2007. május 19. szombat

máj. 19
17:08
Technológiai centrumot avatott Mátészalkán Gyurcsány Ferenc (Gondola)
Technológiai centrumot, vállalkozói inkubátorházat és képzési központot avattak a mátészalkai ipari parkban szombaton, a 400 millió forint értékű létesítményt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök...
máj. 19
17:10
Fidesz-határozat: erős Európára van szükség (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint Magyarországnak egy erős Európa megteremtésére van szüksége, amely, ha kell, akár saját kormányaival szemben is megvédi az európai polgárokat - erről fogadott el határozatot a párt kongresszusa szombaton. Magyarországnak egy erős, cselekvőképes és szolidáris Európára van szüksége, és Európának is akkor van esélye a mai kihívások kezelésére, ha egységesebbé és erősebbé válik,…
máj. 19
17:12
Elsőbbség nélkül jött a halál (Alternatív Energia)
Egy férfi a helyszínen meghalt, egy nő és egy 12 éves fiú súlyosan megsérült, amikor két személygépkocsi összeütközött szombaton délután Kiskunmajsa és Csólyospálos között - közölte a rendőrség. A balesetben meghalt férfi autójával egy mellékútról érkezett és nem adott elsőbbséget a másik személygépkocsinak. A sofőr mellett utazott 12 éves fia, aki súlyosan megsérült. A szabályosan közlekedő autót…
máj. 19
17:13
Fidesz XXII. tisztújító kongresszus: Erős Európa kell (Gondola)
A Fidesz szerint Magyarországnak egy erős Európa megteremtésére van szüksége, amely, ha kell, akár saját kormányaival szemben is megvédi az európai polgárokat - erről fogadott el határozatot a...
máj. 19
17:13
17 tonna érmét találtak a tenger fenekén (HírTV)
Minden idők egyik legnagyobb értékű tengeri kincsére bukkantak amerikai kutatók a brit partoknál.
máj. 19
17:18
Rendőri erőszak: egészen másképp volt? (Infostart)
Az intézkedést elismerik, de tagadják, hogy pénzt kértek és megerőszakolták a 21 éves lányt - foglalta össze az erőszakos közösüléssel gyanúsított rendőrök álláspontját az Inforadio.hu-nak Vajda Ágnes, a négy rendőr parancsnoka, az ötödrendű vádlott jogi képviselője.
máj. 19
17:22
Damu Roland ráncba szedi Döbrögit (BorsOnline)
máj. 19
17:24
A költözésen gondolkodik a drogfüggő énekes (HírExtra)
George Michael bevallotta, hogy gyógyszerfüggésben szenved, és emiatt nem volt képes vezetni, amikor kocsija kormányára borulva találtak rá. Ezt egy brit tévéadónak nyilatkozta, amelyik szombaton sugározza az interjút.
máj. 19
17:24
Fidesz XXII. tisztújító kongresszus: testületi beszámolók (Gondola)
A Fidesz célja, hogy a társadalomban létrejött új többség minél előbb parlamenti többséget szerezzen - többek között ez szerepel a Fidesz XXII. tisztújító kongresszusára készített testületi...
máj. 19
17:25
Halálos baleset (Blikk)
máj. 19
17:26
Amerikai holokauszt (Privátbankár)
A venezuelai elnök Hugo Chávez szeretné, ha XVI. Benedek pápa bocsánatot kérne az indiánoktól amiatt, hogy májusi brazíliai látogatásán kijelentette: a római katolikus egyház megtisztította őket. Chávez holokausztnak nevezte 1492 eseményeit
máj. 19
17:34
A Fidesz erős Európát szeretne (Infostart)
A Fidesz szerint Magyarországnak egy erős Európa megteremtésére van szüksége, amely, ha kell, akár saját kormányaival szemben is megvédi az európai polgárokat; erről fogadott el határozatot a párt kongresszusa.
máj. 19
17:35
Chavez bocsánatkérésre szólította a pápát (HírTV)
Bocsánatkérésre szólította fel XVI. Benedek pápát az amerikai indiánok nevében a venezueliai elnök.
máj. 19
17:40
Halálos baleset történt Kiskunmajsa közelében (Gondola)
Egy férfi a helyszínen meghalt, egy nő és egy 12 éves fiú súlyosan megsérült, amikor két személygépkocsi összeütközött szombaton délután Kiskunmajsa és Csólyospálos között - közölte az MTI-vel a...
máj. 19
17:40
Chavez bocsánatkérésre szólította a pápát (HírTV)
Bocsánatkérésre szólította fel XVI. Benedek pápát az amerikai indiánok nevében a venezueliai elnök.
máj. 19
17:45
Gazdasági központot avatott a miniszterelnök (Infostart)
Technológiai centrumot, vállalkozói inkubátorházat és képzési központot avattak a mátészalkai ipari parkban; a 400 millió forint értékű létesítményt a miniszterelnök adta át.
máj. 19
17:45
A VfB Stuttgart nyerte a német bajnokságot (Infostart)
Nagy izgalmakat hozott a német labdarúgó-bajnokság utolsó fordulója. A VfB Stuttgart, 0-1-ről fordítva, csak a 63. percben szerezte meg a vezetést Szélesi Zoltán csapata, az Energie Cottbus ellen, addig éltek a Schalke reményei. Végül a VfB Stuttgart kétpontos előnnyel megnyerte a bajnokságot.
máj. 19
17:45
Chavez bocsánatkérésre szólította a pápát (HírTV)
Bocsánatkérésre szólította fel XVI. Benedek pápát az amerikai indiánok nevében a venezueliai elnök.
máj. 19
17:50
Az ügyvéd szerint a DNS-vizsgálat és a szembesítés sok mindenre fényt deríthet (Alternatív Energia)
Az erőszakos közösüléssel gyanúsított egyik rendőr védőügyvédje szerint az ügy sajtóvisszhangjának nagy szerepe volt abban, hogy a bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. Somfainé Dr. Vajda Ágnes ügyvéd elmondta: az öt rendőr teljesen egybehangzót mondott az eljárás során, és mindegyikük tagadja az erőszakot. Ezzel szemben áll egy bizonytalan sértetti vallomás, amiben nagyon…
máj. 19
17:50
Ragaszkodik az egy biztosítóhoz az MDF (Infostart)
Nem támogatja az egészségbiztosítási rendszer SZDSZ által javasolt átalakítását a Magyar Demokrata Fórum.
máj. 19
17:51
Külföldön sem bújhatnak el az APEH elől a luxusutazók (HírExtra)
A vagyonvizsgálattól tartva sok magyar küldöldi nagyvárosokban fizet be drága nyaralásokra, azonban az APEH már egész Európában ellenőrizheti a költéseket. Az itthoni utazási irodák már érzékelik a luxusutak iránti kereslet visszaesését - írja a Magyar Hírlap.
máj. 19
17:55
Balog: a fő baj, hogy a hatalom semmibe veszi az embereket (Alternatív Energia)
Ma Magyarországon a fő baj az, hogy a hatalom semmibe veszi az embereket - mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke szombaton, párt XXII. kongresszusán, Budapesten. A tavaly október 23-ai események rávilágítottak arra, mi a fő baj Magyarországon: a hatalom semmibe veszi az embereket, sárba tiporja az emberi méltóságot - mondta a politikus. Hozzátette: a…
máj. 19
17:56
Ámokfutó gorilla Hollandiában (HírTV)
A 180 kilós hím gorilla felmászott a kifutó falára, majd ámokfutásba kezdett a holland állatkert területén.
máj. 19
17:57
Navracsics: Gyurcsány kezdje magán az átalakítást! (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc kezdje magán az átalakítást - mondta Navracsics Tibor a Fidesz szombati kongresszusán annak kapcsán, hogy a kormányfő bejelentette, távoznia kell az országos és a budapesti rendőrfőkapitánynak. A Fidesz frakcióvezetője azt javasolta a miniszterelnöknek: ne álljon meg félúton, legyen bátor, nézze meg, kit terhel politikai felelősség, kinek a felelőssége lenne rendet tenni a…
máj. 19
18:07
Navracsics: Gyurcsány kezdje magán az átalakítást (Gondola)
Gyurcsány Ferenc kezdje magán az átalakítást - mondta Navracsics Tibor a Fidesz szombati kongresszusán annak kapcsán, hogy a kormányfő bejelentette, távoznia kell az országos és a budapesti...
máj. 19
18:09
MDF kérdések Gyurcsányhoz, mai beszéde kapcsán (Gondola)
Gyurcsány Ferenc pártelnöki óhajt fogalmazott meg vagy döntött minisztere helyett? – teszi fel a kérdést az MDF Gyurcsány Ferenc az MSZP szombati, budapesti választmányi ülésén...
máj. 19
18:11
A fideszes polgármesterrel közösen avatott Gyurcsány Ferenc (Alternatív Energia)
Technológiai centrumot, vállalkozói inkubátorházat és képzési központot avattak a mátészalkai ipari parkban szombaton, a 400 millió forint értékű létesítményt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át. A mátészalkai beruházás jó példa arra, hogyan kell összefogni és helyi, nemzeti, illetve uniós forrással jelentős gazdasági fejlesztéseket megvalósítani a következő években - mondta a kormányfő az…
máj. 19
18:13
160 országban kereshetik a kislányt (HírTV)
A szombati angol kupadöntő előtt és a félidős szünetben is bemutatnak egy rövidfilmet Madeleine McCannről, az elrabolt brit klislányról.
máj. 19
18:18
Újabb tűzszünetről állapodott meg a két palesztin frakció (HírTV)
A két szembenálló palesztin frakció szombaton újabb tűzszünetről állapodott meg az egy hete tartó belharcok lezárására. Több mint 50 ember halt meg a Fatah és a Hamász fegyveresei közt egy hete kitört harcokban, és az azóta született öt tűzszünet egyike sem bizonyult tartósnak.
máj. 19
18:18
Schmitt visszalépett az alelnök-jelöltségtől (Blikk)
máj. 19
18:22
Schmitt Pál visszalépett (Infostart)
Schmitt Pál visszalépett az alelnök-jelöltségtől a Fidesz kongresszusán, viszont ő lesz a párt listavezetője a 2009-es európai parlamenti választásokon.
máj. 19
18:24
Jogtalanul került hozzá, de megtarthatja a Van Gogh-ot a díva (HírExtra)
Megtarthatja azt a Van Gogh festményt Elizabeth Taylor, amit - egy, a nácik elől elmenekült zsidó nő leszármazottai szerint - jogtalanul szerzett meg. Erről döntött pénteken egy amerikai fellebbviteli bíróság.
máj. 19
18:32
Schmitt alelnökség helyett a 2009-es EP-választási kampányt irányítja (Alternatív Energia)
Schmitt Pál visszalépett az alelnök-jelöltségtől a Fidesz szombati kongresszusán, viszont elvállalta, hogy vezeti a 2009-es európai parlamenti választási kampányt - erről maga a politikus beszélt a küldöttek előtt. Schmitt Pál bejelentése előtt a kongresszusi küldöttek megszavazták az országos elnökség javaslatát, amelyben arra kérték fel Schmitt Pált, hogy vezesse 2009-es európai parlamenti…
máj. 19
18:39
Fidesz XXII. kongresszus: Schmitt Pál visszalépett (Gondola)
Schmitt Pál visszalépett az alelnök-jelöltségtől a Fidesz szombati kongresszusán, viszont elvállalta, hogy vezeti a 2009-es európai parlamenti választási kampányt. .
máj. 19
18:44
Drogba nyert még egy kupát a Chelsea-nek (Infostart)
Óriási, 120 perces csatában a Chelsea 1-0-ra megnyerte az angol FA-kupa döntőjét. A találkozó egyetlen gólját a szezon chelsea-s hőse, Didier Drogba szerezte meg, a 115. percben. José Mourinho és csapata így két kupagyőzelemmel zárta a 2006-2007-es idényt, megnyerte a Ligakupát és a sokkal nagyobb presztízsű FA-kupát.
máj. 19
18:45
A rendőrök tagadják az erőszakot, a védők fellebbeztek (Gondola)
Az erőszakos közösüléssel gyanúsított egyik rendőr védőügyvédje szerint az ügy sajtóvisszhangjának nagy szerepe volt abban, hogy a bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását....
máj. 19
18:50
A patikusoknak választaniuk kell (HírExtra)
A Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) fél éven belül ismét elnököt választ. Mivel a törvény idén megszüntette a kötelező kamarai tagságot, a kamarának újra kell alkotnia alapszabályát és tisztségviselőit is újra kell választania.
máj. 19
18:51
Bakik tucatjai a romániai népszavazáson (HírTV)
Bakik tucatjai színesítik a Traian Basescu román államelnök menesztésével kapcsolatos szombati romániai népszavazást. Szavazatok százait kellett megsemmisíteni, politikai hirdetés miatt pedig egy helyi lap összes példányát bevonták a standokról. Délután 5-ig a szavazásra jogosultak alig 28,9 százaléka mondott véleményt az államfő menesztéséről.
máj. 19
19:17
Most épp gázvezeték építése miatt túrják fel a Soroksári utat (HírExtra)
A Soroksári út felújítása előtt, május 21-től gázvezeték-építési munkák kezdődnek az érintett útszakaszon. A munkálatok alatt forgalomkorlátozásra kell számítaniuk az autósoknak. A gyalogosokat is érinti a felújítás: két buszmegállót áthelyeznek.
máj. 19
19:18
Gránát robbant Blair közelében (HírTV)
Gránát csapódott abba a katonai épületbe Irakban, ahol Tony Blair búcsúzott a brit katonáktól. A támadásban senkinek nem esett baja.
máj. 19
19:23
Az államfő visszatérése szavazott a románok többsége (Blikk)
máj. 19
19:23
Exit poll: 75 százalék Basescu maradása mellett (HírTV)
Az exit poll eredmények alapján a romániai referendumon a "nem" nyert.
máj. 19
19:28
Basescu visszatérésére voksoltak Romániában (Kripto Akadémia)
Az államfő visszatérése mellett foglalt állást a népszavazáson résztvevő romámok többsége, legalábbis erről tanúskodnak az urnazárás után rögtön közzétett exit-poll adatok. Az INSOMAR és a Metromedia Transilvania közvélemény-kutató intézetek exit-poll felmérésének a Realitatea hírtelevízió által közzétett adatai szerint az urnáknál megjelentek 75 százaléka voksolt nemmel, azaz nem kívánta a…
máj. 19
19:34
Basescu szerint a románok a politikai rendszer korszerűsítésére voksoltak (Kripto Akadémia)
Traian Basescu szerint a szombati népszavazáson résztvevők többsége a romániai politikai rendszer korszerűsítésére voksolt azzal, hogy elutasította az államfő leváltását. A parlament által tisztségéből felfüggesztett Basescu rögtön az esti urnazárás után a televízió kamerái előtt adott nyilatkozatában felsorolta, milyen változtatásokra van szükség az országban. Ezek között említette, hogy az…
máj. 19
19:40
A Chelsea nyerte az FA Kupát (HírTV)
Gigászi csatában, de igazán csak a második félidőben és a hosszabításban élvezetessé váló mérkőzésen a Chelsea szerezte meg az FA Kupát.
máj. 19
19:50
Bicskei zsaru hozta a móriaknak a fegyvereket (HírExtra)
Korábban rendőrként dolgozott, de már büntetve is volt az a 33 éves tatabányai férfi, akit a móri mészárlásnál használt fegyverek beszerzésével gyanúsítanak, és pénteken előzetes letartóztatásba helyeztek.
máj. 19
19:53
Pénzbehajtókat vertek meg egy gyáli munkásszállón (Alternatív Energia)
Egy súlyos sérültje van annak a csoportos verekedésnek, amely Gyálon, a Pesti úti munkásszállón történt szombaton délután - közölte a rendőrség. A szállón román állampolgárok is laknak, egyikükhöz négy látogató érkezett, akik tartozást akartak behajtani. A behajtókat azonban megverték, és egyikük súlyos sérülést szenvedett. A behajtók ezután távoztak, de nem sokkal később egy harmincfős…
máj. 19
19:56
Basescu mellett voksolt a románok többsége (Gondola)
Az államfő visszatérése mellett foglalt állást a népszavazáson résztvevő romámok többsége, legalábbis erről tanúskodnak az urnazárás után rögtön közzétett exit-poll adatok. Az INSOMAR és a...
máj. 19
19:59
Tüntetők a miniszter és a Rebisz-parancsnok távozását követelik (Alternatív Energia)
Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint Dobozi József dandártábornok, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnokának távozását követelte mintegy húsz, korábbi Kossuth téri tüntető a Rebisz Kerepesi úti laktanyája előtt, a rendőrök jelenleg igazoltatják az engedély nélkül demonstrálókat - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szombaton este.
máj. 19
20:01
Csoportos verekedés tört ki egy munkásszállón (Blikk)

Keresés