Lefejelte városi képviselőtársát a Fidesz szombati kongresszusán egy tatabányai képviselő - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján a sértett, Szutter Levente. Az elkövető, ifjabb Petrássy Miklós úgy fogalmazott "nyilvános inzultus volt" kettejük között. "A kongresszuson ifjabb Petrássy Miklóst és apját meglátva csodálkozásomnak adtam hangot. Ő utánam jött és lefejelt, majd nyomdafestéket nem…
Kedden szállította negyvenezredik betegét a Peter Cerny Alapítvány. A 30. hétre született kisbaba, akit az I. Női Klinikáról utógondozásra vittek a János Kórházba, mindössze 900 grammal látta meg a napvilágot.
Lefejelte városi képviselőtársát a Fidesz szombati kongresszusán egy tatabányai képviselő - mondta el sajtótájékoztatóján a sértett, Szutter Levente (Fidesz). Az elkövető, ifjabb Petrássy Miklós, úgy fogalmazott "nyilvános inzultus volt" kettejük között.
Az iraki Fallúdzsában 30 ember halt meg, amikor bomba robbant egy temetési meneten. Az öngyilkos merénylő autójába rejtette a pokolgépet. A halotti torra gyülekezők közül 35-en megsérültek.
Az óriásvibrátoroknak költözni kell. Egyebek mellett erről volt szó azon a tájékoztatón, amelyen az állatkert és a vidámpark összevonásával kapcsolatos terveiről beszélt Persányi Miklós volt környezetvédelmi miniszter, aki jelenleg még csak Demszky Gábor jelöltje az Állatkert igazgatói posztjára.
Az olaj árfolyam és a robosztus GDP mutatók is 8,1000 felé segítik a NOK jegyzését. EUR keresleti oldalon a kereskedők még nem észleltek támogató mozgásokat, így a jegyzés még ennél is mélyebbre eshet. Izgalmas azonban csak 8,0850-nél lesz a helyzet, mivel ezen a területen számos korábbi mélypontot találhatunk. Technikai elemzők szerint itt már mindenképpen kialakulhat egy erőteljesebb…
Ünnepelnek az olaszok: a Milan játékosai egytől egyig eufóriában úsznak. A Liverpool ellen 2-1-re megnyert Bajnokok Ligája-döntő után csak nagyon kevesen térnek ki arra - mint Seedorf -, hogy a mutatott játék nem volt tökéletes. Szinte mindenki egyetért Rino Gattusóval: egy ilyen döntőben nem szépen játszani, hanem győzni kell.
Az OECD szerint a közép-európai új EU-tagok között az idén is Szlovákia ígérkezik a GDP-növekedés bajnokának. Magyarország a hosszú távú irányzata alatt teljesít
A főpolgármester Persányi Miklós volt minisztert alkalmasnak tartja a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatói posztjának betöltésére - közölte Demszky Gábor csütörtökön, az állatkertb...
Dávid Ibolya, az MDF elnöke szakmai egyeztetésre invitálja Semjén Zsoltot, a KDNP elnökét a középosztály érdekében megfogalmazott javaslatok megvitatására - írta az MTI-nek csütörtökön elküldött nyílt levelében az MDF elnöke. A levélben Dávid Ibolya emlékeztetett arra, hogy az MDF "a magyar középosztályt fenyegető lecsúszás" megállítása érdekében dolgozta ki a Középosztály 13 pontja programját. Az…
Boross Péter volt miniszterelnök kapta meg elsőként a család által alapított Antall József-díjat szerdán. Antall József özvegye úgy fogalmazott: a díjat évről évre azoknak szánják, akik az egykori miniszterelnökkel együtt harcoltak a rendszerváltás idején, illetve Magyarország előmenetelét szolgálják.
A főpolgármester Persányi Miklós volt minisztert alkalmasnak tartja a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatói posztjának betöltésére - közölte Demszky Gábor csütörtökön, az állatkertben tartott sajtótájékoztatón. A főpolgármester újságírói kérdésre közölte, hogy Bogsch Ilma eddigi főigazgató közös megegyezéssel távozik posztjáról, Persányi Miklós pedig megbízott főigazgatóként folytathatja majd a…
Vegyes fogadtatásban volt része Tarr Béla Londoni férfi című filmjének a Cannes-i premieren: a vetítés alatt sokan elhagyták a termet, akik viszont végig maradtak, megtapsolták az alkotókat - mondta Dudás Viktor filmkritikus.
Mivel a Salgótarjánban működő Nógrád megyei kórház adósságállománya lassan a fenntartó önkormányzat működését veszélyezteti, a júniusi közgyűlésen önkormányzati biztost jelölnek ki az intézménybe; június elsejétől már egészségügyi szakértőt alkalmaznak, és elfogadtak egy négy hónapra szóló intézkedési tervet is - minderről csütörtökön döntött Nógrád megye önkormányzatának közgyűlése.
Megkezdődtek a tárgyalások a tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek Lengyelországba telepítéséről. Washingtonból John Rood helyettes külügyi államtitkár érkezett a megbeszélésre.
Több allergia-gyógyszer is kikerült a támogatott készítmények köréből, erről elvileg az orvosoknak tudniuk kell. Ennek ellenére előfordul, hogy olyan készítményt írnak fel a betegeknek, amelynek a teljes árát ki kell fizetni. Molnár Márk, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Gyógyszerügyi főosztályának vezetője kommunikációs problémával magyarázta, hogy nemrég az InfoRádió egyik hallgatója…
Az AC Milan nyerte a Bajnokok Ligája döntőjét szerda este a Liverpool ellen. Az olaszok már az első félidőben megszerezték a vezetést Inzaghi góljával. Andreas Pirlo szabadrúgása pattant meg a villámgyors támadón. A második félidő végén a Inzaghi duplázni tudott. Kaká nagyszerűen ugratta ki a veterán csatárt, aki Reina kapus hasa alatt a hálóba gurított.
A Fidesz továbbra is megőrizte nagyobb támogatottságát az MSZP-vel szemben; az ellenzéki párt 12 százalékponttal vezet a nagyobbik kormánypárttal szemben az összes választó, és 17 százalékponttal a biztos szavazó pártválasztók között - olvasható a TÁRKI közvélemény-kutató cég legfrissebb, májusi felmérésében. A kutatás eredményeit összevetve a márciusi felmérés eredményével megállapítható, hogy az…
A Fidesz továbbra is megőrizte nagyobb támogatottságát az MSZP-vel szemben; az ellenzéki párt 12 százalékponttal vezet a nagyobbik kormánypárttal szemben
A Tárki szerint továbbra is őrzi jelentős előnyét az MSZP-vel szemben a Fidesz, amely a biztos szavazó pártválasztók között 17 százalékponttal vezet a szocialisták előtt.
Megfelelő gazdaságpolitikával Magyarország megelőzheti azt, hogy tartósan leszakadjon szomszédaitól – mondta az InfoRádiónak Chikán Attila egyetemi tanár, aki szerint a felzárkózást gátolja a versenyképesség romlása.
A Démász-Szeged Vízisport Egyesület edzőt keres Janics Natasa kétszeres olimpiai bajnok kajakozóhoz - mondta az InfoRádiónak az egyesület igazgatója. Petrovics Kálmán kiemelte: hajlandóak kompromisszumra is, hogy ismét összeálljon a Kovács-Janics páros. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos a múlt heti Világkupa előtt egy nézeteltérés miatt hagyta el Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatát, amelybe…
Felbontja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)azt a szerződést, amelyet egy külső céggel kötött a fővárosi objektumok védelmére - tudta meg az MTI csütörtökön az ügyet ismerő forrásból. A Magyar Nemzet szerdai számában azt írta, hogy értesüléseik szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság fővárosi objektumainak - köztük a kerületi kapitányságoknak - őrzési és védelmi feladatait "a jó szocialista…
A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint a világgazdaság jobban teljesít, mint sok év óta bármikor, mert a túlhevült kínai növekedés és az európai és a jap...
Berlinben a kancellár a törvényhozás előtt mondott beszédében ismertette azokat a célkitűzéseket, amelyeket a G-8 csoport két hét múlva kezdődő csúcsértekezlete elé akar terjeszteni. Angela Merkel egyben védelmébe vette azokat a szigorú biztonsági intézkedéseket, amelyeket a hatóságok a csúcstalálkozó idejére terveznek bevezetni.
Felbontja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)azt a szerződést, amelyet egy külső céggel kötött a fővárosi objektumok védelmére - tudta meg az MTI csütörtökön az ügyet ismerő forrá...
Az osztrák OMV és az orosz Gazprom együtt épít gáztározót az ausztriai Baumgartenben az ottani közép-európai gázelosztó mellé. Az Erste elemzője szerint az oszták és az orosz cég megállapodása miatt nem változik a Gazprom magyarországi beruházási szándéka.
A pünkösdre hazatérő vendégmunkások miatt péntektől erősödő határforgalomra lehet számítani az osztrák, a szerb, a román és az ukrán átkelőhelyeken - hívja fel csütörtöki közleményében a figyelmet a határőrség. Az Európai Unióban dolgozó szerb, ukrán és román vendégmunkások Magyarországon keresztül utaznak haza, s emiatt csütörtök délutántól megnő a forgalom Hegyeshalomnál, néhány órával később a…
Az önkormányzatok az esetek túlnyomó többségében már ma sem gördítenek akadályt a vásárlás elé, gond nélkül vehetnek második lakóingatlan a külföldiek.
A nemzetközi world-music fesztiválok állandó vendégei kiemelkedően magas színvonalú koncertjeikkel, mindenhol elkápráztatják közönségüket ahol csak megfordulnak. Most a Millenáris Teátrumban hallhatják rajongóik a gyönyörű tradicionális dalokat.
Sem ingatlanadó, sem adóreform nem lesz ebben a ciklusban – továbbra is ezt állítják a megkérdezett szocialista politikusok. Hozzátették: bár erről még nincs politikai döntés, szünetelnek a koalíciós egyeztetések is.
Két napja újra működik a rendőrségen belül a belső ellenőrzés - mondta az InfoRádiónak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára. Kondorosi Ferenc szerint nincs szükség önálló rendészeti minisztérium felállítására, csupán más felfogásban kell irányítani a területet.
Negyedik alkalommal rendezik meg csütörtökön a Műgyűjtők Éjszakáját Budapesten a galériás negyedben. A galériák és régiségkereskedők tulajdonosai délután öt órától kiállítás-megnyitókkal, koncertekkel, Washington állam boraival várják a programra ellátogatókat.
A Fidesz továbbra is megőrizte nagyobb támogatottságát az MSZP-vel szemben; az ellenzéki párt 12 százalékponttal vezet a nagyobbik kormánypárttal szemben az összes választó, és 17...
Szteroidalapú, tiltott teljesítménynövelő készítményeket foglaltak le a határőrök a Ferihegyi repülőtér parkolójában két, Thaiföldről érkezett magyar állampolgártól; a tiltott szer csempészei...
A kormánynak a több-biztosítós modell bevezetése esetén meg kell oldani azt, hogy a járulékbevételekből eredő, a biztosítóknak szánt állami finanszírozást miképpen lehet egyensúlyban tartani az egészségügyi szolgáltatásokra fordított kiadásokkal - vélekedett az egyik nagy magyarországi biztosítótársaság igazgatósági tagja, Paál Zoltán.
Az elmúlt napokban - pontatlanul fogalmazott nyilatkozatok hatására - "kórházi várólista-ügyben" jelzések tucatjai érkeznek az Adatvédelmi Biztos Irodájához. Felháborodottan tiltakoznak az ellen, hogy személyes adataik az ún. várólistákon nyilvánosságra kerüljenek.
Vegyes fogadtatásban volt része Tarr Béla Londoni férfi című filmjének a Cannes-i premieren: a vetítés alatt sokan elhagyták a termet, akik viszont végig maradtak, megtapsolták az alkotókat - mondta Dudás Viktor filmkritikus.
Egyes kereskedők szerint a befektetők többsége 25 pontos kamatemelésre számít 2,50 %-ról 2,75 %-ra. A piac egyenlőre már csak az időpontban nincs azonos véleményen. Ellenállást 28,330-nál, támaszt 28,208-nál találhatunk. (OT/GFX)
A Magyar Energia Hivatal (MEH) tavaly és az idén összesen 4.000 megawatt új erőmű építéséhez adott fűtőanyag-használati engedélyt, ami előfeltétele a létesítési engedélynek - mondta el...
Jogerősen másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélte a csillebérci vadászház eladása ügyében hűtlen kezelés miatt a Magyar Úttörők Szövetsége egykori és jelenlegi elnökét a Fővárosi Bíróság csütörtökön. Rácz Péter 1999-ben az úttörőszövetség ügyvezető elnökeként 14,2 millió forintért adta el a XII. kerületi úttörőtábor területén fekvő több mint 90 millió…
Az egészségügyi miniszter szerint az üzleti biztosítók piacra lépése minőségjavulást eredményez az egészségbiztosítás területén. Horváth Ágnes egy budapesti szakmai konferencián hozzátette: a tervezett átalakítás megteremti a rendszer fenntarthatóságát is.
Nem volt működő műholdas nyomkövető a nemi erőszakkal gyanúsított rendőrök járőrkocsijában. GPS híján utólag nem lehet megállapítani, hol jártak a rendőrautóval az állítólag megerőszakolt lány által mondott napon. A lány egy elhagyott, VIII. kerületi utcát említett, de ő sem tudta felidézni, pontosan melyik volt az.