Az MSZP szerint a Fidesz delegáltja kilopta az Országos Választási Bizottságból Kálmán László népszavazási kezdeményezésének adatait. A Fidesz viszont úgy látja, hogy a kormány fél a népakarattól.
Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke szerint az idei Tusnádfürdői Szabadegyetemen már érezhető lesz, hogy Románia is az Európai Unió tagja. Németh Zsolt azonban úgy véli, hogy az uniós tagság ellenére sem nélkülözhetik az erdélyi magyar közösségek az anyaország támogatását. A 18. Tusnádfürdői Szabadegyetem július 18-án kezdődik és július 20-áig tart.
Az egészségbiztosítási pénztárak létrehozása után előbb-utóbb a kórházak is részben gazdasági társaságként működnek majd - mondta Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
A mártíromságot dicsérő méh vette át a harcias Mickey Mouse-ra hasonlító egérbáb szerepét a Hamász által felügyelt televíziós csatorna gyermekműsorában, a Holnap úttörőiben. A korábbi agitátort azért kellett "leváltani", mert sok kritikát kapott.
Olaszországban őrizetbe vette a rendőrség a calabriai maffia egyik befolyásos vezérét. Giuseppe Belloccót az ország 30 legveszélyesebb bűnözője között tartották nyilván.
Az önkormányzat pénzügyi helyzete és a gyereklétszám csökkenése miatt augusztustól egy intézményként működik Mezőtúr három eddig önálló általános iskolája; az összevonás után kevesebb pedagógus kell. Amíg egy évtizede a város alapfokú iskoláiban még 1.319 diákot tanítottak, 2006-ban már csak 936-ot, s közben a pedagógusok száz körüli létszáma alig változott - indokolta a testületi döntést…
A Kínai Kommunista Párt (KKP) csaknem hárommillió tagja dolgozott tavaly magántulajdonban lévő cégeknél, 810 ezren pedig kisvállalkozóként keresték kenyerüket - derült ki egy pekingi ...
Pekingi sajtójelentések szerint tavaly a Kínai Kommunista Párt csaknem hárommillió tagja dolgozott magántulajdonban lévő cégeknél, 810 ezren pedig kisvállalkozóként keresték kenyerüket.
Külön egyéni megállapodást köthetnek a munkavállalók a munkáltatókkal az általánosan engedélyezett, legfeljebb évi 200 óránál 100 órával több rendkívüli munkára, azaz túlórára a Munka törvénykönyve július elsejétől hatályos módosítása szerint
A sivatagi arab országokban tapasztalható hőség alig hasonlítható a jelenlegi magyaroszágihoz, igaz, az ott élők megtanultak alkalmazkodni a körülményekhez - mondta az InfoRádiónak Tar Attila, az Egyesült Arab Emirátusokban lévő magyar követség munkatársa. Abu-Dzabiban ezekben a napokban - az évszaknak megfelelően - több mint negyven fok van árnyékban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői 2007 második negyedévében 2.965 darab, a forgalomból lefoglalt forintbankjegy hamisítványt vizsgáltak 2.857 eset kapcsán - derül ki az MNB negyed...
Az országos tisztifőorvos szerint kedden kell több rosszullétre számítani, ekkor ugyanis már jobban megviseli az emberek szervezetét a szokatlan meleg. Hétfőn nem riasztották többször a mentőket az átlaghoz képest. Délután fél ötig 200 hívást kapott az az Országos Mentőszolgálat, egy átlagos napon körülbelül 300 napi hívás a megszokott.
Előre eldöntött ügy az amerikai rakétapajzs elemeinek lengyelországi telepítése, még ha Oroszország ellenzi is a tervet - jelentette ki tegnap Lech Kaczynski lengyel államfő
A diákok csaknem fele (46 százalékuk) bízik abban, hogy még az érettségi évében felvételt nyer felsőoktatási intézménybe - derül ki a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) több mint 20 ezer,...
Magyarország szuverén szamuráj- és uridasikötvény kibocsátási szándékát regisztrálta a japán pénzügyminisztérium. A bejegyzés 200 milliárd jen értékű szamurájkötvény és ugyancsak 200 ...
Nem kér a kétes népszerűségből Victoria Beckham, aki határozottan visszautasította Paris Hilton barátkozási szándékát. A labdarúgó David Beckham felesége - és három gyermek édesanyja - attól is tart, hogy egy esetleges barátság rontaná az esélyeit arra, hogy a legnagyobb sztárok közé emelkedjen.
Nem vonult be a börtönbe hétfőn az adócsalás miatt jogerősen 3 és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Kabai Károly nyírbogáti színesfém-kereskedő. A vállalkozónak eredetileg áprilisban kellett volna megkezdenie börtönbüntetését, de egészségi állapotára való hivatkozással öt hónap halasztást kapott, ami hétfőn lejárt.
Az illegális német hulladék kétharmadát augusztus végéig elszállítják Magyarországról - mondta az InfoRádiónak a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Fodor Gábor hozzátette: összesen 4.100 tonna, engedély nélkül beszállított németországi szemét volt, illetve van Magyarországon.
Négy orosz diplomatát utasít ki Nagy-Britannia, így válaszolva arra, hogy Moszkva nem hajlandó kiadni a Litvinyenko-gyilkosság egyik gyanúsítottját - közölte hétfőn David Miliband brit külügyminiszter.
Kína üdvözölte kedden, hogy Észak-Korea leállította jongbjoni atomreaktorát, és egyúttal az észak-koreai atomprogram leszereléséről kötött februári hathatalmi megállapodás teljesítésére szólította...
Újabb földrengés volt Japán partjainál, Kyoto közelében. A Richter-skála szerint 6,6-es erősségű utórengés epicentruma a tenger fenekén volt. A szigetország nyugati partján tegnap délelőtt 6,8-as erősségű földrengés pusztított. Egy atomerőműben tűz ütött ki.
Szokatlan "terápiára" ítélt az észt Rakvere városka bírósága egy feleségverő férfit: anyósa nyaralójában robotolva kell vezekelnie garázda tettéért. Egy bizonyos Vallo úr házastársi vita hevében...
Meghalt az a fiatal, aki motorjával egy parkoló teherautónak ütközött hétfőn este Budapesten, a XI. kerületben. A baleset este háromnegyed nyolckor, a Budafoki úton történt.
A kórházak 80 százalékában csak a legfontosabb helyiségekben, vagyis az intenzív osztályon, a vértárolókban és a központi laborokban van légkondicionálás. Néhány luxus kórterem kivételével a betegszobákban egyáltalán nincs klíma. A légkondicionálás nem olcsó mulatság, egy ezer ágyas intézmény esetében ötödével is magasabb lehet miatta az energiaszámla.
A Kapolyi László érdekeltségébe tartozó System Consulting részt vesz az ukrán burstini erőmű korszerűsítésében és a magyar-ukrán villamoshálózat fejlesztésében.
Keddre halasztotta a líbiai legfelsőbb igazságügyi tanács a halálra ítélt bolgár ápolónők és a palesztin orvos ügyének vizsgálatát, jóllehet a testületnek már hétfőn döntenie kellett volna az...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői 2007 második negyedévében 2.965 darab, a forgalomból lefoglalt forintbankjegy hamisítványt vizsgáltak, 2.857 eset kapcsán - derül ki az MNB negyedéves...
Veres János pénzügyminiszter nyírbátori tésztagyárának egyik csarnokát bérli egy olyan cég, amely az üzemeinek fejlesztésére ötmilliárd forintot, munkahelyteremtésre pedig egyedi kormánydöntéssel 260 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az államtól.
Agyonlőttek a rendőrök egy fegyveres férfit, aki megpróbált behatolni Bill Ritter coloradói kormányzó irodájába. Az ismeretlen férfit az iroda előtt tartóztatták fel a kormányzó székhelyét védő rendőrök. A fegyveres összefüggéstelenül beszélt, többek között kijelentette, hogy "ő a császár", és át kívánja venni a szövetségi állam kormányának vezetését. A rendőrök fegyverletételre és megadásra…
Japánban a legfrissebb adatok szerint kilenc halálos áldozatot követelt a hétfői, a Richter-skálán mért 6,8-as erősségű földrengés az ország északkeleti részén. Közben újabb radioaktív szivárgásra gyanakodnak a szakemberek a megsérült kasivazaki atomerőműben.
A méhészek az utóbbi évtizedek legnehezebb nyarára számítanak a rendkívül meleg időjárás miatt - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke
A két koalíciós párt a két hete aláírt koalíciós szerződésben vállalta, hogy múlt vasárnapig dönt egy független szakértői bizottságról. Ennek feladata, hogy rendszerezze és értékelje az ügynök-aktákat. Továbbra sem tudni, pontosan hány tagja lesz a grémiumnak, s milyen jogosítványokat kap.
Oroszország határozottan elutasította a nyugati országok által Koszovó státusának rendezése érdekében az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé terjesztett határozattervezetet a dokumentumról a BT-ben...
Hónapok teltek el a Teve utca rendőrpalotát ért gépfegyveres támadás óta, ám az épület szétlőtt ablakait azóta sem sikerült kicserélni. Február elején ismeretlen tettesek tizenöt lövést eresztettek egy AK-47-es géppisztolyból a rendőrség központi épületére.
Kilenc halálos áldozata és ezer sebesültje volt a legfrissebb adatok szerint a hétfői 6,8-as erősségű földrengésnek Japán északkeleti részében. Több mint 12 ezer embert helyeztek el menhelyeken.
Információink szerint Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársa, Kabai Károly nem vonult be a nyíregyházi börtönbe, így ma már elfogató parancsot is kiadhatnak ellene. Úgy tudjuk: a vállalkozó korábban újabb halasztást kért egészségügyi állapotára hivatkozva - ezt azonban már nem fogadta el a bíróság.
Vegyi riadót rendeltek el az ukrán hatóságok miután hétfő este a Lemberg (Lviv) megyei Buszk körzetében felfordult egy foszfort szállító vasúti szerelvény több kocsija, 5 tartálykocsi kigyulladt. A környékről 800 embert telepítettek ki. A környékről odarendelt tűzoltók mintegy négy óra alatt megfékezték a lángokat. Tíz tűzoltó megsérült. A mentésnél külön gondot okozott, hogy a foszfort nem…
Újabb radioaktív szivárgást gyanítanak a kasivazaki atomerőműből - jelentette a Kyodo japán hírügynökség. Japán legnagyobb nukleáris létesítményét hétfőn rongálta meg a szigetországot sújtó, a Richter-skála szerint 6,8-os fokozatú földrengés. A hatóságok szerint az erőműben a földmozgás következtében felborult több egymásra rakott, alacsony radioaktivitású nukleáris hulladékot tartalmazó…
Támogatásáról biztosította George Bush amerikai elnök Mahmúd Abbász palesztin elnököt, s ugyanerre biztatta Egyiptom, Jordánia és Szaúd-Arábia vezetőit is a velük folytatott telefonbeszélgetésében....
A központosított közbeszerzésekkel jelentős költséget, időt és energiát takaríthatnak meg a minisztériumok, illetve a csaknem ezer költségvetési intézmény - közölte hétfőn Budai Bernadett. A kormányszóvivő adatai alapján milliárdos nagyságrendű a spórolás.
Feloldották a pályazárat az M1-es autópálya Budapesthez közeli részén, ahol reggel egy kamion keresztbefordult az úton - közölte a Rendvédelmi Biztonsági Szolgálat szóvivője.
Eltörte egy biztonsági őr orrát egy bajai kórház detoxikálójában egy helyi rendőr hétfőn este. Egy másik bajai rendőr az elmúlt hétvégén a gyanú szerint húszezer forintot fogadott el egy szabálysértő autóstól.