2007. július 2. hétfő

júl. 2
6:32
Portugália a soros EU-elnök (Kripto Akadémia)
Vasárnap Portugália vette át Németországtól az Európai Unió soros elnöki tisztét. Lisszabon legfőbb feladat az lesz, hogy lezárja és végső formájába öntse az unió alapszerződéséről szóló megállapodást, amelyet hosszas alkudozások után az EU-csúcson kötöttek meg a szervezet állam- és kormányfői. Portugália ezért még a nyár folyamán kormányközi konferenciát kíván összehívni, ahol a megállapodás…
júl. 2
6:46
Nagy-Britanniában újabb merényletektől tartanak - Négy személy őrizetben (Kripto Akadémia)
Két személyt vett őrizetbe a Scotland Yard a pénteken meghiúsított két londoni merényletkísérlet és a szombati, glasgowi repülőtér elleni támadás kapcsán, amikor egy Jeep Cherokee gépkocsival próbáltak beszáguldani a helyi repülőtér termináljába, ám a bejáratnál fennakadtak, az autó az üldözéskor kigyulladt. Így már összesen négy személy van őrizetben, mivel a glasgowi merénylőket is…
júl. 2
6:48
Brzezinski: a terroristák harcának politikai indítékai vannak (Kripto Akadémia)
A terroristák harcát alapvetően politikai indítékok mozgatják, még akkor is, ha céljukat irracionális, brutális eszközökkel akarják elérni - mondta Zbigniew Brzezinski egykori amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó a CNN-nek. Nem igaz, hogy a terroristák általában a világi demokratikus rendszerek ellen küzdenek, mint ahogy az sem, amit George Bush amerikai elnök emleget, hogy gyűlölik a…
júl. 2
6:50
Bush és Putyin "baráti hangvételű" beszélgetést folytatott (Kripto Akadémia)
A két ország viszonyában felgyülemlett feszültség oldását célzó "baráti hangvételű" megbeszélést folytatott George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök ez utóbbi nem hivatalos egyesült államokbeli látogatásán - közölték Putyin környezetéből.
júl. 2
6:52
Kifütyülték a portugál minisztereket az uniós elnökség átvételét ünneplő rendezvénynél (Kripto Akadémia)
Kifütyülték a portugál minisztereket és az európai uniós biztosokat vasárnap este Portóban, amikor azok megérkeztek az Európai Unió (EU) soros elnökségének átvétele alkalmából rendezett ünnepségre.
júl. 2
6:57
Bush és Putyin "baráti hangvételű" beszélgetést folytatott (Infostart)
A két ország viszonyában felgyülemlett feszültség oldását célzó "baráti hangvételű" megbeszélést folytatott George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök ez utóbbi nem hivatalos egyesült államokbeli látogatásán - közölték Putyin környezetéből.
júl. 2
6:59
"Észak-Korea továbbra is katonai fenyegetést jelent" (Infostart)
Észak-Korea továbbra is katonai fenyegetést jelent déli szomszédjára nézve - figyelmeztetett hétfőn a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők parancsnoka. Burwell Bell tábornok Szöulban újságíróknak nyilatkozva üdvözölte, hogy Phenjan lépéseket tett atomfegyverprogramja felszámolása érdekében, s reményét fejezte ki, hogy a kommunista vezetésű távol-keleti ország maradéktalanul teljesíti a vonatkozó…
júl. 2
7:01
Brzezinski: a terroristák harcának politikai indítékai vannak (Infostart)
A terroristákat alapvetően politikai indítékok mozgatják, még akkor is, ha céljukat irracionális, brutális eszközökkel akarják elérni - nyilatkozott Zbigniew Brzezinski egykori amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó a CNN-nek.
júl. 2
7:43
Koncert a terrorfenyegetés árnyékában (Kripto Akadémia)
Terrorfenyegetés árnyékában, ennek ellenére szinte családi hangulatban emlékezett meg több mint 60 ezer látogató vasárnap este a londoni Wembley stadionban rendezett hatórás szuperkoncerten a néhai Diana hercegnő halálának közelgő tizedik évfordulójáról.
júl. 2
7:44
Gazdátlan csomag miatt lezárták a New York-i Kennedy repülőtér egyik terminálját (Kripto Akadémia)
Gyanús csomag miatt rövid időre kiürítették a New York-i John F. Kennedy repülőtér egyik terminálját, a bombariadó azonban végül vaklármának bizonyult - adta hírül a helyi sajtó. A terminált helyi idő szerint vasárnap zárták le, miután gazdátlan csomagot találtak a repülőtérnek az Amerikai Airlines légitársaság által használt terminálján. A tűzszerészek azonban megállapították, hogy a…
júl. 2
8:51
Két amerikai katonát öltek meg Bagdadban (Kripto Akadémia)
Két amerikai katonát öltek meg Bagdadban vasárnap - közölte az Irakot megszálló amerikai haderő. A hétfői közlemény szerint az egyik katonát könnyűfegyverből lőtték le az iraki főváros déli részében. A másik katona tűzpárbaj áldozata lett, amely azután tört ki, hogy egy út mentén elhelyezett pokolgép robbant Bagdad nyugati részén. A támadásban két iraki rendőr is megsebesült.
júl. 2
9:04
Két amerikai katonát öltek meg Bagdadban (Infostart)
Két amerikai katonát öltek meg Bagdadban vasárnap - közölte az Irakot megszálló amerikai haderő.
júl. 2
9:26
Az amerikai elnök felelősségre vonását követelték tüntetők Kennebunkportban (Kripto Akadémia)
George Bush amerikai elnök vád alá helyezését követelte hétfőn egy nagyobb tüntető csoport Bush és Vlagyimir Putyin orosz államfő kennebunkporti találkozójának közelében. A közel 1700 fős tömeg mindkét vezetőt bírálta, Busht elsősorban az iraki háború miatt, Putyint pedig csecsenföldi politikája miatt. "Hozzák haza a katonáinkat! Számolják fel az iraki támaszpontokat! Követeljük, hogy vonják…
júl. 2
10:41
Kampányra kalapoznak az elnökaspiránsok (Infostart)
Megelőzte a pénzgyűjtésben legfőbb riválisát, Hillary Clintont Barack Obama. Az illinoisi szenátor április óta 32,5 millió dollárt szedett össze elnökjelölti kampánya finanszírozására.
júl. 2
10:42
Blairnek, a királynőnek vagy Brownnak akartak üzenni? (Kripto Akadémia)
A Scotland Yard továbbra is gőzerővel nyomoz a pénteki és szombati merényletkísérletek tettesei után. A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövetők nem brit állampolgárok, hanem "közel-keletiek" voltak. A hétvége folyamán öt személyt vettek őrizetbe, de újabb gyanúsítottak után kutatnak. A The Guardian értesülései szerint a körözött személyek egy az al-Kaidával kapcsolatban álló sejthez tartoznak.…
júl. 2
10:43
Jó tanácsok a montengrói tengerpartra indulóknak: Horvátország felé érdemes kerülni (Infostart)
Figyelmeztetés vagy inkább jó tanács a montenegrói tengerpart felé igyekvő autósoknak: ajánlatos a hosszabb, Horvátországon át vezető szakaszt választani, mert a Szerbián át közlekedőket teljes káosz várja a szerb-montenegrói határon.
júl. 2
11:14
Félnek az amerikaiak kivonulásától (Kripto Akadémia)
Irak óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy idő előtt vonja ki csapatait az országból. "Az állam szó szerint szétesne" - idézte Hosjar Zebari külügyminisztert a Reuters hírügynökség. Meglátása szerint Irak az al-Kaida legfőbb és legbiztosabb bázisává válna, éppenúgy, mint Afganisztán a tálib rezsim összeomlása előtt.
júl. 2
11:16
Washingtontól tartanak legjobban (Kripto Akadémia)
Az európaiak szerint az Egyesült Államok jobban veszélyezteti a világ stabilitását, mint Kína, Irán, Irak, Észak-Korea vagy Oroszország. Ez derült ki a Financial Times hétfői szmában publikált adatokból. A felmérés során a Harris intézet munkatársai Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország ötezer állampolgárát kérdezték meg. Közülük 32 százalék tartja az Egyesült…
júl. 2
11:33
Külföldiek a nagy-britanniai merényletkísérletek gyanúsítottjai (Infostart)
A brit rendőrség folytatja a hajszát a hétvégi terrorkísérletek szervezői után. Vasárnap egy ötödik, hétfőn pedig két másik embert is őrizetbe vettek, és közölték, hogy az eddigi gyanúsítottak - közöttük két kórházi orvos - többségükben külföldiek.
júl. 2
11:35
Egész nyáron maradhat a káosz a brit repülőtereken - képekkel (Infostart)
Káoszra számíthatnak egész nyáron az utasok a nagy-britanniai repülőtereken. A hétvégi merényletkísérletek nyomán országszerte megszigorították a biztonsági intézkedéseket, és egyelőre nem tudni, mikor vonhatják vissza a döntést.
júl. 2
11:49
A biztonsági intézkedések erősítését sürgette a német belügyminiszter (Infostart)
A nagy-britanniai merényletkísérletek kapcsán a németországi biztonsági intézkedések további erősítését sürgette hétfőn Wolfgang Schäuble belügyminiszter. Rádiónyilatkozatában megismételte azt a korábbi követelését, hogy a biztonsági szerveket, mindenekelőtt a Szövetségi Bűnügyi Hivatalt (BKA) az eddigieknél nagyobb hatáskörökkel ruházzák fel. Utalt az ehhez szükséges jogi keretek megteremtésének…
júl. 2
13:13
A brit belügyminiszter szerint az al-Kaidához kapcsolódik a brit terrorfenyegetés (Metropol)
A lehetséges legsúlyosabb, és tartós terrorfenyegetettséggel kell szembenéznie Nagy-Britanniának, és ez a fenyegetettség az al-Kaida terrorhálózathoz kötődik - mondta hétfőn a brit belügyminiszter.
júl. 2
13:18
Káosz a sztrájk miatt a német vasútvonalakon (Infostart)
A németországi vasúti közlekedésben éjfél óta komoly fennakadások vannak. A szakszervezetek bérkövetelésének alátámasztására a vasutasok és a mozdonyvezetők sztrájkba kezdtek, és egyelőre semmi kilátás sincs arra, hogy belátható időn belül helyreálljon a zökkenőmentes forgalom.
júl. 2
13:25
Az utódjelölttel ijesztget Vlagyimir Putyin (Infostart)
Orosz napilapok szerint eldördült a startpisztoly az elnökválasztási kampányban, s az utódlás tekintetében Vlagyimir Putyin államfő a hétvégén Szergej Ivanov miniszterelnök-helyettes mellett tette le a garast.
júl. 2
14:13
Az EU nevében tárgyal a német külügyminiszter (Infostart)
Az Európai Unió soros elnökségét vasárnap óta ugyan Portugália tölti be, a német külügyminiszter mégis az EU nevében tárgyalt Berlinben kazah, kirgiz, tádzsik, üzbég és türkmén kollégájával. A tanácskozáson az együttműködés szorosabbra fűzéséről volt szó, és ezzel kapcsolatban Frank-Walter Steinmeier jelezte, hogy az Európai Unió az elkövetkező évek során 750 millió eurót szán az öt közép-ázsiai…
júl. 2
14:53
Skóciában két újabb személyt vettek őrizetbe a repülőtéri támadás kapcsán (Kripto Akadémia)
A brit rendőrség két újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a hétvégi glasgow-i repülőtéri pokolgépes támadás kapcsán. A két skóciai - 25 és 28 éves - személyt a széles körű rendőrségi akció nyomán fogták el vasárnap este. Így már hét személy van őrizetben az ügyben. Brit rendőrségi források közölték, hogy korai lenne még arról nyilatkozni, hogy minden őrizetben lévő személy külföldi lenne.
júl. 2
16:54
Mi van a mosolyok mögött? (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai elnök a vasárnapi - barátinak mondott - vacsora után, ma tér rá a konkrét témákra a Bush család nyaralójában folytatott tárgyalásokon. Putyin az első külföldi vezető, aki ellátogat a maine-i rezidenciára. A gesztus ellenére a két ország viszonya igen feszült, többek között az amerikai rakétapajzs miatt - így a csúcson lesz miről beszélni.
júl. 2
18:41
Turisták estek áldozatul az öngyilkos merényletnek (Infostart)
Külföldi, feltehetőleg spanyol turisták vesztették életüket egy merényletben, Jemenben.
júl. 2
19:30
Külföldi turisták estek merénylet áldozatául Jemenben (Kripto Akadémia)
Spanyol turisták estek merénylet áldozatául hétfőn Jemenben. A rendőrség szerint legalább nyolc ember halt meg, amikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant az ország északkeleti Márib tartományában, egy műemlék templom romjánál. A halálos áldozatok közül hat spanyol turista, kettő pedig jemeni volt, bár ezt még nem erősítették meg. Hét további személy megsebesült.
júl. 2
19:42
London után Prága a célpont? (Kripto Akadémia)
Az amerikai belbiztonsági minisztérium állítólag már két héttel ezelőtt tudott titkosszolgálati értesülésekből a glasgow-i repülőtéri merénylet tervéről, de az illetékes skóciai hatóságokhoz nem érkezett figyelmeztetés a jelek szerint. Az ABC amerikai tévécsatorna jelentette ezt internetes honlapján (http://abcnews.go.com), de nem tért ki rá, miért akadt el az információ.
júl. 2
20:46
Robbantási kísérlet: orvosok a gyanúsítottak (Infostart)
Egy iraki és egy jordániai orvos is van azok között, akiket a brit rendőrség a hétvégi londoni és glasgow-i merényletkísérletekkel gyanúsít. Hétfő délután további két embert tartóztattak le, miközben a reptereket és pályaudvarokon szigorú ellenőrzik.
júl. 2
21:23
Sárgaságban szenved a Tadzs Mahal (Infostart)
Súlyosan beteg, sőt haldoklik India leghíresebb műemléke - fogalmaznak a dél-ázsiai ország illetékesei. A világ hét új csodája közé esélyesként pályázó Tadzs Mahalt gyakran borítja be a por és a szmog, a tövében kanyargó folyó pedig bűzös és tele van szeméttel.
júl. 2
21:25
Felmelegedés: váratlan helyről érkezhet a segítség (Infostart)
Hirtelen jött népszerűségre tettek szert Indonézia trópusi mocsarai, amelyek hatalmas mennyiségű szenet tárolnak. A fejlett világ vállalatai és kormányai ugyanis abban reménykednek, hogy a lápok, valamint az erdők megőrzése révén is teljesíthetik környezetvédelmi kötelezettségüket.
júl. 2
21:27
George és Vlagyimir, avagy a mosolydiplomácia iskolája (Kripto Akadémia)
George Bush és Vlagyimir Putyin együtt fog működni az iráni nukleáris program miatt kialakult válság megoldása érdekében - az amerikai és az orosz elnök közös sajtóértekezleten beszélt erről kétnapos kötetlen találkozójuk után. Az amerikai elnök - aki a Bush-család nyári rezidenciáján, a Maine állambeli Kennebunkportban fogadta vendégét - elmondta: az Egyesült Államokhoz hasonlóan Oroszország is…
júl. 2
21:28
A kennebunkporti villa megőrizte titkát (Infostart)
George Bush és Vlagyimir Putyin együttműködik az iráni nukleáris program miatt kialakult válság megoldása érdekében - az amerikai és az orosz elnök közös sajtóértekezleten beszélt erről kétnapos kötetlen találkozójuk után.
júl. 2
21:41
Lezárták a londoni Stansted repülőteret! (Kripto Akadémia)
Biztonsági riadó miatt lezárták hétfő este London egyik legnagyobb repülőterét, a Stanstedet. Az első jelentésekből nem derült ki a teljes zárlat oka.
júl. 2
22:16
Lezárták a londoni Stansted repülőteret biztonsági riadó miatt (Metropol)
Biztonsági riadó miatt lezárták hétfő este London egyik legnagyobb repülőterét, a Stanstedet. Az első jelentésekből nem derült ki a teljes zárlat oka.
júl. 2
22:18
Gyanús csomag London egyik repterén! (Kripto Akadémia)
Biztonsági riadó miatt lezárták hétfő este az egyik legnagyobb londoni repülőtér, a Stansted utascsarnokát. Az első jelentések szerint a zárlat oka egy gyanús, gazdátlan csomag, amelyet a terminál épületén kívül találtak.
júl. 2
23:09
Lezárták a londoni Stansted repülőteret biztonsági riadó miatt (Metropol)
Biztonsági riadó miatt lezárták hétfő este az egyik legnagyobb londoni repülőtér, a Stansted utascsarnokát.

Keresés