2007. május 31. csütörtök

máj. 31
11:32
Még mindig ég a Soroksári úti raktárépület (HírTV)
Még mindig oltják a tüzet a soroksári úti kínai raktárépületnél. Először tegnap este csaptak fel a lángok a több ezer négyzetméteres épületben, a 119 tűzoltónak hajnalra sikerült megfékezni a tüzet. Reggel azonban visszagyulladt a tető.
máj. 31
11:33
Újabb volt rendőrt vettek őrizetbe (Infostart)
Őrizetbe vettek egy volt rendőrt Szegeden, aki a gyanú szerint lőszert vitt el korábbi munkahelyéről, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolából - közölte a Szegedi Nyomozó Ügyészség vezetője.
máj. 31
11:34
Lőszert lopott a szegedi rendőr (Blikk)
máj. 31
11:39
EUR-USD Stabil EU-s fogyasztói árak (HírTV)
Májusban a várt szerint változatlanul 1,9%-kal emelkedtek az EU-s fogyasztói árak. Az EU-s üzleti klíma-index közben 1,60 pontról 1,53 pontra csökkent, miközben 1,61 ponttal számoltak. Az üzleti-, és fogyasztói hangulat 111,0 pontról 111,9 pontra javult. Az EUR-USD alig reagált az adatokra. In-GFX
máj. 31
11:39
Fagyos légkör: jövőre távozó elnökök randevúznak (Infostart)
Egy hónapon belül kétszer is találkozik az amerikai és az orosz elnök. Először a G8-ak németországi csúcstalálkozóján június elején. Az orosz elnök júliusban a tengerentúlra látogat, hogy ismét amerikai kollégájával egyeztessen a rakétavédelmi tervekről, Koszovóról és az iráni atomprogramról.
máj. 31
11:40
1,9 százalékos maradt az infláció az euróövezetben (Gondola)
Az euróövezetben májusban átlagosan 1,9 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly ilyenkor- jelentették be előzetes becslésként az EU statisztikai hivatalában csütörtökön....
máj. 31
11:44
Mutasd az ujjad, megmondom mit tudsz! (HírTV)
Az ujjak hosszából kiderül, milyen matematikai és verbális képességei vannak a gyereknek - állítják brit kutatók. A fiúknak, akiknek a mutatóujja rövidebb a gyűrűsujjuknál a matematikai, a lányoknak a verbális képességei kiemelkedők.
máj. 31
11:46
Őrizetbe vettek egy volt rendőrt Szegeden (Gondola)
Lőszerrel való visszaélés miatt őrizetbe vettek egy volt rendőrt Szegeden, aki a gyanú szerint lőszert vitt el korábbi munkahelyéről, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolából - mondta a Szegedi...
máj. 31
11:49
Érdi Önkormányzat - lapkiadót keres (Kreatív Online)
Az Érdi Újság szerkesztésére és kiadására keres partnert a város önkormányzata - derül ki a Tenders Electronic Daily (TED) honlapjáról.A tárgyalásos eljáráson az összességében legelőnyösebb ajánlat nyer.
máj. 31
11:50
Nemzetközi Energetikai Konferencia PhD-hallgatókkal (HírTV)
International Youth Conference in Energetics (IYCE) címmel rendez konferenciát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Energetikai Szakkollégiuma május 31. és június 2. között.
máj. 31
11:50
Kóka kiszámíthatóságot szeretne (Infostart)
Az átláthatóságot és kiszámíthatóságot tartja a legfontosabbnak a közpénzek megfelelő kezeléséhez a gazdasági és közlekedési miniszter.
máj. 31
11:51
Exrendőr őrizetben: több tízezer lőszer tűnt el (Alternatív Energia)
Lőszerrel való visszaélés miatt őrizetbe vettek egy volt rendőrt Szegeden, aki a gyanú szerint lőszert vitt el korábbi munkahelyéről, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolából - mondta a Szegedi Nyomozó Ügyészség vezetője csütörtökön, Szegeden. Imolya Imre sajtótájékoztatón közölte: a nyomozó ügyészségen március 23-án indult eljárás hivatalból tett feljelentés alapján ismeretlen személy ellen…
máj. 31
11:52
Fiatal Ügynökök Klubja (HírTV)
Pünkösd – Mit ünneplünk pünkösd napján? Miért tartják a húsvétot követő ötvenedik napot az egyház születésnapjának? A Kontraszt vendége volt Bolberitz Pál teológus-filozófus professzor. Csísztka – Fejek hullanak a rendőrségnél és a nemzetbiztonságiaknál, de valóban a „morális megújulás” a hatalom célja? Az ellenzék szerint politikai tisztogatás történik. Vendégü...
máj. 31
11:57
Indok már van a kamatemelésre (Privátbankár)
Az Európai Bizottság ma megjelent gazdasági hangulatmutatói már jó előre igazolni látszanak az Európai Központi Bank inflációs aggodalmait, amelyekkel a bank majd minden bizonnyal megindokolja a júniu...
máj. 31
11:57
Javuló eredmények a SkyEurope-nál (Gondola)
Javuló eredményekről számolt be csütörtökön a szlovák SkyEurope fapados légitársaság: a március végén zárult első üzleti félévében 80,6 millió euró volt a bevétele, 35 százalékkal több az egy...
máj. 31
11:59
Nem az ujjunkból szoptuk: sportitalok tesztje (Privátbankár)
Kosarasunk naplójának legújabb fejezetéből kiderül, hogy az energiaitalokhoz képest bár választékban kicsi, mégis meglehetősen színes a zömében pocsék ízvilágú sportitalok piaca, de megtudhatjuk azt is, hogy a Privátbankár munkatársai azért odavannak a kék színű nedűkért
máj. 31
12:01
Retrokommunizmus - Kóka húszéves tervet akar (HírTV)
Az átláthatóságot és kiszámíthatóságot tartja a legfontosabbnak a közpénzek megfelelő kezeléséhez a gazdasági és közlekedési miniszter.
máj. 31
12:01
Új euró alapú életbiztosítás a Generalitól (Privátbankár)
A Generali Aranyszárny Euró befektetési egységekhez kötött életbiztosításával olyan terméket hozott létre, amellyel egyszerre használhatóak ki a megtakarítás, a befektetés és a biztosítás előnyei
máj. 31
12:07
Fidesz: Miért nem csökken a gáz ára? (Gondola)
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne vegye el az emberek pénzét, juttassa érvényre az importár esését, és csökkentse a fölgáz fogyasztási árát.
máj. 31
12:11
Kiss Péter: "Előbb el kell jutni a hídhoz" (Infostart)
A szociális és munkaügyi miniszter szerint, ha a mostani koalíció kormányoz 2010-ig, akkor elképzelhető, hogy a személyi változások mellett szerkezeti átalakítás is lesz a kabinetben.
máj. 31
12:12
Fidesz: 5-10 százalékos gázárcsökkentés lehetne (Alternatív Energia)
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy csökkentse a gáz fogyasztói árát - mondta Balla György, az ellenzéki párt szakpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján.
máj. 31
12:13
Vírusos vizekre vitték a Karib tenger kalózait (Privátbankár)
A Panda Software biztonsági alkalmazásai kaptak rajta egy trójai vírust, amely a Karib tenger kalózai harmadik részének népszerűségét kihasználva próbál behatolni a számítógépekre - áll a cég szerkesz...
máj. 31
12:14
Kárenyhítés - "üveggyöngy a bennszülötteknek" (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a kárenyhítési alap 25 milliárd forintos feltőkésítésére lenne szükség, amihez viszont nincs meg a kormányzati akarat; enélkül remény sincs a károsult gazdák érdemi megsegítésére - mondta párt szakpolitikusa, országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten.
máj. 31
12:17
Fidesz: a gázszolgáltatóknak kedvez a kormány (HírTV)
A lakosság helyett a gázszolgáltatóknak kedvez a kormány azzal, hogy a jó külgazdasági körülmények ellenére sem csökkenti a földgáz árát - jelentette ki Balla György.
máj. 31
12:18
Olcsóbb gázt akar a Fidesz (Privátbankár)
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy csökkentse a gáz fogyasztói árát - mondta Balla György, az ellenzéki párt szakpolitikusa. A politikus szerint a földgáz importárának csökkenése miatt indokolt a g...
máj. 31
12:18
Vadai Ágnes lesz a rendészeti államtitkár? (Gondola)
Névtelenül nyilatkozó szocialista politikusok szerint Vadai Ágnes, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti biztosságának tagja az esélyes a betöltetlen rendészeti szakállamtitkári poszt...
máj. 31
12:21
ITDH - pr-filmekkel (Kreatív Online)
Pr-film portfolió készítésére adott megbízást a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium háttérintézménye, az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. Az ITDH-tendert írt ki a feladatokra, amelyre kilenc ajánlat érkezett.
máj. 31
12:23
A számlaadás nem akadály (Piac és Profit)
Zebraajánlat a feketegazdaság ellen - a cég termékével elkerülhető, hogy a házhoz érkező szerelő fusizzon, számla nélkül dolgozzon.
máj. 31
12:26
A londoni orosz milliárdos nemzetközi szankciókat akar Putyin ellen (Kripto Akadémia)
Nemzetközi szankciókat szorgalmazott a jelenlegi orosz vezetés ellen Borisz Berezovszkij, Londonban élő orosz milliárdos, aki ismét oroszországi "forradalom" szükségességéről beszélt. A brit menedékjog oltalmát élvező Berezovszkij, akit hazájában nagy értékre elkövetett csalás címén köröznek, a pénteki Financial Timesnak azt mondta: fel kell ismerni, hogy Oroszország veszélyt jelent a nyugatra.…
máj. 31
12:27
Az adóbevallási határidőre időzítve áll le a kormányzati portál (Infostart)
Éjféltől leáll a kormányzati portál és ügyfélkapu. Ez azt jelenti, hogy a társasági adó beküldése határidejének utolsó perce után már nem lehet a bevallásokat az adóhivatalhoz eljuttatni.
máj. 31
12:27
Tudományos szimpózium volt Temesváron (HírTV)
Töretlen lelkesedés és részvételi kedv jellemzi a 2004-ben útjára indított szimpóziumot, melyet idén International Symposium on Applied Computational Intelligence and Informatics néven, megújult formában és tartalommal rendeztek meg Temesváron május 17-18-án.
máj. 31
12:29
A kormánypárti városatyák távolmaradása miatt nincs döntés a Tubesről (HírTV)
A szocialista és szabad demokrata képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt a pécsi önkormányzat rendkívüli ülése. A közgyűlést az ellenzék kezdeményezte. Azt szerették volna elérni, hogy a város rendeljen el változtatási tilalmat a Tubesi NATO lokátor helyszínére. Ezzel megakadályozhatták volna az építkezés megkezdését.
máj. 31
12:33
Óvatosan a gyümölcsökkel: a növényvédőszer visszavág (Infostart)
A boltokba kerülő gyümölcsök és zöldségek 4-5 százalékában a növényvédőszer-maradványok mennyisége meghaladja az egészségügyi határértéket. A Levegő Munkacsoport témavezetője elmondta: a legtöbb permetszert az importált déli gyümölcsök tartalmazzák. A növényvédelmi hatóság országos központjának vezetője közölte: az üzletekbe kerülő gyümölcsök és zöldségek csupán 0,2-0,5 százalékában lépi túl az…
máj. 31
12:33
Védőpajzsokkal a meteor-becsapódás ellen (HírTV)
Meteor-becsapódás elleni védőpajzsokat szerelt föl a Nemzetközi Űrállomásra a bázis két űrhajósa.
máj. 31
12:35
Jövőre biztosan csökken a bevallási teher (Privátbankár)
Gyurcsány a jegybanki függetlenségről, Simor a bérinflációs veszélyről, Surányi pedig adókról beszélt a kétszintű bankrendszer 20 éves évfordulója alkalmából rendezett konferencián
máj. 31
12:35
Vigyázat! Mérget tartalmazhat! (Gondola)
A zöldségekbe, a gyümölcsökbe olyan mérgek kerülhetnek, amelyek még megmosás esetén is hormonális, immunrendszeri zavarokat, daganatos megbetegedéseket is okozhatnak. A legnagyobb arányban a déligyümölcsök tartalmaznak növényvédőszer-maradványokat.
máj. 31
12:40
Select partnerség (Piac és Profit)
A Telindus nem kötelezi el magát egy technológia vagy partner mellett sem, mégis a Juniper termékeit részesíti előnyben.
máj. 31
12:41
Osztrák hatósági vizsgálat indul a Rába szennyezése ügyében (Gondola)
Stájerországban közigazgatási eljárást indított a Rába szennyezéséért felelős bőrgyár ellen a járási hatóság - írja a Die Presse. Az osztrák lap felidézte a Greenpeace környezetvédő szervezet...
máj. 31
12:44
Sokan ismerni vélik a 11 éves kislányt megerőszakoló férfit (Infostart)
Még mindig keresik azt a férfit, aki megerőszakolt egy 11 éves kislányt Kőröshegyen. A siófoki rendőrkapitányság szóvivője szerint nagyon sok bejelentést kaptak, de az információkat még ellenőrzik. Fantomkép egyelőre nem készült a gyanúsítottról.
máj. 31
12:45
Slota: "Sólyom szélsőséges" (Infostart)
Szélsőségesnek nevezte Sólyom László magyar államfőt Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke.
máj. 31
12:45
Halásos áramütés a munkahelyen (Blikk)
máj. 31
12:45
Két embert ért áramütés Békéscsabán, egyikük meghalt (Alternatív Energia)
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült amikor az általuk mozgatott fém szerelőállvány egy nagyfeszültségű vezetéknek ütközött csütörtökön - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem. A békéscsabai Frühwald Kft. telephelyén két férfi egy szerelőállványt mozgatott, mely nekiütközött egy nagyfeszültségű vezetéknek - tájékoztatott Hajdú Gábor, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi…
máj. 31
12:49
Két új Duna-híd vezetne az épülő városrészhez (Infostart)
Mintegy százmilliárd forintba kerül a csepeli szigetcsúcson épülő új, 8-9 ezer lakásos városrész infrastruktúrája. Orosz Ferenc alpolgármester elmondta, hogy a spanyol ingatlanfejlesztő cég beszállna a többi között az új hidak építésének finanszírozásába, de a nemrég elkészült megosztási javaslat szerint az államra, a fővárosra és a kerületre is jutna költség.
máj. 31
12:49
GBP-USD Folytatódik a trend az adatok után (HírTV)
A GBP-USD-t 1,9754-en jegyzik, tehát folytatódik a devizapár csökkenö trendje. A napi és a heti MACD is eladásokon áll. Ráadásul napi szinten a 10 napos vonal alá ment az árfolyam. A fogyasztói-, és a jelzáloghitelek áprilisban elmaradtak a várttól, ami hatással van az árfolyamokra is. Ma teszik közzé az átmeneti elsö negyedévi amerikai GDP-t, ahol +0,7%-os értékkel számolnak a legutóbbi…
máj. 31
12:51
Fico tovább puhítja a Slovnaftot (Infostart)
A szlovák miniszterelnök azt szeretné, ha a benzin ára az országban a legalacsonyabbak közé tartozna az Európai Unióban. A Slovnaft kőolajfinomítóval folytatott eddigi tárgyalásai azonban nem hoztak látványos eredményt.
máj. 31
12:51
Új városrész épül a csepeli szigetcsúcson (HírTV)
Mintegy százmilliárd forintba kerül a csepeli szigetcsúcson épülő új, 8-9 ezer lakásos városrész infrastruktúrája. Orosz Ferenc alpolgármester szerint a spanyol ingatlanfejlesztő cég beszállna a többi között az új hidak építésének finanszírozásába.
máj. 31
12:51
Betartotta ígéretét a cseh jegybank (Privátbankár)
A Cseh Nemzeti bank beváltotta fenyegetését: a csütörtöki kamatdöntésével negyed százalékponttal 2,75 százalékra, több mint négyéves csúcsra emelte irányadó kamatát, a kéthetes repót. Előzőleg három l...
máj. 31
12:55
Gyanúsított rendőrök vallanak a koncepciós eljárásokban (HírTV)
Olyan rendőrök vallomásai alapján folynak még mindig eljárások őszi tüntetők ellen, akiket hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással és testi sértéssel gyanúsítanak, illetve vádolnak. Hiába bizonyítják térfigyelő kamerák és tévéfelvételek egyes tüntetők ártatlanságát, fél évvel az események után is tart a kálváriájuk.
máj. 31
12:56
Két hónappal kitolták a nyomozást az Il Ferro-ügyben (Alternatív Energia)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a könyvvizsgálói szakvéleményre vár az autóreklámokkal foglalkozó Il Ferro Kft. ügyben elrendelt nyomozásban - mondta a rendőrség sajtóügyeletese csütörtökön. Unger Pál közölte: a május 2-án csalás megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozás határidejét meghosszabbították hatvan nappal.
máj. 31
13:00
Ahol a hónap második felében nincs pénz a műtétekre (Infostart)
Várhatóan kényszerszabadságok és osztálybezárások lesznek a Semmelweis Egyetem egyes klinikáin nyáron.

Keresés