Rendben megkezdődtek a matematika írásbeli érettségik a középiskolákban kedden reggel nyolc órakor, rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés az illetékes vizsgaközpontokhoz - közölte az oktatási ...
A forint enyhén erősödött a bankközi devizapiacon kedden reggel, az eurót fél tíz körül 245,50/70 forinton jegyezték a hétfő délutáni 245,90/246,00 forint után. A doll...
Elhunyt Gömöri Endre Pulitzer-emlékdíjas külpolitikai újságíró kedden Budapesten, a médiában több mint fél évszázada dolgozó szakembert 85 éves korában, hosszú betegség után érte a halál -...
Tanúként hallgatta ki a Fővárosi Ítélőtábla Kulcsár Attilát a Bácskai János elleni per másodfokú tárgyalásán. A maffiaellenes központ korábbi vezetője ellen hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás és gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt indult eljárás.
Újabb két rendőrt gyanúsítottak meg az őszi zavargásokkal összefüggésben, egyiküket jogtalan elsajátítással, a másikat jogtalan fogvatartással - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője....
A német Bayer gyógyszergyár és vegyiművek kedden 2,809 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, megerősítve az április végén kiadott előzetes becslést, majdnem ...
Az arany árfolyama ma 0,50 dollárral 690,98 dollárra emelkedett. A német ipari termelésen kívül, ahol kedvezö adatokkal számolnak, ma nem várhatók olyan adatok, melyek támogathatnák az EUR-USD-t. Az aranynak meggyült a baja a januári emelkedö trend támogatásával. Az érték átlépése esetén 640-ig nyílhatna potenciál. A következö cél a 695-ös érték. Csekélynek mondható az emelkedö dinamika. In-GFX
Varsó jelentős ellenszolgáltatásokat vár Washingtontól a tervezett amerikai rakétatelepítés fejében. Többek között a vízum eltörlését és a lengyel hadsereg korszerűsítéséhez nyújtott amerikai pénzügyi segítség növelése lenne a feltétel.
Magyarország a leghatározottabban fellép azért, hogy javuljon a Rába vízminősége. Ezt az új környezetvédelmi és vízügyi miniszter közölte, amikor hivatalosan átvette irodáját Persányi Miklós leköszönő tárcavezetőtől.
A Béres Alapítvány május 5-én tartotta ötödik, jubileumi jótékonysági koncertjét a Zeneakadémia Nagytermében. Az idei koncert a bakonyszűcsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona megsegítését szolgálta. A nagysikerű koncert teljes bevétele az Otthon további működését, fennmaradását segíti. Az est folyamán Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke az 5 millió Ft-os adományozási okiratot…
A Richter a megszorító intézkedések, a gyógyszergazdasági törvény valamint a támogatási rendszer változása miatt az idén mintegy 10 milliárd forint nyereségkieséssel számol
Az ezüstöt ma 13,52 dolláron jegyzik, ami napi szinten 0,52%-os erösödésnek felel meg. A réz jegyzései ma 0,79%-ot vesztettek. Amennyiben az ezüstnek sikerült átlépnie a szeptemberi trend támogatását, az októberi trend támogatásáig nyílna csökkenö potenciál. Március óta szimmetrikus háromszöget hozott létre a nemesfém. Ha 13,85 fölött zár az ezüst, a cél a 14,10-es és a 14,40-es érték lesz. In-…
A kórházak és az egységes, szolidaritáselvű egészségbiztosítás védelmében a parlamenti képviselők mondjanak nemet minden olyan törvényjavaslatra, amely szabad utat engedne a magánbiztosítási üzletág vállalkozóinak a társadalombiztosítás vagyonához – kérik civil szervezetek nyílt levelükben.
Hiánycikk a tetanusz-injekció a gyógyszertárakban. A játszótéri balesetek miatt szezonja van, azért fogytak el a készletek. Mit lehet tenni? A mostani oltóanyaghiány nem az első, múlt év...
Az EUR-JPY árfolyama ma visszaesett emelkedö trendjének 162,95-nél futó alsó oldalához. Oldották az eladási stopokat, ami miatt 162,60-ra csökkent az árfolyam. A következö támogatás 162,20-nál található. Az érték átlépése esetén kiárusításra kerülhet sor 159,50-nél. In-GFX
Magyarország nem szán elég pénzt kutatásra és fejlesztésre - hangsúlyozta Meskó Attila, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára a tudós testület 177. közgyűlésén tartott beszámolójában,...
A Rába Futómű Kft. és a svéd Scania általános beszállítói keretszerződést írtak alá, és a Rába 2007. II. negyedévétől megkezdte a kovácsolt mellső tengelytestek beszállítását - áll a ...
Elhunyt Gömöri Endre Pulitzer-emlékdíjas külpolitikai újságíró. A médiában több mint fél évszázada dolgozó szakembert 85 éves korában, hosszú betegség után érte a halál - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
Lea már tudja, hogy mit jelent a pacsi. Mondom, és csinálja, Persze a hülye apja szerint egyébként is csinálja, illetve direkt akkor mondom, amikor csinálja. De nem. És néha odanéz...
Az EUR-CHF momentuma meglepöen ismét erösödött, miközben egy kereskedö szerint egyelöre 1,6475 és 1,6515 és között alakulhat az árfolyam. Lehetséges, hogy hamarosan sor kerül az 1,6535-ös csúcs tesztjére. Támogatás 1,6465-nél található. In-GFX
A kanadai Thomson Corp folytat tárgyalásokat a Reuters Group Plc megvételéről; a 8,8 milliárd fontos (17,6 milliárd dolláros) ügylettel a világ legnagyobb hír- és pénzügyi információs...
A Detroit és a Utah egyaránt hazai környezetben győzött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) főcsoport-elődöntőjében. A Pistons nagy különbségű győzelmet aratott a Chicago Bulls ellen, a Jazz pedig szoros csatában, négy ponttal verte a Dallas Maverickst búcsúztató Golden State Warriorst.
Mint arról a Viva műsorvezetője beszámolt a Velvetnek, Paris Hilton hajlott volna arra, hogy elfogadja a meghívást, de most, hogy egy hónap múlva börtönbe kell vonulnia.
Két vandál annyira sikeresen rongált meg egy liftet, hogy az foglyul ejtette őket, mivel elromlott. A rongálás egy norvég pályaudvaron történt. A garázdák húszas éveik elejét taposó,...
Hatalmas, minden eddiginél fényesebb szupernóvát figyeltek meg tavaly ősszel a NASA csillagászai. Szerencsére a robbanás elég messze volt tőlünk. Részletek ebben a cikkben. ...
Vad költekezése miatt akar kompenzációt orvosaitól az a férfi, akinek nemrég azt mondták, halálos beteg. Később azonban kiderült: egészséges, de addigra már egy fityingje sem maradt.
Motorkerékpár-balesetben életét vesztette Diego Corrales Kaliforniában élő profi ökölvívó (képünkön balra), aki két súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett. A sportoló 29 éves volt, a halál éppen két évvel azután érte, hogy bemutatkozott a hivatásosok között.
A Héber Egyetem közleménye szerint a királysírra Heródes egykori palotája, a dombtetőre épült Herodium nevű erődítmény feltárása közben bukkant rá Ehud Netzer régész. Az archeológusra, aki a Héber Egyetem professzor...
Nagy erejű robbanás rázott meg egy piacot kedden a Fülöp-szigetek déli részén fekvő Tacurongban, egyelőre ismeretelen számú ember halálát, illetve sérülését okozva - közölte a város...
Az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága ülésén elfogadta a Glattfelder-véleményt a zöldség-gyümölcs reformról. A magyar néppárti képviselő szerint az EU nem hagyhatja magára a termelőket a külpiacokon sem.
Ma emelkedett az USD-ZAR árfolyama. A rand nem profitálhatott abból, hogy a dél-afrikai SACOB-üzleti klíma-index áprilisban 99,6 pontról 101,9 pontra emelkedett. Ellenállás 6,9450-nél, támogatás pedig 6,8100-nál található. In-GFX
A San Jose Sharks az egyenlítés reményében fogadta a Detroit Red Wings együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoport-elődöntőjében, azonban a vendégek Mkiael Samuelsson duplájával győztek, így 4-2-es összesítéssel bekerültek a konferencia fináléjába.
A BBC brit közszolgálati adó két hónapja palesztin területen elrabolt újságírójának sorsáról tárgyalt kedden Gázában egy magas beosztású brit diplomata Iszmáil Haníje palesztin kormányfővel....
A következő hetekben hirdeti meg a kancellária a közbeszerzési pályázatokat az idei kormányzati kommunikációra – tudta meg a Világgazdaság. A 2007-es költségvetés 1,77 milliárd forintot különített el a kommunikációs büdzsére, ennek hozzávetőleg a felét, 800-900 millió forintot költenek el a reformokkal kapcsolatos tájékoztatásra.
Tízmillió forintos kárt okozott egy ismeretlen tettes az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei almaültetvényben - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel. A Vásárosnaményhoz közeli Ilk község...
Laboratóriumi Medicina Intézetet adtak át május 4-én a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar 1. számú Klinikai Tömbjében. Az intézet létrejöttét a Nemzeti Kutatási Technológiai Hivatal pályázatában elnyert 1,8 milliárd forint tette lehetővé.
Folytatódik a gazdaságos termékek annihilációjának krónikája, Ödönke a Gazdaságos Trappistát vesztette el: Csatlakoznék a felsoroláshoz. A Tesco kb fél éve szándékosan kinyírta a príma Tesco Gazdaságos trappista sajtot. Pontosabban ezt...
A Rába Futómű Kft. és a svéd Scania általános beszállítói keretszerződést írtak alá és a Rába a második negyedévtől megkezdte a kovácsolt mellső tengelytestek beszállítását. A forgalom várhatóan már 2007-ben eléri a 2,5 millió eurós éves értéket.
Először dolgozik együtt pr-ügynökséggel a lakossági bankok tanácsadó partnereként működő Scale csoport. A vállalat tenderen választotta ki azt az ügynökséget, amellyel egyéves szerződés kötött.
Remek eredményeket közölt első negyedévéről a legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank. A tőkepiacok tartós fellendülését kihasználva 2,12 milliárd...
A Virág Judit Galériában már látható a 25. jubileumi aukció teljes anyagának kiállítása, amelyben megtekinthető Gustav Klimt Fekvő női félakt című grafikája is.
A hazai általános gazdasági helyzet és a gyógyszeripart sújtó különterhek miatt a Richter gyógyszergyár története egyik legnehezebb évét éli - mondta Bogsch Erik vezérigazgató az első negyedéves eredmények ismertetésekor.
Beverly Hills - Az amerikai bajnokságba készülő focista és felesége 22 millió dolláros (3,96 milliárd forint) luxusvillát vásárolt Los Angeles egyik legelőkelőbb negyedében.
Márciusban havi szinten 0,1%-kal csökkent a német ipari termelés, miközben +8,2%-os értékkel számoltak. Az elözö havi értéket +7,7%-ról +7,0%-ra lefelé módosították. Az adatok hatására növelte veszteségeit az EUR-USD. Támogatás 1,3560-nál, ellenállás 1,3625-nél található. In-GFX