George Bush amerikai elnök kedden megvétózta az iraki csapatkivonást elrendelő törvénytervezetet. Bush a Fehér Házban jelentette be a vétót, amelyhez elnöksége során második alkalommal...
Rálőttek egy cseh diplomatát szállító gépkocsira kedden Afganisztánban - közölte Zuzanna Opletalová, a cseh külügyminisztérium szóvivője. Filip Velach, a kabuli cseh külképviselet vezetője...
Néhány jellemzően "zsebbe" is fizető ágazat - például az építőipar - kiugró bérnövekedése, valamint az alacsonyabb átlagfizetésű fizikai dolgozók szellemi foglalkozásúaknál csaknem kétszer gyorsabb béremelkedése a bérinfláció mellett fehéredési folyamatra is utal
Ismét ugyanarról az egyetlen államfőjelöltről, Abdullah Gül külügyminiszterről szavaz a török elnökválasztás megismételt első fordulójában szerdán az ankarai parlament. A kormányzó Igazság...
Tízezrek vonultak fel az Egyesült Államok több nagyvárosában a bevándorlási törvény reformját követelve, Los Angelesben a rendőrség gumilövedékekkel oszlatta szét a tüntetőket. Idén a...
A Barbie babának is lesz már saját virtuális világa: BarbieGirls.com címen honlapja indul, egyelőre azonban csak az Egyesült Államokban elérhető. A Barbie-világban a rajongók saját maguk...
Tűz miatt ürítették ki az idősek otthonát a Pest megyei Zsámbékon kedden késő este. A lángok egy garázsban csaptak fel a szomszédban található körzeti megbízotti iroda udvarán 23 óra körül, és innen terjedtek át az otthon tetejére. A tűzben senki nem sérült meg.
Kigyulladt egy rendőrségi garázs kedd este Zsámbékon a Magyar utcában, a tűz a szomszédos idősek otthonának tetőszerkezetére is átterjedt - tájékoztatta az MTI- a Fejér megyei Katasztrófavédelmi...
Nyugati mintára, úgynevezett születésházak megépítését szorgalmazza egy magyar professzor, egyre nő ugyanis Magyarországon az igény az otthon szülésre. Rákóczi István, a Szent Imre Kórház szülészeti osztályának vezetője a Magyar Hírlapnak azt mondta: ezek az épületek átmenetet jelentenének az otthoni és a kórházi szülések között.
Idén sem tiltják ki a pecásokat a Balaton Hajózási Zrt. kikötőiből, nyártól azonban egy meghatározott horgászrend szerint kell majd viselkedniük, amelyet több helyen is kifüggesztettek - írja a Népszabadság.
Géneltérés okozza a kutyák közötti termetbeli különbségeket - állapította meg egy amerikai kutatócsoport. A kutyafélék családja dicsekedhet az összes emlős közül e tekintetben is a legtöbb...
Gyakrabban, egyes buszjáratok pedig hosszabb útvonalon közlekednek szerdától Budapesten. A BKV közleménye szerint megszűnt a Gloriett-busz, helyette a 194-es buszok csúcsidőben sűrűbben közlekednek. A megszűnt járat megállt a pesterzsébeti Tesco-nál, arról még nem döntöttek, milyen busz menjen arra ezután.
Iszlám vallási tudósok elkészítették azt az útmutatót, amely előírja, hogyan teljesítse vallásos kötelezettségeit az idén a világűrbe induló malajziai asztronauta.
Összesen 1100 riasztást kaptak a hosszú hétvégén a tűzoltók, az esetek felében szabatéri tűzhöz vonultak. A katasztrófavédelem adatai szerint a négy nap alatt 10 ember sérült meg itthon tűzben, de egyiküknek sincs súlyos sérülése.
Átrajzolhatja a banki viszonyokat a lakossági pénzügyi szolgáltatások minőségének javítására létrehozott bizottság. Eredményhirdetés csak júniusban várható.
Egy nappal a labdarúgó Bajnokok Ligájában megrendezendő Milan - Manchester United elődöntő visszavágó előtt hatalmas felfordulást okozott az angol együttes edzőtáborában egy gyanús port tartalmazó levél, melynek címzettje a gárda menedzsere, Sir Alex Ferguson volt.
Száz-százötvenezer családot érinthet az a tavaly nyári törvénymódosítás, amely szerint ettől az évtől fizetni kell a súlyadót, ha az adott autót mozgáskorlátozott használja, de nem az ő, hanem valamelyik családtagja nevén van - írja a Magyar Nemzet.
Izraelben a kormányzó Kadima párt parlamenti csoportjának vezetője szerint a tavalyi libanoni háborúban elkövetett hibák miatt elveszítette az ország bizalmát Ehud Olmert kormányfő, és ezért...
Óriási szeméthalom terül el a Heves megyei Lőrinciben, a Zagyva folyó gátjának tövében, több száz méter hosszan - írja a Magyar Nemzet. Az ottélők szerint a jelenleg is tartó csatornaépítésből került oda az építési törmelék, amelyben veszélyes hulladék, bitumen is van.
Legkevesebb hét halálos áldozata van a keddi spanyolországi házomlásnak, és két embert még mindig eltűntként tartanak számon - közölték szerdán a helyi hatóságok. Szerdán hajnalban emelték ki...
Eladná az M5-öst üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya Zrt-ben (AKA) lévő 40 százalékos részvénycsomagját az állam, pedig a tervet a gazdasági és közlekedési miniszter egyszer már elvetette - értesült a Népszabadság.
Hamarosan Magyarországon is megjelenhetnek az első virtuális mobilszolgáltatók – írja a Világgazdaság. Valóságos akadálya eddig sem volt az effajta szolgáltatók megjelenésének
Ken Kutaragi, a Sony elnöke és igazgatója, a Playstation jatákkonzolok atyja lemondott posztjáról és elhagyja a céget. Ugyanaznap lemondott Lord John Browne, a BP vezérigazgatója, miután alulmaradt abban a jogi csatározásban, amellyel megpróbálta megakadályozni a magánéletével kapcsolatos értesülések sajtóbeli közlését.
Szándékai szerint befejezi a filmkészítést az egyik legragyogóbb ifjú hollywoodi csillag, Keira Knightley. A Karib tenger kalózai 22 éves sztárjának saját bevallása szerint elege van a hírnévvel járó feszültségből és inkább normális életet szeretne élni.
Még mindig életveszélyben van az a nyolc éves kisfiú, aki kedden sérült meg egy budapesti majálison. A rendezvényen az erős szél felkapott egy felfújható ugrálóvárat, amely több méterrel arrébb egy kerítésnek csapódva állt meg. 7 ember sérült meg, köztük a kisfiú.
Az EUR-USD ma reggel 42 pipes sávban mozgott, 1,3604 és 1,3562 között, majd az ázsiai záráskor sikerült megállapodnia 1,3575 fölött. Az USD-JPY 40 pipes sávban mozgott. Miután minimumot ért el a devizapár 119,75-nél, 120,15-re emelkedett árfolyama. A következö ellenállás 120,20-nál, támogatás pedig 119,73-nál található. Ma reggel nagy nyomás alá került az NZD-USD, és 0,7403-ról visszaesett…
Erősödtek tegnap a vezető New York-i tőzsdemutatók: elsősorban a kőolaj árának csökkenése, valamint a vártnál kedvezőbb feldolgozóipari adatok segítették az indexeket. A Nasda...
Csaknem 60 településen, köztük húsz nagyvárosban több mint 200 ezer ember tüntetett kedden az Egyesült Államokban a bevándorlási törvények reformját követelve. Becslések szerint az országban 12 millió illegális bevándorló dolgozik.
Miniszter Úr! Hogy rossz ez az érettségi rendszer, azt éppen az ön által idézett példák is mutatják, amikor 189-féle vizsga van, amikor angolul testnevelésből érettségizés miatt esetleg egyetlen gyerek tesz ilyen vizsgát, nos, tehát az egész rendszernek a korrekciójára lenne szükség.
Hugo Chávez venezuelai elnök közölte: azt akarja, hogy országa lépjen ki a Világbankból és a Nemzetközi Valutaalapból. Az Orinoco térségében lévő olajmezők állami tulajdonba kerültek
Az amerikai elnök megvétózta az iraki kivonulás határidejét meghatározó törvényjavaslatot. A múlt héten elfogadott javaslat 124 milliárd dollár támogatást biztosított volna az iraki és afganisztáni hadműveletekhez, ám egyben kötelezte volna az amerikai kormányt, hogy október 1-ig kezdje meg és a jövő év március 31-ig fejezze be a csapatok kivonását Irakból.
A török kormányfő szerint június 24-én és július 1-én kell megtartani az előre hozott választásokat. Recep Tayyip Erdogan erről azután beszélt, hogy az Alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás eredménytelenül zárult első fordulóját és így a törvények értelmében 90 napon belül választásokat kell kiírni.
A tartós csapadékhiány miatt mielőbbi állami támogatást vár a mezőgazdasági termények megmentése érdekében az Agrárkamara elnöke. Az Agrárkamara vezetője az InfoRádióban azt...
Hosszabb nappalok, rövidebb miniszoknyák – ez a nyár. A szerelem a levegőben van, felszabadultabbak vagyunk és könnyebben vágunk bele már az első pillantban is csak múló kalandnak tűnő kapcsolatokba. De miért akarjuk ennyire ebben az évszakban szeretni az ellenkező nem tagjait? Ismerje meg az óvszergyártók legjobb időszakának számító tavasz és nyár titkát.
A kedvezö amerikai konjunktúra-adatok hatására ma 120 közelébe emelkedett a devizapár árfolyama. A tegnap közzétett ISM-Index a több mint egy éve mért legmagasabb értéken állt, megsemmisítve ezzel a recesszióval kapcsolatos aggodalmakat. In-GFX
Eltűnt egy Alzheimer-kórban szenvedő, idős német nő Hajósról - értesült a HavariaPress. A 74 éves német asszonyt utoljára a Bács-Kiskun megyei Hajós Pincefalu Kadar utcájának egyik pincéjében látták hétfőn reggel, azóta nem tudni róla semmit.
Egy 6 éves kislány és két nő halt meg Nagykőrösnél este, miután egy kanyarban felborult az autójuk. A kocsiban 5-en utaztak - két férfit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Jövőre nem lesznek újabb megszorítások - ezt ígérte a miniszterelnök tegnap a szakszervezeteknek. A konvergencia-program szerint viszont 2008-tól vezetné be a kormány az általános ingatlan-adót. Igaz, erről Gyurcsány Ferenc februárban is azt mondta: nem a bevételeket növeli majd, hanem az adószerkezetet alakítja át.
Az EUR-USD árfolyama ma visszaesett 1,3600 alá. A kedvezö amerikai konjunktúra-adatok voltak a felelösek azért, hogy az ázsiai kereskedelemben 1,3562-re essen vissza az árfolyam. A jen gyengesége nem volt elegendö ahhoz, hogy az EUR-JPY árfolyama 163,00 fölé emelkedjen. Amennyiben a mai EU-s adatok nem túl kedvezöen alakulnak, oldalazó mozgással kell számolni. 10.00 órakor teszik közzé az…
Több millió forintos kárt okoztak a varangyok egy angliai tóban, amikor párzási időszakuk alatt letámadták és a parti iszapba fojtották a pontyokat. A telep tulajdonosa szerint horrorisztikus látványt nyújtott a rengeteg döglött hal.
Több száz fiatal csapott össze a rendőrökkel szerda reggel Madridban, negyvenöten megsérültek - idézte a spanyol sajtó a mentőszolgálatot. A fiatalok azért ütköztek meg a rendvédelmi erőkkel,...
Lemondott Lord Browne of Madingley, a BP olajipari óriásvállalat vezérigazgatója, miután egy bíróság megállapította, hogy hazudott egy 27 éves férfival folytatott kapcsolatával összefüggésben.
Az ingyenes orvosi ellátás szempontjából a hangsúly a bejelentésen, nem pedig a befizetésen van. Ha egy cég nem fizeti be dolgozói után az egészségbiztosítási járulékot, a késedelmi pótlékot is a vállalkozás nyakába varrhatják. A Népszava összeállítása
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,40 pontos emelkedéssel, 25.534,20 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, pénteki záró értékhez képest ez 0,43 százalékos erősödés.
Támogatást jelentett az eurónak, hogy az RBA múlt éjjel változatlanul 6,25%-on hagyta alapkamatát, és utalt rá, hogy egyelöre nem emel tovább. Mivel némiképp mérséklödött a nyersanyagárak emelkedése, az áremelkedés is lassulhat. Az euró árfolyama erre 1,6500 irányába emelkedett. Az érték átlépése esetén 1,6540-ig nyílhat potenciál. Támogatás található 1,6430-nál. In-GFX
Eljárást indított a rendőrség azt követően, hogy egy erős széllökés miatt felborult és kerítésnek csapódott egy felfújható gyermekvár a XVIII. kerületi Malév-pályán - értesült a HavariaPress.