2007. május 31. csütörtök

máj. 31
17:08
Cukor- Még nagyobb többlet (HírTV)
A Nemzetközi Cukorszervezet a 2006/2007-es szezonra nézve 9,115 millió tonnás kínálattöbblettel számol. Elözöleg 7,0 millió tonnás értékröl számoltak be. Amennyiben beigazolódnak a becslések, még a vártnál is nagyobb többlet mutatkozhat. A 2007/2008-as szezonban minimum 6 millió tonnával kellene ahhoz csökkenteni a termelést, hogy megállítsák az árcsökkenést. Erre azonban nem lehet számítani. A…
máj. 31
17:09
A diákok után a mozgássérültek (Piac és Profit)
Újabb támogatandó csoportosulással kötött megállapodást a Demján Alapítvány, a mozgássérültek egyesülete öt éven át 4 millió forintot használhat fel.
máj. 31
17:09
Négyszáz milliárdért épül érőmű az Észak-Alföldön (Infostart)
Projekttársaságot hozott létre az Emfesz Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi Kft. egy 2013-ig megvalósuló 2.400 megawatt kapacitású gáztüzelésű erőmű építésre.
máj. 31
17:10
Putyin szerint a NATO új fegyverekkel tölti meg Kelet-Európát (Gondola)
Oroszország arra reagált a minapi kettős rakétakísérlettel, hogy a NATO-tagok új fegyverekkel töltik meg Kelet-Európát - fejtette ki Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön, miután görög kollégáját,...
máj. 31
17:12
MDF: megvannak az aláírások a vizsgálóbizottsághoz (Alternatív Energia)
Összegyűlt a szükséges aláírás a Centrum Parkoló Kft. ügyeivel foglalkozó vizsgálóbizottság felállításához, az MDF már benyújtotta erről szóló határozati javaslatát az Országgyűlésnek.
máj. 31
17:12
Meg kell őrizni a csepeli Kis-Duna partot (Gondola)
A Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója támogatja a csepeli lakók követelését, hogy megóvjuk Csepel egyetlen összefüggő vízparti zöld övezetét a beépítéstől. A Kis-Duna part maradjon a pihenésre,...
máj. 31
17:13
Hétvégén nem jár a 4-es 6-os (Infostart)
Nem jár a hét végén a 4-es és 6-os villamos a 4-es metró építése miatt Budapesten. A BKV sajtóosztálya közölte: az érintett szakaszokon pótlóbuszok járnak majd.
máj. 31
17:13
Orbán kiállt a közös európai energiapolitika mellett (HírTV)
A Fidesz szerint Magyarország elemi érdeke a közös európai energiapolitika. Többi között erről volt szó Orbán Viktor pártelnök és az Európai Unió Magyarországra akkreditált nagyköveteinek találkozóján.
máj. 31
17:16
Stumpf: elkerülhetetlen a közpénzügyi reform (Gondola)
Elkerülhetetlen a közpénzügyi reform - jelentette ki Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke a Világgazdaság által rendezett csütörtöki budapesti Közpénzügyi Konferencián, ahol Vértes...
máj. 31
17:18
Újabb újságírók hagyják el Széles Gábor médiabirodalmát (Alternatív Energia)
Újabb újságírók hagyják el Széles Gábor médiaérdekeltségeit: szerdán felmondták a Kóczián Péterrel kötött szerződést az Echo TV-nél, csütörtökön pedig bejelentette távozási szándékát a Magyar Hírlap (MH) gazdasági rovatának főmunkatársa, Szakonyi Péter is. Mint a rovatvezető fogalmazott: "ez nem az a Magyar Hírlap, amelynél 1995. január 1-jén elkezdtem dolgozni".
máj. 31
17:18
Hamarabb lehet híd Csepelnél, mint Újpestnél (Infostart)
Előbb lehet fővárosi Duna-híd Csepelnél, mint Újpestnél. A városfejlesztési programban 2007-2008-ra tervezett északi Aquincumi híd építését elhalasztották, a csepeli szigetcsúcson városrészt építő ingatlancég viszont jelezte, hogy hajlandó beszállni a Galvani vagy az Albertfalvai híd költségeibe.
máj. 31
17:19
USD-CHF A várt szerint alakuló amerikai építési költségek (HírTV)
Áprilisban a várt szerint 0,1%-kal emelkedtek az amerikai építési költségek. Az elözö havi értéket közben 0,2%-ról 0,6%-ra módosították. Míg a lakóépületek kiadásai 0,9%-kal csökkentek, addig az üzletházaké 1,1%-os emelkedést mutattak. Az összességében kedvezö adatok lendületet hoztak az USD-CHF-nek, így 1,2272-re emelkedett árfolyama. Ellenállás 1,2280-nál, támogatás pedig 1,22-nél található.…
máj. 31
17:20
Ötödikén fizet a Linamar (Piac és Profit)
A Linamar Hungary tőzsdei kivezetéséről hamarosan döntenek - jelentették be azt követően, hogy a részvényekre vonatkozó vételi ajánlat lezárult.
máj. 31
17:20
Nagyobb péniszért tehén jár (Blikk)
máj. 31
17:21
Kóka és Jeremy (HírTV)
"Üzletre hangolva" elnevezéssel hirdetett programot Kóka János a kisvállalkozásoknak. A gazdasági miniszter kedvezményes hitellehetőséget és kevesebb adminisztrációs terhet ígért az Ipartestületek Országos Szövetségének gyűlésén. Kóka János szerint 2007 és 2013 között 600 milliárd forint pályázati pénz áramlik Brüsszelből a magyar vállalkozók megsegítésére.
máj. 31
17:21
SZDSZ: az ügyvivők elfogadták a párt új működési modelljét (Gondola)
Az SZDSZ Ügyvivői Testülete elfogadta a párt új működési modelljét szerdai ülésén - közölte a Szabad Demokraták Szövetsége. A liberális párt közleményében hangsúlyozza: legfontosabb céljuk...
máj. 31
17:24
Évente több ezer magyar passzív dohányos hal meg (Infostart)
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója szerint Magyarországon évente több tízezren halnak meg a dohányzás miatt. A füst belégzése következtében pedig a nemdohányzók közül 3.500-an veszítik életüket.
máj. 31
17:26
Gyurcsány Ferenc imádkozni megy (Infostart)
Elmegy Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke arra a közös imára, amelyet Jánosi Katalin, Nagy Imre mártír miniszterelnök unokája kezdeményezett a parlamenti pártok elnökeivel június 15-re. Ezt a szocialista párt szóvivője közölte.
máj. 31
17:27
Egyre több sztrádamatrica fogy (Gondola)
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az év első öt hónapjában 23 százalékkal több matricát értékesített, ami 22,5 milliárd forint bevételt jelentett, 31 százalékkal többet, mint a múlt év...
máj. 31
17:29
Stumpf: A szocialisták érdeke lehet az előrehozott választás (Gondola)
Az MSZP-nek is érdeke lenne az előrehozott választás, ha közép- vagy hosszú távon meg akar őrizni valamit a pozícióiból - nyilatkozza Stumpf István, a Századvég alapítvány elnöke a Heti Válaszban.
máj. 31
17:31
Biztos befutónak tűnik Bush jelöltje (Privátbankár)
Szinte biztosra vehető, hogy Robert Zoellick, George Bush amerikai elnök jelöltje lesz a Világbank új elnöke - idézett névtelenséget kérő pénzintézeti forrásokat a The Washington Post amerikai lap. Bu...
máj. 31
17:32
Becsey: Magyarország messze van az euró bevezetésétől (Gondola)
Az EU országai közül Magyarországon a legmagasabb az infláció, ami jó néhány évig kétségessé teszi, hogy mikor tudjuk egyáltalán meghatározni a közös árfolyamrendszerbe való belépésünket -...
máj. 31
17:34
Orbán szerint könyve ablakot nyit Európára (Alternatív Energia)
Új politikára, ideákra, észjárásra van szüksége Magyarországnak - Orbán Viktor szerint erről szól a most megjelent Egy az ország című könyve, amelyet a Fidesz elnöke mutatott be csütörtökön, Budapesten. A mintegy százoldalas, az előszó mellett öt fejezetből álló kiadványról Orbán Viktor azt mondta: legnagyobb reménye a könyv kapcsán, hogy végre elindul egy értelmes beszélgetés arról, 17 év után…
máj. 31
17:35
Ötpárti támogatás az új ombudsmannak (Infostart)
Várhatóan mind az öt parlamenti párt támogatja majd Kállai Ernő kinevezését a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának.
máj. 31
17:35
Hariri-gyilkosság: Szíria ellenzi a nemzetközi bíróság létrehozását (HírTV)
Szíria ellenzi, hogy az ENSZ nemzetközi bíróságot hozzon létre a Hariri-gyilkosság kivizsgálására.
máj. 31
17:37
Játékok és gyógyszerek vezetik a hamisítási listát (Infostart)
Negyedmilliárd hamisított és kalózterméket foglaltak le tavaly az Európai Unió vámhatóságai a közösség külső határain; több mint háromszorosát az egy évvel korábbi 75 milliónak.
máj. 31
17:37
Senki nem akar Gergényi utódja lenni (HírTV)
Senki nem akar a rendészeti tárca által megkeresett főrendőrök közül a budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter utódja lenni. A minisztérium illetékesei több elismert rendőri vezetőt is megkerestek, hogy vállalná-e a BRFK vezetését, ám egyikük sem állt kötélnek.
máj. 31
17:38
Szili Katalin nemzetiségi fórum létrehozását szorgalmazza (Gondola)
A Magyarországon élő nemzetiségek fórumának létrehozását javasolta az Országgyűlés elnöke az országos kisebbségi önkormányzatok elnökeivel folytatott csütörtöki budapesti találkozóján. Szili...
máj. 31
17:41
Álgyógyszerek-jobb szexet és kisebb testet ígérnek (Privátbankár)
Negyedmilliárd hamisított és kalózterméket foglaltak le az Európai Unió vámhatóságai az unió külső határain tavaly, több mint háromszorosát az egy évvel korábbinak
máj. 31
17:43
A szakértő szerint a megerőszakolt lány beszámolója nem élményszerű (Gondola)
A Múzeum körúti erőszak ügyében végzett pszichológusi szakvélemény szerint a sértett által elmondottak nem értékelhetőek élményszerűnek - derül ki az MTI birtokába csütörtökön került részleges...
máj. 31
17:45
GBP-USD Csökkent a meghirdetett állások indexe (HírTV)
29 pontra csökkent az amerikai, újságban meghirdetett állások indexe, miközben 30 pontos értékkel számoltak. az elözö havi értéket közben 30 pontról 29 pontra módosították. Ellenállás 1,9878-nál, támogatás pedig 1,9783-nál található. In-GFX
máj. 31
17:46
Még mindig kevés az egészségtudatos magyar (Menedzsment Fórum)
Nem növekszik az egészségtudatos fogyasztók aránya Magyarországon, számuk meglehetősen alacsony, főként a nyugat-európai országokkal összehasonlítva. Ennek oka, hogy kevesen rendelkeznek az élelmiszerekre vonatkozó elegendő információval. A helyzet megváltoztatásában nagyon sokat segíthet a marketing.
máj. 31
17:49
Bemutatták Orbán Viktor könyvét (Gondola)
Új politikára, ideákra, észjárásra van szüksége Magyarországnak - Orbán Viktor szerint erről szól a most megjelent Egy az ország című könyve, amelyet a Fidesz elnöke sajtótájékoztatón mutatott...
máj. 31
17:50
Kassai Ferenc lett a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara elnöke (Alternatív Energia)
A Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara tisztújító küldöttgyűlése Kassai Ferencet választotta meg elnökének négy évre.
máj. 31
17:51
Hongkongi tulajdonba kerül a Ferencváros? (HírTV)
Dámosy Zsolt elnök a Ferencváros csütörtöki közgyűlésén több, megállapodás közeli ügyről is beszámolt: egy hongkongi cég 80 százalékos tulajdonrészt szerezne a futballcsapatot működtető Zrt-ben, s átvállalná a gazdasági társaság és a klub összes tartozását.
máj. 31
17:54
Összegyűltek az aláírások a Centrum Parkoló Kft vizsgálóbizottságához (Gondola)
Összegyűlt a szükséges aláírás a Centrum Parkoló Kft. ügyeivel foglalkozó vizsgálóbizottság felállításához, az MDF már benyújtotta erről szóló határozati javaslatát az Országgyűlésnek - mondta...
máj. 31
17:57
Megkezdődött a 78. Ünnepi Könyvhét (Spa Trend Online)
Megkezdődött a 78. Ünnepi Könyvhét a budapesti Vörösmarty téren; a kortárs magyar irodalom ünnepét Kovács András Ferenc kolozsvári költő nyitotta meg csütörtökön az eseményre írt versével. A babérkoszorús és József Attila-díjas költő a rendezvénysorozat központi helyszínén olvasta fel Rigmus a könyvről című alkotását, amelyet a könyvhétre írt.
máj. 31
17:59
Iszlamista terrorcsoportok telepedtek meg Svájcban (Gondola)
Militáns iszlamista csoportok támaszpontként használják Svájcot, kiaknázva az alpesi ország stratégiai fekvését és az Európai Unióétól eltérő jogrendjét - állítja egy csütörtökön közzétett...
máj. 31
18:01
Rövid távolságra drágább lett a főváros környéki utazás (Infostart)
Két fontosabb döntés született délután a fővárosi közgyűlés ülésén: megváltoztak a BKV Budapest környéki járatainak tarifái, és elvi döntést hoztak a városatyák a Szent János, a Szent Margit és a Budai Gyermekkórház összevonásáról.
máj. 31
18:03
Nem marad a Fradi elnöke Dámosy Zsolt (Infostart)
Új elnöksége van, új elnöke lesz a Ferencvárosnak. Dámosy Zsolt, a hivatalban lévő klubvezető a Sporttelevízióban közölte: nem jelölteti magát a választáson. A tizenkét tagú elnökség hétfőn szavaz az első ember személyéről.
máj. 31
18:07
Eltörölte a bolgár parlament a sorkötelezettséget (HírTV)
A rendelkezés 2008. január 1-jei hatállyal lép életbe.
máj. 31
18:10
Bush az amerikai katonák hosszú távú iraki jelenlétével számol (Gondola)
George Bush amerikai elnök szerint hosszú távú amerikai katonai jelenlétre lesz szükség Irakban, hasonlóan az Egyesült Államok több mint 50 éve tartó dél-koreai szerepvállalásához - idézte...
máj. 31
18:11
Borászati világkongresszus lesz Budapesten (Infostart)
Magyarországon rendezik meg június 11-és 16-a között a Nemzetközi Szőlészet és Borászati Szervezet 30. világkongresszusát - jelentette be az agrártárca vezetője.
máj. 31
18:13
Vesztegetés és csalás miatt öt évet kapott a rendőrhadnagy (HírTV)
Vesztegetésben és csalási kísérletben is bűnösnek mondták ki elsőfokon a debreceni rendőrkapitányság vizsgálati osztályának volt hadnagyát. A vád szerint S. Géza pénz fejében úgy befolyásolt büntetőeljárásokat, hogy „ügyfeleit” ne sújthassák akkora büntetéssel, mint járna nekik.
máj. 31
18:13
Már látható a közutak felmatricázásának eredménye (Privátbankár)
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az év első öt hónapjában 23 százalékkal több matricát értékesített, ami 22,5 milliárd forint bevételt jelentett, 31 százalékkal többet, mint a múlt év hasonló időszakáb...
máj. 31
18:15
A banki anyák elégedettek magyar leányukkal (Privátbankár)
Megérte befektetni a magyar bankokba, és a jövőbeli kilátásokat is kedvezőnek értékelik a jelentős tőkeháttérrel rendelkező nemzetközi tulajdonosok
máj. 31
18:17
Bemutatták Orbán Viktor könyvét (Infostart)
Bemutatták Budapesten a Fidesz elnökének Egy az ország című könyvét. Orbán Viktor azt mondta: a kötet arról szól, hogy új politikára, ideákra, észjárásra van szüksége Magyarországnak.
máj. 31
18:18
Záró kommentár (HírTV)
Változatos napja volt ma az EUR-USD-nek. Csúcsot ért el 1,3478-nál, miután közzétették a gyenge GDP-adatokat. Az elsö negyedévben az átmeneti adatok szerint a várt 0,8% helyett csupán 0,6%-kal emelkedett az amerikai GDP, miután legutóbb még 1,3%-os pluszról adtak számot. Ismét javult a zöldhasú körüli hangulat, miután a chicagói beszerzési menedzserindex 52,9 pontról 61,8 pontra emelkedett,…
máj. 31
18:19
Nem tudott dönteni az irányról az olajpiac (Privátbankár)
Vegyesen mozgott a kőolaj ára csütörtökön késő délután: Londonban szerényen csökkent, New Yorkban mérsékelten emelkedett.  Röviddel 17:30 után az északi-tengeri Brent júliusi lejárata 67,68 dolláron v...
máj. 31
18:28
BKV, 2008 tavasz - nézze meg! (Infostart)
Új formaruhákat kapnak a BKV dolgozók. A Makány Márta divattervező által jegyzett új ruhakollekció a dolgozók szerint rendkívül kényelmes. A már megszokott sötétkék és zöld színek maradnak, a BKV vezetői szerint ugyanis ez a színösszeállítás már a közlekedési cég védjegyévé vált. A régi ruhák lecserélése 150 millió forintjába kerül a közlekedési vállalatnak.

Keresés