2007. július 19. csütörtök

júl. 19
9:32
Megolvadhat az abszolut hőségrekord (HírTV)
Bár tegnap már rekordokat döntött a meleg, mára még forróbb napot jósolnak a meteorológusok. Tegnap Kecskeméten mérték a rekordhőmérsékletet: 40,6 fokot, több mint 100 éve nem volt ilyen meleg. A fővárosban pedig minden idők hőségrekordja dőlt meg, Budapesten eddig soha nem volt még 39,9 fokot.
júl. 19
9:32
Felállították a világ legnagyobb péniszét (Blikk)
júl. 19
9:32
ORTT: szakmai ajánlást dolgoznak ki a demonstrációk közvetítéséről (Gondola)
Ha hatósági vizsgálatot nem rendelt is el a médiahatóság a Magyar Televízió (MTV) székháza ostromának éjjelén nyújtott műsorszolgáltatása miatt, szakmai ajánlás kidolgozását tervezi a témában a...
júl. 19
9:33
Tizenhatan meghaltak egy kínai munkások elleni merényletben (Kripto Akadémia)
Legalább tizenhat ember vesztette életét egy csütörtök reggel Pakisztán déli részén kínai munkások ellen elkövetett támadásban.
júl. 19
9:33
Ha lehet, ne üljön ma kocsiba! (Piac és Profit)
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter arra kéri a budapestieket, ha nem feltétlenül szükséges, ne üljenek autóba, használják inkább a tömegközlekedést.
júl. 19
9:34
OVB - az ellenzék és a nyelvész kérdéseit is hitelesítették (Gondola)
Sem formai, sem tartalmi okok nem akadályozták a Fidesz-KDNP és Kálmán László nyelvész népszavazási kezdeményezéseinek hitelesítését, egyik kérdés sem volt védett - mondta Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke az MTI-nek.
júl. 19
9:34
Megerőszakolta tizenöt éves nevelt lányát (HírTV)
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint szerdán Kecskeméten megerőszakolta tizenöt éves, nevelt lányát. Az apa a rendőröknek beismerte a tettét.
júl. 19
9:34
Bögölylárvák költöztek egy kopasz férfi fejébe (Blikk)
júl. 19
9:34
OVB: sem formai, sem tartalmi okok nem akadályozták a hitelesítést (Gondola)
Sem formai, sem tartalmi okok nem akadályozták a Fidesz-KDNP és Kálmán László nyelvész népszavazási kezdeményezéseinek hitelesítését, egyik kérdés sem volt védett - mondta Szigeti Péter, az...
júl. 19
9:35
7 halott a makói tömegbalesetben (HírExtra)
Összesen hét halottja és 16 sérültje van annak a balesetnek, amely csütörtökön hajnalban történt Makó közelében a 43-as főúton - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Egy román állampolgárokat szállító turistabusz Makó felől Szeged felé tartott, amikor a busz a Maros-híd felhajtó szakaszán összeütközött egy Makó felé tartó, eddig ismeretlen okból az út bal oldalára áttért személygépkocsikat szállító…
júl. 19
9:35
Kölcsönökből fedezzük a reformok miatti hiányokat (HírTV)
Kölcsönből fizetik a magyarok a megszorítások miatti hiányokat. Több, mint 250 milliárd forint hitelt helyezett ki a pénzügyi szféra a lakossági piacon az első negyedévben. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ennyi pénzt eddig még sohasem vett fel a lakosság kölcsönként.
júl. 19
9:36
Összeomlott egy hétemeletes épület, 22 halott (Blikk)
júl. 19
9:36
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR-USD ma 14 pipes sávban mozgott, 1,3807 és 1,3793 között, majd megállapodott 1,3795-nél. A következö ellenállás 1,3840-nél, támogatás pedig 1,3759-nél található. Az USD-JPY keskeny, csupán 13 pipes sávban mozgott, 121,90 és 122,03 között, majd a zárás közeledtével megállapodott 121,95 fölött. Ellenállás 122,27-nél, támogatás pedig 121,56-nál található. Az USD-CAD ma reggel erösödést…
júl. 19
9:36
Felrobbant egy transzformátor New Yorkban (Gondola)
Erőteljes robbanás rázta meg a New York-i Manhattan városrész központját, a rendőrség szerint azonban nem terrorcselekmény történt, csupán egy transzformátor repült levegőbe és okozott riadalmat. A...
júl. 19
9:37
Kétmilliárd eurós szénerőmű épül Csehországban (Privátbankár)
Új barnaszéntüzelésű erőművet épít Csehországban közösen az E.On és Mostecká Uhelná Spolecnost (MUS). A projekt értéke kétmilliárd euró - közölte az E.ON főnöke
júl. 19
9:38
Hitler titkos föld alatti városa (Gondola)
Több helyen épített ki Hitler titkos föld alatti bunkereket, fegyverraktárakat, olykor egész városokat Lengyelországban, néhánynak még jelenleg is folyik a feltárása. Ilyen a Ksiaz vár alatti...
júl. 19
9:38
Robbanás Manhattan központjában (HírTV)
Egy ember meghalt és legalább 26-an megsérültek, amikor felrobbant egy transzformátor New York belvárosában. Egy elöregedett gőzvezeték az egyik utca szintje alatt szivárogni kezdett, ez okozta a detonációt az esti csúcsforgalom idején.
júl. 19
9:38
Teljesen új energiastratégiára lenne szükség! (Gondola)
Vajon oly sok év előkészítés és ígérgetés után milyen is lesz a hazai energiastratégia, hogyan próbáljuk majd a változások élére állva a Kóka miniszter által oly sokszor emlegetet "sikert" elérni. Tény: az Energiahatékonysági Cselekvési Tervet, melyet hivatalosan 2007. július elsején kellett volna leadnia Magyarországnak Brüsszelben, a mai napig nem adtuk le.
júl. 19
9:40
Fodor: Nem érdekel a hat gyereked, egy utolsó állat vagy és kész (HírTV)
"Örülj, hogy nem kapsz akkorát a fejedre, hogy elszáll..." - mondta tegnap a Batthyány téren egy hajléktalannak a környezetvédelmi miniszter, akit a férfi folyamatosan és nyomdafestéket nem tűrő hangon szidalmazott egy interjú közben.
júl. 19
9:40
Hét ember halt meg a makói balesetben (Gondola)
A 43-as főúton egy román rendszámú turistabusz ütközött össze egy autószállító gépkocsival hajnalban, a busz a töltésről a vasúti sínekre zuhant, a helyszínen teljes útzárat rendeltek el. A román vendégmunkások Prágába utaztak volna.
júl. 19
9:42
A Mol 358 ezer sajátrészvényt vásárolt (Gondola)
A Mol Nyrt. szerdán 358.868 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén darabonként 29.327 forintos átlagárfolyamon - tette közzé az olajipari társaság szerdán a BÉT hivatalos honlapján....
júl. 19
9:42
Négy góllal vertük a spanyolokat (HírTV)
A férfi vízilabdázók spanyolországi Portugaletében zajló Világliga selejtezőjében a Kemény Dénes szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott négy góllal verte a házigazda együttest. A csoport másik találkozóján a románok legyőzték az oroszokat.
júl. 19
9:44
Pénteken jöhet a 39 fokos hőség (Gondola)
Még nincs vége a hőségnek - mondta el az InfoRádióban az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Vadász Vilmos azt mondta: úgy tűnik, hogy néhány napig még rettenetes meleg lesz Magyarországon.
júl. 19
9:45
Sikló épül a Gellérthegyen (Piac és Profit)
Jövőre kezdődik a Gellért-hegyre vezető siklóvasút megépítése. A beruházó Rác Nosztalgia Kft. tervei szerint a gellérthegyi sikló egy 300 méter hosszú pályán működik majd; a Hegyalja út és a Rác fürdő közötti alsó állomástól a Citadella sétányig viszi az utasokat - értesült a Világgazdaság.
júl. 19
9:47
Főszponzor nélkül maradhat az F1-es Magyar Nagydíj (HírTV)
Tavaly még egy amerikai dohánymulti állt a mogyoródi futam mögött, de ő az uniós dohánytilalomra vonatkozó rendelkezések miatt idén már visszavonulót fújt, új jelentkező pedig nincs. Az államnak nem kell mélyebben a zsebébe nyúlnia.
júl. 19
9:49
Halálos baleset a 61-es főúton (Gondola)
Életét vesztette egy fiatal nő csütörtök hajnalban Pincehely és Tamási között egy közlekedési balesetben - tájékoztatta az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A 34 éves békési nő Tamási felé...
júl. 19
9:50
Ha lesz M0-ás, kitiltanák Budapestről a teherautókat (Gondola)
Már megszületett az elvi döntés az észak-budai kórházak összevonásáról - mondta az MSZP fővárosi frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
júl. 19
9:50
MDF: az OVB racionális döntést hozott (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) racionális és szakmai döntést hozott szerdai ülésén, amelyen hitelesítette a Fidesz és Kálmán László nyelvész kérdéseit is - mondta Kajdi József, a Magyar Demokrata Fórum kabinetkoordinátora. "Az MDF tiszteletben tartja az OVB döntését. És miután ismert a szavazási arány is, az Országos Választási Bizottság kifejezetten racionális és szakmai döntést hozott" -…
júl. 19
9:54
Emelkedéssel nyitott a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,56 pontos emelkedéssel 29.982,10 ponton nyitott. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,30 százalékos erősödés.
júl. 19
9:55
Összeomlott egy hétemeletes épület - 25 halott (HírTV)
Legalább huszö5 ember meghalt, amikor szerda késő este összeomlott egy hétemeletes épület az indiai Mumbaiban (Bombay) - közölték tisztviselők.
júl. 19
9:56
Fodor Gábor és egy hajléktalan pengeváltása (Gondola)
"Örülj, hogy nem kapsz akkorát a fejedre, hogy elszáll..." - mondta tegnap egy hajléktalannak a miniszter, akit egy férfi nyomdafestéket nem tűrő hangon ócsárolt egy interjú közben. Fodor a Nap-keltében azt mondta, kötelessége volt megvédeni kollégáit.
júl. 19
9:58
Nem volt akadály Orbánék előtt (HírExtra)
Sem formai, sem tartalmi okok nem akadályozták a Fidesz-KDNP és Kálmán László nyelvész népszavazási kezdeményezéseinek hitelesítését, egyik kérdés sem volt védett - mondta Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke az MTI-nek.
júl. 19
10:00
Kálmán László megkezdi az aláírásgyűjtést (Alternatív Energia)
Napokon belül elkezdi a népszavazási aláírásgyűjtést Kálmán László, aki azt tervezi: az államfőhöz és a Fidesz elnökéhez fordul, arra kérve őket, hogy álljanak ki a közvetlen demokrácia gyakorlása mellett, és ítéljék el a referendumkezdeményezőket ért fenyegetéseket. Mint mondta, társadalmi szerveztek segítségével tervezi végigvinni akcióját, és semmiképpen nem szeretne együttműködni pártokkal.…
júl. 19
10:03
Gyurcsány kerüli a vitát Sólyom Lászlóval (HírTV)
Nem kíván vitázni a köztársasági elnökkel Gyurcsány Ferenc a balatonőszödi beszéde miatti bocsánatkérésről. A miniszterelnök az ATV esti műsorában azt mondta: kerüli a vitát Sólyom Lászlóval, de nem hátrál ki előle, ha nyomós oka lesz rá.
júl. 19
10:05
Csökken a munkaerőközvetítők hatékonysága (HírTV)
Egyre többen fordulnak magán-munkaerőközvetítőhöz a gyors elhelyezkedés reményében, tavaly már 636 ezren pályáztak meg rajtuk keresztül állást. A cégek „hatékonysága” viszont folyamatosan csökken.
júl. 19
10:45
Halálos zuhanással végződött a féktelen parti (Infostart)
Születésnapjának ünneplése után vesztette életét egy 17 éves fiú a nagy-britanniai Polzeathban. George Frewer az átmulatott éjszaka után egy szikláról zuhant a tengerbe.
júl. 19
10:46
Párkapcsolatban élek, de azért másokról is álmodom... (Vital)
tovább
júl. 19
10:59
Szövetkeztek a vidékért (Piac és Profit)
Levelet kap az agrárminiszter és egyfajta ajánlkozást: a vidékfejlesztést gazdasági érdekképviseletek egymással is szövetkezve készek előmozdítani.
júl. 19
10:59
Nincs főszponzora a magyar Forma-1-es futamnak (Menedzsment Fórum)
Idén nem lesz főszponzora a Forma- 1-es Magyar Nagydíjnak, tudta meg a Népszabadság. Az illetékes minisztériumnál azt mondták a lapnak, hogy emiatt nem kell több állami pénzt költeni a verseny megrendezésére.
júl. 19
11:01
Újabb gázt talált Magyarországon a Mol és az INA (Privátbankár)
"A Zaláta-1 jelű kutatófúrás első tesztjei arra utalnak, hogy a felfedezett szénhidrogén készlet hazai viszonylatban jelentős mennyiségnek ígérkezik" - áll a Mol mai közleményében
júl. 19
11:02
Gigantikus gátszakadás szigetelte el Nagy-Britanniát (Infostart)
Hatalmas árhullám szakította el a mai Nagy-Britannia területét Európától nagyjából 200 ezer évvel ezelőtt. Erre a megállapításra a La Manche-csatorna fenekét tanulmányozó tudóscsoport jutott.
júl. 19
11:02
Legalább 22-en haltak meg a borzalmas indiai katasztrófában (HírExtra)
Legalább huszonkét ember meghalt, amikor szerda késő este összeomlott egy hétemeletes épület az indiai Mumbaiban (Bombay) - közölték tisztviselők.
júl. 19
11:02
Harry Potternek meggyűlt a baja az izraeli rabbikkal (Gondola)
Meggyűlt a baja az izraeli rabbikkal Harry Potternek, a világ leghíresebb varázslótanoncának. Az egyik vallásos miniszter jogi lépésekkel fenyegetőzik amiatt, hogy sabbatkor akarják megkezdeni a...
júl. 19
11:03
Holttestet talált a Balatonban (Blikk)
júl. 19
11:03
OKM - reklámfeladatokat ad (Kreatív Online)
Tenderen választott ügynökséget az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM). A tárca kreatívfeladatokkal és rendezvényszervezéssel bízza meg nyertest, amellyel év végéig szóló szerződést kötnek.
júl. 19
11:03
EUR-CZK Gyenge cseh kiskereskedelmi forgalmak (HírTV)
Májusban éves szinten 7,0%-kal emelkedtek a cseh kiskereskedelmi forgalmak, miközben 7,2%-os emelkedéssel számoltak a legutóbbi +8,1%-os érték után. Az adatok hatására csökkent az EUR-CZK árfolyama, mivel összességében robosztusnak mondható a kiskereskedelem. In-GFX
júl. 19
11:03
A lakosság több pénzt érez zsebében (Privátbankár)
A GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös Fogyasztói Bizalom Index felmérése szerint 2007 júniusában a lakosság nagyobb része tartja jelen anyagi helyzetét kielégítőnek, s pozitívan tekintenek a jövőbe is
júl. 19
11:04
Megdőlt a melegrekord - a mentősök alig győzik (Privátbankár)
Tegnap megdőlt az országos melegrekord: Kecskeméten volt a legmelegebb, 40,6 fokot mértek. A mentősök riasztása Budapesten harminc százalékkal megnőtt
júl. 19
11:04
SZDSZ: veszélyben a népszavazás intézménye (Alternatív Energia)
A SZDSZ tudomásul veszi az Országos Választási Bizottság (OVB) döntését, sőt részt vesz a referendumon, de veszélyben látja a népszavazás intézményét - mondta el Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője. "Nem a pártok dolga, hogy a különböző alkotmányos intézmények döntéseit minősítsék. Mi tudomásul vettük eddig is, és most is tudomásul vesszük az OVB döntését" - közölte a liberális párt ügyvivője.
júl. 19
11:04
Fodor Gábor vitája egy hajléktalannal (Gondola)
Durván összeszólalkozott egy őt szidalmazó hajléktalannal Fodor Gábor, majd szavaiért bocsánatot kért - erről az esetről kérdezték az MTV Nap-kelte című műsorában a környezetvédelmi minisztert, az...

Keresés