Szlovákiában alapított cég magyarországi tevékenyéséggel hol adózik, szövetkezeti üzletrész öröklése esetén mi a teendő, megszüntetett életbiztosítás után az adókedvezmény tvissza kell-e fizetni, főállású anya miként veheti igénybe a családi adókedvezményt, munkavállalói könnyvel dolgozó jogosult-e egészségügyi ellátásra. Kérdezzen Ön is!
Egy egyéves kisgyermek intelligenciájával rendelkező robotot hoztak létre japán kutatók. CB2 - a neve annak a 33 kilogrammos és 130 centiméteres robotbébinek, amely járni tanul.
Megerősítette távozási szándékát a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium éléről Kóka János. Az SZDSZ elnöke ehelyett inkább pártja parlamenti frakcióvezetője szeretne lenni.
Kinyomtatta a francia Le Parisien nevű napilap a nyolcadik és egyben utolsó Harry Potter-könyv befejezésének rövid összefoglalóját - igaz fejjel lefelé, hogy csak azok olvassák el, akik tényleg akarják tudni, hogy kik halnak meg a történetben.
Ausztráliában 5-ből 1 tinédzser lány éhezteti vagy hánytatja magát azért, hogy kordában tartsa súlyát - derül ki abból a felmérésből, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra Brisbane-ben egy gazdasági fórumon.
Kóka János, az SZDSZ elnöke az év végéig lemond a gazdasági és közlekedési miniszteri posztról. Ezt az SZDSZ elnöke pénteken jelentette be Budapesten. A politikus elmon...
Júniusban éves szinten 1,3%-kal emelkedtek a hongkongi fogyasztói árak, miközben 1,4%-os plusszal számoltak a legutóbbi +1,2%-os érték után. A HKD-JPY 10 napja kitört emelkedö trendjéböl lefelé, és azóta is alatta jegyzik. Ellenállások 15,65-nél és 15,68-nál, támogatások pedig15,58-nál és 15,55-nél találhatók. In-GFX
A pénzügyi szolgáltatók a külföldre kihelyezett tevékenységek térnyerésével és fejlődésével tizennyolcszorosára növelték külföldi munkavállalóik létszámát. Ennek oka a Deloitte Touche Tohmatsu által készített legújabb Global Financial Services Offshoring tanulmány szerint az utóbbi négy évben jelentkező 1800%-os létszámnövekedésben keresendő.
A PBoC a 12 éves csúcsot elérö GDP és a 4,4%-os infláció hatására 6,84%-ra emelte alapkamatát. A piac csalódott az emelés csekély mértéke miatt. 122,45-50-nél elelnállás és opciók védelmét szolgáló eladási utasítások találhatók. In-GFX
Hozzávalók: 4 szép nagy csirkecomb só őrölt bors 4 evőkanál olaj 2 kisebb chilipaprika 2 evőkanál szójaszósz 2 dl száraz vörösbor A mártáshoz: 20 dkg étcsokoládé 1 kiskanál chilipor
A csütörtöki makói buszbaleset könnyebb sérültjei illetve a sértetlenül maradt utasok hazautaztak Romániába. A baleset körülményeinek vizsgálata tart, a rendőrség egyelőre a lehetséges okokról annyit közölt, hogy a gyorshajtás szerepet játszhatott benne. A balesetben hét ember halt meg.
Megtérítette a Lapincs folyó és a Rába olajszennyezése utáni kárelhárítás költségeit az osztrák cellulózgyár. Az üzem meghibásodott fűtőművéből még februárban ömlött nagyobb mennyiségű olaj a folyókba. A Rábán Magyarlakig úszott a szennyeződés, ahol úgynevezett merülőfalakkal állították meg a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakemberei. A kárelhárítás 7 millió forintjába…
Brutálisan megvertek egy fiatal szegedi orvost a vajdasági Zentán, ahol a sértett egy könnyűzenei koncerten vett részt. Elmondása szerint azért bántalmazták szerda éjjel a bácskai városban, mert magyarul beszélt.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes arra kéri a lakosságot: ne fürödjenek sem a Városligeti-tóban, sem a szökőkutak vizében, mert azok nem felelnek meg az egészségügyi követelményeknek.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2007. július 1-jei hatállyal, hatévi időtartamra kinevezte Varga Csabát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatójává - tette közzé a felügyelet j...
A paksi atomerőmű 4. blokkja után csütörtöktől az 1. blokk is 108 százalékos, megnövelt teljesítménnyel üzemel - tájékoztatta az MTI-t az erőmű kommunikációs főosztályvezetője pénteken.
Az 1,2633-as éves minimum elérése óta emelkedett az USD-TRY árfolyama. Már most érezhetöek a hétvégi török parlamenti választások negatív hatásai. A hét végére nézve 1,2640 és 1,2740 közti sávval számolnak. Ha a kormányzó AKP párt a várttól eltéröen nem szerzi meg az abszolút többséget, nyereség-kivétekre kerülhet sor a devizapár shortjainál. In-GFX
Az EUR-HUF ma oldalazó mozgást végez 245,00 és 247,00 között. Csekély forgalomról számoltak be, és még az MNB lehetséges kamatemelése sem vonzza a befektetöket. In-GFX
Alig egy hete, hogy a Beckham család Amerikába költözött, s Davidéknak máris szembesülniük kellett a ténnyel, miszerint a tengerentúlon nem feltétlenül ôk az elsôszámú sztárok. Victoria nagy dirrel-durral beharangozott valóságshowja például óriásit bukott, a kínos élményt legfeljebb David bemutatkozása feledtetheti: legalábbis a Los Angeles Galaxy vezetôi nagyon szeretnék, ha szombaton már…
A nagy meleg miatt Szerbiában 11 és 16 óra között tilos a szabadban dolgozni, Macedóniában rendkívüli állapotot rendeltek el, mivel csütörtökön Skopjéban 43 fokot mértek, Montenegróban pedig napi 10 órás vízkorlátozás van. Belgrádban a három legmelegebb napon 90 tűzeset történt.
Jövőre 45 ezer fős lesz a magyar rendőrség - mondta az országos rendőrfőkapitány. Bencze József közölte: júniusban némileg jobb lett a rendőrség megítélése.
Elfogadhatatlannak tartja a volumenkorlát fenntartását a koraszülött- és újszülött-ellátásban a Fidesz. Gógl Árpád képviselő emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban számos szülészeti osztályt megszüntettek.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2007. július 1-jei hatállyal, hatévi időtartamra kinevezte Varga Csabát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatójává - tette közzé a felügyelet július 19-ei keltezésű közleményében, internetes honlapján.
Bár sok autósnak úgy tűnik, nyáron sokkal kevesebb gépkocsi van a városban, a mérések szerint mindössze 10 százalékkal csökken a forgalom Budapest fontosabb útvonalain - mondta az InfoRádiónak Paróczy János, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt forgalomirányítási osztályvezetője.
Nem csökkenti tovább az alapkamatot hétfőn a Magyar Nemzeti Bank - mondta az elemzők többsége a Reuters havi felmérésében. A szakemberek szerint az év végére 7 százalékra csökkenhet az alapkamat, amely jelenleg 7,75 százalék.
Gyurta Dániel élete első, s egyben utolsó ifjúsági Európa-bajnokságán (miként Kovács Emese 200 pillangón) aranyérmet nyert legjobb távján, a 200 méteres mellúszásban. Már önmagában e tény is örömteli szenzáció, ám az időeredménye egyenesen elképesztő: 2:10.71. Ennél jobbat eddig csak ketten úsztak a világon.
Nem támogatja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórház tulajdonában lévő, a rossz indulatú daganatos megbetegedések korai felismerését segítő PET-CT gép működtetését - mondta a kórház főigazgatója. Az egészségügyi tárca államtitkára ugyanakkor úgy véli, az intézmény pályázhat a támogatásra, és ha nyer, jövőre megkapja a finanszírozást.
Középiskolások egy éven át követtek el lopásokat Balassagyarmaton klasszikus, szervezett módszerrel; a hét jól tanuló, jól sportoló, biztos családi háttérrel rendelkező fiú
A határőrséggel történő jövő január 1-jei integrációt követően 45 ezer fős lesz a magyar rendőrség - mondta Bencze Jószef, altábornagy, országos rendőrfőkapitány.
A bankkártyával való fizetési lehetőség kísérleti programját július 23-án indítja el a BKV Zrt. - jelentette be Kiricsi Karola, a közlekedési vállalat sajtószóvivője. A Budapesti Közlek...
Kóka János, az SZDSZ elnöke az év végéig lemond a gazdasági és közlekedési miniszteri posztról. A politikus újságíróknak elmondta, döntésének az a célja, hogy minden erejét a liberális párt megszervezésére tudja fordítani.
A Fidesz elnöke szerint Magyarország továbbra sem teljesíti anyaországi szerepét, az ebből fakadó alkotmányos és emberiességi kötelezettségét a Kárpát-medencében élő magyar közösségekkel szemben. Orbán Viktor a tusnádfürdői XVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében találkozott a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnökével is.
Várhatóan 1-2 napon belül újraindítják Budapesten az egyik metrófúró pajzsot, amelyet 2 napja állítottak le, kisebb technikai probléma miatt. A DBR Metró Projekt Igazgatóság szerint az üzemszünet miatt nem csúszik a 4-es metró első szakaszának 2010-re tervezett átadása.
Őszre befejeződhetnek a tárgyalások az erőműveknek évtizedekre garantált átvételt és árat biztosító kontraktusok sorsáról, és várhatóan valamiféle kompenzációs megoldás születik majd az egyoldalú szerződésbontás helyett.
A több, mint kétszáz zenekaron, a várható ötvenezer látogatón és a szervezőkön kívül van még egy ember, aki már számolja a perceket a 32. EFOTT kezdetéig: Dévényi Tibi bácsi. A Három kívánság atyja ugyanis július 25-től 29-ig a Debrecen melletti fesztiválon naponta két órán át diszkózik és dobálja a piros pöttyös labdákat a táncolóknak.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2007. július 1-jei hatállyal, hatévi időtartamra kinevezte Varga Csabát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatójává. A közlemény szerint a Erdős Mihályt a PSZÁF főigazgató-helyettesévé nevezték ki, míg Varga Csaba főigazgató-helyettesi megbízatása ugyanezen időponttal megszűnt. Marsi Erika, a PSZÁF korábbi főigazgatója családi okokra…
Az egyik legösszetettebb takarítási művelet az, amit az egészségügyi intézményekben kell végezni – állítja Jánosik Lajos, a Jánosik és Társai Kft. cégtulajdonosa.
A Vasutasok Szakszervezete szolidáris a mozdonyvezetők sztrájkjával, arra kéri tagjait, hogy vegyenek részt a hétfőre meghirdetett kétórás figyelmeztető munkabeszüntetésben.