Két hét maradt a regisztrációs adó visszaigénylésére, eddig azonban csak a jogosultak harmada jelentkezett pénzéért. Ha az utolsó napokban nem rohamozzák meg a vámhivatalokat, több mint 5 milliárd forint maradhat a költségvetésnél - írja a Napi Gazdaság.
Megmenekült szerdán mind a 69 kínai bányász, akik negyedik napja voltak a föld alatt az ország középső részén fekvő Honan tartományban - közölték a helyi hatóságok. A bányászok azután kerültek vasárnap a föld fogságába, hogy tárnájukat víz árasztotta el.
20 millió forint sohasem jön rosszkor, különösen, ha a Bors játékán nyeri az ember. Ám talán mindenki másnál jobban örül Jánoshalmán Kerekes Pista bácsi, aki éppen három nappal a születésnapja után nyerte meg játékunk fôdíját. Az alföldi kisváros szélén, egy eldugott utca szinte megtalálhatatlan kicsi házában csak reménykedtek régi elôfiizetôink, hogy rájuk mosolyog a szerencse, de Gesztesi Károly…
Gondolkodás nélkül belevette magát a vízbe a hős brit fiatalember, hogy megmentse két unokahúgát a cápától. A két lány a brit partoknál beharangozott cápaveszély ellenére azt hitte, Joe Miller csak viccel, amikor rájuk üvöltött: "Itt egy cápa! Gyertek ki a vízből!"
Megmenekült szerdán mind a 69 kínai bányász, akik negyedik napja voltak a föld alatt az ország középső részén fekvő Honan tartományban - közölték a helyi hatóságok. A bányászok azután kerültek...
Az EUR-USD ma reggel 29 pipes sávban mozgott, 1,3675 és 1,3646 között, majd megállapodott 1,3650-nél. Az USD-JPY b86 pipes sávban mozgott, 118,71 és 117,85 között. Ellenállás 119,18-nál, míg támogatás 117,63-nál található. A GBP-USD ma reggel gyengülést mutatott. Az ázsiai nyitáskor csúcsot ért el a devizapár 2,0299-nél. Nem sikerült átlépni a 2,0300-as ellenállást, és 81 pippel 2,0218-ra esett…
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) mérnökei szivárgást fedeztek fel az Endeavour űrsikló kabinjában, és igyekeznek megoldani a problémát, hogy ne kelljen elhalasztani az augusztus 7-ére tervezett kilövést - közölte a NASA szóvivője kedden.
Visszafordítottak Magyarországra egy radioaktív anyagot szállító tehervagont hétvégén a magyar-ukrán határról. A szerelvény még múlt pénteken érkezett az ukrajnai Csap térségébe. A környezetvédelmi vizsgálat ott megállapította, hogy a vagonok egyikének sugárzási szintje meghaladja a megengedett értéket. A vagon azóta Magyarországon vesztegel.
Radioaktív sugárzás miatt fordítottak vissza Magyarországra egy tehervonatot a záhony-csapi határállomáson az ukrán hatóságok - tudta meg az OrientPress Kupecz Józseftől, a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivőjétől.
Júliusban 60,3 pontról 60,5 pontra emelkedett a svéd beszerzési menedzserindex, miközben 60,1 ponttal számoltak. Ellenállás 9,2742-nél, támogatás pedig 9,2301-nél található. In-GFX
Ma továbbra is gyengének mutatkozik az ausztrál dollár, és gyengült a jennel szemben. A piaci megfigyelök szerint megszüntetik a carry trade-eket. Júniusban 1,4%-kal emelkedtek az ausztrál kiskereskedelmi forgalmak, miközben +1,0%-os értékkel számoltak a legutóbbi -0,3% után. Támogatás 99,13-nál található. In-GFX
A malária a világ számos táján jelenlévő fertőző betegség, évente több mint 1 millió ember halálát okozza. Egzotikus utazások előtt pár héttel célszerű érdeklődni a megelőzés szükségességéről és lehetőségeiről.tovább
Büntetőpontjai túllépték a megengedett határt, ezért három hónapra bevonták a jogosítványát Nelson Piquet-nek, a Forma-1 háromszoros világbajnokának. A brazilok 54 éves volt klasszisa -...
Az EU által kitűzött célok teljesítéséhez 2020-ra a gabonatermés körülbelül 18 százalékát bioüzemanyagok termelésére kell majd fordítani - állapította meg az Európai Bizottság. A számítást arra alapozza, hogy a bioüzemanyagok részarányának a teljes üzemanyag-felhasználásban a fenti időpontra legkevesebb el kell érnie a 10 százalékot.
A Bors információi szerint megérkezett a nyomozókhoz annak a szakértônek a jelentése, akinek a Kármán Irén kezét és lábát összekötô kötél és az azon lévô csomók vizsgálata volt a feladata.
Virágcsokor várja Pataki Zitát minden hétfô délelôtt, amikor beérkezik az RTL Klub székházába. A bokrétát a szép idôjós egy rajongója hagyja ott. A férfi nemrégiben felfedte kilétét.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán meredek lejtőn követik a Wall Streetet. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktő...
A Mol Nyrt. kedden 150.000 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 28.912 forintos átlagárfolyamon - közölte az olajtársaság a tőzsde honlapján. A tranzakciót követően
Szentest javasolják az új, dél-alföldi légimentőbázis helyszínéül a szakmai szervezetek; döntést egy-két hét múlva hozhat az egészségügyi tárca - írja mai számában a Délmagyarország.
Szentest javasolják az új, dél-alföldi légimentőbázis helyszínéül a szakmai szervezetek, döntést egy-két hét múlva hozhat az egészségügyi tárca - írta szerda számában a Délmagyarország.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 738,08 pontos csökkenéssel, 28.526,82 ponton nyitott ma reggel. A tegnapi záró értékhez képest ez 2,52 százalékos...
Káros következményekkel járna egy Irakból való amerikai távozás - figyelmeztetett szerdán John Negroponte amerikai külügyminiszter-helyettes egy Fülöp-szigeteki tv-csatornának adott nyilatkozatában.
A külkereskedelmi termékforgalom hiánya az idén az első öt hónapban 466,2 millió euró volt, ami 647,1 millió eurós javulás az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi S...
Négy afgán bíró holttestére bukkantak szerdán az ország déli részén fekvő Gázni tartományban a helyi rendőrök. Közben lázas tárgyalások folynak a dél-koreai túszok kiszabadításáért.
Augusztus 29-étől vezeti be a T-Mobile és a Pannon mobilszolgáltató cég az Európai Parlament és Bizottság rendeletének megfelelő az Unión belüli hívásokra az alacsonyabb tarifákat. Az úgynevezett roamingolás a Pannonnál átlag 38-79 %-kal lesz olcsóbb. A cég nem számít bevétel kiesésre, mert a várható forgalomnövekedés ellensúlyozza majd a tarifacsökkentést. Majorosi Emesével, a Pannon sajtó- és…
Budapest - Uri Geller (60) Magyarországon keresi utódját. A világ vezető tévétársaságainál médiabombaként robbanó valóságshow-t, a parafenoménokat felvonultató The Successor című műsort a TV2 veszi meg Amerikával és Németországgal egy időben. A több mint 100 millióból készülő műsor izraeli győztese legutóbb az a férfi volt, aki megállította a szívverését.
Heteken keresztül figyelt a rendôrség egy fiatalembert, akirôl úgy hitték, részt vett Kádár János sírjának kirablásában. Végül a napokban ejtették ezt a szálat – tudta meg lapunk.
Oroszország egy Hamász-küldöttséget hívott meg Moszkvába a közeli napokban - közölte szerdán az iszlamista palesztin szervezet egyik parlamenti képviselője egy nappal azt követően, hogy az orosz vezetés egyértelműen Mahmúd Abbász palesztin elnök pártjára állt.
Elfelejtettem megírni, hogy Ká és én, azaz kétszemélyes kis családunk 2 hétre a Balatonra utazott, ott pedig internet híján riadtan vettem észre, hogy a naplómban nem tudom rögzíteni az eseményeket.
A Magyar Telekom montenegrói és macedóniai leányvállalata is milliárdos osztalék kifizetéséről döntött kedden - tette közzé a magyar távközlési társaság. Csaknem 20 milliárd forint üti a cég markát.
Idei legmagasabb értékét érte el az Ecostat gazdaságelemző intézet kis- és középvállalati konjunktúra indexe júliusban. Belyó Pál az intézet igazgatója rádiónknak azt mondta: a romlással számoló cégek aránya 45 százalékról 32 százalékra csökkent, a gazdasági helyzetük javulásában bízó cégek aránya 11 százalékról 23 százalékra emelkedett. Andor Attila interjúja.
Cenzúrázással vádolja a szlovák közszolgálati televízió vezetését több újságíró. A cégtől önként vagy kényszerűen távozott újságírók szerint a szólás-szabadsággal összeegyeztethetetlen az a gyakorlat, ahogy a pozsonyi tévé híradója a kormány elvárásaihoz igazodik.
A külkereskedelmi termékforgalom hiánya az idén az első öt hónapban 466,2 millió euró volt, ami 647,1 millió eurós javulás az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai...
Újabb merényleteket hajtottak végre Bagdadban. A terrorakcióknak az első jelentések szerint 7 halottja volt, köztük három amerikai katona. Egy amerikai járőrosztag gépkocsiját páncéltörő szerkezettel robbantották fel kedden este az iraki főváros keleti részén. Hárman meghaltak, hatan megsebesültek - közölte az amerikai hadsereg. Bagdad központjában szerdán délelőtt parkoló gépkocsiba rejtett…
Megmenekült szerdán mind a 69 kínai bányász, akik negyedik napja voltak a föld alatt az ország középső részén fekvő Honan tartományban - közölték a helyi hatóságok.
A háziorvosok havi bevétele átalagosan 165 ezer forinttal, a kórházaké több mint 10 millió forinttal nőtt a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése óta a legfrissebb összesítések alapján - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Daróczi Dávid kormányszóvivő. Áprilisban a háziorvosok, kórházak és más egészségügyi szolgáltatók összesen 1,7 milliárd forinthoz jutottak a vizit -és napidíjakból, míg…
A Vodafone ügyfelei egy hónappal előbb már augusztus elsejétől az új, csökkentett euro-tarifákkal telefonálhatnak külföldön – jelentette be a távközlési cég. Szeptembertől már minden társaságnál azonos, az Unió által ajánlott összegnek megfelelő díjakért telefonálhatunk. Beck Györggyel, a Vodafone Magyarország vezérigazgatójával Szabó Rezső készített interjút.
A carry trade-ek megszüntetése miatt erösödést mutatott a japán jen. Az EUR-JPY-t 160,91-en jegyzik, és valószínüleg még tovább csökken árfolyama. Az USD-JPY-t 117,84-en jegyszik, és továbbra is csökkenést mutat árfolyama, ami a részvénypiaci folyamatokra vezethetö vissza. 09.00órakor teszik közzé a májusi magyar kereskedelmi mérleget. Legutóbb 77,2 milliós többletröl adtak számot. 09.45 órakor…
Kedden este lemondott az Alitalia olasz légitársaság elnöke. Berardino Libonati alig hat hónapot töltött az igen veszteséges légitársaság élén. A szakértők a lemondást azzal hozták összefüggésbe,...
A Net Média megvásárolta a Resource Ingatlaninfo ingatlanpiaccal foglalkozó lap kiadási jogait. A többek között az Index-et is tulajdonló Net Média célja, hogy önálló médiává fejlessze a cégcsoporton belüli ingatlanos tartalmakat - írja a Napi Gazdaság.
A Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetsége (MÖESZ) az Alkotmánybírósághoz fordul a pénztártagok adómentes költési lehetőségének legutóbbi szűkítése miatt.
Kell-e ajándékozási illetéket fizetni, ha elengedik a kölcsönt és mi tartozik az illetéktörvény hatálya alá? Dr. Marosi Andrea, az Adózóna szakértője válaszolt.
Májusban 77,2 millióról 51,3 millióra csökkent a magyar kereskedelmi mérleg deficitje. 10.00 órakor teszik közzé az EU-s beszerzési menedzserindexet, ahol változatlan 54,8 ponttal számolnak. Ellenállás 253,24-nél és 255,67-nél, támogatás pedig 251,76-nál található. In-GFX