2007. május 24. csütörtök

máj. 24
4:26
A Fidesz kezdte el a folyamatot, most mégsem támogatja feltétel nélkül (Alternatív Energia)
Anyagi veszteséget jelenthet, ha az ellenzék támogatásának hiánya miatt megcsúszik a rendőrség és a határőrség integrációja. Bár az unió nem kötelezi Magyarországot arra, hogy mindenképpen vonják össze a két szervezetet, a jövőre életbe lépő schengeni határok miatt azonban a határőrséget jelen szerkezetében nem szükséges fenntartani. Ezzel együtt többen úgy vélik, épp az integráció miatt…
máj. 24
4:37
"Csalnak a cégnél!" (Piac és Profit)
A nemzetközi cégek többsége egyre inkább hajlandó tenni a vállalati korrupció megelőzéséért, ám még így is elmaradnak a munkavállalók várakozásaitól. Kevés vállalat rendelkezik etikai kódexszel, még kevesebbnél követik a benne foglaltakat. Az etikai forródróton bejelentést tevő dolgozók némi védelmet is elvárnának, ám úgy érzik, a vállalat nem állna ki mellettük - derül ki az Ernst & Young…
máj. 24
5:09
Szalonképtelen fegyverek (Infostart)
A háborús konfliktusok vége után is áldozatokat szedő kazettás bombák betiltásáról kezdődött konferencia Limában, Peru fővárosában. A nagy területen szétszóródó és ezért nehezen mentesíthető minibombák különösen a gyerekek és a gazdálkodók között szedik áldozataikat. Magyarország a héten jelezte, hogy csatlakozik a tilalomhoz. A nagyhatalmak azonban ellenzik a fegyver betiltását.
máj. 24
5:11
Tatai-Tóth: "Újra kellene gombolni a kabátot" az egyetemi támogatások terén (Alternatív Energia)
A tanulók utazási költségeinek megnövekedése miatt tüntetett tegnap a Fidelitas a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) épülete előtt. A megmozduláshoz nem csatlakozott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), mert pártpolitikai rendezvényen az érdekvédelmi szervezet nem vesz részt - tudtuk meg Nagy Zoltán alelnöktől. Mint mondta, természetesen nem örülnek a jelentősen…
máj. 24
5:20
Ne egyen sok sót, fekélyes lehet (Infostart)
Amerikai kutatók megállapították, hogy gyomorfekélyt okoznak azok a sós diéták, amelyeket általában más betegségek megléte esetén ajánlanak az orvosok.
máj. 24
5:23
Ötmilliárd forinttal támogatja a kormány a fagykárt szenvedőket (Alternatív Energia)
A kormány ötmilliárd forintra emeli idei befizetését a Nemzeti Kárenyhítési Alapba, hogy a május eleji fagyok során kárt szenvedett termelőket kártalanítani tudják az alapból - jelentette be tegnap Gráf József agrárminiszter. A kormányzati befizetések megemlését az tette lehetővé, hogy a parlament hétfőn módosította a kárenyhítést szabályzó törvényt. A költségvetés eddig ugyanannyit fizetett be…
máj. 24
5:31
Aki rendes volt, annak lesz pálinkája az idén is (Infostart)
Idén kiderül, hogy a pálinkakészítők csak a saját hasznukat keresték az elmúlt években, vagy korrekt kapcsolatot tartottak fenn a gyümölcstermesztőkkel. A kocka ugyanis megfordult.
máj. 24
5:36
A csapattárs tisztítaná Beckham medencéjét (Infostart)
Medencepucolónak jelentkezett David Beckhamékhez a labdarúgó egyik leendő csapattársa, hogy kiegészítse alacsony fizetését. Közben kiderült, hogy Helen Mirren színésznő teljesen odavan az angol válogatott korábbi kapitányáért.
máj. 24
5:37
Kell nekünk a golf (Piac és Profit)
A fejlődő golfpiacokon a golfot egyre inkább az ingatlan- és turizmusfejlesztés eszközének tekintik - az integrált golf- és ingatlanberuházásokhoz ma Dél- és Kelet-Európa számít a legígéretesebb régiónak. Magyarországon is egyre inkább ez a trend, ezt igazolja a már zajló öt golfberuházás, és több tervezés alatt álló fejlesztés.
máj. 24
5:47
Több száz európai növényfaj a kipusztulás szélén (Infostart)
Európában a termékeny talajok és a vizes élőhelyek fele tönkrement vagy beépítették, 800 növényfaj és a lepkék fele a kipusztulás szélén van - mondta az InfoRádiónak a környezetvédelmi tárca főtisztviselője.
máj. 24
5:50
Jön Takács Albert ? (Alternatív Energia)
Az MTV Híradója szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese lehet az új igazságügyi és rendészeti miniszter. Takács Albert megbizatása rövidesen lejár és Gyurcsány Ferenc állítólag őt látná szivesen Petrétei József helyén. A Híradó úgy értesült, további három név is forog még, minthogy Takács jelölését az MSZP frakciója nem támogatja egyhangúlag.
máj. 24
5:52
A svábhegyi gyermekkórház már a nyáron végleg bezárhatja kapuit (Alternatív Energia)
Csupán az év végén zárul le teljesen az áprilisban megkezdődött kórházreform - tudta meg lapunk az Egészségügyi Minisztériumtól. Az átalakítás finanszírozási része már befejeződött, de a tapasztalatokat értékelve 2-3 hónapon belül felülvizsgálják az intézmények gazdasági helyzetét. A legtovább a megszűnő kórházak feladatátadása tart majd: az OPNI egyes osztályai csak az év végére költöznek el, a…
máj. 24
5:52
Komoly érdeklődés A londoni férfi iránt (Spa Trend Online)
Vegyesen fogadták az újságírók kedd este a premier előtti sajtóvetítésen a tizenkilenc év után a hivatalos versenyprogramba meghívást kapott magyar filmet, Tarr Béla A londoni férfi című alkotását a 60. Cannes-i Fesztiválon. A 2 óra 12 perces fekete-fehér alkotás bemutatója alatt megközelítőleg kétszázan hagyták el a termet, a végén ketten-hárman fütyültek, ugyanennyien bravóztak, a többség…
máj. 24
5:58
A krikett is kampánytéma Spanyolországban (Infostart)
Ha egy spanyol politikus megpróbálja védelmébe venni a bikaviadalokat vagy a bikafuttatást, nem lepődünk meg. A globalizációnak azonban a politikában is érdekes következményei vannak.
máj. 24
6:08
Enyhülhet a kamionstop szigora? A zöldek nem engednek (Alternatív Energia)
Van néhány környezetvédelmi szabályozás, amiben Magyarország élen jár, ilyen a kamionstop is, amelynek enyhítése esetleg várható, de a szükséges tárcaközi egyeztetések a Gazdasági és Közlekedési, valamint a Környezetvédelmi Minisztérium között még tartanak. A zöld tárca álláspontja: nincs szükség változtatásra, amelyet nyilván különböző érdekcsoportok sürgetnek.
máj. 24
6:09
Az 50 millió rák legyőzte a bányászokat (Infostart)
Élesen kritizálják a Karácsony szigeten élő bányászok az ausztrál kormány döntését, amellyel megtiltotta új bányák létesítését a száz éve a foszfátkitermeléséről is híres területen. A sziget másik nevezetessége, az 50 millió szárazföldi vörös rák életterét azonban veszélyezteti a bányászat.
máj. 24
6:09
Korlátos adókedvezmény a magánpénztáraknál (Privátbankár)
Több szempontból is behatárolt annak az adókedvezménynek a mértéke, melyet a magánnyugdíjpénztári tagdíjkiegészítés után lehet érvényesíteni
máj. 24
6:11
A meztelen igazság-hova teszik, ha meg sem veszik? (Privátbankár)
Bármennyire is szeretnénk, nem kerülhet minden a szatyrunkba, van, ami ott marad a boltokban. De vajon meddig? Mi lesz a ruha sorsa, ha még a szezonvégi kiárusításkor sem kelt el a csinos kis portéka?
máj. 24
6:15
Egyelőre nem kell többet adóznunk az alkohol után (Menedzsment Fórum)
Szerdán az Európai Parlament elutasította az Európai Bizottság tervezetét, amely az inflációhoz igazodva megemelte volna az alkoholos italokra kivetett jövedéki adó szintjét.
máj. 24
6:20
A siker feltételei (Piac és Profit)
Inkább pozitív képet rajzol a magyar gazdaság állapotáról, mint borúlátót három évvel európai uniós csatlakozásunk után Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója. Hiszen a jóslatok, hogy megugrik az infláció, nőni fog a munkanélküliség, hogy tömegesen mennek csődbe kisvállalatok, ráadásul nettó befizetők leszünk, nem igazolódtak be.
máj. 24
6:20
Megmenti az elhanyagolt filmeket a sztárrendező (Infostart)
Az elhanyagolt filmekért küzd Martin Scorsese. A rendező a cannes-i filmfesztiválon jelentette be: létrehozott egy olyan szervezetet, amely a külföldi alkotások megmentéséért dolgozik.
máj. 24
6:24
Gazdasági bohózat... (Gondola)
Az ÁSZ elnöke összegez: a "nagyvállalatok" 488 milliárdot kaptak a közösből,amelybe 200 milliárdot fizettek be. Az ország nyakig eladósodott. A pénzágazat pörög, mind mohóbban szivattyúzza a pénzt. Az életerőtől megfosztott ágazatok pedig vergődnek.
máj. 24
6:29
Egyre felelősebbek a magyarországi cégek (Infostart)
Bár világszerte időszerű kérdés, Magyarországon még csak gyerekcipőben jár a CSR, vagyis a cégek társadalmi felelősségvállalása. Nagy József, a PriceWaterHouse Coopers vezető menedzsere azt mondta: a CSR fő üzenete, hogy a cégek működésükkel - a profitorientáltság mellett - ne terheljék a környezetet, azaz a hosszú távú üzleti siker része legyen a környezeti felelősség is.
máj. 24
6:30
Tévétoronyra és repülőre szerelt kamera figyeli a tüzet (Alternatív Energia)
Egyre több tűzesetre számíthatunk a jövőben a szakemberek szerint. A globális klímaváltozás miatt kevés csapadék esik; szárazak a telek és a nyarak is, ezért évről évre nő a tűzesetek száma, ezek pedig óriási mértékű károkat okoznak - mondta lapunknak Restás Ágoston, a szendrői tűzoltóság parancsnoka, aki a hazai és külföldi erdőtüzek szóló tegnapi konferencia egyik előadója volt. Restás szerint a…
máj. 24
6:30
Gyorsan hazaküldik a kismamákat (Privátbankár)
A Magyar Nemzet szerint előfordul, hpgy a zsúfoltság miatt a szülés után már másnap hazaengedik a kismamákat és az újszülötteket a kórházakból. A gyógyintézmények állítják, hogy komplikációmentes szül...
máj. 24
6:32
Kinek dolgozik az idő? Mire jók a Centrum órái? (Alternatív Energia)
Miközben az MDF a fővárosi parkolási piac legnagyobb szereplője, a Centrum Kft. "zűrös ügyeit és politikai hátterét" feltáró parlamenti vizsgálóbizottságot gründol, úgy tűnik, kevés eredménnyel buzdítja arra a fővárosi kerületeket, hogy vizsgálják felül a parkolási céggel kötött szerződéseiket. Eközben élénk vita folyik a Centrum parkolóóráinak pontossága és hitelessége körül. A lapunk által…
máj. 24
6:35
Az OECD szerint sok a három év gyes, egy évben maximálnák a "babázást" (Alternatív Energia)
Semmilyen változást nem tervez a szociális minisztérium a hároméves gyermekgondozási szabadsággal kapcsolatban - jelentette ki lapunknak a tárca szóvivője. Schranz Editet azután kérdeztük, hogy a Nemzetközi Gazdasági és Fejlesztési Szervezet, az OECD Magyarországról szóló 2007-es országtanulmánya szerint nagyon hosszú a gyermekgondozási szabadság. Ezért annak lerövidítését és a rendszer reformját…
máj. 24
6:37
Szárnyat növesztett a macskaangyal - nézze meg! (Infostart)
Szárnyai nőttek a macskájának - állítja egy kínai nő. A kandúr állítólag akkor kezdett "tollasodni", amikor a nőstény macskák egyre nagyobb számban érkeztek, hogy elszórakozzanak vele.
máj. 24
6:46
Széttört a bukósisak - motoroshalál Szank közelében (Alternatív Energia)
Kerítésnek ütközött, és a helyszínen életét vesztette egy segéd-motorkerékpárt vezető férfi szerdán éjfél előtt a Bács-Kiskun megyei Szank külterületén - közölte a rendőrség csütörtökön. Az ismeretlen személyazonosságú férfi segédmotorjával egy mellékúton a kanyarban ment egy kerítésnek, és a kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfi bukósisakot viselt, amely az…
máj. 24
6:46
Az Egyesült Államok az iraki felkelőkkel tárgyalhat (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok tárgyalásokat kezdeményezhet az iraki felkelőkkel - jelentette szerda este a CNN. A hírtelevízió egy névtelenséget kérő washingtoni kormányzati forrásra hivatkozva közölte: az "új diplomáciai és katonai stratégia" keretében - amelyet várhatóan a hónap végéig jóvá hagynak - az amerikaiak igyekezni fognak megkeresni azokat a csoportokat, amelyekkel a hatalommegosztásról és a…
máj. 24
6:48
"Úgy görgette az újszülöttet, mint egy strandlabdát" (Infostart)
A gondozók mentettek meg egy újszülött elefántot a berlini állatkertben, akit édesanyja majdnem eltaposott.
máj. 24
6:48
A kukoricaintervenciót védi Glattfelder (Infostart)
Az Európai Unió kukoricakészletezési, felvásárlási és értékesítési rendszerének azonnali megszüntetését célzó európai bizottsági javaslat elutasítására szólított fel Glattfelder Béla néppárti európai parlamenti képviselő.
máj. 24
6:53
Sopronban bővíthet az IKEA (Privátbankár)
A Napi Gazdaság értesülése szerint kapacitásbővítő beruházásra készül az IKEA soproni bútorgyártó érdekeltsége. A cikk szerint a Swedwood Sopron Bútor Kft. mintegy 2 milliárd forintot költ a fejleszté...
máj. 24
6:53
Júliusban már áthajthatunk az új Duna-hídon (Infostart)
Várhatóan július második felében adják át a forgalomnak a csaknem 54 milliárd forintos költséggel épülő dunaújvárosi Duna-hidat - közölte az építési munkálatokat irányító főmérnök.
máj. 24
6:56
Orosz-osztrák gáztengely alakul (Infostart)
Szándéknyilatkozatot írt alá Bécsben a gázüzletágban történő további együttműködésről az osztrák OMV és az orosz Gazprom. Alekszej Miller, az orosz állami energiaipari cég vezérigazgatója hangsúlyozta: a cél, hogy Európa legfontosabb gázelosztóját hozzák létre.
máj. 24
6:58
Hogyan lesznek milliomosok a tisztviselők? (Infostart)
Kína egyik tartományában lehetőséget adnak a kormányzati tisztviselőknek arra, hogy milliomosokká váljanak. Nem úgy, ahogy általában a döntéshozók gazdagodnak, hanem legális úton. Ehhez csak helyre kell állítaniuk a környezetet.
máj. 24
6:59
Kerpen: Az iskoláktól nem lehet több pénzt elvonni (Infostart)
Több mint 90 ezer aláírást gyűjtött össze a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a kötelező óraszámok korábbi számának visszaállításáért - mondta Kerpen Gábor, a szervezet elnöke.
máj. 24
6:59
"Az eset az ötvenes évekre emlékeztet" (Infostart)
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja továbbra is hisz Malina Hedvignek - mondta Csáky Pál, a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A nyitrai egyetemista szerint tavaly augusztusban azért verte őt össze két bőrfejű, mert magyarul beszélt.
máj. 24
7:03
Fidel Castrot hónapokon át csöveken táplálták (Kripto Akadémia)
Személyesen számolt be egy írásban tavaly júliusban megromlott egészségi állapotáról Fidel Castro kubai vezető, felfedve többek között, hogy több műtéten is átesett, amelyek közül nem mindegyik volt sikeres, de most már jobban van, szilárd táplálékot vesz magához. Írásában, amelyet a kubai kormány továbbított a sajtónak szerdán elektronikus levélben, a 80 éves vezető elárulta: a műtétek kezdetben…
máj. 24
7:08
Rövidnadrágban nem terem babér az Everesten (HírExtra)
Feladta rekordkísérletét a holland "Jégember", aki rövidnadrágban akarata megmászni a Mount Everestet. Wim Hof ezzel együtt is rekordot döntött, mert 7,400 méteres magasságig jutott el, ahol sortos ember még nem járt.
máj. 24
7:08
Elolvadt a rendőrség tekintélye (Metropol)
Az emberek háromnegyede helyesli, hogy menesztették a rendőri vezetőket és a szakminisztert - derül ki a Medián közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből.
máj. 24
7:09
Nincs új adórendszer az üveggömbben (Privátbankár)
Még mindig nincs politikai döntés az adórendszer átalakításáról, a szocialista politikusok mégis úgy értették Gyurcsány Ferenc szavait, hogy nem lesz ingatlanadó, és nem kerül sor a rendszer nagyobb í...
máj. 24
7:09
Láttak a vak golfverseny győztesei? (Infostart)
Látnak a vakok számára kiírt brit golfverseny győztesei - állítja egyik ellenfelük, aki szerint egyes játékosok látók segítsége nélkül sétáltak a pályán, ütötték el a labdákat és követték még azok röptét is.
máj. 24
7:15
Olcsóbban nyaralhatunk a tavalyinál (Infostart)
A forint felértékelődése miatt idén kevesebbe kerülhet a nyaralás a magyarok által kedvelt külföldi tengerparti üdülőhelyeken, mint egy éve - írja a portfolio.hu. Lapszemle.
máj. 24
7:17
Térdimplantátum - kizárólag nőknek (Infostart)
Speciálisan nőknek fejlesztettek ki térdimplantátumot Nagy-Britanniában. A sebészek reményei szerint ezáltal csökkenthetik a betegek fájdalmait a műtét után, és megkönnyítik számukra a mozgást is.
máj. 24
7:21
Búcsúzhat az elit alakulat (Privátbankár)
Az elképzelések szerint félévnyi végkielégítéssel távozhatnak a jelenleg kiemelt javadalmazásban részesülő főtisztviselői és főtiszti kar tagjai
máj. 24
7:21
Tetszik az embereknek a főrendőrök kirúgása (Infostart)
A Medián adatai szerint az állampolgárok háromnegyede helyesli a rendőrségi vezetők leváltását. A közvélemény-kutató intézet hét elején készült felmérése alapján a válaszadók fele úgy véli: a személycseréknek a rendőrség működése szempontjából nem lesz következménye.
máj. 24
7:22
168 éves fényképezőgép kalapács alatt (Spa Trend Online)
Valószínűleg a világ legrégibb fényképezőgépét árverezik el május 26-án a bécsi Westlicht galériában. A gépet 1839-ben készítették a párizsi Suse-testvérek és eddig láthatatlan mítosz volt. Létezése csak a korabeli reklámreferenciákból volt ismert, nemrég azonban felbukkant egy müncheni polgárhoz kerülve - írta az El País. A galéria igazgatója, aki reméli, hogy a gép magas áron kel el, valóságos…
máj. 24
7:24
Az emberek háromnegyede helyesli, hogy menesztették a rendőri vezetőket (Gondola)
Az emberek háromnegyede helyesli, hogy menesztették a rendőri vezetőket és a szakminisztert - derül ki a Medián közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből. Az elmúlt hetekben a...
máj. 24
7:24
Hatalmas siker a budapesti George Michael-koncerten (HírTV)
Több tízezer ember előtt adott nagysikerű koncertet George Michael a budapesti Puskás Ferenc Stadionban szerda este. A görög származású énekes 25 éves karrierjének legnagyobb slágereit énekelte el egy gigantikus színpadon a magyar rajongóknak.

Keresés