2007. július 17. kedd

júl. 17
8:59
Vízhiány van két abaúji településen (Gondola)
Vízhiány van két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Homrogdon és Alsóvadászon - mondta el a távirati irodának a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője hétfőn késő este. Rétközi Ferenc...
júl. 17
9:03
Belebukhat az egészségügy a rövidebb munkahétbe (Piac és Profit)
A francia állami kórházakban dolgozó orvosoknak egymillió, a tizenkétszer annyi nővérnek és kisegítő dolgozónak pedig 1 millió 200 ezer napnak megfelelő túlórapénzt nem fizetett ki a kormány 2005 végéig - derül ki abból a hat hónappal ezelőtt készült és a választási időszak alatt titokban tartott kormányjelentésből, amelyről hétfőn számolt be a Le Parisien című fővárosi napilap.
júl. 17
9:03
Kaczynski: eldöntött ügy a rakétapajzs lengyelországi telepítése (Gondola)
Előre eldöntött ügy az amerikai rakétapajzs elemeinek lengyelországi telepítése, még ha Oroszország ellenzi is a tervet - jelentette ki hétfőn Lech Kaczynski lengyel államfő, miután Washingtonban...
júl. 17
9:03
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR-USD ma reggel 13 pipes sávban mozgott, 1,3774 és 1,3787 között. Az ázsiai zárás közeledtével 1,3780-nál állapodott meg a devizapár. Az USD-JPY 23 pipes sávban mozgott, 121,86 és 122,09 között. A következö ellenállás 122,20-nál, támogatás pedig 121,59-nél található. A zárás közeledtével 121,90-nél állapodott meg a devizapár. Az AUD-USD ma reggel erösödést mutatott, és 0,8712-röl 29 pippel…
júl. 17
9:07
Ukrajnában felborult egy foszforral teli szerelvény, vegyi riadót rendeltek el (Gondola)
Vegyi riadót rendeltek el az ukrán hatóságok miután hétfő este a Lemberg (Lviv) megyei Buszk körzetében felfordult egy foszfort szállító vasúti szerelvény több kocsija, 5 tartálykocsi kigyulladt. A...
júl. 17
9:08
Kóka: Az osztrák államnak ki kellene szállnia az OMV-ből (HírTV)
A gazdasági miniszter szerint az osztrák államnak ki kellene szállnia az OMV-ből, s tisztességes, transzparens piaci körülmények között kellene egyeztetniük az érintett cégeknek az esetleges együttműködésről, fúzióról. A miniszter újabb beáramló százmilliárdokról vizionált.
júl. 17
9:09
Novartis: sikeres első félév (Privátbankár)
A svájci Novartis, hazájában a legnagyobb, a világon a hatodik gyógyszergyár 4,187 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett az első félévről, 14 százalékkal többet
júl. 17
9:13
A Mol újra sajátrészvényt vásárolt (Privátbankár)
A Mol Nyrt. július 16-án 187.958 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén - közölte az olajtársaság a BÉT honlapján. Az olajtársaság a tranzakciót darabonként 29.546 forin...
júl. 17
9:36
950 ezer voltos kábítófegyverrel támadott a tanárra a diák (Infostart)
Időlegesen megbénult az a tanár, akit egy diákja támadott meg egy 950 ezer voltos, illegális kábítófegyverrel Nagy-Britanniában. A 19 éves Marvin Airey ezt követően egy, kollégájának segíteni próbáló tanárnőnek eltörte az állkapcsát.
júl. 17
9:36
Dobó Kata és Andy Vajna újra együtt (Blikk)
Budapest - Egész este kéz a kézben sétálgatott a 6. VOXCar-díjkiosztó gálán Dobó Kata (33) és Andy Vajna (62). A színésznő és a világhírű producer ugyan hivatalosan már egy éve nem alkot egy párt, nagyon úgy tűnik, hogy kapcsolatuk nem tekinthető lefutottnak. Hatalmas ölelésekkel, puszikkal adták a világ tudtára, hogy nem csupán egyszerű munkakapcsolat maradt köztük.
júl. 17
9:48
Felébredt a kómából az elütött szurkoló (HírExtra)
Felébredt a kómából az a szurkoló, akit a német Patrik Sinkewitz ütött el bickilijével a francia kerékpáros körverseny, a Tour de France vasárnapi, nyolcadik szakasza után Tignes-ben - jelentették be a férfi orvosai hétfőn.
júl. 17
9:48
Vegyi riadót rendeltek el egy felfordult és kigyulladt foszforral teli szerelvény miatt (Blikk)
júl. 17
9:48
Újabb radioaktív szivárgást gyanítanak egy japán atomerőműben (Gondola)
Újabb radioaktív szivárgást gyanítanak a kasivazaki atomerőműből - jelentette kedden a Kyodo japán hírügynökség. Japán legnagyobb nukleáris létesítményét hétfőn rongálta meg a szigetországot...
júl. 17
9:48
Vegyi riadó Ukrajnában (HírTV)
Vegyi riadót rendeltek el Ukrajnában, ahol felborult egy foszfort szállító vasúti szerelvény, és öt tartálykocsi kigyulladt. A baleset a Lemberg megyei Buszk közelében történt, a környékről 800 embert telepítettek ki.
júl. 17
9:50
Homlokában hordta ellenfele fogát (Blikk)
júl. 17
9:50
Pályazár az M1-es autópályán: keresztbe fordult egy kamion (Gondola)
Lezárták az útpályát az M1-es autópálya Budapesthez közeli részén kedd délelőtt, mert egy kamion keresztbefordult az úton; nem sérült meg senki, a forgalmat elterelik - közölte a Rendvédelmi...
júl. 17
9:50
Szerződésszegés esetén büntethető az OEP (HírTV)
Egy törvénymódosítás értelmében július 1-jétől szerződésszegés esetén akár 50 millió forintra büntetheti az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) az OEP-et. Ez azért fontos lépés, mert ugyan eddig is volt példa arra, hogy megállapítható volt az OEP felelőssége, ám törvényi lehetőség híján a biztosítót nem lehetett szankcionálni.
júl. 17
9:51
"Lesz még itt csökkentés" (Piac és Profit)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fokozatosan mérsékelheti a kamatokat az év hátralevő részében, mert arra számít, hogy az infláció trendje a csökkenés felé mutat - jelentette ki Karvalits Ferenc.
júl. 17
9:52
A szex meghosszabbítja az életet (Gondola)
Német tudósok bebizonyították, hogy a szex meghosszabbítja az életét, legalábbis a szürke vakondok esetében. A Die Welt című német lap online kiadása szerint duisburgi kutatók az afrikai szürke...
júl. 17
9:52
Baleset az M1-en és az M5-ön (HírTV)
Lezárták az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát a 22-es kilométernél, ahol nekihajtott az útjeleket festő munkások autójának, majd keresztbe fordult egy kamion. A több száz méteren feltorlódott forgalmat az ottani benzinkúton át terelik el.
júl. 17
9:53
Fény derült a rejtélyre: miért jár két lábon az ember (Infostart)
A két lábon járás sokkal kevesebb energiát igényel, mint a négykézláb közlekedés - derült ki egy kutatásból, amely arra kereste a választ: minek köszönhető, hogy a csimpánzoktól vagy a gorilláktól eltérően az ember felegyenesedett.
júl. 17
9:53
Vegyi baleset Ukrajnában (Privátbankár)
Vegyi riadót rendeltek el az ukrán hatóságok miután tegnap este a Lemberg (Lviv) megyei Buszk körzetében felfordult egy foszfort szállító vasúti szerelvény több vagonja, hat tartálykocsi kigyulladt
júl. 17
9:54
Japánban a földrengésnek 9 halálos áldozata és ezer sebesültje volt (Gondola)
Kilenc halálos áldozata és ezer sebesültje volt a legfrissebb adatok szerint a hétfői 6,8-as erősségű földrengésnek Japán északkeleti részében. Több mint 12 ezer embert helyeztek el menhelyeken. Az...
júl. 17
9:54
Két lábon az energiamegtakarítás miatt (HírTV)
Kutatók rájöttek, hogy őseinknél miért is alakult ki a két lábon járás: a négy lábon való közlekedéssel szemben ez negyedannyi energiát követelt tőlük. A felfedezéssel foglalkozó tanulmány a héten jelenik meg egy tudományos kiadványban az Egyesült Államokban.
júl. 17
9:55
Ráemelt a BUX ma reggel (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,15 pontos emelkedéssel, 30.025,25 ponton nyitott ma reggel. A tegnapi rekordzáróértékhez képest ez 0,07 százalékos erősödés.
júl. 17
9:55
BUX: +0,07 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,15 pontos emelkedéssel, 30.025,25 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékhez képest ez 0,07 százalékos erősödés.
júl. 17
9:55
Beckham a kispadon kezdi az idényt? (HírTV)
David Beckham, a Los Angeles Galaxy legújabb szerzeménye egyedül, szemmel láthatóan a vártnál visszafogottabban tréningezett csapata hétfői edzésén sérült, és kissé megduzzadt bal bokájának köszönhetően.
júl. 17
9:57
EUR-CZK 28 hónapos csúcson a cseh termelöi árak (HírTV)
Júniusban éves szinten az elözö havi 4,1% után 4,6%-kal emelkedtek a cseh termelöi árak, ami 28 hónapos csúcsot jelent. Havi szinten 0,7%-os emelkedés mutatkozott a legutóbbi +0,6% után. Az adatok hatására csökkent az EUR-CZK árfolyama, mivel az adatok kamatfantáziára adnak okot. In-GFX
júl. 17
10:02
Kifárasztásra játszanak a demokraták (Kripto Akadémia)
Kedd estétől szerda reggelig vitáznak az iraki háborúról - jelentette be kedden Harry Reid, a washingtoni szenátus demokrata többségi vezetője.
júl. 17
10:04
Zárva tartják a kasivazaki atomerőművet (Kripto Akadémia)
A japán kormány utasításra addig nem nyithatják meg újra a világ legnagyobb teljesítményű nukleáris erőművét, amíg ki nem vizsgálják, mi okozta a hétfői földrengés utáni két nukleáris szivárgást. A TEPCO (Tokyo Electric Power Co.) továbbra is azt állítja, az enyhén sugárzó hűtővíz kiömlése nem jelentett veszélyt sem a környzetre, sem az emberekre.
júl. 17
10:05
EUR-USD Esély (HírTV)
Mivel a konjunktúra szempontjából nyomás alá kerülhet a dollár, és továbbra is aggódnak a gazdasági helyzet miatt, az EUR-USD hamarosan megközelítheti az 1,40-es értéket. Az EUR-USD gyors erösödése ellen szólnak az USD-shortok. Ellenállások 1,3800-nál, 1,3820-nál és 1,3840-néál találhatók. Támogatások 1,3760-55-nél és 1,3740-35-nél helyezkednek el. In-GFX
júl. 17
10:09
Kedden 39, a hét közepén 40-41 fok várható (Gondola)
Kedden akár 39 fok is lehet a hőmérséklet - olvasható az Országos Meteorológia Szolgálat honlapján. Kedd estig napos, száraz idő várható országszerte. A déli szelet főleg a Dunántúlon többfelé...
júl. 17
10:11
Nem rázta meg a földrengés a világ tőzsdéit (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
júl. 17
10:12
A hőségben nem dolgoznak a postások (HírExtra)
Keddtől nem dolgoznak a postások a nagy meleg miatt déli 12 órától 15 óráig. A Magyar Posta elrendelte, hogy a kézbesítők ebben a 3 órában valamelyik postán vagy akár otthon pihenjenek.
júl. 17
10:12
Izrael 2700 éves feliratot szeretne visszakapni Törökországtól (Gondola)
A jeruzsálemi önkormányzat 2700 éves feliratos tábla visszaadását kérte Törökországtól; a tábla jelenleg az isztambuli régészeti múzeumban van kiállítva. Uri Lupolianszki jeruzsálemi polgármester...
júl. 17
10:15
Nincs nyomás az eurózóna inflációján (Privátbankár)
Az elemzői várakozásoknak megfelelően az eurózónában 1,9%-on stagnált az éves infláció. Immár negyedik hónapja mérik ugyanazt az értéket, amit részben a tavalyinál mérsékeltebb energiaár emelkedések indokolnak. A Kopint-Tárki kutatója szerint több tényező, például a csökkenő munkanélküliség, a francia reformprogram, a növekvő német bérkiáramlás felfele mutató inflációs kockázatra figyelmeztet.…
júl. 17
10:18
Milliárdos idegenforgalmi projektek (Piac és Profit)
Három jelentős idegenforgalmi projekt szerepel kiemelt helyen az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács előtt, a tervek elfogadása után csaknem hatmilliárd forint uniós és kormányzati támogatásban részesülhet az edelényi, a Tisza-tavi és a tokaji program - mondta Gúr Nándor, a tanács tagja.
júl. 17
10:21
Még az idén lesz kamatemelés Lengyelországban (Privátbankár)
Tegnapi adat szerint elszállóban vannak a versenyszféra bérei Lengyelországban: havi alapon 3,3%-kal nőttek a bérek a versenyszférában, és ez úgy tűnik, hogy a növekvő infláción keresztül újabb kamatemelést vetít előre. Meglepte ez a piacot? - tettük fel a kérdést Jobbágy Sándornak, a Budapest Economics elemzőjének
júl. 17
10:23
Hátrányos a szállodáknak az erős forint (Privátbankár)
A tavalyihoz hasonló kihasználtsággal üzemeltek az év első felében a hazai szállodák – áll a KSH jelentésében. Egy hotelszoba bruttó átlagára 17 ezer forint, ami 3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Kovács Istvánnal a Magyar Szállodaszövetség titkárával Bodnár Kriszta beszélgetett.
júl. 17
10:32
Szigorúan ellenőrzik a Candies lányokat (Blikk)
Július 19-én 14 órától a Candies lányok lesznek a Sztárchat vendégei. Kérdezz Tőlük te is!
júl. 17
10:45
A sok szex meghosszabbítja az életet (Blikk)
Német tudósok bebizonyították, hogy a szex meghosszabbítja az életét, legalábbis a szürke vakondok esetében.
júl. 17
10:45
Elárverezik John Lennon napszemüvegét (Infostart)
Eljött az alkalom, hogy szerezzünk magunknak egy valódi John Lennon napszemüveget. A Beatles egykori tagjának kiegészítőjét ugyanis egy internetes aukción árulják.
júl. 17
10:46
Akár 41 fok is lehet a hét második felében (Infostart)
Nem várható enyhülés a hét vége előtt, így csütörtökig biztosan érvényben marad a hármas fokozatú hőségriasztás.
júl. 17
10:47
Hoppá, Paris! (Blikk)
Egyelőre rejtély, hogyan csúszhatott le Paris Hilton (26) fürdőruhafelsője
júl. 17
10:48
Megrongálták Hofi síremlékét (Infostart)
Ismeretlenek ellopták Hofi Géza síremlékéről a bronzból készült bakancsot, palástot és a babérkoszorút - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
júl. 17
10:48
Veszélyben Beckham amerikai bemutatkozása (Infostart)
Egyelőre kétséges, hogy David Beckham tud-e játszani szombaton, a Chelsea elleni mérkőzésen. Sérült bokája a vártnál lassabban gyógyul. Gondban az LA Galaxy vezérkara: a meccsre már minden jegy elkelt, a találkozót, ritka kivételként az egyesület történetében, élőben közvetíti az Egyesült Államok első számú sportcsatornája.
júl. 17
10:50
Hugh Grant nősülni készül? (Infostart)
Hugh Grant és egykori barátnője, Jemima Khan azt állítja, csupán barátok. Az ismerőseik szerint viszont a Négy esküvő és egy temetés sztárja megkérte a lány kezét.
júl. 17
10:52
Mellrekonstrukció saját zsírszövetből (Vital)
tovább
júl. 17
10:57
Vizsgálat a rendőrségen a védelem megtagadása miatt (HírExtra)
Belső vizsgálat folyik a rendőrségnél azzal a párral kapcsolatban, akik hiába kértek, nem kaptak védelmet. Az elutasítás után egyiküket, a férjet féltékenységből meglőtték a nyílt utcán. Azt, hogy kinek jár védelem, a rendőrök döntik el.
júl. 17
10:57
Erdőtüzek pusztítanak Kaliforniában (Gondola)
Mintegy 200 embert kellett kitelepíteni hétfőn este a kaliforniai Los Olivosból a közelben pusztító erdőtüzek miatt. A Los Padres Nemzeti Parkban kitört tűz tízezer hektáron lobbantotta lángra az...

Keresés