A legfrissebb, hivatalos jemeni közlés szerint hét spanyol turista és két jemeni sofőr vesztette életét a hétfő délutáni terrorakcióban, az arab ország egyik forgalmas turistalátványosságánál. A jemeni belügyminiszter hétfő esti nyilatkozata szerint bizonyossá vált, hogy egy öngyilkos merénylő vezette robbanóanyaggal megrakott kocsiját a turisták autóbuszának.
Szeptember 15-ig jelentést tesz a kormány Gripen vadászrepülőgépek beszerzését vizsgáló bizottsága - jelentette be Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár, a testület elnöke. Simicskó István, a KDNP parlamenti frakciójának vezetője ugyanakkor titokzatosnak nevezte a vizsgálóbizottságot.
Nem derült ki Jordán Tamás és Hiller István mai találkozóján, hogy milyen finanszírozással működhet a jövőben a Nemzeti Színház. A tárgyaláson többen részt vettek a teátrum színészei közül, például Törőcsik Mari, Kulka János és Garas Dezső is.
Megkezdte működését az Állami Egészségügyi Központ. A több fővárosi kórház összevonásával létrejött intézmény közel 1.200 aktív ággyal működik, egyes szakmákban 2 millió beteget lát el.
Miről lehet beszélni egy félórás műsorban? Bizony - ahogy mondani szokták - ennyi még a semmire is kevés. És, hát valami ilyesmiről, jelesül a magyar rapről szólt Lévai Balázs Dob+basszus műsora vasárnap. Természetesen attól, hogy egy műfaj nem, vagy csak nagyító alatt láthatóan létezik, még nem jelenti azt, hogy ne lehetne műsort csinálni belőle. Sőt! Lévai a tőle megszokott alapossággal mélyült…
Hétfőn újjáalakultak az Európai Labdarúgó Szövetség bizottságai (UEFA). A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Kisteleki István lett az egyik alelnöke a futballfejlesztési bizottságnak, a legfőbb vezető a norvég Per Ravn Omdal, a másik alelnök a német Franz Beckenbauer.
Két miniszter meghívásának tettek eleget fogyatékkal élő múzeumlátogatók hétfőn délelőtt a Szépművészetiben. Kiss Péter kancelláriaminiszter és Hiller István oktatási és kulturális miniszter közösen vezették körbe a vak és gyengénlátó, valamint mozgáskorlátozott vendégeket az "...és akkor megérkeztek az inkák" című kiállítás tapintható tárlatán.
Egy iraki és egy jordániai orvos is van azok között, akiket a brit rendőrség a hétvégi londoni és glasgow-i merényletkísérletekkel gyanúsít. Hétfő délután további két embert tartóztattak le, miközben a reptereket és pályaudvarokon szigorú ellenőrzik.
A hazai mobilszolgáltatók már dolgoznak az új roamingdíjakon. Az InfoRádió mindhárom hazai mobilszolgáltatót megkereste azután, hogy életbe lépett az új uniós szabályozás, amely maximálja a barangolási díjakat.
A magyar Cartesio Bt. változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő a cégnyilvántartást vezető Bács-Kiskun Megyei Bíróságnál, melyben annak bejegyzését kérte, hogy székhelyét Bajáról egy olaszországi városba helyezte át. Az Európai Bíróság jövő kedden hozza meg ítéletét az ügyben.
Nem teljesen megérdemelt a piranha félelmetes hírneve - állapították meg brit kutatók. Az Amazonasban élő, látványos fogakkal rendelkező halak a közhiedelem szerint nagy ragadozórajokban élnek, és pillanatok alatt csontig rágják áldozatukat.
Izraeli tudósok bejelentették, hogy pubertáskor előtt lévő lányokból gyűjtöttek és érleltek meg petesejteket. Elképzeléseik szerint a lefagyasztott sejteknek köszönhetően a jövőben a gyermekkorukban rákkal kezelt nőknek is lehet gyerekük. A gyermekkori kemoterápiás kezelés gyakori mellékhatása a termékenység elvesztése.
A Nagy-Britanniában élő kutyák negyede súlyosan kövér - állapította meg egy állatjóléti alapítvány. A legtöbb túlsúlyos eb Anglia északkeleti részén található.
A budai, illetve a központi MÁV-kórház összesen 1600 dolgozója közül egy titkos lista szerint csak 364 tarthatja meg az állását. Egyelőre azonban minden bizonytalan, mivel a két MÁV-kórház dolgozóinak csak hétfőn kezdték el szétosztani a sorsukról szóló leveleket.
Súlyosan beteg, sőt haldoklik India leghíresebb műemléke - fogalmaznak a dél-ázsiai ország illetékesei. A világ hét új csodája közé esélyesként pályázó Tadzs Mahalt gyakran borítja be a por és a szmog, a tövében kanyargó folyó pedig bűzös és tele van szeméttel.
Hirtelen jött népszerűségre tettek szert Indonézia trópusi mocsarai, amelyek hatalmas mennyiségű szenet tárolnak. A fejlett világ vállalatai és kormányai ugyanis abban reménykednek, hogy a lápok, valamint az erdők megőrzése révén is teljesíthetik környezetvédelmi kötelezettségüket.
George Bush és Vlagyimir Putyin együtt fog működni az iráni nukleáris program miatt kialakult válság megoldása érdekében - az amerikai és az orosz elnök közös sajtóértekezleten beszélt erről kétnapos kötetlen találkozójuk után. Az amerikai elnök - aki a Bush-család nyári rezidenciáján, a Maine állambeli Kennebunkportban fogadta vendégét - elmondta: az Egyesült Államokhoz hasonlóan Oroszország is…
A csupasz vakondpatkányokon végzett kísérletek megerősítik azt a feltételezést, hogy az erős és tartós stressz terméketlenséghez vezethet, az embereknél is.
George Bush és Vlagyimir Putyin együttműködik az iráni nukleáris program miatt kialakult válság megoldása érdekében - az amerikai és az orosz elnök közös sajtóértekezleten beszélt erről kétnapos kötetlen találkozójuk után.
Soha nem zajlott még annyi vállalkozási végelszámolás Magyarországon, mint az elmúlt fél évben. Számuk a 2006. év azonos időszakához viszonyítva 55 százalékkal emelkedett - derül ki egy cégnyilvántartással foglalkozó kft. friss adataiból.
Turisztikai szakemberek szerint 2014-ben már Kína lesz a világ első számú célországa, megelőzve a jelenleg vezető Franciaországot is - adta hírül a francia AFP hírügynökség.
Idén ötödik alkalommal adják át a Príma Primissima díjakat. Tudomány, sport és oktatás kategóriában ettől az évtől kezdve a legtehetségesebb fiatalokat is jutalmazzák. A Príma Primissima díjakat december 7-én, a magyar vállalkozók napján adják át, a jelöltek névsorát ma ismertették.
Szakemberek szerint az idei év olyan száraz lesz, az országban amilyen 1946 óta nem volt. Több mint egymillió hektár területen tönkrement a termés, az ország 42 megyéjéből 35-öt már szárazság-sújtott vidéknek nyilvánítottak.
Az oktatási törvények módosítása értelmében 2008. januártól csak a hivatalos jegyzékben szereplő könyvekből rendelhetnek az iskolák és a pedagógusok. A módosítás az eddig forgalmazott könyveknek csaknem 30 százalékát érinti. A tankönyves szakma szerint a változtatások senkinek sem jók, de leginkább az iskolák lehetnek a módosítások kárvallottai.
Az osztrák OMV olajtársaság hétfőn nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt az osztrák lapértesülést, hogy 13,5 milliárd euró hitelért fordult a Barclays Bankhoz és a JP Morgan-hez.
A paksi atomerő 39 kilométeres körzetében megtartott „csökkentett üzemű próbán” mindössze egyetlen sziréna volt hibás - közölte az országos katasztrófavédelem.
Biztonsági riadó miatt lezárták hétfő este az egyik legnagyobb londoni repülőtér, a Stansted utascsarnokát. Az első jelentések szerint a zárlat oka egy gyanús, gazdátlan csomag, amelyet a terminál épületén kívül találtak.
Ha minden a tervek szerint halad, július közepéig kihelyezik az újabb sebességmérőket rejtő dobozokat az M1-es autópályán. Helyüket a rendőrség táblával jelzi, de hogy melyikben lesz műszer, azt titokban tartják. Az M7-esre és M5-ösre tervezett dobozokra várhatóan még idén kiírják a pályázatot.
Mintegy százan tüntettek a szegedi egészségügyi integráció ellen hétfőn este a csongrádi megyeszékhelyen, a demonstráció szónokai azt követelték, ne a nyilvánosság kizárásával döntsenek a betegellátó intézmények jövőjéről. A városi rendelőintézet előtt tartott tüntetésen felszólalt Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke is. A fideszes politikus szerint van más út is, mint amelyet a…
Felesége, a volt amerikai first lady, Hillary Clinton oldalán Bill Clinton egykori elnök is kampánykörútra indul hétfőn a 2008-as elnökválasztási hadjáratban.
Sikerült megfékezni a tüzet a Bács-Kiskun megyei Balotaszálláshoz közeli fenyvesben. Még vannak azonban kisebb lángoló, vagy izzó területek, ezért várhatóan a végleges oltás egészen éjszaka tartani fog.
Valószínűleg a biciklis figyelmetlensége okozta azt a balesetet Győrben, amelyben a Balaton Volán menetrend szerinti járata elütött egy kerékpárost, aki néhány óra múlva a kórházban belehalt sérüléseibe. A busz szabályosan haladt át egy kereszteződésen, amikor elé került a biciklis.
MSZP-s képviselők azt szeretnék elérni, hogy a mobil-és kábeltévé szolgáltatók hűségnyilatkozatai ne 1-2 évre, hanem csak fél évre szóljanak, valamint egyes esetekben következmény nélkül fel lehessen mondani a szerződést még a lejárta előtt. A már benyújtott törvénymódosító indítványt a Fidesz is támogatja.