2007. május 24. csütörtök

máj. 24
19:33
Szigor, fejlesztés, traffipax - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Amennyiben a hétfőihez hasonló üzemzavar keletkezik a magyar villamosenergia-rendszerben, azonnali intézkedésként ez alatt az idő alatt tilos áramot exportálni, továbbá minden erőművi blokkot be kell indítani. Ezt a gazdasági és közlekedési miniszter közölte azt követően, hogy megbeszélést folytatott a villamosenergia-rendszert irányító Mavir vezérigazgatójával és a Magyar Energia Hivatal…
máj. 24
19:34
Bővíti magát a Premier Outlets (Piac és Profit)
Sajtómentes körülmények között helyezték el az alapkövét éppen 24 órával ezelőtt a Premier Outlets Center 3. üteme Biatorbágy térsében.
máj. 24
19:34
Hiába sok a pisztráng, haza nem vihetik a horgászok (HírExtra)
A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége pisztrángokat telepített a Gyöngyös patak lukácsházai szakaszán. Az idei évtől azonban itt minden halat vissza kell engedni a fogás után, vagyis hiába a sok pisztráng, csak a sporthorgászat szenvedélyének lehet hódolni - írja a Vas Népe.
máj. 24
19:43
Pelczné: azt várjuk a rendőrségtől, hogy tisztuljon meg! (Alternatív Energia)
Mintegy 100-130 ember vett részt a Fidesz-KDNP női tagjainak felhívására szervezett tüntetésen csütörtök este Budapesten a Rebisz laktanyája előtt, közös nyilatkozatukat a helyszínen vette át a Rebisz távozó parancsnoka. "Azt várjuk a rendőrségtől, hogy tisztuljon meg! Közösítse ki magából azokat a kollégákat, akik nem oda valók, akik oda keveredtek és az a feladatuk, hogy szétverjék a magyar…
máj. 24
19:44
Karcolás nélkül úszta meg a 12 méteres zuhanást az ovis (Infostart)
Egy karcolás nélkül megúszta a 12 méteres zuhanást egy cseh fiú Moravske Budejovicében. Az ötéves gyerek a harmadik emeleti lakás ablakából esett ki - egyenesen a szemeteszsákokra.
máj. 24
19:52
Leállítják a műtéteket Győrben (HírTV)
A győri megyei kórházban júniustól kezdve valamennyi osztályon leállítják a műtéteket, s ezen túl minden hónap első két hetében csak a sürgősségi eseteket látják el. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház igazgatója körlevélben hívta fel a figyelmet: mostantól a műtéteknél csak az olcsóbb eszközöket és módszereket használhatják. A szentesi, illetve a salgótarjáni kórház adóssága már átlépte a…
máj. 24
19:58
Szemétbe dobta összes megtakarított pénzét (Infostart)
A porszívó porzsákjában tartotta összes pénzét egy német nyugdíjas, aki nem bízik a bankokban. A takarítónőjének azonban elfelejtett szólni, az pedig kidobta az egészet a szemétbe.
máj. 24
20:04
Keresztény nők tüntetése a rendőri túlkapások ellen - képgaléria (Infostart)
Mintegy 100-130 ember vett részt a Fidesz-KDNP nőtagjainak felhívására szervezett tüntetésen Budapesten, Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) laktanyája előtt. Közös nyilatkozatukat a helyszínen vette át Dobozi József, a Rebisz távozó parancsnoka.
máj. 24
20:08
A Festők Városává válik négy napra Kaposvár (HírExtra)
Festők Városa címmel hangulatfesztivál kezdődik csütörtökön Kaposváron. A négynapos programsorozatot hetedjére rendezik meg Rippl-Rónai József szülővárosában. A nemzetközi fesztiválon horvát, szlovák és szlovén kiállítók és alkotók is részt vesznek.
máj. 24
20:10
Palkonya az idén Európa Kulturális Faluja (Spa Trend Online)
A Baranya megyei Palkonya viseli az idén az "Európa Kulturális Faluja" címet. A településen pünkösdkor programsorozat kezdődik, s júniustól októberig minden hónapban két falu küldöttsége vendégeskedik - közölte Hárságyi Balázs polgármester.
máj. 24
20:12
Andy Warhol és Marilyn Monroe ismét együtt (Infostart)
Különleges pop art-kiállítás nyílik ősszel a brit fővárosban. A tárlat tisztelgés a műfaj előtt, amely ötven évvel ezelőtt megteremtette a sztárkultuszt.
máj. 24
20:12
A leváltott parancsnok vette át a tüntető nők petícióját (HírTV)
A rendőri erőszak ellen tüntettek több százan kora este a Rendészeti Biztonsági Szolgálat Kerepesi úti laktanyája előtt. A megmozdulást nőknek hirdették meg a Fidesz-KDNP politikusasszonyai, de férfiak is megjelentek.
máj. 24
20:17
Matt Damon végzett a titkosügynökkel (Infostart)
Ha hinni lehet Matt Damon amerikai színésznek, akkor nem lesz több folytatása a Jason Bourne-sorozatnak. Legalábbis vele nem.
máj. 24
20:17
Ruhákra 358 milliárd (Infostart)
Kevesebbet vásároltak, de többet költöttek a magyarok ruhára 2006-ban, mint egy évvel korábban. A legkeresettebb árucikkek a pólók és a bodyk.
máj. 24
20:24
Kisgyermekeknek ajánlanak elvonókúrát (Infostart)
Tizenkétéves gyermekeknek ajánl elvonókúrákat egy londoni klinika. Az intézményt ugyanis már sok szülő megkereste, hogy tanácsot kérjen drogos vagy alkoholista gyermeke problémáinak kezeléséhez.
máj. 24
20:31
Magyarország lehet Kína európai bázisa? (Infostart)
Tudományos, technikai együttműködéssel és turisztikai befektetésekkel bővítené a kínai-magyar kapcsolatokat a gazdasági miniszter, az Országgyűlés elnöke pedig a 2010-es Sanghai Világkiállítás európai promóciós központjává tenné Magyarországot. Minderről az Országházban volt szó, ahol a kínai Országos Népi Gyűlés és kínai üzletemberek vendégeskednek.
máj. 24
20:32
Olcsóbb lesz idén a külföldi nyaralás (Infostart)
Kevesebbe kerülhet az idén a nyaralás a magyarok által kedvelt külföldi tengerparti üdülőhelyekre - derül ki a portfolio.hu vizsgálatából. Weinhardt Attila, az internetes gazdasági lap munkatársa elmondta, csak a devizaárfolyamok alakulását, illetve a célország inflációját vették figyelembe.
máj. 24
20:33
Algából biokerozin? (Infostart)
Alternatív üzemanyag után kutatnak a repülőgép-gyárak is. Az amerikai Boeing kutatói most az algára koncentrálnak.
máj. 24
20:34
Ombudsman-helyettesből miniszter (Piac és Profit)
Petrétei Józsefet Takács Albert követi az igazságügyi tárca élén, mivel immáron már hivatalos is a jelölése, s három parlamenti párt támogatja is.
máj. 24
20:40
Koldusok győzelme két világhatalom ellen (Infostart)
Napokon belül visszatérhetnek az Indiai-óceán térségében található Diego Garcia szigetére azok, akiket 40 évvel ezelőtt telepítettek ki a brit hatóságok, miután otthonukat bérbe adták az Egyesült Államoknak. A területre amerikai katonai bázist építettek.
máj. 24
20:41
Egy órán belül megtette a feljelentést Zsanett (HírExtra)
A 21 éves lány, akivel szemben elkövetett erőszakos közösülés, illetve bűnsegédlet gyanúja miatt öt rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba, az eset után körülbelül egy órán belül feljelentést tett a XIII. kerületi rendőrkapitányságon, erre okirati bizonyíték van - mondta Tuza Péter, a sértett jogi képviselője csütörtökön az MTI-nek.
máj. 24
20:46
Visszaélések a kormányőröknél is? (HírTV)
Különös állapotokról írt feljegyzést a Köztársasági Őrezred pszichológusa a testület parancsnokának és Gyurcsány Ferencnek, nem sokkal ezután azonban kirúgták - értesült az Index internetes portál.
máj. 24
20:51
Nincs esküvő, van temetés (Infostart)
Kiesett egy rhodoszi szálloda erkélyéről egy brit férfi, mindössze két nappal húga esküvője előtt, a saját házassági évfordulóján. A ceremónia elmarad, a család hazautazott, hogy megszervezze a temetést.
máj. 24
20:55
Gyurcsány: ha van nálam jobb, rángasson le onnan, ahol vagyok (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint a legjobb és a legerősebb politikusnak kell az MSZP elnökének lennie. A miniszterelnök az ATV Friderikusz Most című, csütörtöki műsorában saját magára utalva arról is beszélt: a demokratikus politikusok előbb-utóbb nem lesznek miniszterelnökök, kormányfőjelölt az legyen, akivel a legnagyobb esélye van választást nyerni a pártnak. A kormányfő minderről arra a kérdésre…
máj. 24
20:57
Egy csatornában végezte a szélmalomharc áldozata (Infostart)
Nagy-Britanniában halva találtak a saját farmja közelében egy gazdálkodót. A férfi élharcosa volt annak, hogy a falujukban szélkerekeket állítsanak fel. Az ötletet azonban a faluban többen ellenezték.
máj. 24
21:02
Gyurcsány polgári Magyarországot szeretne (Alternatív Energia)
Orbán Viktor közvélemény-kutatásokat ünnepel, ami három évvel a választás előtt gyermekded dolog. Az országnak programot kell adni, de az nincs, csak szövegelés - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön az ATV Friderikusz Most című műsorában a Fidesz elnökéről. Az ellenzék vezérének politikájában egyetlenegy elem van: Orbán Viktor elnök akar lenni, Gyurcsány Ferenc mondjon le - fogalmazott a…
máj. 24
21:06
Tíz magyar az öttusa világkupa döntőjében (HírTV)
A csütörtöki selejtezőket követően tíz magyar jutott a szombati döntőbe a Székesfehérváron zajló női öttusa világkupán. Két csoportban folytak a küzdelmek a legjobb 36-ba kerülésért, mindkét csoportban a legjobb 18 versenyző kvalifikálta magát a hétvégi fináléba.
máj. 24
21:07
Egymilliós büntetés Ausztriának (HírExtra)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egymillió dollárra büntette ausztriai tagszervezetét a tavalyi torinói téli olimpia doppingbotránya miatt. A NOB tájékoztatása szerint a végrehajtó bizottság egyhangúlag hozta meg döntését. Az osztrákoknak ugyanakkor nem kell befizetniük a pénzt a szervezet kasszájába, hanem a NOB levonja majd az összeget a nekik járó támogatásaiból.
máj. 24
21:09
Lesz kompromisszum a biztosítási rendszer tekintetében (Alternatív Energia)
A mostani események lendületet fognak adni a hosszú távú közbiztonsági stratégia kidolgozásának - közölte Gyurcsány Ferenc abban a csütörtöki televíziós interjúban, melyet az ATV Friderikusz Most című műsorának adott. A kormányfő szerint ezt a munkát nem lehet tovább halogatni. Megjegyezte: a rendőrségi reform részeként az Országgyűlés előtt van a testület határőrséggel történő integrációjáról…
máj. 24
21:11
Családi tragédiával végződött a darts verseny (Infostart)
Húsz hónapos börtönbüntetésre ítélték azt a brit férfit, aki egy kocsmai dartsverseny megnyerése után véletlenül megölte feleségét.
máj. 24
21:11
Indulhatna az NB-I-ben a Fradi (Infostart)
A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli licencadó bizottságának döntése értelmében megkapta az élvonalbeli szerepléshez elengedhetetlenül szükséges rajtengedélyt a Tatabánya, a REAC, a Fehérvár, illetve a jelenleg másodosztályú Ferencváros és Felcsút.
máj. 24
21:13
Bush tart a nyártól (HírTV)
George Bush amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy a nyár kritikus időszak lesz Irakban, és kemény harcokra lehet majd számítani. Az elnök sajtótájékoztatóján közölte, minden támogatásra szüksége lesz a hadseregnek. A kongresszus csütörtökön szavaz újból a csapatok pénzügyi támogatásáról szóló törvényről.
máj. 24
21:18
A nyár folyamán megállítható a habzás (Infostart)
A nyár folyamán megállítható a Rába habzása - mondta a folyó ügyében megalakult osztrák-magyar akciócsoport itthoni vezetője az InfoRádiónak. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kabinetfőnöke, Őri István kiemelte: hosszú ideig tartana, ha Magyarország az Európai Bírósághoz fordulna, így ezzel nem számolnak.
máj. 24
21:19
Beiktatták az első brit transzszexuális polgármester(nő)t (HírTV)
Beiktatták hivatalába csütörtökön Nagy-Britannia első transzszexuális polgármesterét Cambridge városában. A férfiként született, most 45 éves, kétgyermekes Jenny Bailey a harmincas éveiben járt, amikor nővé operáltatta magát.
máj. 24
21:26
Giro d'Italia: Di Luca nyerte a szakaszt és átvette a vezetést (Metropol)
A hazai közönség előtt szereplő Danilo Di Luca nyerte a Giro d,Italia olasz országúti kerékpáros körverseny 12. szakaszát.
máj. 24
21:30
Jó volt újra látni Kaszás Attilát a címszerepben (Spa Trend Online)
Akárhány nézőt is vonz, nagy öröm, hogy végre ismét megjelennek a képernyőn a színházi közvetítések. Legutóbb Békés Pál és Rozgonyi Ádám Szegény Lázár című darabját láthattuk az m2-n. A Budapesti Kamaraszínház parádés szereposztásban vitte színre a darabot Valló Péter rendezésében. Különösen jó volt újra látni a nemrégiben elhunyt Kaszás Attilát a címszerepben. A híres spanyol pikareszk mű, a…
máj. 24
21:31
Több és hevesebb erdőtűz várható (Infostart)
Magyarországon az idén először egy teljes hónappal megnőtt az erdőtüzek szempontjából veszélyes időszak, és máris voltak 10 hektárnál nagyobb területet érintő tűzesetek - tájékoztatta az InfoRádiót az ENSZ német központú tűzmegfigyelő központjának magyar munkatársa. Nagy Dániel erdőmérnök hozzátette: a legveszélyeztetettebb területek közé tartozik Budapest és környéke, illetve Borsod megye.
máj. 24
21:33
Rohamrendőrök védik a kijevi ügyészség épületét (HírTV)
Az elnök és a kormányfő is biztonsági tanácskozást hívott össze, miután Janukovics hívei megrohamozták a kijevi ügyészséget.
máj. 24
21:33
Az amerikai demokraták megnyirbálták a rakétavédelmi költségvetést (Metropol)
A washingtoni képviselőház megnyirbálta csütörtökön a Fehér Ház által igényelt rakétavédelmi költségvetést, egyebek közt a rakétapajzs Lengyelországba telepítendő elemeinek tervezett kiadásait.
máj. 24
21:42
Vörös melltartók lobognak a Parlamenten (HírExtra)
Vörös melltartókat akasztott a Queenslandi Parlament kerítésére tizenkét nő Ausztráliában, tiltakozásképpen a települési önkormányzatok kényszeregyesítése miatt. A nőket a parlament megszentségtelenítésével vádolják.
máj. 24
21:48
Horváth: 27 ezret is lehet keresni egy nyugdíjason (HírTV)
Egy betegen januártól akár 27 ezer forintot is kereshet a biztosító - legalábbis így számol Horváth Ágnes. Az egészségügyi miniszter szerint - ha jól szabályozzák a rendszert - az idős betegekkel is ugyanúgy megéri majd szerződést kötni a piaci szereplőknek, mint a fiatalokkal. A tárca a biztosítóktól várja a többletforrást, a biztosítók viszont az állami pénzekkel számolnak.
máj. 24
21:52
Kutyának nézte a kismalacot (Infostart)
Nem akart hinni a szemének egy romániai gazda, amikor meglátta, hogy a kutyája "életre keltett" két halottnak hitt kismalacot.
máj. 24
21:53
Vádat emeltek a vadászbolti gyilkos ügyében (HírTV)
Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2005 márciusában megölte egy békéscsabai fegyverbolt tulajdonosát. Két társa ellen szintén vádat emeltek - áll a Békés Megyei Főügyészség csütörtöki közleményében.
máj. 24
21:58
Mr Bean meglepte magát (Infostart)
Félmillió fontos (185 millió forintos) ajándékkal lepte meg magát az új Mr Bean sikere alkalmából Rowan Attkinson. Ennyit adott az autó- és motorbolond brit komikus egy D-Type Jaguár motorért.
máj. 24
22:00
Szélcsatornával modellezik az M0-s körgyűrű légszennyezettségét (HírTV)
A Budapesti Műszaki Egyetem szélcsatornájának segítségével modellezik, hogy az M0-s körgyűrű tervezett északi szakaszán mekkora lesz a légszennyezettség. Négy nyomvonal szerepel a tervek között, várhatóan ezek a mérések is befolyásolják majd, hogy végül melyik épüljön meg. Eredmények nyárra várhatók.
máj. 24
22:03
Ivor Novello-díjakat adtak át (Spa Trend Online)
Amy Winehouse brit énekesnő, Madonna, az Arctic Monkey brit együttes és a Magyarországon többször is járt, ugyancsak brit Peter Gabriel kapott egyebek között Ivor Novello-díjat. A legrangosabb brit zenei kitüntetést, amelyet a Zeneszerzők és Dalszövegírók Brit Akadémiája ítél oda, csütörtökön adták át ötvenkettedik alkalommal a londoni Grosvenor House Hotelban.
máj. 24
22:08
60 négyzetméternyi tetőcserepet fújt el a szél (HírExtra)
Tetőt bontott a szerda esti erős szél Karcagon. A vihar a városgazdálkodási vállalat egyik épületének tetejéről fújta le a cserepeket 50-60 négyzetméteren. Az életveszélyessé vált tetőt a karcagi tűzoltók csütörtökön délelőtt állították helyre. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint más kárt nem okozott a szerda esti viharos szél.
máj. 24
22:13
Persányival együtt a tárca teljes sajtóosztálya távozik (HírTV)
Június 1-jétől az APEH sajtófőnöke lesz Bakonyi Ágnes, aki 2004 óta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szóvivője volt. Bakonyi Ágnes 1993-tól 2002-ig a Duna Televízió Híradójánál belpolitikai és bűnügyi riporterként, majd felelős szerkesztőként dolgozott. Az MTV Híradójánál két évet töltött el, mint belpolitikai kiemelt szerkesztő-riporter.
máj. 24
22:18
Megvan a mágikus tizennégy (Infostart)
Két hét múlva kezdődik a Pécsi Országos Színházi Találkozó. A versenyprogramban idén is hét nagyszínházi és hét kamaraszínházi produkció küzd az évad legjobb előadása címért. A POSZT emellett a színházi szakma éves találkozója. A versenyprogramot az idén Dömölky János filmrendező állította össze.
máj. 24
22:42
Minden harmadik öngyilkosság oka a családon belüli erőszak (Infostart)
A családon belüli erőszak okozza a nők depressziós megbetegedésének 15 százalékát és az öngyilkosságok közel harmadát. Minden tizedik gyermek depressziójáért és szorongásáért is az ellenük elkövetett szexuális erőszak a felelős - állítják ausztrál szakértők.

Keresés