Az ötvenből húsz Volvo busznak állt le a légkondicionáló berendezése csütörtök délutánra - közölte Kiricsi Karola, a Budapesti Közlekedési Vállalat sajtószóvivője. A sz...
A Fidesz szerint a koraszülött- és újszülött-ellátásban elfogadhatatlan a volumenkorlát fenntartása, amelynek célja, hogy teljesüljön a konvergenciaprogramban megjelölt megtakarítás. Erről Gógl Árpád, a párt országgyűlési képviselője beszélt pénteken Budapesten.
Mind az MDF, mind a Fidesz azt várja Kóka Jánostól, hogy távozzon miniszteri posztjáról. A Fidesz szóvívője szerint a liberális gazdasági miniszter távozása előtt be akarja fejezni a nemzeti közvagyon kiárusítását. Az MDF úgy véli: Kóka péntektől miniszterként tárgyalóképtelenné vált, és a mostani gazdasági helyzetben nem teheti meg, hogy bizonytalanságban tartja a befektetőket illetve az egész…
Nonszensznek nevezte az újszülöttkori és koraszülöttkori ellátás átalakítását Gógl Árpád pénteki sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a sajtótájékoztató oka segítségkérés, mert egy eleme a magyar egészségügyi ellátásnak kevés figyelmet kap.
Kóka János, az SZDSZ elnöke az év végéig lemond a gazdasági és közlekedési miniszteri posztról. Ezt az SZDSZ elnöke pénteken jelentette be Budapesten. A politikus elmondta, döntésének az a célja, hogy minden erejét a liberális párt megszervezésére tudja fordítani. Mint hozzátette, a pártelnökség mellett, ha az SZDSZ-frakció hozzájárul, a képviselőcsoport vezetését is szeretné átvenni.
Egységes és jól látható lejárati dátumot kellene felírni a boltokban kapható élelmiszerekre, a jelenlegi gyakorlat ugyanis nem mindig egyértelmű - ezt szeretné elérni az MDF. Az ellenzéki párt ezenkívül egy feketelistát is létrehozna, amelyen név szerint feltüntetik azokat a boltokat, amelyek már megpróbálták becsapni a vásárlókat.
Ellenzi a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen a magyar karok felállítását az Európai bizottság többnyelvűségért felelős biztosa. A román származású Leonard Orban ezt az intézmény nyelvek szerinti megosztásának tekinti.
Romániában először fordul elő, hogy ugyanannyi áramot fogyasztanak nyáron - a kánikula miatt -, mint télen, írták román lapok pénteken. A Romániát is sújtó hőhullám miatt már 32 megyében másodfokú hőségriadót vezettek be, kivétel néhány erdélyi megye, ahol még csak 37 fokot mérnek. Emiatt a korábbi nyarakhoz képest az idén háromezer megawattal nőtt az áramszükséglet.
A Volánbusz meghívásos tenderen választott ügynökséget az éves társasági kiadvány megtervezésére. A kiválasztott kommunikációs ügynökségnek augusztus első hetéig kell elkészítenie a kiadványt.
Hűvös, borongós időben nyílt meg pénteken a francia fővárost hatodszorra tengerparti pihenőhellyé varázsló és idén újabb, harmadik helyszínnel bővült Párizs Plázs.
Miután a PBoC megemelte alapkamatát, tovább gyengülhet a jen. A kamatdöntés hatására elöször nem kezdett rally-be a jen, és az USD-JPY csupán 101 pipet vesztett. A kereskedök opciók megvédésével kapcsolatos eladási utasításokról számoltak be 122,50-nél. Ha átlépik ezeket, 123 irányába emelkedhet az árfolyam. In-GFX
A kiwi egyre erösödik, az NZD-USD pedig hajszál híján elérte a 0,80-as értéket. A devizapár csúcsot ért el 0,7958-nál, ami a legmagasabb érétket jelent 1985 óta. A kiwinek jól jönnek a carry trade-ek. A jövö héten emelkedhet a kamatkülönbség a kiwi javára. Azzal számolnak, hogy az RBNZ július 25-én 25 bázisponttal 8,25%-ra emeli alapkamatát. In-GFX
Kóka János, az SZDSZ elnöke az év végéig lemond a gazdasági és közlekedési miniszteri posztról. Ezt a politikus pénteken jelentette be Budapesten. A Fidesz szerint Kóka János minden idők legsikertelenebb gazdasági minisztere, ezért kívánatos lenne ha azonnal távozna.
A Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója kormányzati intézkedéseket is sürget a távhő versenyképessé tételéért - jelentette be Alexa György, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi ese...
A Magyar Állandó Értekezlet mellőzésével Magyarország továbbra sem teljesíti alkotmányos kötelezettségét a határon túli magyarokkal szembe, mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a bálványosi szabadegyetemen a magyar diplomácia és belpolitika legsürgetőbb feladatának nevezte az intézményesített magyar-magyar párbeszéd újraindítását. A volt miniszterelnök tárgyalt a szlovákiai Magyar Koalíció…
Megsűrítették a műszaki berendezések ellenőrzését a kánikula miatt a Paksi Atomerőműben - közölte az MTI érdeklődésére az erőmű kommunikációs vezetője pénteken.
Nem történt csoda csütörtökön. A Művészetek Völgye Fesztivál idei költségvetéséből hiányzó hetven millió forint péntekig nem futott be. A szervezőknek a következő napokban le kell mondaniuk csaknem 40 rendezvényt – mondta Márta István.
Fodor Gábor támogatja Kóka János döntését, hogy az év végéig lemond miniszteri posztjáról. A környezetvédelmi miniszter a Független Hírügynökségnek pénteken elmondta: a távozást felelős lépésnek tartja.
Óriás botsáskát illetve rovarlárvákat, madárpókot és legalább 40 féle pillangót láthat testközelből az, aki pénteken ellátogat az Állatkertbe. Az ízeltlábúak napján reggel tíztől délután négyig a kert öt pontján felállított standokon várják az érdeklődőket a rovarház illetve a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai. A legbátrabbak a madagaszkári óriáscsótányt is megsimogathatják; aki…
A rendkívüli időjárás miatt várhatóan bekövetkező takarmányhiányra való tekintettel az unió felszabadította a belpiaci felhasználók számára a rendelkezésre álló intervenciós készleteit
Magyarország 750 ezer panellakásában hozzávetôleg 2 millió ember él. Az épületek javarésze kisebb-nagyobb lakótelepen áll – több mint háromnegyedüket 1970 és 1990 között adták át. Értékük függ a várostól, városrésztôl is, de általánosságban csökken. Tény ugyanakkor, hogy ezen épületek jelentôs része alapos karbantartásra szorul. Elektromos vezeték hálózatukat nem a mai terhelésre tervezték,…
Az irányadó - jelenleg novemberi - határidőre rekordra drágult a búza pénteken a párizsi gabonatőzsdén: tonnánként 3,50 euróval 192,50 euróra. Kereskedők szerint a fra...
Esznek-isznak, henyélnek és asszonyaikat szórakoztatják a szállodában a Rolling Stones tagjai. Mind a négy rocker ugyanis Magyarországra hozta kedvesét, legutoljára L'Wren Scott, Mick Jagger nádszálkarcsú bombázó szerelme érkezett meg a Four Seasons Hotelbe. Charlie Watts, a banda dobosa lapunknak elmondta: kitûnôen érzik magukat Magyarországon, egyedül a hôseg zavaró, de a magyar ételek…
Megemlékezések kezdődtek pénteken Berlinben a Hitler elleni merénylet 63. évfordulóján a sikertelen akciót követően kivégzett katonákról. A parlament magas rangú képviselői, továbbá a német hadsereg, a Bundeswehr vezetői koszorút helyeztek el a berlini Bendlerblock díszudvarán. Az épülettömb annak idején a Wehrmacht szárazföldi haderejének központja volt, s ott lőtték agyon rögtön a merénylet…
A vám- és pénzügyőrség még nem kapta meg a rendőrségtől az Il Ferro-ügy papírjait - mondta el Sipos Jenő szóvivő a távirati iroda érdeklődésére pénteken. Hozzátette: ha megérkeznek az...
A kormány munkáját nem befolyásolja Kóka János távozási szándéka - reagált a kormányszóvivő a gazdasági tárca vezetőjének pénteken bejelentett, a kormányból történő távozási szándékára.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök július elsejei hatállyal, hatévi időtartamra kinevezte Varga Csabát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének főigazgatójává.
Az internet keresőt működtető Google második negyedévi adózott eredménye meghaladta az egy évvel korábbit, de a növekedés kisebb volt a szakértők által vártnál. Emiatt a cég árfolyama a tőzsdeidőn túli kereskedésben közel 5 százalékkal esett.
Elvonókilinikára vonult Brigitte Nielsen - jelentette be az amerikai színésznő menedzsere pénteken. Azt pontosan nem tudni, hogy mivel kezelik Sylvester Stallone volt feleségét.
A Fed nagyon is kamat-optimista ülési jegyzökönyve és a wall street-i nyereségek hatására erösödést mutatott a dollár a többi fö devizával szemben. Az új-zélandi és az ausztrál dollárnak nem csak a carry trade-ek népszerüsége, hanem a nagymértékü kínai GDP-emelkedés is jól jött. Az adatok hatására 27 bázisponttal 6,84%-ra emelte alapkamatát a PBoC. Jen-eladásokra kerütl sor. Bár azt beszélik,…
Az AUD-JPY ma új 25 éves csúcsot ért el 107,74-nél. Egyelöre nem várható a rally befejezése. A nyereségek hátterében részben a carry trade-ek állnak. Ráadásul az ausztrál dollárnak jól jönnek a magas nyersanyagárak. A következö cél a kerek 110-es érték, ahol több csúcs is található. Támogatás 105,50-nél található. In-GFX
Nagy János egyetemi tanárt, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának elnökét kérte fel a kormány az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnöki posztjára.
A rendszerváltás óta eltelt tizenhét év óta először idén lesz tartható a gyógyszerkasssza tervezett kiadása - közölte Daróczi Dávid a kormány pénteki ülését követően. A...
Szerdán este 8 órától válnak nyilvánossá a felsőoktatási felvételi ponthatárok: ekkor tudhatják meg a diákok, sikeres vizsgát tettek-e, s melyik felsőoktatási intézménybe nyertek felvételt - közölte Hiller István szakminiszter.
Szerdán este 8 órától válnak nyilvánossá a felsőoktatási felvételi ponthatárok: ekkor tudhatják meg a diákok, sikeres vizsgát tettek-e, s melyik felsőoktatási intézménybe nyertek felvételt - közölte Hiller István szakminiszter.
A többség továbbra is támogatja a több-biztosítós rendszer bevezetését az egészségügyben, de a támogatók száma csökkent márciushoz képest - derül ki a Medián közvélemény-kutatásából. ...
Felemelték szavukat Limuru város szamártartói az ellen a rendelet ellen, mely szerint kedvenceiknek pelenkát kell viselniük, hogy ne piszkítsák be a várost. A kenyaiak arra hivatkoznak: mi jöhet még, a tehenekre is ugyanez a sors vár?
A Rolling Stones frontemberei csütörtöki és pénteki programja is a légkondicionált szoba magánya - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a rockbanda budapesti koncertjét szervező Live Nation Hungary marketing igazgatója. Csergő Éva hozzátette, minden készen áll a "Nagyobb durranásra". A koncertre még több kategóriában is kaphatók jegyek - tájékoztatta szerkesztőségünket az egyik budapesti…
Magyarországon még gyerekcipőben jár az internetes rádiózás, de a mobilinternet tágítja majd a lehetőségeket - összegezhető a véleménye egy öt évvel ezelőtt és egy idén júliusban indult internetes rádió vezetőjének. A nagyobb rádiók már online is elérhetővé teszik az adást, amelyet a TNS Hungary felmérése szerint hetente több alkalommal hallgatnak az internetezők.
Visszavonul a válogatottságtól Francesco Totti az AS Roma világbajnok támadója - jelentette be a csatár péntek délután a klub fővárosi edzőközpontjában.
Veszélyessé vált a hőség miatt a Libegő, ezért leállították. Kiricsi Karola, a BKV szóvivője elmondta: fennállt a veszélye annak, hogy a drótkötél megnyúlik, vagy hogy a Libegő menet közben megáll.
Nemcsak a 40 fok feletti hőmérséklet, de a 70 dollár feletti olajárak is hamarosan megizzaszthatják a felhasználókat - elég csak a légkondicionálók megnövekedett használatára, vagy az utazási szezon beindulására gondolnunk.
A többség továbbra is támogatja a több-biztosítós rendszer bevezetését az egészségügyben, de a támogatók száma csökkent márciushoz képest - derül ki a Medián közvélemény-kutatásából, amely pénteken jutott el az MTI-hez.
A brit és a francia kormány azt fogja javasolni az Európai Bizottságnak, hogy alacsonyabb forgalmi adót állapítsanak meg a környezetbarát termékekre az EU-ban. Ezen javaslatról Nicolas Sarkozy francia elnök és Gordon Brown brit miniszterelnök legutóbbi tárgyalásuk során jutott egyetértésre.
A hőséget enyhítette ugyan, de jelentős károkat okozott Csehországban a vihar, amely csütörtök este és péntekre virradó éjszaka pusztított. Egy középkorú nő vízbe fulladt Písek városnál, amikor a szél felkorbácsolta a hullámokat az ottani tavon.
A brit és a francia kormány azt fogja javasolni az Európai Bizottságnak, hogy alacsonyabb forgalmi adót állapítsanak meg a környezetbarát termékekre az EU-ban. Ezen javaslatról Nicola...