővárosi Bíróságon szerdán. A szakértőt...
ápr. 25
10:01
BLOG: Reszkess, olajlobbi! (Index)
Szenzáció, szenzáció! Megjelent az Autóirtó! A lap, mely már a címével kimeríti a társadalmi rend elleni felbujtás tényét, mivel izgató propagandatevékenységével súlyosan sérti az olaj- és autóipar érdekeit, de ezenkívül...
ápr. 25
10:02
RMDSZ-tévé helyett RMDSZ-rádió? (Gondola)
A tervek szerint júniustól hallhatóak lesznek a helyi kereskedelmi rádiók műsoraiban az Erdély FM rádióprodukciós iroda műsorai. A marosvásárhelyi rádióstúdiót az Erdélyi Magyar Televízió...
ápr. 25
10:03
Szív alakú tükörtojássütő (Index)
Kibékülős reggelekre, szülinapi vacsorákra.
ápr. 25
10:03
Videó a vonatokról, amelyektől mindenki rettegett (Infostart)
"A pénz nem számít, csak legyen minél pusztítóbb" - ha világuralomról van szó, a politikusok és tábornokok gyakran gondolkodnak így. Ez jellemezte a hidegháborút is, amelynek még utolsó időszakában és a leszerelési tárgyalások közepette is olyan fegyverrendszereket fejlesztettek és állítottak hadrendbe, amelyekkel a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönösen sakkban tarthatta egymást.
ápr. 25
10:04
Biciklisre zuhant a rakomány (HírTV)
Biciklisre esett egy teherautó rakománya előzés közben Orosházán - értesült a HavariaPress. Nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, aki szabályosan közlekedett, amikor az őt megelőző Fiat Ducatoról egy fadarab esett a fejére. A balesetet az okozhatta, hogy a teherautó rakománya nem volt megfelelően rögzítve.
ápr. 25
10:04
MT - utcai művészeket támogat (Kreatív Online)
Egy pályázatnak köszönhetően új designt kapott néhány szürke T-Com kapcsolószekrény a fővárosban. A Magyar Telekom (MT) a Lát-Kép Egyesülettel közösen írt ki street art pályázatot, a legjobb ötleteket Budapest négy helyén már meg is valósították.
ápr. 25
10:06
A rendőrség előtt bérelt álnéven irodát Kisbandi bűntársa (HírTV)
Szabálytalan parkolás miatt bukott le Kisbandi volt bűntársa, aki éveken át bujkált hamis névvel a rendőrség elől. A HavariaPress úgy tudja, hogy Markó Imre, aki pár hete még egy szépségversenyt szervezett - természetesen álnéven - a VI. kerületi Színyei Merse Pál utcában, a rendőrség épületével szemben bérelt élelmiszereket gyártó és forgalmazó cégének irodát.
ápr. 25
10:06
Ancelotti: Odaajándékoztuk a győzelmet - videóval (Infostart)
Sir Alex Ferguson és Wayne Rooney is Paul Scholes zsenialitását emelte ki a Manchester United-Milan BL-elődöntő után. Carlo Ancelotti szerint a Milan odaajándékozta a győzelmet az ellenfélnek. A két gólt szerző Kaká abban bízik, hogy hazai pályán ki tudják javítani a hibát.
ápr. 25
10:08
GBP-USD Csekély potenciál (HírTV)
A kedvezö brit GDP hatására 2,0057-re emelkedett a GBP-USD árfolyama, majd elvesztette nyereségeit. Míg az adatok éves szinten megfeleltek a +2,8%-os elvárásnak, negyedéves szinten 0,7%-os plusz mutatkozott, ami meghaladta a +0,6%-os elörejelzést. A kedvezö adatok ellenére is nehéz helyzetbe került a devizapár. Támogatás 2,0020-nál és 1,9990-80-nál, ellenállás pedig 2,0040-nél és 2,0070-nél…
ápr. 25
10:10
A SoKo-károsultak Strasbourgban kérnének elégtételt (HírTV)
Az 500 millió eurós kárt szenvedett magyar vállakozások Strasbourgban kérnének elégtételt, mert úgy érzik a németországi akciókhoz a magyar hatóságok "gátlástalanul asszisztáltak".
ápr. 25
10:14
BLOG: Mégis a hd-dvd lesz a nyerő? (Index)
Pár napja még úgy nézett ki, a blu-ray nyeri a következő generációs dvd-formátumok párbaját (de már arról is volt szó, hogy tulajdonképpen mindenki vesztes), de most újabb fordulat állt be a...
ápr. 25
10:14
Elhunyt Kocsis János gyeplabda klasszis (HírTV)
Április 24-én, kedden tragikus hirtelenséggel, 43 évesen elhunyt Kocsis János, az Építők SC magyar bajnok és válogatott gyepladázója.
ápr. 25
10:16
Nyílt levél Dr. Such Györgynek, a Magyar Rádió Elnökének (Gondola)
Kérem Elnök Urat, szíveskedjen teljes körűen, minden részletre kiterjedően, őszintén tájékoztatni a magyar nyilvánosságot arról, hogyan és miért válhatott a magyar rádió a rendőrség hadiszállásává, s kirívó súlyú emberi jogsértések, kínzások színhelyévé.
ápr. 25
10:17
Sztálin helyett Hruscsov mellé temetik Jelcint (Privátbankár)
Egy moszkvai lap szerint Oroszország első elnökét gyorsabban és csendesebben temetik el, mint érdemelné. A Novodevicsi temetőben helyezik szerda délután nyugalomra
ápr. 25
10:17
Csendben rúgták ki a főcenzort (Infostart)
Feltűnés nélkül távolították el a kínai főcenzort, akinek egy közelmúltbeli döntése nagy felháborodást váltott ki az ország internetes közösségében. Megfigyelők szerint a lépés illeszkedik az új kormányzati törekvésbe, amely a nagyobb átláthatósággal igyekszik harcolni a korrupció és más hatalmi visszaélések ellen, egyben javítaná az országról külföldön kialakult képet.
ápr. 25
10:18
HÍR: Pitt nevét kapja Pax is (Index)
Eddig Pax Thien Jolie volt, most Pax Thien Jolie-Pitt lesz a vietnámi fiú.
ápr. 25
10:19
BLOG: Megdőlt az internetes sebességrekord (Index)
Japán kutatók két nap alatt kétszer is megdöntötték az internetes adatátvitel rekordját, az új csúcs 9,08 gigabit másodpercenként. Részletek......
ápr. 25
10:21
A baj nem jár egyedül (Gondola)
Napjainkban közzétett, friss kutatási eredmények számolnak be az asztmás gyermekek körében gyakran jelentkező depresszió, vagy figyelemzavar-hiperaktivitás tüneteitől.
ápr. 25
10:22
HÍR: Mel B még mindig szereti Murphyt, de a nőket is (Index)
Az énekesnő még ezek után is visszafogadná Murphyt - állítja egy barátnője. Meg azt is, hogy Mel és ő néha lefeküdtek egymással.
ápr. 25
10:22
Négy napja állt az autó a sofőrjével a folyóban (HírTV)
Kedden fedezték fel a horgászok annak a sofőrnek a holttestét a Zagyvában, aki gépkocsijával már napok óta lehetett elmerülve a folyóban.
ápr. 25
10:23
Tartja magát a forint (Privátbankár)
Alig változott a forint árfolyama szerda reggel a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra tájban 245,60/65 forinton jegyezték a keddi 245,80/85 forint után. A kereskedők 245,50-246...
ápr. 25
10:25
HÍR: Drew Barrymore új szerelmével jelent meg a nyilvánosság előtt (Index)
Drew Barrymore újra szerelmes
ápr. 25
10:26
Magát veszi az OTP (Privátbankár)
Az OTP Banknál működő opciós részvényprogram keretében 40 ezer részvényt hívtak le a jogosultak április 23-án a pénzintézet közleménye szerint, mely a a Budapesti Értéktőzsde honlapján olvasható. A ba...
ápr. 25
10:26
Megnyitja az autósok előtt benzinkútjait a BKV (Infostart)
A BKV megnyitja öt budapesti benzinkútját a közforgalom előtt, és céges autók szerződéssel olcsóbban tankolhatnak a társaságnál gázolajat - mondta Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs igazgatója. A társaság nagyfogyasztóként engedménnyel kapja az üzemanyagot, ezért a kiskereskedelmi árnál olcsóbban tovább tudja adni azt a részét, amelyre nincs szüksége.
ápr. 25
10:29
Májustól lehet, hogy felférünk a buszokra (Privátbankár)
Jövő szerdától több BKV-járaton enyhülhet a zsúfoltság - tájékoztatta a BKV Zrt. szerdán az MTI-t. A Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága által februárban elfogadott zsúfol...
ápr. 25
10:29
BLOG: Még két évig marad az Egy a száz ellen? (Index)
Ez tényleg pletyka, ráadásul az igazán rémisztő, hideglelést és verejtékben tapicskoló halálfélelmet okozó fajtából. Mintha az terjedne, hogy a Texasi Láncfűrészes barkácsboltot nyit a Lehel téren, vagy mondjuk, hogy Jakupcsek...
ápr. 25
10:36
Fél kilométeres sor Jelcin ravatalánál (Blikk)
ápr. 25
10:37
Modernizált fogászat (Piac és Profit)
Új helyre, a PPP-konstrukcióban megvalósult épületébe költöztetve gyógyít és oktat a Semmelwis Egyetem Fogtudományi Kara.
ápr. 25
10:38
BLOG: Vadászat az olvasókra (Index)
A Poronty kommentjei között elszaporodtak az iwiw-vel kapcsolatos bejegyzések, a kismamák és anyukák lázas igyekezettel keresgélik a többi Poronty-olvasót, amely némi meglepetéssel is szolgálhat: vajon úgy néz-e ki egy-egy kommentelő,...
ápr. 25
10:38
Négypárti megegyezés a digitális átállás ügyében (Gondola)
Négypárti megegyezéssel került a szerdai kormányülés elé a műsorterjesztésről és a digitális átállásról szóló törvény tervezete - közölte a kormányszóvivői iroda. A digitális átállás...
ápr. 25
10:38
Bejegyezésre került a Mol gázkereskedelmi cége (HírTV)
Gázkereskedelmi céget alapított a Mol Nyrt., amelyet a cégbíróság 2007. április 24-én bejegyzett – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
ápr. 25
10:39
Nem keresik tovább az eltűnt horgászt (HírTV)
Nem kutatnak tovább a Nagytárkánypusztáról vasárnap eltűnt horgász után. A 34 éves fiatalembernek akkor veszett nyoma, amikor beszakadt a Darvas-tó partja.

Keresés