Távozik a Geronia Hungary kiadásában megjelenő Maxim főszerkesztője. Balla Zsoltot egy éve nevezte ki a kiadó az októberben piacra került lap főszerkesztői posztjára.
Az OVB elnöke szerint sem formai, sem tartalmi okok nem akadályozták a Fidesz-KDNP népszavazási kezdeményezésének és Kálmán László ellenkérdéseinek hitelesítését. Szigeti Péter szerint azonos tárgyú, de nem azonos tartalmú kérdésekről volt szó.
Közel 50%-os növekedés mellett 11,57 milliárd forint díjbevételt ért el az idei év első felében az UNION Biztosító. A társaság az eltelt fél év alatt minden területen stabil fejlődést...
A SZDSZ tudomásul veszi az Országos Választási Bizottság (OVB) döntését, sőt részt vesz a referendumon, de veszélyben látja a népszavazás intézményét - mondta el Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az...
Gyilkosságért emeltek vádat két Irakban szolgáló amerikai katona ellen - közölte csütörtökön az amerikai hadsereg. A vád szerint június 23-án Kirkuk város közelében követett el a két katona "előre...
A hét elején lejárt annak a jegyzőkönyvnek a titkosítása, amellyel a VPOP vezetőinek bizottsági beszámolóját zárták el a nyilvánosság elől az úgynevezett Egymásért-ügyben. A jegyzőkönyv egyelőre mégsem hozzáférhető.
A miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Egyetemi Oktató Kórházból eddig ismeretlen tettesek altatógázpalackokat tulajdonítottak el, jelentős kárt okozva ezzel az intézménynek - mondta Csiba Gábor, a kórház főigazgató-főorvosa.
Új földgázmezőt talált a Mol és az INA a magyar-horvát határon. "A Zaláta-1 jelű kutatófúrás első tesztjei arra utalnak, hogy a felfedezett szénhidrogén készlet hazai viszonylatban jelentős...
A helyi önkormányzat elszállíttatta a szarvasmarhacsontokat a rábatamási határból szerda este. A veszélyes hulladéknak minősülő csontokat még kedden, lakossági bejelentés alapján találták meg a 85-ös út mellett.
Napokon belül elkezdi a népszavazási aláírásgyűjtést Kálmán László, aki azt tervezi: az államfőhöz és a Fidesz elnökéhez fordul, arra kérve őket, hogy álljanak ki a közvetlen demokrácia gyakorlása...
A Western Morning News szerint a BoE-elnök, Mervyn King abból indul ki, hogy még az idén a fogyasztói ár-növekedés mérséklödésére kell számítani. King mindenesetre hangsúlyozta: a BoE-nek hosszútávon kell gondolkodnia az inflációt illetöen. Júniusban éves szinten csupán 2,4%-kal emelkedtek az árak az elözö havi +2,5%-os érték után. Márciusban még 3,1%-os pluszról számoltak be. A BoE 2,0%-ban…
A Celanese Corporation (CC) október 5-én nyitja meg pénzügyi szolgáltató központját Budapesten, ahol másfél éven belül 175 friss diplomás fiatalt szeretne foglalkoztatni. Minderre ATL- és pr-kampánnyal hívja fel a figyelmet a társaság, amely tenderen választott kommunikációs partnert.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,56 pontos emelkedéssel 29.982,10 ponton nyitott csütörtökön. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,30 százalékos erősödés.
A július 14-i héten új rekordot értek el az orosz devizatartalékok 411,2 milliárd dollárral. Kína mellett az olaj-, és gázexportoknak köszönhetöen Oroszország rendelkezik a legnagyobb növekedési rátával a devizatartalékokat illetöen. In-GFX
A 2005 szeptemberi parlamenti választások óta mért legalacsonyabb szintre süllyedt a konzervatívokkal közösen kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) népszerűsége.
A 2005 szeptemberi parlamenti választások óta a legalacsonyabb szintre süllyedt a konzervatívokkal közösen kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) népszerűsége. Erről tanúskodtak azok a...
Londoni kereskedök eladási utasításokról számoltak be az EUR-USD-nél 1,3830 fölött. Néhány order opciókból jött létre. Azt nem lehet tudni, mikor esedékesek. A következö ellenállás 1,3830-40-nél, támogatás pedig 1,3760-50-nél található. A sok doji egyrészröl a befektetök emelkedéssel vagy korrekcióval kapcsolatos bizonytalanságára utal. Nagy az esély a kitörésre. In-GFX
A magyar tőkepiacok élénkítése érdekében megalkotott tőzsdei ötpontos intézkedéstervezetet a Magyar Demokrata Fórum a parlamenti pártok között elsőként üdvözölte, mára pedig több párt is...
A kommandósok megrohamozták Alekszander Donszkij lakását, betörték az ajtót és ismeretlen helyre magukkal vitték a politikust, akinek az akció közben még sikerült kapcsolatba lépnie az Eho Moszkvi rádióval.
Két nagy indiai autóipari csoport érdeklődik a Ford két prémium márkája, a Jaguar és a Land Rover megvásárlása iránt. Indiai lapértesülések szerint a Tata Motors és a Mahindrahabe tra...
Míg egy átlagos informatikai közbeszerzést két éve el lehetett nyerni a projekt értékére vetítve 6 százalékos hálapénzzel is, addig a Manager Magazin Világgazdaságban ismertetett felmérése szerint mára már nem akadt olyan szereplő, aki 10 százaléknál kevesebb megvesztegetési, „együttműködési” költségnél kevesebbel kalkulál.
Kedvezönek mondhatók a devizapár kilátásai, és a konszolidáció után megközelítheti a 2,0670-es értéket. Átmenetileg támogatást nyújt a 2,0500-2,0490-es érték, míg hosszútávon fa 2,0805-ös és a 2,100-as értékre való emelkedés szempontjából fontos támogatások találhatók 2,0370-nél és 2,0330-nál. Ezért elönyben részesíthetik a csökkenö árfolyam melletti vételeket. A figyelmet a 10.30 órai brit…
Nemzetközi összefogással akarják megmenteni a kihalás szélén álló kérgesteknőst a kutatók és a természetvédők. A súlyosan veszélyeztetett fajnak ma már kevesebb mint ötezer példánya él.
A Népszabadság értesülése szerint idén főszponzor nélkül marad a Forma- 1-es Magyar Nagydíj. A lap úgy tudja, hogy a magyar kormánynak a jogdíjon túl akkor sem kell többet fizetni, ha nincs főtámogató.
A Kereszténydemokrata Néppárt felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy ne vegyen részt az Észtország kizárásával készülő „finnugor fórumon”. Moszkva a saját nagyhatalmi ambícióinak újabb...
Az EUR-JPY egy háromszög keretein belül konszolidál a 168,95-ös mindenkori csúcs alatt. Ha sikerül ismét 167,50 fölött maradni, tesztelhetik a felsö oldalt. Egy elemzö szerint a devizapár még a hónapban eléri a 170-es értéket. Ehhez jól jöhet a devizapárnak, hogy már nincs túlvásárolt helyzetben. In-GFX
Szerdán további csomagot vásárolt saját részvényeiből a Mol - tudatta a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön reggel. Az ezúttal vett kisebb pakettre 105 millió forintot költött.
A miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Egyetemi Oktató Kórházból eddig ismeretlen tettesek altatógázpalackokat tulajdonítottak el, jelentős kárt okozva ezzel az intézménynek - tájékoztatta az...
A napok óta tartó hőség miatt kiugró mértékben nőtt az italfogyasztás a boltok adatai alapján. A legnagyobb magyarországi áruházláncban az elmúlt hétvégén 5 millió liter sört, ásványvizet és üdítőitalt adtak el. A piackutatások szerint a nyári melegben a fogyasztók a minőség helyett a mennyiséget helyezik előtérbe, és előnyben részesítik a kisebb kiszereléseket. Emellett egyre többen választják a…
Nagyszabású kulturális, tudományos, rendezvény színhelye lesz az erdélyi település, neves előadók seregével. A programból kitűnik: nem bánja meg, aki „odatéved”.
A SZDSZ tudomásul veszi az Országos Választási Bizottság (OVB) döntését, sőt részt vesz a referendumon, de veszélyben látja a népszavazás intézményét - mondta el Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője. Az MDF szerint az OVB racionális döntést hozott, a Fidesz viszont jogi abszurditásnak tartja a határozatot. Az MSZP közölte: elfogadja a döntést. A KDNP úgy vélekedett, hogy az OVB eltért az…
Két nagy indiai autóipari csoport érdeklődik a Ford két prémium márkája, a Jaguar és a Land Rover megvásárlása iránt. Indiai lapértesülések szerint a Tata Motors és a Mahindrahabe traktor-és...
A fővárosi XVIII. kerület szocialista alpolgármestere szerint azzal, hogy az önkormányzat közvetetten részt vesz nyerőgépek üzemeltetésében, kontrollálja is a szerencsejáték-szervezést. Sándor Lászlótól azt is megtudtuk, hogy ő nem tartja szakterületének a szerencsejáték-ipart.
Hosszú távon a BUX kosárban szereplő, kisebb forgalmú részvények is komoly szerepet kaphatnak a külföldiek befektetéseinél – véli a Raiffeisen elemzője. Blahó Levente szerint a nagyobb papírok egyre inkább ki vannak téve a külső piaci folyamatoknak a növekvő külföldi tulajdoni hányad miatt. A kisebb részvények árfolyamát ugyanakkor elsősorban vállalati hírek befolyásolják, emiatt sokszor napon…
200 millió eurónyi illegálisnak minősített támogatás visszafizetésére kötelezett görög cégeket az Európai Bizottság. Brüsszel szerint az EK-szerződéssel összeegyeztethetetlen a 3220/2004-es görög törvény - írja a Világgazdaság.
Már elérhető Vatikánváros új honlapja, amelyen öt nyelven (olasz, angol, francia, spanyol, német és hamarosan portugál nyelven is) lehet tájékozódni a város felépítéséről, intézményeiről, szolgáltatásairól, főbb műemlékeiről.
A HVG a magyar fiúk várható élettartamáról közöl statisztikát. Az összesítésből kiderül, hogy 1970-ben még két és fél évvel hosszabb élet várt a magyar fiúcsecsemőkre, mint portugál társaikra. Időközben azonban fordult a kocka, s ma már a portugál fiúk közel hét évvel hosszabb földi pályafutással számolhatnak, mint a magyarok, akiknek várható élettartama 69 év.
Kábítószerezett diákkorában brit belügyminiszter - ezt maga Jacqui Smith ismerte be csütörtökön, alig egy nappal azután, hogy Gordon Brown miniszterelnök terveket jelentett be a kábítószer-törvény...
Hatékonyságjavító programot dolgoz ki a Főtáv a távhőszolgáltatás alapdíjának csökkentése érdekében. Erre azért van szükség, mert jelenleg 40 százalékos a különbség egy átlagos lakás gázszámlája és a távhőszámla között, bár a járulékos költségeket is figyelembe véve az eltérés ennek csak fele. A cselekvési terv várhatóan 240 ezer fővárosi háztartás terheit csökkenti, a tervek szerint 2-3 éven…
A gekkók és a kagylók kivételes ragadóképességét használták fel egy új szuperragasztó fejlesztéséhez. A "geckel" névre keresztelt anyag nedves és száraz felületeken egyaránt működik, és megalkotói szerint orvosi célokra is felhasználható lesz.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint szerdán Kecskeméten megerőszakolta tizenöt éves, nevelt lányát. Az apa a rendőröknek beismerte a tettét.
Nagy energiaválság előtt áll Magyarország, a hazai erőművek jelentős része élettartama vége felé közeledik - jelentette ki Molnár Béla, a KDNP országgyűlési képviselője. A kereszténydemokrata képviselő hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő húsz évben elsődleges feladat lesz az erőművi kapacitások bővítése.